NEGYEDIK FEJEZET

 1

Au­gusz­tus 25-ének reg­ge­le ve­rő­fé­nye­sen vir­radt. Az ég fel­hőt­le­nül ra­gyo­gott. A reg­gel olyan volt, hogy még a meg­rög­zött álom­szu­szé­kot is ki­ker­get­te az ágyá­ból.

Szá­mo­san kel­tek fel ko­rán azon a na­pon a Jolly Ro­ger­ben.

Nyolc óra volt ép­pen, ami­kor Lin­da, öl­tö­ző­asz­tal­ká­já­nál ülve, lap­já­val le­fe­lé for­dí­tott egy kis vas­kos, bor­jú­bőr­be kö­tött köny­vet, ame­lyet nyit­va ha­gyott, maga pe­dig a tü­kör­ben ar­cá­nak szem­lé­lé­sé­be me­rült.

Szá­ja me­re­ven össze­zá­rult, pu­pil­lái is össze­hú­zód­tak.

Hal­kan, mint­ha lé­leg­ze­ne, azt mond­ta:

– Meg­te­szem…

Ki­bújt pi­zsa­má­já­ból, és ma­gá­ra öl­töt­te für­dő­ru­há­ját. Fö­lé­je strand­ru­hát vett, lá­bá­ra pe­dig pa­pu­csot hú­zott. Ki­ment a szo­bá­já­ból, vé­gig­ha­ladt a fo­lyo­són, amely­nek vé­gén ajtó nyílt egy er­kély­re, ahon­nan egy kül­ső lép­cső ve­ze­tett köz­vet­le­nül a szál­lo­da alat­ti szik­lá­hoz. Vas­kap­csok erő­sí­tet­ték a szik­lá­hoz azt a kis lét­rát, amely a víz­be nyúlt, és ame­lyet sok szál­lo­dai ven­dég vett igény­be, ha még reg­ge­li előtt meg­már­ta­ko­zott a ten­ger­ben, mi­vel ilyen mó­don rö­vi­debb úton ju­tott für­dő­jé­hez, mint ha le­ment vol­na a strand­ra.

Amint Lin­da le­bá­mult az er­kély­ről, ap­ját lát­ta meg, aki ép­pen fel­fe­lé jött a lép­csőn.

– De ko­rán kel­tél – mond­ta az apja. – Ta­lán für­desz egyet?

Lin­da igent in­tett.

El­ha­lad­tak egy­más mel­lett.

Lin­da azon­ban ahe­lyett, hogy le­má­szott vol­na a szik­lá­kon, bal fe­lől meg­ke­rül­te a szál­lo­dát, s egé­szen ad­dig az ös­vé­nyig ment, amely a szál­lo­dát a szá­raz­föld­del össze­kö­tő mű­út­hoz ve­ze­tett. Mi­vel ép­pen da­gály volt, és a műút víz alatt ál­lott, csak azt a csó­na­kot ta­lál­ta egy kis mó­ló­hoz köt­ve, amely a szál­lo­da ven­dé­ge­it ilyen­kor át­szál­lí­tot­ta. En­nek a ke­ze­lő­je ép­pen tá­vol volt, így Lin­da be­szállt, el­ol­dot­ta a csó­na­kot, és egy­ma­ga át­eve­zett.

A má­sik ol­da­lon megint meg­kö­töt­te csó­nak­ját, meg­mász­ta a kis me­re­de­ket, el­ha­ladt a szál­lo­da ga­rá­zsa előtt, és to­vább­ment, amíg a ve­gyes­ke­res­ke­dés­hez nem ért.

A tu­laj­do­nos­nő ép­pen ak­kor emel­te le a ki­ra­kat fa­táb­lá­it, és most a pad­lót se­per­get­te. El­cso­dál­ko­zott, ami­kor Lin­dát meg­pil­lan­tot­ta.

– Ej­nye, kis­asszony, de ko­rán fel­kelt.

Lin­da strand­ru­há­ja zse­bé­be dug­ta ke­zét, és pénzt ko­tort elő. Hoz­zá­lá­tott a be­vá­sár­lás­hoz.