HARMINCÖTÖDIK FEJEZET: SINGH

–  Egy házilag készített robbanószerkezet kilyukasztott egy oxigéntartályt a gépészeti szakasz negyedik fedélzetén – jelentette Overstreet. A vaskos alkarjára tekeredő monitoron olvasta a legördülő jelentést. – Magából a szerkezetből rendkívül keveset sikerült megtalálnunk, de a megmaradt darabok alapján a jelen létesítményben sok helyütt előforduló anyagból készült. Nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen lesz azonosítani a pontos forrást.

Singh némán ült, hallgatta a jelentést, és próbált úgy tenni, mintha jelen lenne és gondolkodna. Ám az igazság az volt, hogy az elméje ide-oda szaladgált, mint egy ragadozó elől menekülni igyekvő parányi állatka. Azon kapta magát, hogy csupán a felét fogta fel Overstreet beszámolójának.

A keze annyira erősen remegett, hogy nem merte felvenni az asztalon előtte álló vizespoharat. Az asztal lapja alá rejtette, ahol Overstreet nem láthatta meg. A közvetlen veszély érzete elkerülhetetlenül befészkelte magát a gondolataiba, hiszen valóságos volt.

–  A fedélzet jelentős mértékben károsodott. Az elsődleges folyékonyoxigén-tartály teljesen megsemmisült. A hajótestből kiszökő gáz miatt beindultak az állomás manőverezőfúvókái, a rázkódás pedig több építményt romba döntött a lakóhengerben. A Vihar hálózati forgalmat biztosító állomása helyrehozhatatlanul megrongálódott. Egy kisegítő környezeti rendszerben jelentős károk keletkeztek, és valószínűleg nem lesz javítható.

–  A Vihar – motyogta Singh. Az alám tartozó első hajó. A laconiai hatalom jelképe a Medinán.

–  Ez természetesen csupán előzetes értékelés – válaszolta Overstreet, és egy ujjlegyintéssel bezárta a jelentést a karján. – Ám úgy tűnik, az lehetett a támadás célpontja, így a hajótest csekély károsodásával és egy érzékelőrendszer elveszítésével viszonylag olcsón megúsztuk.

Singh úgy érezte, a keze annyira reszket, hogy az még az asztal alatt is látható, ezért mindkét térdét erősen megragadta.

–  Előzetes veszteséglista?

–  Megint csak elhanyagolható – válaszolta Overstreet. – E pillanatban öt laconiai halottról tudunk, háromról a gépészeti egységtől, ketten

a biztonságiaktól. Hét sérült az életveszélyestől az enyhéig. Eddig mindössze két helybéli halálát erősítették meg. Ugyanakkor többtucatnyian eltűntek, így ez a szám valószínűleg növekedni fog.

–  Hogy hajlandók legyenek ekkora kárt tenni a saját állomásukban,

a saját embereikben, kizárólag azért, hogy minket bántsanak… – merengett Singh, de nem fejezte be a mondatot.

–  Több kihallgatandó személyt őrizetbe vettünk – közölte Overstreet. – Az egyikük sorra riasztókat indított be közvetlenül a robbanás előtt. Lehetséges, hogy nincs köze a merénylethez, de valószínűtlen, hogy véletlen egybeesés legyen. Kihallgatom, amint itt végeztünk.

–  Helybéli?

–  A Szállítószövetség egyik hajójának egykori kapitánya. James Holden.

Singh összeráncolta a homlokát.

–  Honnan ismerős ez a név?

–  Úgy tűnik, amolyan híresség, uram. Annak idején részt vett az iói hadjáratban és a Szabad Hadiflotta legyőzésében is.

Mindkettő Singh gyermekkorában történt. A vaskalaposok továbbra is vaskalapos játékokat játszottak.

–  A lehető legkeményebben meg kell torolnunk ezt – jelentette ki Singh.

Overstreet komor arccal bólintott. A tétovázás olyasmit jelenthetett, amit Singh nem értett.

–  Uram, a Külső Bolygók Szövetségének radikális csoportjai majdnem két évszázadon át gerillaharcot folytattak a Földdel és a Marssal. Szinte biztosra vehető, hogy ennek a háborúnak a veteránjai vezetik

a jelenlegi felkelést. Ezért nehéz döntéseket kell meghoznunk. A válasz mértékét tekintve.

–  Sajnálom – vonta össze a szemöldökét Singh. – Nem tudom követni…

–  A lázadásokat történelmi szempontból majdhogynem lehetetlen felszámolni egynéhány egészen egyszerű oknál fogva. A lázadók nem viselnek egyenruhát. Ugyanúgy néznek ki, mint az ártatlan lakosság. Ráadásul barátaik és rokonaik élnek e lakosság körében. Vagyis általában minden lázadó megölése növeli a lázadáshoz csatlakozók számát. Ezért ha nem akarja, hogy nagyszámú civil halála kötődjön a nevéhez, nem lövethet le egyszerűen minden gyanúsítottat. Ha a lehető legkeményebb megtorlás mellett döntünk, akkor már nem egy lázadás leveréséről, hanem népirtásról beszélünk.

–  Értem – felelte Singh. Az akadémián természetesen tanult a lázadások leveréséről és a törvényes rend helyreállításáról. Afganisztánt Nagy Sándorig visszamenőleg senki sem tudta leigázni. Hasonló volt a helyzet a huszadik századi Írországgal. Az övbélieket az elmúlt kétszáz évben nem tudták megzabolázni. Egészen más volt olvasni róla, de már belátta, hogy az erőszakos válaszlépések sorozata az ő esetében is a végtelenségig húzódhat. – Nem áll szándékomban minden övbélit kivégeztetni az állomáson.

Overstreet szemmel láthatóan megnyugodott, habár egyetlen izma sem rezzent.

–  Egyetértek, uram. Mindössze annyit tehetünk, hogy megnehezítjük a dolgukat – válaszolta Overstreet. – Tengerészgyalogosokkal vizsgáltatunk át minden fülkét az állomáson. Bármit, amit nem tarthatunk felügyelet alatt, vagy aminek nem tudjuk közvetlen hasznát venni, lezárunk, és kiszivattyúzzuk belőle a levegőt. Ezzel még nem vethetünk véget ennek, de nehezebben tudják majd megtervezni és végrehajtani az akcióikat, ha nincsenek a kezükben saját terek.

–  Egyetértek – vágta rá Singh. – Felhatalmazom, hogy ön vezesse

a műveletet, és tetszés szerint lezárhassa az állomás bármely részét. Derítsük ki, tudnak-e ezek az emberek nyíltan is szervezkedni, nem csak

a csatornákban bujkálva.

Overstreet felállt és tisztelgett, aztán megindult kifelé. Ám még mielőtt kilépett volna az ajtón, hátrafordult, mintha hirtelen eszébe jutott volna valami.

–  Uram, fontolóra vehetné, hogy nagyobb nyomást gyakoroljon

a civil informátoraira. Pontosan ilyen helyzetekben lehetnének a segítségünkre.

–  Igen – értett egyet Singh. – Pontosan erre készültem.

A csúnyán összetört orrú övbélit – Singh mintha úgy emlékezett volna, hogy Jordaóként mutatkozott be – két tengerészgyalogos kísérte be az irodába. A karjánál fogva tartották, a lába alig érintette a talajt. A tekintete a düh és a nyafogás közti átmenetet tükrözött.

–  Tegyék le! – utasította Singh a tengerészgyalogosokat. Amikor Jordao megindult az egyik szék felé, ráparancsolt: – Ne üljön le!

–  Sabe, főfőnök.

–  Tudott a merényletről? – Singh keze már alig remegett, miután Overstreet távozott, ezért ivott egy korty vizet. Színjáték volt az egész. Nyugodtnak, fesztelennek, a helyzet urának kellett tűnnie. Azt éreztetni Jordaóval, hogy Singh már tudta a választ minden kérdésre, amit feltesz. Hogy ne merjen hazudni. Úgy tűnt, sikerült is elérnie ezt. Jordao összedörgölte a kezét, és úgy bólogatott, mint aki könyörög.

–  Sa… úgy értem, igen, főnök, hallottam róla.

–  Eléggé megrázkódtatta az állomást ahhoz, hogy néhány épület összedőljön a dobban – jegyezte meg Singh. – Vagyis nyilván mindenki tud róla. Nem ezt kérdeztem. Hanem azt, hogy tudott-e róla.

–  Tudtam, hogy a földalatti mozgalom készül valamire, de a részleteket? Nem ismertem…

–  Mert tudja – folytatta Singh –, a nővérét a jövőbeli szolgálatainak amolyan előlegeként engedtem ki a zárkából. Például az olyan szolgálatokért, hogy előre értesít, amikor egy bomba szét fogja robbantani az állomásom gépészeti szakaszának felét.

Jordao tekintetéből egy csapásra eltűnt minden megalázkodás. Singh látta, amikor megtörténik, mintha a férfi fejében egy kapcsolót kattintottak volna át. Eddig hajlandó elmenni a hajbókolásban, de tovább egy fikarcnyival sem. Ennek a ténynek később még hasznát vehetik, ugyanakkor valamelyest csökkentette az értékét.

–  Régi KBSZ-esek, sa sa que? Akiket a belsősök nem tudtak kinyírni – magyarázta Jordao, és már nem is próbálta elrejteni erős övbéli akcentusát. – A hozzám hasonlóknak soha semmit sem árulnak el.

–  Mielőtt kilép ebből a szobából, átadja nekem mindazok nevét, akiknek maga szerint köze lehet ehhez a földalatti mozgalomhoz, hogy hozzáadhassuk őket a megfigyelendő személyek listájához. Ezenkívül el kell intéznie, hogy bármi következik ezután, részt vegyen benne, hogy tetten érhessük az összeesküvőket, és a törvény teljes erejével lesújthassunk rájuk.

Jordao a fejét csóválta.

–  Semmit no ken, be kell…

–  Vagy – folytatta Singh –, újra letartóztattatom a nővérét lopásért és a birodalom ellen elkövetett bűnökért, aztán nyilvánosan felakasztjuk, figyelmeztetésképp a többieknek.

Mielőtt Jordao válaszolhatott volna, Singh odabiccentett a tengerészgyalogosoknak, akik megint felkapták a földről az övbélit.

–  Addig nem mehet sehová, amíg át nem adta a listát, és nem ellenőrizték a neveket.

–  Értettem, uram – felelte az egyik tengerészgyalogos, aztán a nem Jordaót tartó kezével szalutált.

Az övbéli Singhről a tengerészgyalogosra pillantott, aztán újra Singhre, a tekintetében megértés bomlott ki. Megértés és félelem.

Amikor végeztek, és végre magára maradt az irodájában, Santiago Singh úgy érezte, feltétlenül üzenetet kell küldenie a feleségének. Hogy elmondja neki, mennyire fél. Hogy bevallja neki: talán rettenetes hiba volt elvállalnia ezt a megbízatást. Hogy talán nem képes folyamatosan egyensúlyozni korábbi önmaga és a feladat által megkívánt autokrata vezető felvett személyisége között úgy, hogy szét ne esne. Hogy az a férfi, aki megtorlásképp civilek kivégzését rendeli el, nem férhet meg ugyanannak a férfinak a testében, aki szeretve szereti a feleségét, és a kislányukkal játszogat, és alig várja már, hogy Elsa elég nagy legyen ahhoz, hogy egy kiscicát vegyenek neki.

És mégsem küldhetett neki üzenetet, mivel a robbanás mindaddig elszakította a Vihart az állomástól, amíg ki nem cserélik azt a hálózattitkosító csomópontot. Aminek alighanem örülhetett, mert azt gyanította, hogy kizárólag hazugságokkal áltatná a nejét.

Az igazság – amiről úgy gondolta, sosem lesz képes elismerni előtte – az volt, hogy képes volt egyszerre mindkét férfi bőrébe belebújni. Korábban már átadta Carrie Fisknek az ultimátumot, miszerint amelyik bolygó úgy dönt, hogy az ellenálláshoz csatlakozik, elpusztul. Megértette, hogy amennyiben szükségessé válna, utasíthatná Overstreetet, hogy mindenkit végeztessen ki, aki nem a Viharral vagy a Förgeteggel jött át a kapun. A tengerészgyalogosok parancsnoka megtenné. És így, amikor Natalia és a Szörnyecske megérkezik, átölelhetné és megcsókolhatná őket, és velük ugyanaz a férfi lehetne, aki mindig is volt. És ezt abban

a tudatban tehetné, hogy gondoskodott a biztonságukról.

És ez rettentette meg. Nem az, hogy a munkája arra kényszerítheti, hogy egyszerre mindkét férfi legyen, hanem az, hogy képesnek érezte magát erre. Hogy csupán még egy kevés nyomás kellene, és Santiago Singh azzá válhatna, aki teljes szívéből szereti a kislányát, miközben népirtásokat rendel el.

Megérintette az íróasztalát.

–  Parancsnok!

–  Uram! – érkezett az azonnali válasz.

–  Mennyi idő kell még, hogy helyreállítsuk a hálózatot, és továbbíttathassak egy üzenetet a Viharral?

–  A feladat egyértelmű elsőbbséget élvez. Úgy értesültem, tizenegy óra kell ahhoz, hogy a helyére kerüljön az elsődleges pótrendszer.

–  Köszönöm – válaszolta Singh. – Kérem, haladéktalanul értesítsen, amint elkészült! Sürgős üzenetet szeretnék küldeni a Laconiára.

–  Igenis, uram. Uram! Ha már itt tartunk, a Vihar jelezte, hogy kiemelt fontosságú üzenet érkezett a Sol-kapu felől. Egy futár már el is indult vele ide.

–  Rendben. Azonnal kísérje be! – felelte Singh, majd bontotta a kapcsolatot.

Túl korainak tűnt, hogy a Förgeteg a Sol-rendszer megadásáról számoljon be, de nem bánta volna, ha kellemes meglepetés éri. A taktikai térképe szerint a hajó épp csak belépett az aszteroidaövbe. A kapituláció legkorábbi időpontját a Mars pályájának átlépése utánra becsülték.

Singhnek valamivel el kellett terelnie a figyelmét az önsajnálatáról és önelemzéséről. Bármit akart is közölni vele ennyire sürgősen Trejo admirális, érdekesnek ígérkezett.

A tisztes, akit fél órával később betessékeltek az irodájába, verejtéktől besötétedett halványszőke hajú, magas nő volt. Zihált, az egyenruhája nyirkosnak tűnt.

–  Uram! – köszönt, aztán átnyújtott egy kicsiny fekete lapkát.

–  Rettenetesen néz ki, tengerész – felelte Singh, és átvette a csipet. – Jól érzi magát?

–  A járőröző tengerészgyalogosok használják az összes kocsit, így…

–  Ténylegesen idáig futott a Vihartól?

A merénylet miatt, ha valaki a hajóról az irodájába akart eljutni, szkafandert kellett öltenie magára, hogy miután abban átjutott az állomás sérült szakaszán, levegye az űrruhát, és felszaladjon a hosszú, csigavonalban haladó rámpán, amelyik a forgás központjától a dob alapjáig vezetett. Azután pedig másfél kilométert kellett futnia a dobtól, hogy Singh irodájába érjen.

–  Igenis, uram – felelte a tisztes, aki lassanként újra normálisan lélegzett.

–  Elküldöm a dicséretemet a parancsnokának. Nem mindennapi igyekezetről tett tanúságot, tengerész. Hozza rendbe magát, és kerítünk egy kocsit, amelyik visszaviszi.

–  Köszönöm, uram – felelte a nő, aztán kurtán tisztelgett, és távozott.

Az önsajnálatcsapda – amelybe Singh már tudta, hogy könnyen beleeshet – részben annak a borzalmas érzésnek a folyománya volt, hogy teljesen magára hagyatottnak érezte magát a munkájában. Többet kellene érintkeznie laconiai honfitársaival. A hajójával, a parancsnoksága alá tartozó tengerészekkel. Efféle emlékeztetőkre lenne szüksége azt illetően, hogy nincs egyedül. Hogy több száz hasonelvű és odaadó hivatásos osztozik még vele a birodalmi álmokban. Singh elraktározta a fejében, hogy több időt kellene töltenie a Viharon.

Kihajtotta a monitorját az asztallapra, és rácsúsztatta a kis fekete lapkát.

–  Másolj át minden fájlt, aztán törölj! – adta ki az utasítást, és amikor a monitor felvillanó fénnyel jelezte, hogy megtette, Singh kikapta és kettétörte, aztán a visszaforgatóba dobta a kis fekete csipet.

Trejo admirális arca jelent meg a képernyőn. Singh egy kissé izgatottnak érezte magát. Trejo még a sajátjánál is nagyobb felelősséget hordozott a vállán, méghozzá mérhetetlen ügybuzgalommal és kifinomultsággal. Mindig tudta, mi a helyes, és habozás nélkül meg is tette. Ha Singh több időt töltött volna a hozzá hasonló laconiai tengerészekkel, Trejo admirálishoz hasonlatossá szeretett volna válni. Utasította a monitort, hogy játssza le az üzenetet.

Trejo vonásai elmosódva életre keltek, zavarodottságot, talán félelmet tükröztek.

–  Fiam! Valami történt, és fogalmunk sincs, mi az, vagy hogy mit tehetünk ezzel kapcsolatban. Segítségre lenne szükségünk.

Elhallgatott, és rettegésre emlékeztető kifejezés ült ki az arcára.

–  Úgy tűnik, felvettünk valamiféle potyautast.

Singh előbb lenyűgözve, majd elborzadva, majd újra lenyűgözve nézte a felvételt.

A tárgy – másképp tényleg nem lehetett leírni – fénylő-sötétlő gömbként lebegett egy méterrel a Förgeteg Mélye egyik folyosójának fedélzetburkolata felett. Már a monitor kicsiny képernyőjén nézve is belefájdult a feje. Valaki áttolt rajta és visszahúzott egy csődarabot. Úgy tűnt, hogy a cső semmilyen módon nem lép kapcsolatba a tárggyal. Valójában Singhnek határozottan az az érzése támadt, hogy egyformán tisztán látja mind a csövet, mind a tárgyat, habár ez nyilván lehetetlen. Ettől még jobban megfájdult a feje.

Szerencsére a csővel kísérletező személy abbahagyta ezt, és újra Trejo szólalt meg.

–  Amint láthatod, az anomália nem fizikai objektumként létezik. Úgy tűnik, semmilyen hullámhosszon nem sugároz a látható spektrumú fényt kivéve. Egyetlen rá irányzott érzékelőeszköz sem tudta érzékelni akár a puszta jelenlétét sem, viszont felvételt tudunk készíteni róla, és tisztán látjuk. Amikor egy helyiségben vagyunk vele, egészen zavarba ejtő, kettős látást és erős fejfájást okoz.

Négy tengerész mintegy erre reagálva póznákra terített pokrócokkal függönyt vont köré. Miközben dolgoztak, Trejo folytatta.

–  Velünk együtt mozog. A hajóval, mivel még mindig égetünk, és egyetlen millimétert sem moccant, amióta megjelent. Próbálkoztam kisebb pályamódosításokkal, de hozzánk igazodik viszonyítási pontként. Ez a fájl tartalmaz minden összegyűjtött adatot, de annyit biztosra mondhatok, hogy a felbukkanása szinte pontosan egybeesik azzal a pillanattal, amikor megsemmisítettük a Pallas Állomást. Ehhez hozzájárul még egy közel háromperces tudatkiesés, amit a hajón mindenki egyformán megtapasztalt.

A tengerészek végeztek a függöny felállításával, és távoztak. Trejo közelebb húzta a monitort, így az arca betöltötte a képet. Egészen lehalkította a hangját, mintha valamiféle titkot árulna el Singhnek.

–  Ha ez a belső bolygók titkos fegyvere, meg kell értenünk, és most azonnal. Ha három percre, méghozzá a megfelelő három percre ki tudják kapcsolni egy teljes legénység tudatát, az jelentős taktikai előnyükre válhat. El kell juttatnod ezt az információt a Laconiára, méghozzá a legbiztonságosabb csatornákon. Mielőbb szerezd meg nekem a válaszokat, fiam! Hamarosan megütközöm a belső bolygók flottáinak egyesített haderejével, és most először kellett elgondolkoznom azon, hogy valóban győzhetek-e.

Singh mélyebbre roskadt a székén, és mindkét kezével megdörgölte az arcát. Mi van, ha mindent, a Medina állomáson történt robbantást is beleértve, csupán elterelésnek szántak? Mi van, ha a belső bolygóknak némi idő kellett ahhoz, hogy valamilyen új szuperfegyvert szüljenek, és a Sol-flotta szurkálásai és színlelt támadásai, meg az ő lázadói is csupán azért keltettek zavart, hogy időt nyerjenek?

–  Overstreet őrnagy! – mondta Singh a monitorjába.

–  Igenis, uram.

–  Egy kocsira lesz szükségem, fegyveres kísérettel. A Viharra megyek.

–  Értettem, uram.

Singh elővett egy újabb memórialapkát, a monitorra helyezte, és rámásolt minden fájlt, amit Trejo küldött. Aztán utasította a monitort, hogy mindent töröljön. A csipet egy zárható fém aktatáskába tette, és várta, hogy megérkezzen a kocsija.

Várakozás közben valami motoszkálni kezdett a fejében. Valamilyen emlék, talán az akadémiáról. Egy fényből és árnyékból összeálló gömbről. A gyarmatosítás első hullámához volt valami köze, még azelőttről, hogy a főkonzul a Laconiára vezette a népét…

A monitorával gyorsan rákerestetett a helyi hálózaton, említenek-e bárhol olyan tárgyat, amelyre ráillenek a Trejo által leírt tulajdonságok.

A keresés kevesebb mint egy másodpercet vett igénybe, és egy Ilosz, avagy Új-Föld nevű jelentéktelen gyarmatbolygót adott ki. A cikkben „iloszi incidensként” említett eseménnyel kapcsolatos nevek közül az egyiket aláhúzta a monitor. Amikor Singh rákattintott, rögtön megértette, miért.

A beszámoló szerint James Holden, a Rocinante kapitánya egy pontosan ugyanolyan tárgyat látott, mint amelyik jelenleg Trejo admirális hajóján tartózkodott. Ugyanaz a James Holden, akit e pillanatban biztonsági őrizetben tartottak terrorcselekmény elkövetésének gyanújával.