HETEDIK JELENET
Zajtay, előbbiek. Nemsokára visszajönnek. Botos és egy bojtár vezetik az elrémült Zajtayt.
BOTOS.
Kössétek pányvára a lovat. Zajtayhoz.
Üljön le a bundára. Leülteti. Lett-e
valami baja? Beszélni sem tud ijedtében! Van-e baja?
ZAJTAY.
Hogyne volna! Azok az átkozott bikák a lelkemet is majd
kiszorították! boszorkányság!
BOTOS.
Biz’ uram az nem boszorkányság; igenis természetes, hogy a bikák
űzőbe vették.
ZAJTAY.
Kend nem tudja, engem egy boszorkány üldöz: az átkozott Dorka.
BOTOS
a bojtárokhoz. Szegénynek rémültében
még az esze is elment! - Mit álmodik boszorkányokról, hiszen bikák
üldözték.
ZAJTAY.
De legalább az egyik bika boszorkány volt.
BOTOS.
No hagyjuk abban! igyék egypár kortyot ebből a juhászorvosságból:
bizonyára jobban lesz. Kobakot
nyújt.
ZAJTAY
iszik. Szinte érzem, hogy melegíti
véremet! mindjárt jobban vagyok. Testét
megnézi. Hála istennek, épen maradtam; egy csontocskám sem
veszett el, s már magamhoz térek.
BOTOS.
Csak nyugodjék! kevés perc múlva egészen helyén lesz!
ZAJTAY.
Hála istennek! már annyira jól érzem magamat, hogy illendően
megköszönhetem a barátságát.
BOTOS.
Sose bántsa biz’ azt!
ZAJTAY
feláll. Drága juhász bácsim és
Hypocratesem![8]
Te nagy bölcsességű kedves Socratesem![9]
Én vitéz Hectorom,[10]
hív Ganymedesem[11]
-
BOTOS.
Hagyjon fel vele; hiszen nem tudok én diákul, s azon szenteket még
az apám sem ismerte.
ZAJTAY.
Bácsi, azt tudom, hogy kend nem tud diákul; de én nótárius vagyok,
hát diákosan illik köszönnöm, s azért ha kendnek valaha processusa
lesz, csak folyamodjék hozzám, mindig fogok mellette allegálni,
hívebb prokurátorra nem is akad.
BOTOS.
Nincs szükségem reá! Nekem csak a farkasokkal van processusom, s
azt rendesen hat örvös prókátorom végzi el! nem látta, mik a
bikákat megszalasztották? Aztán kötelesség volt segíteni, midőn
nagyuramat olyan veszedelemben láttuk.
BOJTÁR.
Megfőtt a gulyáshús.
BOTOS.
Ide vele.
Bojtár leveszi a bográcsot, és megrázván, a földre teszi; mind körülülik.
BOTOS.
Nótárius uram, tessék.
ZAJTAY.
Jó appetitust kívánok.
BOTOS.
Köszönjük - itt a kenyér.
ZAJTAY.
Hozzák ide kulacsomat nyeregkápámból. Bojtár
elmegy. Jóféle diószegi van benne.
BOTOS.
Hiba lett volna, ha azon átkozott bikák kárt tettek volna nótárius
úrban.
Bojtár visszajő a kulaccsal. Zajtay Botosnak adja.
ZAJTAY.
Gazd’ uram, kezdje meg, s járassa sorban.
BOTOS.
Nótárius uram egészségiért! Iszik.
ZAJTAY.
És további barátságért!
BOTOS.
Adja isten! A kulacsot átadja;
isznak.
ZAJTAY.
Juhász bácsi, köszönöm az ebédet és a segedelmet. Ma még
Tiszafüredre szándékozom.
BOTOS.
Ne siessünk! oda korán elérhet!
ZAJTAY.
Az isten éltesse hív Herkulesemet, ki a bikától megmenté éltemet.
Iszik.
BOTOS
körülnéz. Hiszen nincs itt az az
úriember!
ZAJTAY.
Kend az, juhász bácsi.
BOTOS.
Már mondtam, hogy nem tudok diákul. - De most legyünk vígan az
ijedés után. Rajta dudás, fújd! Dudálnak.
KAR
Hortobágyi pusztán fuj a szél,
Juhász legény búsan útra kél,
Hová lett a nyája? eladta,
Hová lett a kedve? elhagyta!
S hajh nyájadat miért adtad el?
Nekem már a földön mi sem kell;
S juhász legény kedved hová lett,
Rózsám hívségével elveszett.
S Isten hozzád puszta s pajtások,
Furulyámat már nem halljátok,
S hortobágyi pusztán fuj a szél.
Juhász legény búsan útra kél.
BOTOS.
Nem úgy! Ez igen szomorú; vígabbat!
KAR
Juhász legény hosszú utjában
Szomjuságot érez torkában;
Szomjas és szerelmes, két gonosz,
Magában is mindegyike rosz.
S betér a kardacsi csárdába,
Nagyot iszik ottan bújába,
S mint itcét-itcére ürített,
Szomja és szerelme elveszett.
ZAJTAY.
Gazd’ uram! én ezerszer köszönöm a vendégséget! a nap mélyen áll,
indulnom kell!
BOTOS.
Jőjön, nótárius uram, hadd nyergeljük fel lovát.
A bojtárok holmijokat felszedik; mind el.
Változás
Helységháza Tiszafüreden. Szoba.