ÖT

– Nyugtalanító és zavaros dolgokat mesélt.

– Spet volt az – mondta Henderson. – Akitől szavakat tanultam egész délután. És azt mondta magának, hogy meg fog halni?

Winton komoly és sápadt volt. Összekuporodva ült a térkép mellett, mintha megrémítette volna, hogy cselekvésre határozta el magát.

– Igen. Azt mondta, hogy meg fog halni. Azt mondta, hogy a lábánál fogva föl fogják akasztani egy fára, mihelyt az első eső leesik. Mert már elég idős hozzá.

– De azt is mondta, hogy túl szokták élni. Talán téved, és mégsem hal meg. Talán nem is olyan borzasztó.

– Azt mondta, sokan meghalnak – mondta Winton tompán. A keze mozdulatlanul nyugodott az asztalon. Hirtelen elfogta a harag. – Ó, ezek az ostoba vadak. Milyen kegyetlenek! – Henderson felé fordult, de most a szokásos atyáskodó arckifejezés nélkül. – Ugye, megcsinálod a tolmácsgépet, hogy pontosan azt fordítsa, amit én beszélek? Ugye, megteszed? Nem akarom fegyverrel megakadályozni a szertartást. Meg kell hogy értsenek.

Aztán a mellette álló Charlie felé fordult.

– A vadak úgy szólítanak engem: Enaxip. Mit jelent ez a szó? Azt hiszik, isten vagyok?

– Azt jelenti: Nagy Láda – vágott közbe durván Henderson. – Még mindig azt hiszik, hogy a láda beszél. Amikor válaszolnak, a ládát nézik, és nem magát. Nem tudom, minek tartják magát.

Azon az éjszakán nem esett. Winton csak hajnaltájban tudott elaludni.