HETEDIK JELENET

Hermann, Hopfen, Zajtay, Gazsi, Sebestyén, előbbiek.

ZAJTAY.
Fiam, hol van szép menyasszonyod?

SÁNDOR.
Itt, édesatyám, angyal, ugye?

ZAJTAY.
Még az angyaloknak is angyala.

HOPFEN.
Már mondám az úrnak, lyányom mást szeret.

HERMANN.
De a nagy útiköltség.

SÁNDOR.
Ha egyéb baja nincs, azt megtérítjük.

ZAJTAY
Gazsihoz. Hát az úr nem házasodik meg?

GAZSI.
Nem én! Egyszer volt eszemben, de a víz, mely nekem oly nagy ellenségem, elvitte mátkámat.

HOPFEN.
A víz?

GAZSI.
Igen, szegényt. Az árvízbe halt apjostul.

ZAJTAY.
Apjostul?

GAZSI.
Apja tulajdonképp nem halt a vízbe, egy becsületes kefekötő volt az, s nem vált szégyenére azon közmondásnak: “úgy iszik, mint egy kefekötő”; midőn az árvíz tódulni kezde, pincéjébe futott, borát menteni, de látván a víz sebes áradását, csupa undorodásból, hogy majd kénytelen lesz vizet inni, meghalt.

HOPFEN.
Szomorú eset! - De uraim, én lyányomat feleségül adom nagyzajtay Zajtay Sándor úrnak, tehát vígadjunk.

NINA
Hopfenhez. Ténsuram, én mindig híven szolgáltam a kisasszonyt.

HOPFEN.
Úgy tartom, hívebben, mint engem.

NINA.
S mivel ő is férjhez megy -

HOPFEN.
Hát talán te is férjhez akarsz menni?

SEBESTYÉN.
Igen, mert én meg akarok házasodni.

HOPFEN.
No isten neki, nem bánom.

NINA, SEBESTYÉN.
Köszönjük.

SÁNDOR.
Ide a champagne-it. Megtörténik. Éljen szép menyasszonyom!

MIND.
Éljen! Isznak.

ZAJTAY.
Dicsekedve mondhatom hát, hogy megjártam Pestet, Budát, s ezer veszélyek után, a haramják majd felakasztván, a bikák majd feldöfvén, a vasas németek majd összedarabolván, mégis megláttam Mátyás király palotáját. A janitorságból ugyan semmi sem lett, de fiam boldogsága azt kipótolja, s most csak buzgó kívánságom, hogy Magyarország fővárosa legyen mint szépségben, úgy hazafiságban is, tükre a hazának.

MIND.
Adja Isten!

KAR
Isten adj hazánk felett
Tiszta nyájas szép eget,
Partjain Tiszánk-, Dunánknak
Áldva szálljon fölleged.
Mézet önts Tokaj borába.
Búzát Alföld ugarába,
S mely tűrt annyi kínon át,
Boldogítsd e szép hazát.
Adj erőt ős nemzetébe,
Hogy szeresse hőn honát;
A régi szép, tiszta ép
Nyelve hős,
Báj-erős,
Zengje által e hazát,
És vezessen vad csatán,
A királyért s a honért
Éltét is áldozván,
Nyerjen győzelembabért.