10. FEJEZET

AZ ARCÁBA CSAPÓDOTT A HIDEG ÉJSZAKAI LEVEGŐ, a vizes utcák csillogtak az utcai lámpák fényében, a nyitott ablakban a fekete függönyökre holdfény vetődött, amikor a teste megfeszült, akár egy íj, kilőtte magát, és már nyúlt is a tőrökért…

A fejét leszegve átrepült a függönyök között, amiket egyszerűen letépett, majd földet érve megpördült.

A tanácsterem tele volt emberekkel. Villámgyorsan felmérte a részleteket: a viszonylag kis teremben egy négyszögletű asztal körül ült Jayne, Farran és mások, előttük egy tucat őr, akik fegyveres sorfalat képeztek közte és az áldozatai között, farkasszemet nézve vele.

A vastag függönyök minden fényt elnyeltek a teremben, olyan hatást keltettek, mintha a helyiség sötét lenne és üres. Ügyes húzás.

Nem számít. Akkor is megöl mindenkit. Még mielőtt egyáltalán felugrott volna, már el is hajította a csizmájából a tőröket, és az őrök elhaló kiáltásai gonosz mosolyt varázsoltak az ajkára.

Amikor egyikük megtámadta, már mind a két kardja a kezében suhogott, és az egyiket a bordái között a szívébe döfte.

Azonnal meghalt. Farran és közte minden tárgy, minden ember akadály, fegyver, pajzs vagy csapda volt.

Odapördült a következő őrhöz, mosolya még gonoszabb lett, amikor a másodperc törtrésze alatt észlelte, hogy Jayne és Farran a terem másik végében, az asztal mögött ülnek. Farran sugárzó szemmel mosolygott rá, Jayne viszont felugrott, és csak bámult rá.

Celaena az egyik kardját mélyen egy őr mellkasába döfte, és benne is hagyta, hogy a harmadik tőréért tudjon nyúlni.

Jayne még akkor is csak meredt rá, amikor ez a harmadik tőr egészen a markolatáig belevágódott a nyakába.

Óriási volt a felfordulás. Amikor az ajtó kitárult, és még több őr áramlott be, kihúzta a második kardját a megölt őr mellkasából. Legfeljebb tíz másodperc telhetett el azóta, hogy beugrott a nyitott ablakon. Vajon számítottak rá?

Két őr rontott rá felemelt kardokkal. Celaena ikerpengéi csillogtak. Vér spriccelt szét a levegőben.

A helyiség nem volt nagy, csak körülbelül hat méter választotta el Farrantől, aki még mindig csak ült, és vad gyönyörrel figyelte.

Újabb három őr terült el a földön.

Valaki egy tőrt hajított felé, de még röptében hárította a kardjával, így az egy őr lábában landolt. Szerencsés véletlen.

Újabb két őr esett össze holtan.

Már csak kevesen voltak közte és az asztal között, ahol Farran ült. A férfi rá se nézett Jayne-re, aki holtan roskadt mellette az asztalra.

A folyosóról egyre több őr rontott be, de már furcsa, fekete álarc takarta az arcukat, az álarcokon a szemeknél lévő lyukakat üveggel fedték, és a szájuk előtt is valami hálószerű anyag volt.

Füst kezdett terjedni, az ajtó becsukódott, és amikor a következő őrt leszúrta, még éppen látta, hogy Farran is álarcot vesz fel.

Ismerte ezt a szagot. Sam holttestéről. Ezt a pézsmaszerű, furcsa…

Valaki még az ablakot is becsukta, így nem jött be levegő. Mindenhol csak a füst, a mindent ködbe borító füst.

Bár szúrt a szeme, de egy kardot ledobott, hogy az utolsó tőréért nyúljon, azért, amely Farran koponyájában fog új otthonra lelni.

A világ egyszer csak megbillent.

Nem, ez nem lehet.

Nem tudta, hogy mondta vagy csak gondolta, de ezek a szavak visszhangoztak a sötétben, ami kezdte elnyelni.

Egy másik álarcos őr ért oda hozzá, és Celaena még időben kiegyenesedett, hogy belevágjon a kardjával az oldalába. Vér spriccelt a kezére, de erősen fogta a markolatot. Ugyanilyen biztosan fogta a tőrt a másik kezében, behajlította a csuklóját, és megcélozta vele Farran fejét.

De a füst behatolt minden pórusába, minden lélegzetvételébe, minden izmába. Meglendítette a karját, de a testén borzongás futott végig, a látása elhomályosult, a lába megroggyant.

Megbillent, és a tőr kiesett a kezéből. Egy őr rátámadt, de nem találta el, csak a copfjának a végét nyisszantotta le. A haja aranyló hullámban bomlott ki, elvesztette az egyensúlyát, és lassan, nagyon lassan, Farran mosolyától övezve a földre rogyott.

Egy őr beleöklözött a gyomorszájába, és minden levegő kipréselődött belőle. Feltápászkodott, de erre egy másik, gránitkeménységű ököl csapódott az arcába. A hátába, a bordáira, az állába. Olyan sok ütés, olyan gyorsan, hogy szinte nem is fájt, mint egy lassított felvételen, úgy rogyott a földre, és szívta, szívta a füstöt…

Már várták őt. A hívogatóan nyitva hagyott ablak, a füst, az álarcok mind a terv részei voltak. És ő egyenesen belesétált a csapdába.

A földön feküdt, és elsötétedett előtte a világ.

– Senki ne merjen hozzá nyúlni – hallatszott egy hűvös, unott hang. – Életben kell maradnia.

Kezek nyúltak felé, elvették a fegyvereit, majd a falhoz ültették. Friss levegő áradt a helyiségbe, de alig érezte, annyira bizsergett az arca.

Semmit nem érzett. Mozdulni sem bírt. Lebénult.

Nagy nehezen kinyitotta a szemét, csak azért, hogy Farrant lássa, aki előtte guggolt azzal a macskaszerű mosolyával. A füst eloszlott, és a férfi álarca is a földön hevert mögötte.

– Helló, Celaena! – szólt édeskésen.

Valaki elárulta. Nem Arobynn, ő ehhez túlságosan utálta Jayne-t és Farrant. Ha valaki tényleg elárulta, akkor az orgyilkosok céhétől lehetett egy nyomorult, valaki, aki a legtöbb hasznot húzhatja az ő halálából. Nem lehetett Arobynn.

Farran sötétszürke ruhája makulátlanul tiszta volt.

– Évek óta várok arra, hogy megismerjelek, tudod? – kérdezte, hangja a vér és a halottak ellenére derűsen csengett. – Őszintén szólva – folytatta, miközben Celaena testének minden centiméterét végigpásztázta a tekintetével úgy, hogy a lánynak ettől felfordult a gyomra –, csalódást okoztál. Egyenesen besétáltál a mi kis csapdánkba. Nem gondolkodtál, ugye? – kérdezte vigyorogva. – Soha nem szabad alábecsülni a szerelem hatalmát. Vagy ez inkább bosszú?

Celaena még egy ujját sem tudta volna megmozdítani. Az is nehezére esett, hogy nyitva tartsa a szemét.

– Ne aggódj, a gloriella miatti kábulat már gyengül, csak egy ideig még nem fogsz tudni mozogni. Olyan hat óráig tart a hatása. Ennyi ideig tartott legalábbis a kis barátodnál, miután elkaptam. A gloriella egy különösen hatékony szer az emberek lenyugtatására, anélkül, hogy meg kellene bilincselni őket. A folyamatot jelentősen… kellemesebbé teszi, még akkor is, ha az áldozatok így nem tudnak annyit kiabálni.

Te jó ég! A gloriella ugyanaz a méreg, amit Ansel a Néma Mesternél használt, csak most láthatólag füstölőbe tették. Farran tehát valahogy elkapta Samet, behozta ide, és füstöt eresztett rá… Őt is meg fogja kínozni. Egy ideig bírja majd, de ha arra gondol, mit tett Sammel, akkor már csak az a kérdés, hogy milyen gyorsan fog összeomlani. Lelki szemei előtt újra megjelent Sam meggyötört teste. Ha tudna mozogni, akkor már átharapta volna Farran torkát.

Az egyetlen tétova reménysugár az volt, hogy Arobynn és a többiek hamarosan megérkeznek, és ha Arobynn megtudja, hogy az egyik embere elárulta őt… Ha rájön, hogy Farran mit akart tenni vele… Farrant csak azért hagyja majd életben, hogy ő végezzen vele, ha már jobban lesz. Átkozottul lassan fogja lemészárolni.

Farran elsimította a haját a szeméből, és a füle mögé dugta. A férfi kezét pedig alaposan széttracsírozza, úgy, ahogy az Sam kezét módszeresen szétroncsolta. Farran mögött az őrök elkezdték kihordani a halottakat. Csak Jayne testéhez nem nyúlt senki, aki még mindig az asztalon feküdt kiterülve.

– Tudod – dünnyögte Farran –, te tényleg gyönyörű vagy. – Egy ujjával végigsimított az arcán, aztán az állkapcsán. A harag valahogy életre kelt, felébredt benne, és csak egyetlen esélyre várt, hogy kitörhessen. – Már értem, miért voltál olyan sok évig Arobynn kiscicája. – Az ujja lejjebb vándorolt, és a nyakát simogatta. – Hány éves is vagy tulajdonképpen?

Tudta, hogy nem vár választ, és a szemébe nézett, sötét, mohó szemébe.

Nem fog könyörögni. Ha úgy kell meghalnia, ahogy Samnek, akkor méltósággal fog meghalni. Ezzel a haraggal, ami benne ég. És talán… talán mégis kap esélyt arra, hogy lemészárolja.

– Nagy a kísértés, hogy megtartsalak magamnak – beszélt tovább, és hüvelykujjával az ajkát simogatta. – Az is lehet, hogy nem szolgáltatlak ki, hanem leviszlek, és ha életben maradsz… – A fejét rázta. – De hisz ezzel megszegném a megállapodást, ugye?

Forrtak benne a szavak, de a nyelve nem mozdult. Nem bírta kinyitni a száját.

– Égsz a vágytól, hogy megtudd, milyen megállapodásról beszélek, ugye? Lássuk csak, jól emlékszem-e. Megöljük Sam Cortlandet, te elveszted a fejed, és betörsz ide, aztán megölöd Jayne-t. – Az állával az asztalon fekvő termetes holttest felé biccentett. – Én pedig elfoglalom Jayne helyét. – A keze már a torkán vándorolt, minden gyengédsége elviselhetetlen kínt, haldoklást ígért. A kábulat valóban percről percre enyhült valamennyire, de megmozdulni továbbra sem tudott. – Milyen kár, hogy szükségem van rád, hogy megvádolhassunk Jayne halálával… Végül is így nem lesz olyan szép ajándék átadni téged a királynak.

A király. Farran tehát nem fogja őt megkínozni vagy megölni, hanem a királynak készül átadni, megvesztegetésképpen, hogy a király szemet hunyjon Farran ügyletei felett. Kínzásra készült, megerőszakolásokra, amit Farran szeméből gyakorlatilag ki tudott olvasni, de hogy a király… Félresöpörte a gondolatot, nem akarta továbbgondolni.

Ki kell jutnia innen.

Farran megláthatta szemében a pánikot, mert mosolyogva megfogta a nyakát. Hegyes körmei belefúródtak a bőrébe.

– Ne félj, Celaena – súgta a fülébe, miközben még jobban belemélyesztette a körmeit. – Ha a király életben hagy, akkor örökre az adósod leszek. Végeredményben általad lettem most az alvilág ura.

Egy szó volt a nyelve hegyén, de nem tudta kimondani, akármennyire igyekezett is.

Ki?

Ki árulta el ennyire mocskosul? Meg tudta érteni, hogy valaki gyűlöli őt, de Sam… Samet mindenki imádta, még Wesley is…

Wesley. Valamit mondani akart neki: Az egész csak egy… És közben az arca nem ingerültséget fejezett ki, hanem fájdalmat és haragot, de nem miatta, hanem valaki más miatt. Arobynn vajon azért küldte Wesley-t, hogy figyelmeztesse őt? Harding, az ablakot említő orgyilkos szemében az ő pozíciója Arobynn utódjaként mindig szálka volt. És ő gyakorlatilag tálcán kínálta neki a részleteket arról, hogy hol és hogyan tud bejutni a házba… Biztosan ő volt. És Wesley talán éppen akkor tudta meg, amikor ő kiszökött az orgyilkosok búvóhelyéről. Mert a másik lehetőség… Nem, arra még gondolni is képtelen.

Farran lazított a torka szorításán, és kissé elhúzódott.

– Tényleg örömmel eljátszadoznék veled egy kicsit, de megesküdtem rá, hogy nem érek hozzád. – Oldalra billentette a fejét, és a sérüléseit nézte. – Azt hiszem, hogy néhány horpadt bordát és egy felszakadt ajkat meg fognak nekem bocsátani. – Előhúzta a zsebóráját. – Te jó ég! Már tizenegy óra, és minket várnak valahol. – Tizenegy óra. Arobynn csak egy óra múlva akarta egyáltalán elhagyni a búvóhelyet. Ha tényleg Harding árulta el, akkor valószínűleg mindent meg fog tenni azért, hogy minél tovább feltartsa. Mekkora esélye van Arobynn-nek arra, hogy kiszabadítsa őt, ha a király tömlöcében fog csücsülni? És neki magának mekkora az esélye arra, hogy kiszabaduljon, ha a gloriella hatása már lecseng?

Farran élvezettől csillogó szemével továbbra is őt vizslatta, majd a férfi karja minden előzetes figyelmeztetés nélkül a levegőbe lendült.

Celaena hallotta keze csattanását, csak azután kezdett égni az arca és az ajka. A fájdalom tompa volt. Örült, hogy még hat a kábulat, különösen akkor, amikor a száját megtöltötte a vér fémes íze.

Farran elegáns mozdulattal felegyenesedett a guggolásból.

– Ezt azért kaptad, mert összevérezted a szőnyeget.

Bár a fejét oldalra hajtotta, és a vér a torkán folyt lefelé, fel tudott nézni rá. Farran megigazította szürke köpenyét, majd lehajolva megemelte az állát. A mosolya visszatért.

– Élvezet lenne megtörni téged. – Ezekkel a szavakkal elhagyta a helyiséget, távozóban három magas, jól öltözött férfinak adott jelet. Nem ártalmatlan őrök voltak. Egyszer már látta őket, csak nem emlékezett, hogy hol és mikor…

Egyikük a körülötte lévő vértócsa ellenére mosolyogva odajött hozzá. Még mintha látta volna kardjának kerek gombját, azután a férfi fejbe vágta, és minden elsötétült körülötte.