MÁSODIK JELENET

ZAJTAY
egyedül, a színházat nézi. Ezen már örülök! még teátromot életemben sem láttam, sem kívülről, sem belülről. - Vajon úgy játszanak-e ebben is, mint az a német, ki egyszer Csengerben olyan dróton járó fabábokat produkált! - Egyszer csak bemegyek. - Vajon mit játszanak ma? Nini, itt egy cédula van kiragasztva; mi lehet? Olvassa a cédulát. Pest, magyar színház. Az előadás dátumát mondja. Először adatik akadozva “Öt-holló - vagy ott-holló vagy O-thelló, a velencei szerecsen.” - De már ez sok, magyar színházban szerecsent játszani, mintha nem volna nekünk elég híres emberünk, mint Zrínyi, Hunyadi, Mátyás király, és több számtalan, aztán ha mégis nemzeti szerecsen volna, de velencei szerecsen magyar színházban, tovább olvas “szomorújáték öt felvonásban; angolul írta Sák-zsákospárna vagy Sákespeare.” No ez is valami szerecsen név, “Schlegel után németből fordította L. M.” - No ez is furcsa, angolul írták, németből fordították, és magyarul játsszák. Már szeretném tudni, miért nem adnak és írnak eredeti magyar darabokat? “Személyek: Othello velencei szerecsen”, már megint: odafenn nagy betűkkel, itt aprókkal. - Csak szeretném tudni, hol veszik Pesten azt a szerecsent - “Desdemona, Cassió”, mind olyan pogány nevek. “Történik Velence és Ciprus szigetében.” - No de ez már valóban iszonyúság, még csak a történet sincs Magyarországban.