ELSŐ JELENET

Hopfen, Braun, Schwartz, Roth belépnek s asztalhoz ülnek. Kávés, Pincérek.

KÁVÉS.
Alázatos szolgájok, nagyon örvendek, hogy még ily későn is van szerencsém.

BRAUN.
Magam is csodálkozom, hogy Hopfen úr ilyenkor még kávéházba jő, eddig ez nem volt szokása.

HOPFEN.
Jaj, uraim, engem nagy baj ért, csak képzeljék, éjfél előtt nem merek hazamenni, mert házamban kísértet jár.

MIND.
Kísértet?

HOPFEN.
Bámulnak, ugye? de nem bámulok én, hanem a hideg ráz össze, ha meggondolom, s mégpedig csak képzeljék, a pincémben jár.

SCHWARTZ.
A pincéjében? No ez bizonyosan olyannak a lelke, ki sörétől halt meg.

HOPFEN.
Jaj, én is azt gondoltam, s azért félek, hogy a sörpincéből majd a sörfőzőre jő, s azért maradok éjfélig a kávéházban.

KÁVÉS.
Így bárcsak egész Pestet kínoznák a kísértetek.

ROTH.
De Hopfen uram! tévedés lesz az, hogy lehetne kísértet?

HOPFEN.
Kételkedjék csak, de tudom, nem merne most a pincémbe menni.

ROTH.
Azt nem, mert már ideje, hogy hazamenjünk.

BRAUN.
Jó éjszakát, menjünk.

HOPFEN.
Maradjanak még kevés ideig.

SCHWARTZ.
Nem lehet - jó éjszakát!

MIND.
Jó éjszakát. Elmennek.

HOPFEN.
Csakugyan egyedül maradunk. Ugyan, kávés, üljön ide mellém!

KÁVÉS.
Mindjárt lesznek vendégeim, egy sereg ifjú ma estére puncsot rendelt nálam; a magyar színházból ide jőnek.

HOPFEN.
Az jó - ezek sokáig itt maradnak, s így elmulathatom magamat.

KÁVÉS.
Már talán jönnek is. Kívülről hallatszik Norma második felvonásából a druidák kardala.

HOPFEN.
Vígan jönnek.