9

Midőn Pál, kínos helyzetéből szabadulva a Duna partjához ért, s ismét csónakán találá magát: lelkét számtalan gondolat tölté el. Sohasem volt inkább meggyőződve Klári szerelméről, mint e pillanatban, de nem is érzé soha annyira a válaszfalak áthághatatlanságát, mely közte s e hölgy között emelkedett. Ha a kötelék, mely őt ez este óta Frusinához láncolá, nem léteznék is, ha meg volna is győződve, hogy élte boldogságát csak Klári karjai között találhatja: engedhetne-e szívének? Gyermekei két osztálynak, mely, miután századokig megvetéssel s gyűlölettel nézett egymásra, most fegyvert ragad, s harcra készül: nem választá-e el őket már végzetök örökre? s a szerelem gyenge ölelése hogyan álljon ellen az óriási hatalomnak, mely őket szétválasztja? Mint a folyó s a parton álló virágszál, ilyen vala találkozásuk. Amazt a nagy tenger felé ragadja végzete, s az illatos kelyhet, mely habjaiban tükrözött, földhöz kötik gyökerei. Az meg nem állhat; ez nem követheti kedvesét. A sors akarta, hogy idegenek maradjanak. - Szegény Klári! - sóhajta Pál, midőn csónakából visszanézve, Szaleresi házának felső emeletében világot látott - miért nem engedi végzetem, hogy boldogítsalak; de ki állhat ellent végzetének? Vérző kebellel válok el tőled; de el kell válnunk, azt érzem. - Ezek valának Pál gondolatai, s meg kell vallanunk becsületére, hogy ámbár a fájdalom meggondolása, melyet hűtlensége e szerencsétlen leánynak okozni fog, mindent fölkerestetett vele, mi saját magaviseletének mentségeül szolgálhatott: mégis könnyelműsége miatt nehéz szemrehányá­sokat tett magának. - Ó, ha gyanítottam volna, hogy ekképp fogsz szeretni! - így szólt magában - ha nem tartottalak volna ledérnek s csapodárnak, minek az egész világ hirdetett: sohasem közelítek hozzád; de legalább most szerelmem nem fogja zavarni lelked nyugalmát többé; bármi boldognak érzém magamat karjaid között, lemondok rólad, s más, szerelmedre érdemesebbnek engedem át a helyet, melyet magam többé be nem tölthetek.

Oly pillanatokban, midőn magunkkal elégedetlenek vagyunk, semmi sem szolgál inkább vigasztalásunkra, mint ha magunkviseletében oly valamire akadunk, mit nemes tettnek, önérdekeink feláldozásának magyarázhatunk. Ilyen vala Pálra nézve a gondolat, hogy ámbár Klárit még tovább ámíthatná, s karjai között sok boldog órát élvezhetne, mégis önként le fog mondani ez örömekről. S mennyivel tovább gondolkozott e föltételéről, annyival szebb színekkel festé azt magának, míg majdnem azon meggyőződéshez jutott, hogy bármennyire hibázott is eddig, azt jóváteheti az önmegtagadás által, melyre magát elhatározta. Azok, kik Pálnak könnyűségét, mellyel önvétkeit megbocsátá, fölötte rossz néven veszik: ha saját éltökre visszagondolnak, talán át fogják látni, hogy lelkületük ezen tulajdona Ulászló korával ki nem veszett; s hogy, miután nincs vétek, melynek ne lenne mentsége, az esetek ritkák, hol el ne fogadtatnék e mentség, ha maga a vétkező bíráskodik.

De Ártándit szerelmén kívül még más dolgok is érdeklék, s habár Klári helyzete volt az első tárgy, mely gondolatait elfoglalá: azon jelenetek, miknek Szaleresi házában tanúja volt, a bájló hölgy emlékét hamar háttérbe szoríták, s Pál gondolatai egészen arra fordultak: mit tegyen e pillanatban? Az ifjúkornak szüksége van szenvedélyre; de csalódik, ki úgy vélekedik, hogy e szükség csak a szerelem által találhatja kielégítését. Vannak egyéniségek, kik már első ifjúságukban szerelem dolgában oly ildomosak, mintha egy egész élet tapasztalásait bírnák, s ilyeseknél a szenvedélyesség más térre, közönségesen dicsvágyra veti magát. Ezek közé tartozott Pál is. Nagy névnek s hatalomnak birtoka, ez volt az álom, mely szívét már gyermek­korában dobogtatá. Élénk érzékekkel megajándékozva a természet által, Pál azon szerencsés emberek közé tartozott, kik soha kizárólag egy tárgyhoz nem ragaszkodnak, s élvezni tudnak száz módon. Mint a vándor, ki az ösvénye mellett nyíló virágokat leszakítani el nem mu­lasztja, de azért tarthatatlanul továbbhalad a magas bérc felé, mely szemének a legterjedtebb kilátást ígéri: úgy őt a jelen élvezet nem zavará a magas cél követésében, melyet jövőjének kitűzött; örömeinek közepette érzé, hogy való megelégedést csak a lehetőleg legmagasabb polcon találhat. A sors, úgy látszott, főképp a jelen pillanatban segíté büszke terveit. A hazát nehéz veszély fenyegeté; ha volt, mi ezt elháríthatá, az csak a lázadók tervei megelőzése lehetett. S kinek fogja a haza e legfőbb szolgálatot köszönni, mint neki? A sors különös kedvezésének kelle tulajdonítania, hogy a lázadók terveinek fölfedezésére éppen őt választá eszközéül; hogy e kedvezésre érdemtelen nem lesz, s a közfigyelmet, melyet e fölfedezés által magára vont, dicső tettek által magához fogja láncolni, azon nem kétkedett. Pál fejében, midőn a várhegyen fölfelé sietett, száz nagyszerű terv követé egymást. Már a csata közepében, a legvitézebb bajnokok közt látá magát, fülében bajtársainak magasztaló szavai csengtek, már arról gondolkozott: mit mívelne, ha az egész nemesség által vezérnek választatnék? s neki úgy látszott, hogy ha a terv, melyet egy pillanatban kigondolt, végrehajtatik, a győzelem nem lehet kétséges. Huszonegy esztendős korunkban mennyire nem ragadnak csak egy óranegyed alatt képzelmeink!

Midőn Szent György terére ért Pál, egy pillanatig megállt, s meggondolá: kivel közölje fontos híreit? Ha valamely országban, mint hazánkban Ulászló alatt, a legfőbb hatalom csak a király nevében, de mások által gyakoroltatik: akkor a kormányzók között élénk vetélkedés támad; s ki emelkedni akar, büszke vágyainak kielégítését csak úgy remélheti, ha a személyt, kivel szövetkezik, jól megválasztá; ha a pártszín választásában tévedett, a legnagyobb szolgálat, melyet hazájának tett, előmenetelét áthághatlanul akadályozhatja. Pál tudta ezt, s elég ideig tartózkodott Budán, hogy átlássa, hogy ha a hírt Frangepán Györggyel közli, Zápolya pártját ugyan lekötelezné magának, de Bakácsot s mindazokat, kik hozzá ragaszkodnak, örök ellenségeivé teszi, mit ellenkező esetben Zápolya híveitől várhatna; s akár a kalocsai, akár az esztergomi érsekkel szól, igen kétesnek látszott: nem fogná-e mindkettő e híreket inkább saját pártja, mint a haza érdekében használni, mi által Pál, érdemétől megfosztva, csak e pártok kémjeként tűnnék föl a világ előtt. A kancellárral, kit mint a német párt fejét, apja gyűlölt, Pál szólni sem akart; a nádor beteg, s mi több, azon emberek egyike vala, kit minden párt magához számít, de csak mert tulajdonképpen egyhez sem tartoznak, s ki majd Bakáccsal s Szakmárival Zápolya ellen, majd a nemességgel a bíbornok ellen tartva, több látszó népszerűséggel, mint valóságos befolyásolással bírt, s ki hatalmának korlátlanságáról meg­győződve, mert annak fenntartására semmit sem tett, azt napról napra inkább elveszté. Aztán Perényi inkább el vala foglalva saját érdekeivel, semhogy mások előmenetelével sokat gondolna, s Pál meg vala győződve, hogy ha vele közli titkát, ez a hazának tett fontos szolgá­latot fölöslegesen megjutalmazottnak gondolandja, ha ő, a nádor, Ártándit érte három szóval megdicsérte.

- Elmegyek Bornemiszához - mondá végre magában, hosszabb megfontolás után -, Bor­nemisza semmi párthoz sem tartozik, de mindenik előtt egyenlő tiszteletben áll. Telegdinek legjobb barátja, s ő maga, midőn elment, azt tanácsolá nekem, hogy ha valamiben felakadok, Bornemiszához menjek, a királynak nincs kedvesebb embere, s ki tudja, ha Ulászló meghal, nem lesz-e Bornemiszának legtöbb befolyása Lajos udvaránál, kit úgyszólván ő nevelt? Hozzá megyek, s azt teszem, mit ő tanácsolni fog. - S ezzel Pál egyenesen a királyi palota felé vevé útját.

Mátyás kormányának utolsó szakában, midőn Beatrix a pompát s a formaságot, mely a királyságot a külföldön környezé, nálunk is behozta, a királyi udvarba való bemenet ily késő éjszaka sok nehézségekkel lett volna összekötve. A várként falakkal környezett palota éjjel bezáratott, a kapuk csak a király udvarmestere vagy a várnagy különös parancsára nyittattak meg; s Mátyás ezen elzárkózása egyike vala azon okoknak, melyek sok magyarnak szívét kormányának vége felé tőle elidegeníték. Valamint Mátyás udvarának fénye, úgy ezen a király személyes biztonságára célzó szabályok Ulászló alatt rég abbamaradtak. A kincstár szegénysége nem engedé, hogy két virágzó országnak fejedelme életmódjában más kisebb tartományok uralkodóit utánozza; s Pál, mihelyt szavára Zsigmond palotájának kapuja megnyílt, az árkon átvezető csapóhidat a kapus leeresztette, a királyi lak magányos udvarain szabadon folytatá útját, anélkül hogy egyetlenegy őrrel találkoznék.60 S úgy látszott, hogy valamint Mátyást kormánya kezdetén csak a nép szeretete: úgy Ulászlót egyedül a közmegvetés, mely életét mindenkinek közönyössé tevé, őrzené megtámadásoktól. Csak midőn a palotának azon részéhez érkezett, hol Lajos, az ifjabb király lakott, s hol ennek udvar­mestere, Bornemisza parancsnokolt, csak akkor talált több rendet és felügyelést. Itt is azonban a lépcsőknél s a folyosókon álló őrök az előttük ismeretes Ártándit könnyen átbocsáták, s az ifjú nemsokára Bornemisza lakásában s néhány perc múlva, melyek az ősz katonának elkészülésére elégségesek voltak, jelenlétében találá magát.

Bornemisza egyike volt azon embereknek, kiket Mátyás - a közönséges szójárás szerint - a porból, vagy mint helyesebben mondhatnók, kiket az alsóbb néposztályok ismeretlen aknáiból, hol minden hazának kincsei hevernek, kiemelt, s magas polcra állított. Mátyás, ki koronáját nem eldődei hosszú sorának, hanem csak roppant érdemeinek köszöné, kormánya kezdetén a főbb nemességnél annyi ellenszegülést talált, hogy később, midőn magát a királyi polcon biztosnak érzé, a főbb hivatalokat szívesen bízá oly férfiakra, kik emelkedésöket csak érdemeiknek köszönék. Ez részint következése volt azon természetes vonzalomnak, melyet minden, valóban kitűnő egyéniségben magához hasonlók iránt találunk; részint politikájának hitágazata, mely szerint úgy vélekedett, hogy azoknak hívségére, kiket - saját szavai szerint61 - a sárból ő emelt ki, legbiztosabban számíthat. De bármint legyen is ez, s ámbár a tapasztalás a nagy királynak számításait később meghazudtolta, s ámbár valamint Mátyás önmaga és szeretett János fia számára - régi uralkodó családokból keresett nőket: úgy az általa alkotott arisztokrácia, királyának példáját követve, a régivel összeolvadni iparkodott, s aljas származását jótevője iránti háládatlansága akará elfeledtetni - bizonyos marad az, hogy Mátyás s családja ugyan nem, de a haza mégis tetemes hasznát vevé ez úgynevezett új embereknek; s Kinizsi és mindazok, kik emelkedésöket Mátyásnak köszönék, a nagy király emberismeretének sohasem váltak szégyenére.

Ezek közé tartozott Bornemisza is. Érdemei nem voltak annyira kitűnők, mint például Kinizsié, de ha valaha ember hosszú életen át lelki s testi erejének minden tehetségeit a hazá­nak szentelé, ha valaha volt, ki a helyet, melyre állíttatott, akár a csatamezőn, akár a tanácsasztalnál vagy a főkincstári akkor oly nehéz hivatal viselése közben híven betölté: senkit Bornemiszánál inkább nem illethet e dicséret. Maga az irigység elnémult, midőn látá, hogy azon férfiú, ki Tolna vármegyében szegény szülőktől eredve, az ország legfőbb hivatalait viselé, soha származásáról meg nem feledkezett, és hazájának nemcsak leghívebben, de bizonyosan legolcsóbban is szolgált. - Midőn Mátyás halála után a magyar koronának annyi követelői léptek fel, Bornemisza Miksa császár mellett nyilatkozott. Ha tekintetbe vesszük a férfiúnak egész életén át kitüntetett következetességét, úgy látszik, miszerint már akkor az vala meggyőződése, hogy hazánk csak a némettel való szövetség által menekedhetik meg az ozmánok hatalmától; de mihelyt Ulászló megkoronáztatott, s mihelyst azokat, kik előbb ellene nyilatkoztak, kegyelmébe fogadá, Bornemiszánál hívebben senki sem ragaszkodott királyához, olyannyira, hogy azon számos pártok közül, melyek Ulászló udvaránál léteztek, e férfiút megkísérteni egy sem tartá tanácsosnak. Baráti nem voltak számosak; Telegdit kivéve, kihez jelleme s még inkább nézetei vonzották, talán senkit sem mondhatott barátjának. Bornemisza személyessége nem vala olyas, mely kivált ennyire megromlott korban közkedvességre számolhatna. Külsejében nem volt semmi kitűnő, sőt az egész személyben hiányzott azon méltóság, mely fényes születésűeknél, ha magas hivatalokra emeltetnek, más lényegesebb tulajdonokat pótol; magaviselete komoly s kellem nélküli volt; s mert természetes jósága s lágyszívűsége mellett is a szigorú elveket, miket éltében maga követett, mások tetteinek megítélésénél is szokta alkalmazni: ez őt Ulászló udvaránál kellemetlen erkölcsbíró színében tünteté fel, de tiszteletét nem tagadta meg tőle senki, s talán sohasem éré Ulászlónak valamely tettét általánosabb helybenhagyás, mint midőn őt választá fia nevelőjének. Bornemisza magában egyesíté mindazon tulajdonokat, miket e fontos hivatal kívánni látszott, hosszú élettapasztalást s mégis vidor életerőt, a hadi s minden közigazgatási tárgyak teljes ismeretét s ezeken kívül a legtisztább jellemet s tántoríthatlan hűséget.

Ilyen vala a férfi, kit Ártándi e fontos pillanatban tanácsadójának választott, s ki most szokott elevenségével tőle azt kérdé: miért jött?62 - Bizonyosan rossz hírek Telegditől - mondá élénken -, a parasztok az ország alsóbb részeiben fellázadtak, s tudjuk, hogy vannak, kik a népet az ország legbecsületesb embere ellen felingerelni iparkodnak.

Pál, miután Bornemiszát Telegdi iránt megnyugtatá, a lehetőségig röviden előadá azokat, miknek - mint mondá - véletlenül tanúja volt.

Bornemisza élénk figyelemmel hallgatá szavait, homloka mindég komolyabb redőkbe vonult.

- Ezek józan eljárásunk következései - mondá végre, miután Pál előadását bevégzé, nyugtalanul fel s alá járva szobájában -, addig zsaroljuk a népet, míg kétségbeesésében szinte irigyli azon tartományok lakóit, kik a török rabigába jutottak, s miután ezt tettük, fegyvert adunk kezébe, s azt mondjuk neki: menj, s védelmezd hazádat! ontsd véredet értünk, hogy mi ezentúl még biztosabban zsarolhassunk! átkozott vakság! S te azt mondod, öcsém - szólt rögtön megállva Pál előtt -, hogy ez iszonyú föltételben a keresztesek fővezérei mind megegyeztek?

- Szaleresit s Dózsa Gergelyt kivéve, valamennyien - válaszolt Pál -, s nekem úgy látszik, e kettő nem soká fog ellentállhatni társainak.

- Kétségen kívül, ez a világ sora - mondá Bornemisza -, a fennálló rendnek mindég vannak védelmezői, csakhogy azok mindég a nemzet leggyávábbjaiból állanak. Talán még nem forgattak fel soha államot anélkül, hogy ezeren sóhajtva nézték volna a felbomlást; de mit használ, ha avégett, hogy fenntartassék, szólni vagy inkább tenni nem mernek semmit. S te azt gondolod - kérdé ismét Pálhoz fordulva -, hogy minden hatalmokat az ország alsó részeire irányozandják, s hogy nem minket támadnak meg azonnal?

- Jelenleg ez tervök - válaszolt emez -, s nem hiszem, hogy azt megváltoztatnák. Az egésznek kormánya Lőrinc kezében van, s a fortélyos pap azt akarná elhitetni seregeivel, hogy merénye a király által pártoltatik, s azért fog kerülni mindent, mi őt a király seregeivel összeütközésbe hozhatná.

- Adja Isten, hogy számításaidban ne csalódjál! - mondá Bornemisza, kinek arcai Pál végszavainál földerültek - ha csakugyan ez szándékuk, talán megmenthetjük a hazát. Ha ők csupa ildomosságból a kedvező alkalmat elmulasztják, s minket itt s e pillanatban, hol nekik ellen nem állhatnánk, meg nem támadnak, elkészülhetünk a harcra. S ha a nemesség egész erővel egyesül, ha Báthori a közelgő megtámadásról tudósíttatik, ha a cseh s morva seregek, melyek e napokban itt lesznek, célszerűen használtatnak, s Zápolya arra bíratik, hogy a haza végveszélyében, feledve személyes viszályait, a temesi gróf segítségére siessen: akkor a pórlázadás elnyomathatik, még mielőtt annak egyes hadai egyesülhetnének. De sietnünk kell. Várj egy percig, míg a legszükségesebb ruhát magamra veszem, aztán a nádorhoz jössz velem. - S ezzel Bornemisza, segítve Ártándi által, a legnagyobb sietséggel öltözködéshez fogott.

- De hogy-mint - szólt egyszerre, szemét Pálra szegezve -, mily véletlen eset által jöttél te ily késő éjszaka Szaleresi házához?

Ártándi elpirult.

- Öcsém - mondá Bornemisza komolyan -, nem szükség, hogy fejedet hazugságokon törd, én ismerem az utat, melyen e titokhoz jutottál, s reménylem, hogy bármily nagy legyen a szolgálat, melyet a hazának most véletlenül téssz, ezentúl más, reád nézve díszesebb módon fogod szolgálni hazádat. Becsületes polgárok leányai nem arra valók, hogy ily úrfiaknak időtöltésül szolgáljanak. De figyelmessé fogom tenni apját, ki mint magad mondád, becsületes s jóakaratú ember. - S ezzel Bornemisza, követve Pál által, kinek haragja e feddésnél felforrt, de ki, magát mérsékelve, hallgatott, a várból Perényi házához vevé útját.

Hosszabb idő múlt, mielőtt Bornemisza a nádor cselédeit arra bírhatá, hogy urokat felköltsék. Perényi, ki ez időben még inkább szenvedett köszvényben, mint máskor, s ki pár hét óta a közdolgokban semmi részt sem vett, cselédeit kivéve, senkit maga elébe nem bocsátott; s miután Bornemisza tekintélye s azon állítás, hogy a dolog, mely iránt a nádorral szólni akar, halasztást nem szenved, a komornyikot végre lefegyverezték, s miután ez ura hálószobájába ment, a szitkok, melyekkel beteg ura által fogadtatott, s melyek a teremig, hol Bornemisza Ártándival helyet fogtak, kihallatszottak: meggyőzték ezeket, hogy a cselédek, Perényi rossz kedvéről szólva csak igazat mondának.

Bornemisza csak maga ment be a nádorhoz, s Pál, fél óránál tovább magára hagyatva, ismét személyes helyzetére fordítá gondolatait. Miután Bornemisza Klári apjával szólni akar, Pál átlátá, miszerint azt, hogy neki írjon, nem halaszthatja továbbra, s ezért míg az öreg országférfiak a mellékszobában a jelen körülményekben teendőkről tanácskoztak, addig Pál, elméjének minden tehetségeit megfeszítve, formát keresett, melyben Klárinak a keserű hírt a lehetőségig kíméletesen adhassa elő.

Midőn a nádorhoz behívatott, ez neki röviden azt parancsolá, hogy azonnal útra készüljön. - Fél óra múlva - így szólt, fájdalmában néha feljajdulva, s lábait dörzsölve - levelet küldök. Azt lóhalálában elviszed fiamhoz Nagyváradra. Onnan elmégy Telegdre István barátunkhoz s apádhoz. Elbeszéled a történteket, s megmondod nekik, hogy még mielőtt hivatalosan felszólíttatnak, a lehető legnagyobb számú sereggel vonuljanak össze Nagyváradnál. Minél hamarább támadják meg a pórhadat, annál jobb. Mondd nekik, hogy mind a temesi grófhoz, mind Zápolyához veled egy időben más hírnökök indultak el, s hogy a cseh seregek elébe s a felföldi városokhoz Ferenc öcsémet fogom küldeni. - E rövid, parancsoló hangon adott rendelések után a nádor meghajtá fejét, s Ártándi távozni akart. - Hallod-e, öcsém! - mondá az előbbi, őt visszaintve - ha máskor hasonló fontosságú híreid vannak, a nádorhoz mégy, érted-e? Nem azért mondom, mintha most az egyszer nem bocsátanám meg, hogy az öreg barátomat, kit mint a fiatal király udvarmesterét, az egész dolog nem illet, felzavartad álmából: csak hogy máskor tudjad mihez tartani magadat. Mindennek megvan a maga rendje a világon, s az ország kormánya a nádort illeti. S most Isten veled!

Ártándi hallgatva meghajtá magát, távozni akart. Bornemisza feltartva őt, miután a nádortól szinte búcsút vett, vele ment.

- Öcsém! - mondá, midőn a kapuhoz jött - sohasem ismertem fiatalembert, kit a sors annyira pártolna. Alig pelyhesedik állad, s már a véletlen úgy hozá magával, hogy a hazának nagy szolgálatot tehess, s most a legfontosabb meghagyással bízassál meg: reménylem, meg fogod érdemelni a végzet kedvezéseit, s nem feleded el soha, hogy a szerencse mezőt ad, de a győzelmet rajta csak erény vívhatja ki. S most Isten veled, öcsém! köszöntsd Telegdit, s mondd neki, hogy családjára s minden dolgaira gondom lesz. Orbánnak, mielőtt elmégy, megmondod, hogy azonnal hozzám jöjjön; még a tanács előtt szükséges beszédem lesz vele; s most még egyszer, Isten veled!

Bornemisza a vár felé indult. Pál Telegdi házához sietett. - Leült, s mindenekelőtt néhány sorban Frusinát a létező veszélyről tudósítva, kéré őt, hogy még aznap nénjével együtt kerti lakát városi lakával cserélje fel, hol teljes biztosságra számíthat: azután hozzá fogott nehezebb kötelességéhez, s rövid levelet írt Klárihoz, melyben tőle búcsút vett, s tudtára adá, miszerint arra, hogy őt nejének válassza, soha apja megegyezését nem remélhetvén, tőle vérző kebellel örökre elválik. Miután e leveleket Farkasnak a szükséges utasítás mellett átadá, s Orbánt távo­zásáról s Bornemisza parancsáról tudósította, más ruhát öltvén fel, s fegyvereit összeigazítván, még csak a nádor levelére várt. Mihelyt ez neki átadatott, lovára ült, s a felkelő nap már a nagy pesti rónán találta őt, hol, míg vágtatva előbbre haladott, a fényes dicsőségi álmok, melyeknek magát átengedé, mind Klári, mind Frusina képét hamar háttérbe szoríták.