Harmincharmadik fejezet

melyben Gloriána királynő és Una, Scaith grófnője a múltról mereng

– Nem érzek bűntudatot – mondta Gloriána határozottan –, és úgy hiszem, nem is kéne. De az érzelem – és itt most erős érzésekre gondolok – eltűnt belőlem. A hárem valahogy az elbukott remények mauzóleumává vált. A gyermekeim... – sóhajtott. – Soha nem éltem igazán tudatosan, Una.

Scaith grófnője terjedelmes utazóruhájában állt barátnője mellett, s megfogta a kezét. Egyedül voltak a pihenőteremben. Gloriána sötét színű öltözéket viselt, melynek árnyalata jól illett a késő ősz színeihez. Odakinn könnyű eső szitált.

Gloriána is megszorította Una kezét:

– De már jobban vagy, ugye Una?

– Igazság szerint – mondta a grófnő – magam is osztozom a dilemmádban, hisz tudom, jobban kellett volna félnem. Ám volt valami megnyugtató a bezártságomban. Ez valahogy levette a felelősséget a vállamról. És sir Thomas Perrott, ahogy rájött, hogy a barátja vagyok, kedves társnak bizonyult. Sokat beszélgettünk. Oly mélyen el voltunk temetve, s oly lehetetlennek tűnt a menekülés, hogy szinte bármiről beszélhettünk. Sok szempontból olyan volt, mintha nyaralnék – bár elég végzetes nyaralás volt ez.

– De nem akarsz az udvarban maradni?

– Talán visszatérek majd. De nem azonnal. Szükségem van a scaith-i levegőre.

– És magaddal viszed Oubacha kánt is?

– Mint vendégemet – felelt a grófnő mosolyogva. – Cölibátust fogadott, így mondja. Esküt tett.

– Úgy. Szóval esküt tett. – A királynő egyszerre távolinak tűnt.

– Még mindig Quire után bánkódsz?

– De hisz áruló.

– Perrott nem így gondolja. Ő továbbra is úgy hiszi, hogy lord Montfallcon áldozata volt.

Gloriána vállat vont.

– Nos, immár mindketten elmentek.

– Nem érzek haragot iránta – mondta Una. – Hisz te annyira szereted őt, Gloriána.

– Semmit nem szeretek.

– Szereted Albiont.

– Magamat szeretem. S e kettő egy és ugyanaz. – Hangjában nem érződött keserűség. Rosszabb volt: reménytelenül csengett.

Una hezitált.

– Maradok. Ha úgy gondolod...

Gloriána megrázta nagy fejét.

– Menj csak Scaith-be a tatár lovagoddal. – Ezzel odébb vonult, mintha temetési menettel haladna, s az ablak elé állt, elárnyékolva a szobába áramló fényt. – Az életedet kockáztattad a birodalomért. Nem hagyom, hogy a lelkedet is kockára tedd annak jelképéért.

– Ó, Gloriána!

A barátnők összeölelkeztek. Una sírt, de a királynő hideg tekintetű szemében nem csillant könnycsepp.