7.

A start óla egy hét telt el. A kiborggal való beszélgetéssel szinte észrevétlenül röpült el az idő. Az expressz elérte az Aszteroida-övezetet, mely fokozottan meteorveszélyes zónának számított. A Naprendszer más részeihez képest az ütközés valószínűsége itt ezerszeres, de még így is jelentéktelen.

– Mi lenne, ha én magam főznék kávét? – kérdezte Dvinszkij.

– Miért, nem ízlik az enyém?

– Dehogynem. Csak még sohasem főztem kávét súlytalanságban. Az az érzésem, hogy maga ugyanúgy főzi, mint egyvalaki odalent a Földön. Nincs kizárva, hogy az én kávém után a magáé még jobban ízlik majd.

– Csinálja csak! – mondta a kiborg. – Bár ez szabálytalan. Az Aszteroida-övezetben vagyunk, és az utasoknak tanácsos ilyenkor a helyükön maradni. Gyorsulások, hirtelen lökések fordulhatnak elő. Az expressz kitér a meteor elől, maga meg fejjel nekiröpül valaminek. De elég a szabályokból! Végtére is nem ülhet negyven órát a fenekén egyfolytában Dvinszkij a konyhaautomatánál tehetetlenkedett. Az expressz elvben öt embert szállíthatott. Most négy ülést kiszereltek, így bőven volt hely. Az automata hátul volt, Dvinszkij székétől jobbra. Mellette a hajóablak. Az áttetsző üvegen túl az ég sötétje betöltötte a pusztaságot. Ablak a pislákoló csillagokkal pöttyözött feketeségre: akár a cukorral csillámozott kávépor, mielőtt törökösen megfőzné magának.

Hogyan kell ezt a súlytalanságban csinálni? „Nagyon egyszerűen, Nasztya. A lehető legegyszerűbben, kedves. A folyadék kissé mágneseződik. Ha úgy tetszik, villamossággal telítődik. Ez egyszer. Másodszor: a főzőedény szintén feltöltődik. Vagy mágneseződik. Már nem is főzőedény, hanem mágnescsapda. Mágnescsésze. És most pedig törökös kávét iszunk a mágnescsészékből...”

Dvinszkij kezéből valami kitépte a csészéket, őt magát előredobta az ablak mellett, egyenesen az irányítópultnak. De nem csapódott neki. Közvetlenül a pult előtt valami lefékezte, és a talpára állította. Aztán belökte a székbe. Ezzel vége is szakadt a kellemetlenségeknek.