5. FEJEZET

A SÖTÉT KONYHÁBAN YRENE A HÁTSÓ AJTÓNAK DŐLT, egyik kezét kalapáló szívén tartva, miközben a kinti csetepatéból beszűrődő hangokat hallgatta. Az előbb meg tudta lepni a katonákat a lány – de hogyan képes újra szembenézni velük?

Még a keze is reszketett. Az ajtórésen pengék csattanása és kiabálás hangjai szűrődtek be. Puffanások, mordulások, morgások. Mi folyik ott?

Nem bírta elviselni, hogy nem tudja, mi történik a lánnyal.

Ösztöneinek ellenszegülve kinyitotta a hátsó ajtót, és kilesett rajta.

Elállt a lélegzete a látványtól. A katona, aki korábban eliszkolt, visszatért egypár barátjával – pár ügyesebb barátjával. Ketten arccal lefelé a macskakövön, körülöttük vértócsák. De a maradék három a lánnyal volt elfoglalva, aki… aki…

Az istenekre, olyan sebesen mozgott, mint a szél, olyan halálos eleganciával és…

Egy kéz tapadt Yrene szájára, amikor valaki hátulról megragadta, és valami hideg és éles tárgyat szorított a torkához. Ez egy másik férfi volt, a fogadón át jöhetett.

– Mozgás – súgta a fülébe, hangja reszelős volt, és idegen. Yrene nem látta őt, nem tudott róla semmit, a teste keménységén, ruhái bűzén és az arcát karcoló szúrós szakállán kívül. A férfi feltépte az ajtót, és a tőrt még mindig Yrene torkához szorítva kilépett a sikátorba.

A lány már nem harcolt. Egy másik katona is elterült, és a lánnyal szemben álló két ember a kardját Celaena felé irányította.

– Dobd el a fegyvereidet! – mondta a férfi. Yrene valahogy figyelmeztetni akarta volna a lányt, hogy ne vegye fel a harcot, de a tőr olyan szorosan nyomódott hozzá, hogy egyetlen mozdulatával saját magának vágta volna el a torkát.

A fiatal lány ránézett támadóira, aztán Yrene foglyul ejtőjére, majd magára Yrene-re. Nyugodtan – teljesen nyugodtan és hűvösen válaszolt, közben úgy vigyorgott, hogy még a fogai is kivillantak.

– Gyere, és vedd el!

Yrene gyomra összeszorult. A férfinak csak a csuklóját kellett mozdítania, és már ki is oltja az életét. Még nem állt készen a halálra, nem akart most Innishben meghalni.

A támadója felnevetett.

– Merész és ostoba szavak ezek, kislány.

Erősebben nyomta a pengét, mire Yrene megrándult. Még azelőtt érezte vére nedvességét, hogy ráébredt volna, a férfi egy vékony csíkot húzott pengéjével a nyakán. Szilba óvja meg őt!

De a lány Yrene-t figyelte hunyorogva. Kihívóan, parancsolóan. Harcolj, mintha ezt sugallta volna. Harcolj az átkozott életedért!

A két férfi karddal a kezében egyre közelebb merészkedett, de ő nem engedte le a pengéjét.

– Dobd el a fegyvereidet, mielőtt felvágom a torkát – morogta Yrene támadója. – Ha egyszer megfizetsz a társainkért és mindazért, amibe került nekünk a haláluk, akkor talán-talán életben hagyjuk őt. – Még szorosabban szorította magához Yrene-t, de az ismeretlen lány csak nézett. – Dobd el a fegyvereidet! – sziszegte a katona.

De a lány nem dobta el.

Az isten szerelmére, hagyja, hogy megöljék?

Yrene nem halhatott meg csak így – egy nevenincs pultoslányként ezen a szörnyű helyen. Az anyja hősként küzdött, harcolt érte, megölte azt a katonát, hogy neki legyen esélye elmenekülni, és valamit kezdeni az életével. Hogy valami jót tegyen a világért.

Nem halhat meg így.

Elöntötte a düh, olyan elképesztően, hogy alig látott át rajta, alig látott valamit az Innishben töltött egy éven, a megfoghatatlan jövőn és egy életen kívül, amitől még nem volt kész megválni.

Ahogy csak tudott, rátaposott a férfi lábfejére. Az üvöltve megrándult, mire Yrene eltolta a nyakától a tőrt, és könyökét a férfi hasába vágta. Belevágta benne égő dühének minden cseppjét. A férfi nyögve összegörnyedt, mire Yrene a könyökével halántékon vágta, ahogy az idegen lány mutatta neki.

Támadója térdre rogyott, és Yrene futásnak eredt. Hogy meneküljön vagy segítséget szerezzen, nem tudta.

De a lány már ott állt vele szemben, széles vigyorral az arcán. Mögötte a két férfi mozdulatlanul feküdt. És a térdelő férfi…

Yrene félreugrott, amikor a lány megragadta a ziháló embert, és a sötét ködbe vonszolta. Egy tompa kiáltás, majd egy puffanás hallatszott.

És annak ellenére, hogy a gyógyítók vére folyt ereiben, és hogy erős gyomrot örökölt, alig tett két lépést, és elhányta magát.

Amikor végzett, látta, hogy a fiatal lány őt nézi, halványan mosolyogva.

– Gyorsan tanulsz – mondta. Finom öltözékét, még a sötéten csillogó rubinbrossát is vér borította. Nem a sajátja, vette észre megkönnyebbülten Yrene. – Biztos vagy benne, hogy gyógyító akarsz lenni?

Yrene a köténye sarkával megtörölte a száját. Nem akarta tudni, mi lehet a másik lehetőség, hogy mivel foglalkozhat a lány. Nem, csak be akart húzni neki egyet. Egy jó nagyot.

– Simán el tudtad volna intézni őket nélkülem is! De te hagytad, hogy tőrt fogjon a torkomhoz – hagytad neki! Megőrültél?

A lány vigyora jelezte, hogy igen, minden bizonnyal megőrült. De aztán azt mondta:

– Ezek az emberek még viccnek is rosszak voltak. Csak azt akartam, hogy valódi tapasztalatokat szerezz ellenőrzött környezetben.

– Ezt nevezed te ellenőrzött környezetnek? – Yrene ezt már kiabálva mondta. Egyik kezével megérintette a már alvadt véres vágást a nyakán. Gyorsan be fog gyógyulni, de lehet, hogy heg marad utána. Sürgősen el kell látnia.

– Próbáld meg más szemszögből nézni a dolgot, Yrene Towers: most már legalább tudod, hogy képes vagy rá. Ez a férfi kétszer nehezebb és harminc centivel magasabb volt nálad, és mégis seperc alatt elintézted.

– Azt mondtad, hogy viccnek is rosszak voltak.

Ördögi vigyor.

– Nekem azok.

Yrene megborzongott.

– Nekem… nekem elég volt mára. Megyek, és lefekszem.

A lány finoman meghajolt.

– Nekem pedig alighanem már úton kellene lennem. Egy jó tanács: mosd ki a vért a ruháidból, és senkinek ne mondd el, amit ma este láttál. Egyrészt ezeknek az embereknek lehet, hogy van több barátja is, másrészt pedig attól tartok, hogy egy szörnyű rablás szerencsétlen áldozatai lettek.

Felvett a földről egy súlyos bőrerszényt, és elment Yrene mellett, be a fogadóba.

Yrene vetett egy pillantást a testekre, amitől hirtelen felfordult a gyomra, és követte a lányt. Még mindig iszonyúan haragudott rá, és még mindig reszketett a rémülettől és kétségbeeséstől.

Így ezúttal inkább nem köszönt el a halálosan veszélyes lánytól.