5. FEJEZET

ROURKE FARRAN ROPPANT ELFOGLALT EMBER VOLT. Másnap reggel Celaena és Sam már napfelkelte előtt ott volt egy háztömbnyire Jayne házától – feltűnés nélkül, mindketten szolid ruhában, köpenyben és csuklyában, melyet annyira az arcukba húztak, hogy teljesen rejtve maradtak. Farran még a teljes napfelkelte előtt elhagyta a házat. Követték a kocsiját a városon át, megfigyelték mindenhol, ahol megállt. Csoda volt, hogy egyáltalán maradt ideje a szadista élvezeteire, Jayne üzletei láthatólag kitöltötték az ideje nagy részét.

Mindenhová ugyanazzal a fekete kocsival ment – kevélységének újabb bizonyítéka volt ez, így ugyanis könnyű prédává tette magát. Úgy látszott, hogy Donevaltől eltérően, akit folyamatosan őriztek, Farran teljesen tudatosan közlekedik testőrök nélkül, mintha szabályosan ki akarná provokálni, hogy megtámadják.

Követték a bankhoz, követték Jayne vendéglőibe és fogadóiba, a bordélyokba és a piszkos kis utcákban megbúvó feketéző bódékba, aztán pedig vissza a bankba. Közben többször betért Jayne házába is. Aztán pedig azzal lepte meg Celaenát, hogy egyszer csak bement egy könyvesboltba – és nem azért, hogy megfenyegesse a tulajdonost, vagy hogy a védelmi pénzt beszedje, hanem hogy könyveket vegyen.

A lány ezt valami miatt szörnyűnek találta. És Sam tiltakozása ellenére besurrant utána a boltba, miközben a kereskedő a másik helyiségben tartózkodott, és vetett egy pillantást a pénztárkönyvre a pult mögött. Farran nem a kínzásról vagy a halálról vagy valami szörnyűségről vett könyveket. Ó nem, kalandregényeket vett, olyanokat, amiket ő is szívesen olvasott. A tudatot, hogy Farran is ezeket olvassa, valahogy rendkívül nyomasztónak érezte.

Aztán eltelt a nap, és kevés újdonságot hozott azon a hetykeségen kívül, ahogyan a férfi a városon át furikázott. Samnek nem okozhat gondot őt holnap este átsegíteni a túlvilágra.

Amikor a napsugarak késő délután aranyszínűek lettek, Farran kitárta a Vaultsba levezető vasajtót.

Celaena és Sam az utca végéből figyelték őt, ahol egy köztéri csapnál úgy tettek, mintha a csizmájukról tisztogatnák le az utca piszkát.

– Nyilvánvaló, hogy a Vaults Jayne-é – közölte Sam halkan a csobogó víz felett.

Celaena ránézett – vagyis ezt tette volna, ha a csuklyája engedte volna.

– Mit gondolsz, miért voltam olyan dühös rád, amikor ott bokszoltál? Ha egyszer valaha az ottani emberekkel összezördülsz, ha valakit ott felbosszantasz, akkor, mivel elég fontos ember vagy, Farran személyesen fog odamenni, és megbüntetni téged.

– Farrant el tudom intézni – hördült fel Sam.

Celaena a szemét forgatta.

– Azt mondjuk nem gondoltam, hogy személyesen is megjelenik itt. Ez a hely még neki is túl mocskos.

– Bemegyünk?

Az utca nyugodt volt. Esténként a Vaults mindig felpezsdült, de napközben senki nem tartózkodott itt néhány botorkáló részegen és a fél tucat kidobóemberen kívül, akik a bejáratot őrizték.

Volt benne kockázat, hogy a Vaultsba Farran mögött menjenek be, de… Ha Farran valóban olyan hírhedt, mint ő, akkor érdekes lenne közelről megnézni, mielőtt Sam holnap hidegre teszi.

– Menjünk!

Először a vasajtó előtti őröknek nyomtak oda ezüstpénzeket, aztán az ajtó mögötti őröknek is, és már bent is voltak. A verőemberek nem tettek fel kérdéseket, nem kellett letenniük a fegyvereiket, még a csuklyát sem kellett levenniük. A törzsközönség diszkréciót igényelt, miközben rosszhírű szórakozásait élvezte.

Celaena már a lépcső tetejéről észrevette Farrant. A lépcső közvetlenül a bejárati ajtótól vezetett le a mélybe. Egy összekarcolt, megperzselt faasztalnál ült, és egy férfival beszélt, akiben a lány felismerte Helmsont, a bokszmeccsek bíróját.

A többi asztalnál idegenek ültek késői ebédjük felett, Farrantől mind tisztes távolságra. Hátrébb, a ringeknél sötét volt és nyugalom, rabszolgák próbálták a vért levakarni, mielőtt este ismét beindul minden.

Celaena gyorsan megpróbálta magát függetleníteni a rabszolgák bilincseitől és megtört tartásuktól. Lehetetlen volt megmondani, honnan jöttek – hogy hadifoglyok voltak, vagy csak idehurcolták őket a Királyság más részeiből. Azon tűnődött, mi a jobb: rabszolgaként idekerülni, vagy fogolyként egy Távolvéghez hasonló munkatáborban robotolni. Mindkét variáció felért egy földi pokollal.

Az átlagos estékkel összehasonlítva a Vaults ma gyakorlatilag üresen tátongott. Amíg csak lehetett, a prostituáltak is inkább pihentek a hatalmas vendégtér két oldalán lévő nyitott szobáikban. Sok lány többedmagával aludt a vékony díványokon, az ütött-kopott függönyök nem igazán takarták el őket, pedig ezeknek kellett volna megadniuk azt az illúziót, hogy van magánszférájuk.

Celaena ezt a helyet legszívesebben az alapjáig felégette volna. És aztán tudatta volna mindenkivel, hogy itt olyan dolgok folytak, melyeket Adarlan orgyilkosa nem tűr el. Talán meg is teszi majd, ha Farrant és Jayne-t elintézték. Ezzel még egy kicsit tovább növeli Celaena Sardothien hírnevét, és bosszút is áll – utolsó alkalommal fog gondoskodni arról, hogy a neve fennmaradjon, mielőtt elhagyja a várost.

Sam szorosan mellette lépdelt, amikor leértek a lépcsőn, és a pulthoz mentek, mely a lépcső alatt volt az árnyékban. A pult mögött egy cingár férfi állt, aki úgy tett, mintha a fafelületet súrolná tisztára, közben viszont vizenyős kék szemét végig Farranre szegezte.

– Két sört – brummogta Sam, de a férfi csak akkor figyelt oda rájuk, amikor Celaena egy ezüstpénzzel kezdett el kopogni a pulton. Ez rengeteg pénz volt két sörért, de a pultos vékony, horzsolásos keze egy szempillantás alatt eltüntette.

Volt azért annyi vendég, hogy Celaena és Sam elvegyüljön közöttük – főleg részegek, akik a lokált sosem hagyták el, valamint olyanok, akik láthatólag szívesen ebédeltek ilyen nyomorult környezetben. Celaena és Sam úgy tettek, mintha a sörüket innák – de amikor senki nem nézett oda, a földre löttyintették –, valójában viszont Farrant figyelték.

A Farran és a köpcös bokszbíró melletti asztalon egy lezárt fadoboz volt, úgy tűnt, abban lehet az előző esti bevétel. A férfi egy ragadozó intenzitásával figyelte Helmsont, a fadobozról látszólag el is felejtkezett, amivel gyakorlatilag vadászatra hívta Celaenát.

– Mennyire vadulna be, ha ellopnám azt a dobozkát? – latolgatta a lány.

– Ezt azonnal verd ki a fejedből!

A lány csettintett a nyelvével.

– Elrontod a játékot.

Farran és Helmson bármiről beszélt is, hamar végeztek. De Farran ahelyett, hogy elindult volna fel a lépcsőn, átment inkább a lányokhoz. Azok mind felültek, amikor végigment a kis fülkéken és kamrákon. Aki aludt, azt villámgyorsan felébresztették, és mire Farran odaért, már senkin nem volt nyoma fáradtságnak. Kritikusan megszemlélt mindent, és megjegyzéseket tett az őt árnyékként követő férfinak. Helmson bólogatott, meghajolt, és utasításokat vágott a lányok fejéhez.

Még a mesze lévő pulttól is jól látszott, hogy a lányok mennyire meg vannak félemlítve.

Celaena és Sam mindent megtett, hogy ne tűnjön izgatottnak. Farran átment a nagy termen, és végignézte a másik oldalt is. A lányok ott már vártak rá. Amikor végzett, a válla fölött bólintott Helmsonnak.

Helmsonon látszott a megkönnyebbülés, aztán azonban elsápadt, és csendben el is osont, amikor Farran az ujjával csettintve az egyik oldalajtónál álló őr felé fordult. Az azonnal kinyitotta az ajtót, egy másik őr pedig egy megbilincselt, teljesen piszkos, izmos férfit rángatott ki. A fogoly félholtnak tűnt, Farrant megpillantva pedig imádkozni kezdett, és tekeregni az őr fogásában.

Nem lehetett mindent pontosan hallani, de Celaena a lényeget ki tudta venni kétségbeesett könyörgéséből: egy vaultsi bokszolóról volt szó, aki többel tartozott Jayne-nek, mint amennyit vissza tudott fizetni, ezért megpróbált kereket oldani.

Bár a fogoly megígérte, hogy kamatostul mindent visszafizet Jaynenek, Farran csak vigyorgott, és hagyta beszélni a férfit, míg az egyszer borzongva levegőt nem vett. Akkor Farran az állával egy másik, félig rongyos függöny mögötti ajtóra mutatott, a vigyora szélesebb lett, miközben az őr már cipelte is oda a még mindig könyörgő férfit. Amikor az ajtó kinyílt, Celaena egy pillanatra belesett a lefelé vezető lépcsőre.

Anélkül, hogy egyszer is a törzsvendégek felé nézett volna, akik az asztaluk mellett lopva követték az eseményeket, Farran az őrrel és a fogollyal együtt belépett, és bezárta maga mögött az ajtót. Bármi fog is ott történni, az megfelel majd Jayne igazságszolgáltatásról alkotott elképzeléseinek.

Öt perccel később valóban egy kiáltás járta át a Vaultsot.

Nem emberi, inkább állati hang volt ez. Celaena hallott már ilyen kiáltásokat – az orgyilkosok búvóhelyén elég kínzást élt már át ahhoz, hogy tudja, az emberek csak az elején ordítanak így. A végén a legtöbbjüknek már nincs hangszála, és csak rekedt, elfojtott hangokat tudnak kiadni.

Celaena olyan erősen szorította össze a száját, hogy belefájdult az állkapcsa. A pultos határozott mozdulatára a sarokban lévő zenészek rögtön belekezdtek egy dalba, hogy elnyomják a hangokat. A kőpadlón át mégis további kiáltások hallatszottak. Celaena tudott annyit Farranről, hogy az biztosan nem fogja egyből megölni a férfit. Nem, az ő öröme magából a fájdalomból táplálkozott.

– Menjünk! – szólt Celaena, amikor észrevette, hogy Sam milyen erővel szorítja a söröskorsóját.

– De hát még nem lehet.

– Dehogynem – csattant fel. – Hidd el nekem, én is szívesen közbelépnék! De ez itt egy halálos csapda lenne, és nem vágyom arra, hogy itt és most adjam elő az utolsó fellépésemet.

Sam még mindig az ajtóra bámult, mely mögött a lefelé vezető lépcső volt.

– Ha itt lesz az ideje – fűzte hozzá, és kezét Sam karjára tette –, gondoskodni fogsz arról, hogy megfizessen mindenért.

Sam a lány felé fordult, és bár tekintetét a csuklya elrejtette, egész testtartásán érződött, mennyire agresszív lett.

– Mindenért meg fog fizetni, ami itt zajlik – sziszegte.

Celaena ebben a pillanatban vette észre, hogy a lányok egy része sír, mások reszkettek, voltak, akik csak a semmibe bámultak. Igen, Farran járt már itt, és elintézte Jayne helyett a piszkos munkát – és ezzel mindenki más eszébe véste, hogy az alvilág urának ne keresztezzék az útját. Milyen gyakran élhettek át a lányok hasonló borzalmakat – vagy legalábbis hány ilyet hallhattak már?

Amikor elhagyták a Vaultsot, még mindig hallottak lentről kiáltásokat.

Celaena már haza akart menni, de Sam mindenképpen a parkba kívánkozott, melyet az Avery partján egy jómódú lakónegyed mellett alakítottak ki. Miután barangoltak kicsit az ápolt, kavicsos úton, Sam lehuppant egy fapadra, ahonnan a vizet láthatták, lehúzta a csuklyáját, és széles kezével megdörzsölte az arcát.

– Mi nem vagyunk ilyenek – suttogta az ujjai között.

Celaena lenézett rá, majd mellé telepedett. Pontosan tudta, hogy Sam mire gondol. Az idefelé vezető úton neki is ez villant át az agyán. Orgyilkosként megtanulták, hogyan kell embereket ölni, elnémítani és megkínozni – meg tudott például nyúzni eleven embereket. Tudta, hogy kell eszméletüknél tartani embereket az órákig tartó kínzás ellenére. Tudta, miként kell a létező legnagyobb fájdalmat okozni anélkül, hogy az illető elvérezne.

Arobynn ugyanakkor ezt is nagyon ügyesen szervezte meg. A leggusztustalanabb embereket hurcolta hozzá – nők megerőszakolóit, gyilkosokat, gátlástalan orgyilkosokat, akik ártatlanokat mészároltak le –, és minden információt tudatott vele, amit összegyűjtött róluk. Ő aztán mind elolvasta azokat a szörnyűségeket, amiket ezek az emberek tettek, míg annyira feldühödött, hogy már nem tudott világosan gondolkozni, és már fizikailag vágyott arra, hogy szenvedni lássa őket. Arobynn halálos pengévé élesítette a lány haragját. Ő pedig engedte ezt neki.

A Koponya-öböl előtt mindenben benne volt, nagyon ritkán kérdőjelezett meg bármit is. Azt állította, hogy van lelkiismerete, meghazudtolta önmagát, és felmentette magát azzal, hogy ez számára nem okoz élvezetet, de… mégis ott állt az orgyilkosok villájának pincehelyiségében, és látta, ahogy a vér a lefolyóba szivárog.

– Mi nem lehetünk ilyenek – monda Sam.

Celaena megfogta a kezét, és elhúzta az arcától.

– Mi nem vagyunk olyanok, mint Farran. Tudjuk, hogyan mennek a dolgok, de ez nem okoz nekünk örömet. Ez a különbség.

Sam üres tekintettel bámult az Averyre, a vízre, mely kényelmesen hömpölyög a tengerig.

– Sosem mondtunk nemet, ha Arobynn ilyesmit parancsolt nekünk.

– Korábban nem volt más választásunk. De most már van.

Mihelyst elhagyják Résvárat, nem fognak szembesülni ilyen konfliktusokkal – akkor már szabadon dönthetnek bármiről.

Sam olyan elkínzott, levert arckifejezéssel nézett rá, hogy egészen rosszul lett tőle.

– De mindig ott volt a másik rész is. Amikor a dolog örömet okozott. Ha valaki olyannal csináltuk, aki megérdemelte.

– Igen – suttogta a lány. – Olyan is volt. De mindig volt egy határ, Sam, és azt sosem léptük át. Az ilyen Farran-féléknek nincsenek határok.

Ők nem olyanok, mint Farran – Sam nem olyan, mint Farran. Ebben a lány teljesen biztos volt. A fiú sosem válna olyanná, mint Farran. És olyanná sem, mint ő. Néha azon tűnődött, hogy Samnek van-e fogalma az ő sötét oldaláról.

Sam, kicsit rádőlve, fejét a vállára hajtotta.

– Szerinted, ha meghalunk, büntetést fogunk kapni azokért a dolgokért, amiket tettünk?

Celaena a folyó túlpartjára nézett, ahol rozoga házakat és kikötői épületeket látott.

– Ha meghalunk – válaszolta –, az isteneknek valószínűleg fogalmuk sem lesz, mihez kezdjenek velünk.

Sam ránézett, és a szemében némi derű csillant fel.

Celaena rámosolygott, és a világban egy apró szívdobbanás erejéig látszólag minden rendben volt.

A kés csikorgott, amikor Celaena köszörülte, és a keze is átvette a rezgést. Sam mellette ült a nappali padlóján, és egy várostérkép felett töprengett, ujjaival utcákat követve. Előttük a kandalló tüze égett, vibráló árnyékokkal vont be mindent, és jóleső meleggel árasztotta el őket ezen a nyugodt estén.

Amikor visszatértek a Vaultshoz, még éppen látták, amikor Farran beszállt a kocsijába. Így a délután hátralévő részét azzal töltötték, hogy követték őt: további látogatások a bankban és máshol, további megállók Jayne házánál. Celaena ott két órát töltött el azzal, hogy várta Jayne-t – akart egy felületes áttekintést a házról, és arról, hogy az alvilág ura merrefelé megy. Ebből két eseménytelen óra kerekedett, mert Jayne egyáltalán nem hagyta el a házat, a lány viszont most már sokkal jobban tudta, hogy a kémei hol helyezkednek el a ház körül.

Ha Sam terveik szerint holnap este kiiktatja Farrant, erre akkor nyílik a legjobb lehetőség, amikor Farran elhagyja a házat, és a kocsiján elindul bárhová, ahová a saját vagy Jayne ügyei szólítják. Ha egész álló nap Jayne ügyei miatt mászkál, biztosan kimerült lesz, és a védelme is fellazul. Azt sem fogja tudni, hogyan is történt meg vele, miközben a vére már folyik.

Sam azt a speciális ruhát fogja viselni, amelyet a Melisande-ből érkezett mesterfeltaláló készített neki, és amely egy fegyverarzenál is volt egyben. A karrészében beépített kardokat helyeztek el, a csizmát külön a mászáshoz tervezték, és Celaenának köszönhetően a szíve fölé egy darab pókselymet is belevarrtak, mely ellenáll minden fegyvernek.

Természetesen Celaenának is megvolt a saját ruhája, amit, mivel a melisande-i küldöttség már hazatért, csak ritkán vett fel.

Ha a ruhák egyikén valami javítást kellett volna eszközölni, akkor Résvárban majdnem lehetetlen lett volna találni erre egy elég ügyes szakembert. De Farran eltakarítása olyan alkalom volt, amely megérte a kockázatot. A ruhába beépített fegyvereken kívül Samnél ott lesznek azok a kardok és tőrök is, melyeket Celaena most élesített. Hüvelykujjával ellenőrzésképpen végigsimított az egyik pengén, és ádáz vigyor jelent meg az arcán, amikor az megégette a bőrét.

– A levegőt is széthasítja – állapította meg, majd a tőrt a tokjába dugta, és letette maga mellé.

– Hát – mondta Sam, továbbra is a térképet nézegetve –, reménykedjünk, hogy nem kell annyira közel mennem, hogy használjam is.

Ha minden a tervek szerint megy, akkor Samnek csak négy nyilat kellene kilőnie: egyet-egyet a kocsis és a kísérő lekapcsolásához, egyet Farranre – egyet pedig azért, hogy Farran biztosan halott legyen.

Miközben Celaena a következő tőrért nyúlt, állával a térkép felé mutatott.

– Menekülő útvonalak?

– Egy tucatnyit már végiggondoltam – válaszolta Sam, és meg is mutatta neki őket. Jayne házától elindulva minden irányban több utcasarkot is kikeresett, ahonnan kilőhette a nyilait – és mindegyikről több menekülési útvonalat is eltervezett, ahol a lehető leggyorsabban eltűnhetett.

– Elismételnéd még egyszer, hogy miért is ne jöjjek veled? – kérdezte Celaena, a kezében lévő tőr megnyikordult.

– Talán mert te itt leszel, és csomagolsz?

– Mert én csomagolok? – engedte le a köszörűkövet.

Sam újra a térkép felé fordult.

– Foglaltam magunknak átkelőjegyet egy hajóra, amely öt nap múlva indul a déli kontinensre – közölte nagyon óvatosan.

– A déli kontinensre.

Sam bólintott, továbbra is a térképre koncentrálva.

– Ha Résvárból elmegyünk, akkor mehetünk éppen egy másik kontinensre is.

– De nem ezt beszéltük meg. Úgy döntöttünk, hogy ezen a földrészen maradunk, egy másik városban. Mi van akkor, ha az ottani orgyilkosoknak is van céhük?

– Akkor megkérdezzük, hogy felvesznek-e minket.

– Én már sosem fogok térdre ereszkedni, hogy egy névtelen céh felvegyen, és mindenféle kétes orgyilkosszerű ember legyen a főnököm!

Sam felnézett.

– Tényleg a büszkeséged a fontos, vagy inkább a távolság?

– Mind a kettő! – vágta le Celaena a tőrt és a köszörűkövet is a szőnyegre. – Arra hajlandó voltam, hogy Bandzsáliba, Belrévébe vagy Anielle-be költözzek. De nem egy teljesen új kontinensre – egy olyan helyre, amiről szinte semmit sem tudunk! Nem ebben egyeztünk meg.

– Akkor legalább nem az Adarlani Birodalomban lennénk.

– A Birodalom nekem édesmindegy.

Sam a kezére támaszkodva hátradőlt.

– Nem akarod elismerni, hogy igazából Arobynn a fontos?

– Nem. Te nem tudod, miről beszélsz.

– Mert ha elhajózunk a déli kontinensre, akkor soha nem fog megtalálni minket – és nem gondolom, hogy te ezt hajlandó vagy elfogadni.

– A kapcsolat Arobynn és köztem…

– Milyen? Vége lett? Ezért nem mondtad el nekem, hogy tegnap itt járt?

Celaenának egy pillanatra a szíve is megállt.

Sam pedig folytatta.

– Amíg te ma Jayne-t figyelted, Arobynn megszólított engem az utcán, és csodálkozott, hogy te semmit nem mondtál nekem a látogatásáról. Azt tanácsolta, kérdezzelek meg, mi történt azelőtt, hogy félholtan a folyóparton rád talált.

Sam az egyik karját előretartotta, meghajolt, és a lány arcához közelítette.

– És tudod, mit válaszoltam neki? – kérdezte, lehelete forrón csapódott a lány szájához. – Hogy nem érdekel. De ő továbbra is piszkálgatott, azt akarta elérni, hogy ne bízzak benned. Miután elment, egyből a kikötőbe mentem, és jegyet foglaltam az első hajóra, ami minket erről az átkozott kontinensről elvisz. Elvisz tőle, mert bár már nem vagyunk benne a céhben, ő soha nem fog minket békén hagyni.

Celaena nagyot nyelt.

– Erről beszélt veled? Erről… hogy én honnan jövök?

Sam némi félelmet fedezhetett fel a szemében, mert egyszer csak megrázta a fejét, a vállát pedig leengedte.

– Celaena, ha majd ott tartasz, hogy elmondod nekem az igazat, akkor meg fogod tenni. És az mindegy, mi lesz, megtisztelve fogom magam érezni, hogy ennyire megbízol majd bennem. De addig ez nem az én dolgom, és Arobynné sem. Ez csak rád tartozik, senki másra.

Celaena homlokát Saméhez érintette, és érezte, hogy Sam – hozzá hasonlóan – kicsit megnyugodott.

– Mi van akkor, ha rájövünk, hogy hiba volt a déli kontinensre költözni?

– Akkor elmegyünk máshová. Addig keresünk, amíg meg nem találjuk a helyet, ahová tartozunk.

Celaena behunyta a szemét, és mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjon.

– Kinevetsz, ha azt mondom, félek?

– Nem – válaszolta Sam –, soha.

– Lehet, ki kéne próbálnom a te kis trükködet – vett még egyszer nagy levegőt. – A nevem Celaena Sardothien, és nem félek.

Sam mégis nevetett, lélegzete a lány száját csiklandozta.

– Szerintem ezt kicsit nagyobb meggyőződéssel kell mondanod.

Amikor Celaena kinyitotta a szemét, látta Sam tekintetét: büszkeség, csodálat és őszinte vonzalom keveréke volt, melyben minden látszott: a messzi ország, ahol otthonra lelnének, a jövő, amire vágyott, a reménysugár, amely olyan boldogságot ígért, amit sosem mert elképzelni, és nem is mert rá vágyakozni. A déli kontinens radikális váltás a terveihez képest… de Samnek igaza van. Új kontinens egy új kezdethez.

– Szeretlek – szólt Sam.

Celaena átkarolta, szorosan tartotta, mélyen belélegezte az illatát. Csak két szót felelt neki.

– Utálok pakolni.