MÁSODIK JELENET

Előbbiek, Zajtay, Gazsi, Zajtayné.

ZAJTAY.
Megálljatok! Megállnak Dorkával. Micsoda igazságtalan vakmerőség ez! Bíró uram, illik-e ily hirtelenkedés egy magistratuális személyhez?

BÍRÓ.
Nótárius uram, bizonyos, hogy a banya boszorkány, alig van egy köztünk, kinek kárt ne tett volna. Egynek a tehenét, másnak a gyermekét rontotta meg.

NÉP.
Úgy van.

BÍRÓ.
Azért ősi szokás szerint mint boszorkányt megégetjük.

NÉP.
Tűzbe a boszorkánnyal!

ZAJTAY.
Hallják kentek! Ha valóban bűnös lenne is a szerencsétlen, kentek nem büntethetik meg, az a tekintetes nemes vármegye dolga, s ha kendtek többet tesznek, mint a törvény engedi, lakolni fognak. De hallgassunk erről; azt mondják kentek, hogy ezen banyát more patrio, azaz ősi szokás szerint mint boszorkányt megégetik. Hanem én azt mondom, hogy boszorkányok nincsenek is a világon, és ezt more patrio, azaz magából a corpus jurisból, mint egy magyar nemesemberhez illik, meg is tudom mutatni; - hallják kentek. Már Könyves Kálmán dicső királyunk ex stirpe Arpadiana még 1100-dik esztendőben Vencsellőn, tehát tekintetes nemes Szabolcs vármegyében, következésképp szomszédságunkban tartott országgyűlésen, hoza egy törvényt, mely így szól: “De strigis vero, quae non sunt, nulla quaestio fiat”, azaz boszorkányok ellen, minthogy azok a földön nincsenek, pert indítani nem szabad. Ha már eleink ezelőtt hétszázharminckilenc esztendővel ily bölcs törvényt hoztak, illendő, hogy mi is, mindenképpen bölcs nyomdokaikba lépjünk, és azt tegyük, mit a corpus juris és egy bölcs király, kit bölcsessége miatt eleink Könyves Kálmánnak neveztek, mondanak. - Aki pedig nem hiszi azt, mit eleink és a corpus juris mondanak, az nem magyar. Hát hiszik-e már kentek, hogy nincsenek boszorkányok?

BÍRÓ.
Ha Könyves Kálmán és nótárius uram mondják, csak elhisszük, főképp ha még az a Korpás úr is bizonyítja.

ZAJTAY.
Corpus juris.

BÍRÓ.
Vagy corpus juris. Nem ismerem a famíliáját, e vidéken semmit sem bír.

ZAJTAY.
Hiszen könyv az, bíró uram, melybe a törvények vannak írva.

BÍRÓ.
Vagy úgy.

ZAJTAY.
S most bocsássák el a banyát.

BÍRÓ.
Mégis jobb volna tán fogva tartani.

ZAJTAY.
Miért? Mivel egynek-másnak a gyermeke beteg lett? Az csak azért történt, mivel anyja nem vigyázott reá; vagy mivel egy tehénnek véres lett a teje? Az némely rossz füvektől származik, mint a botánika tanítja. S gondolom, talán csak elhiszik már, hogy nincs boszorkány.

BÍRÓ.
Már én tökéletesen hiszem, hogy a földön egy boszorkány sincs; de meglátja, nótárius uram, hogy ez - mégis boszorkány.

GAZSI.
Mit beszél, bíró uram? Hajdanában meglehet, hogy vénasszonyok voltak boszorkányok, s azok bolondíták el a világot; de már most azoktól nem kell félni, bár az ifjaktól bírnók megóvni magunkat.

ZAJTAY.
Bocsássátok el. Elbocsátják.

DORKA.
Hálálja meg nótárius uramnak az ég. Félre. Vigyen el az ördög.

ZAJTAY.
Lóduljon kend, s ne tegye magát többé gyanússá a nép előtt. Dorka elvonul. Kentek pedig jőjjenek hozzám, egy kis vacsorára, születésem napját ünnepelni, s Baczur Gáspár úr barátunktól, ki holnap visszautazik Pestre, elbúcsúzni.

MIND.
Szívesen. El mind. Dorka előlép.