19. A sebesült

Az ápolók távoztak, ám előbb Maigret asszony megkínálta őket egy pohárka szilvapálinkával. Ő maga készítette, mikor elzászi szülőfalujában töltötte a nyári szabadságot.

Az ajtó újra becsukódott, a lépések eltávolodtak a lépcsőházban, az asszony pedig belépett a hálószobába, amelynek falát rózsás tapéta borította.

Maigret kicsit fáradtan, szeme körül halvány karikával feküdt a széles ágyon, a vastag, vörös selyemtakaró alatt.

– Fárasztó volt a hazaút? – kérdezte felesége, miközben rendet rakott a szobában.

– Nem volt vészes.

– Tudsz enni?

– Egy kicsit.

– El se hiszem, hogy ugyanaz az orvos operált, aki a királyokat és olyan hírességeket, mint Clemenceau, Courteline...

Kinyitotta az ablakot, hogy kirázzon egy szőnyeget, amelyen meglátszott az ápolók cipőjének nyoma. Majd átment a konyhába, leemelt egy lábast a tűzhelyről, levette a fedőt, és kis rést hagyva visszatette.

– Mondd csak, Maigret... – kezdte, ahogy visszatért a szobába.

– Igen? – kérdezte a férje.

– Te elhiszed ezt a dolgot a szenvedélyből elkövetett gyilkossággal?

– Miről beszélsz?

– A zsidó asszonyról, Anna Gorszkinról, aki ma reggel áll az esküdtszék elé. Ez nő a Roi-de-Sicile utcából azt állítja, hogy szerette Mortimert, és féltékenységből ölte meg.

– Á, tehát ma van a tárgyalás?

– Sehogy se kerek nekem ez a történet.

– Ugyan! Az élet bonyolult, hidd el. Megigazítanád a párnámat?

– Ugye nem fogják felmenteni?

– Egész másokat mentenek fel!

– Éppen ezt mondom! Nem volt köze a ti ügyetekhez is?

– Egy kevés – sóhajtott fel a férje.

Maigret asszony vállat vont.

– Tényleg semmi haszna, hogy egy felügyelő felesége vagyok! – mondta mosolyogva. – Ha történik valami – tette hozzá –, akkor a házmestertől kell megtudnom! Van egy újságíró unokaöccse.

Maigret is elmosolyodott.

A műtéte előtt kétszer látogatta meg Annát a Saint-Lazare börtönben.

Az első alkalommal a nő megkarmolta az arcát.

A második alkalommal olyan információval szolgált, amely másnap lehetővé tette Torrence és José Latourie gyilkosának, Pepito Morettónak a letartóztatását egy Bagnolet kerületi lakásban.

Hosszú napok teltek új hír nélkül. Néha egy kevéssé megnyugtató telefonhívás valahonnét az Isten háta mögül, majd egy szép reggel Maigret úgy érezte, nem bírja tovább, lerogyott a fotelbe, és azt nyögte:

– Hívd ide az orvost...

A felesége elégedetten járt-kelt a lakásban, úgy tett, mintha dohogna, csak a rend kedvéért, megkavarta a ragut a tűzhelyen, vízzel teli vödröket cipelt, kinyitotta és becsukta az ablakokat, és néha megkérdezte:

– Nem gyújtasz rá a pipára?

A legutolsó kérdésre nem kapott választ.

Maigret aludt, testének felét beborította a vörös takaró, feje a puha tollpárnába nyomódott. Pihent, és közben körüllengték a megszokott, otthonos zajok.

Anna Gorszkin az Igazságügyi Palotában védte magát.

A Santé börtön egy szigorúan felügyelt cellájában Pepito Moretto már tudta, milyen sors vár rá. Fel-alá járt a szűk helyen, az őr komor tekintetétől követve, akinek arcát négyzetekre osztotta a kémlelőablak rácsa.

Pszkovban egy idős asszonyság, az arca két oldalán lelógó nemzeti főkötőben a templom felé tartott szánján, amely gyorsan siklott a havon. A részeg kocsis rácsapott ostorával a játék lovacskaként ügető pónira.