EGY MEZTELENSÉGR ÍTÉLT NŐ

Christopher Priest

A bűntény neve promiszkuitás, a büntetés fajtája próbára bocsátás volt. És most végre itt sétált a Bíróság épülete felé tartva, a meztelenségre ítélt nő. Dél körül járt az idő, és a belváros utcáin nyüzsögtek az emberek.

 „L" kisasszony kimért léptekkel haladt, jól tudva, hogy a Bíróság nem fogadja a kitűzött időpont előtt. A sétaút hossza pontosan ki volt mérve, így biztosan tudhatta: legfeljebb néhány percet kell majd várnia, ha minden rendben megy. Azzal is tisztában volt, ha futásnak ered, azzal csak magára vonná a figyelmet. Persze, nagyon szerette volna lerövidíteni azt az időt, amíg kényszerű sétájával a járókelők tudomására hozza morális gyengeségét, és végigéli az ezzel járó megaláztatást. Máris egy kis csapat férfi volt a nyomában. Bár szándékaikat nem tudhatta, de remélte; beérik a puszta látvánnyal. Ha megtörténne a legrosszabb (ami nem volt annyira valószínűtlen), jól tudta; senki sem segítene rajta, még bátyja és néhány barátja sem, akik az őt követő csoport mögött haladtak. A meztelenségre ítélt nő megerőszakolásáért nem jár büntetés, viszont annál szigorúbban büntették meg azt, aki föllépett az elítélt nő védelmében. A szexuális-szabadosságért elítélt nő büntetése ily módon éppen olyan jellegű volt, mint a vétke, amiért elítélték. Hat hónapot már átvészelt ebben a mezítelenségre ítélt állapotban, amit jó szerencséje mellett, az együttérző barátok segítségének is köszönhetett. Egyáltalán nem irigyelte azon asszonytársait, akiknek próbaidejüket a városban kellett letölteniük. Ebben szerencséje volt, mert a baráti társaság is, amely közvetve elősegítette bűnbeesését, a városban lakott.

 Bűnbánata már réges-rég elmúlt, és egyetlen vágya volt, hogy élete visszatérjen a rendes kerékvágásba. Ezen utolsó napon megbánása újraéledt, de végső soron már megtanult együttélni ezzel az érzéssel. Ettől jóval jelentősebb volt a mindennapjait átszövő félelem – a félelem a szexuális erőszaktól. Ebben a társadalomban nőtt föl, ahol az erkölcsöket törvényben határozták meg (a nők számára legalábbis), és előírásait betű szerint betartatták. Ennek ellenére nem tudott hozzászokni az állandó fenyegetettséghez, ami már fél esztendeje kísérte napjait. A törvény védte a tisztességes, férjükhöz hű, monogám asszonyokat, de keményen büntette az elhajlókat.

 Próbaideje során néhányszor aprólékosan átgondolta bűnét, és az odavezető utat. Csak három férfi volt... de a mennyiség itt nem számított. Nem szolgált enyhítő körülményként, pedig tényleg csak három férfiről volt szó, sőt csak kettőről, ha a férjét nem számítjuk.

 Első házasságtörő bűntette egy rövid, alkalmi ismeretségből fakadt, ami összesen egy éjszakán át tartott. Jó darabig aggódott ezután, a szigorú büntetés tudatában, de aztán az idő múlásával tettét egyre jelentéktelenebbnek látta. Oly régen történt ez, négy vagy talán öt éve?

 Körülbelül a felét már megtette a Bíróság épületéig vezető útnak. A törvény rögzítette; a kegyelem napján a meztelenségre ítélt asszonynak egyedül kell végigsétálnia a Próbatételi Irodától a Bíróságig. Ez alól nem lehetett kibújni; rejtett kamerákkal figyelték a teljes útvonalat. Ha letérne a kijelölt útról – akár testben, akár lélekben – kegyelmi kérvényét meg sem hallgatnák, és próbaidejét meghatározatlan időre meghosszabbítanák.

A csapat férfi csöndben követte.

 Úgy két esztendeje férjével új baráti körhöz csatlakozott. A férjének volt némi festői tevékenysége, és azt remélte; a találkozások az irodalmi– és művészeti élet jeles képviselőivel előbb-utóbb őt magát is ismertté teszik. A baráti körhöz tartozók szabadgondolkodónak tartották magukat, intellektuális radikálisoknak egy olyan társadalomban, ahol a konformizmus volt a divat. Nevetségesnek tartották a szigorú erkölcsi törvényeket, az önkifejezés és emberség elsődlegességét hirdették. A társaságban feloldódva férjével együtt tényleg úgy érezték, ezek a törvények pusztán formalitások. Az így átvett radikális eszmék hatása alatt találkozott a harmadik férfival. Egy este, mialatt a többiek egy kisebb politikai eseményről folytattak diskurzust, a férfi likőrféleséggel kínálta meg.

 Később aztán megpróbálta elcsábítani, ami sikerült is neki. Az asszony utólag ezt az együttlétet úgy magyarázta meg magának, mint radikális eszméinek kifejezését a korlátozó törvényekkel szemben.

 Egy hét múlva letartóztatták. Most útkereszteződéshez érkezett, és a járdán kellett várakoznia, amíg a forgalom lehetővé tette az átkelését. A mellette álló oszlopra volt rögzítve az egyik figyelő kamera. A férfiak csoportja várt mögötte; nem jöttek túlságosan közel – amiért igazán hálás volt – de gondolkodóba ejtette; vajon nem egy kedvezőbb alkalomra várnak-e, hogy közelebb kerüljenek hozzá. Az úttesten áthaladtában egy csoportnyi nő jött vele szemben.

 Megbámulták, majd jelentőségteljesen félrefordították a fejüket. Semmi együttérzést, még a megértés szikráját sem mutatták. Úgy érezte, kiáltani akar nekik, hogy segítsenek, kísérjék el a Bíróság épületéig, de efféle segítséget hiába is remélt volna.

 Amíg tárgyalásának kitűzött napjára várt, világossá vált előtte; valaki rendőrségi besúgó volt a radikális csoport tagjai közül. Ez a felismerés megrémítette, mert amikor a férje elhagyta, rá kellett döbbennie; egyedül van. Nem tudta ki az informátor a baráti körből, így egyikükhöz sem mert segítségért fordulni. A tárgyalás során nem jelentek meg a védelmében, és a nyilvánosság előtt sem bűnesete bizonyítékait, sem az érintett férfi nevét nem fedték föl.

 Így rendelkezett a törvény, a férfiak törvénye. Az ítéletet kihirdették, és neki ettől fogva az ideiglenes „L" – kisasszony nevet kellett viselnie. Visszatért belvárosi garzonjába, és egy héten keresztül próbált normális életmenetet folytatni. Ki sem dugta az orrát a lakásból, az ételeket is telefonon rendelte meg. Nyomasztóan hatott rá a lakás üressége, a férje és az elvitt bútorok is fájóan hiányoztak.

 Túl nehéznek bizonyult ez az életmód, végtelenül magányos volt. Csak meztelenül hagyhatta el a lakását és tudta, ha nem így tenne és rajtakapják, büntetése akár életfogytiglan is meghosszabbítható.

 A lakáson kívül a folyosó minden beugrója rejthetett egy támadót, minden férfi, aki egy pillanatnál tovább időzött ablaka előtt, majdani erőszaktevőjévé válhatott. A város utcái pedig úgy éltek benne, mint sötét sikátorok és ólálkodó gazemberek labirintusa.

 Végül más nem lévén akihez fordulhatna, meztelenre vetkőzve beült az autójába és a legközelebbi barátjához hajtott, megkockáztatva; esetleg épp ő volt az informátor. Ezzel a félelemmel eltelve kérte barátja segítségét, aki, legnagyobb meglepetésére, készségesnek mutatkozott erre. Barátja egyik ismerősének nagy vidéki háza volt a várostól ötven mérföldnyire. A büntetésül kiszabott időt itt is letölthette.

 A vidéki házban, a várostól távol, sokkal nagyobb biztonságban érezte magát. Természetesen meztelennek kellett lennie itt is, ha nyilvánosság előtt mutatkozott. Ráadásul az első néhány hétben az ellenségesség és a gúnyolódás céltáblájául szolgált, de jól sejtette; itt vidéken jóval kisebb esélye van egy, a személye ellen elkövetett erőszaknak.

 A bátyja gyakran meglátogatta. Többet ő sem segíthetett rajta, mint bárki más, de legalább volt kivel beszélgetnie. A próbaidő végének közeledtével új természetű kínok gyötörték; bár világéletében a városban élt, most a vidéki környezet szépsége szinte megigézte, és erősen vágyott arra, hogy fölfedezze a környező természet szépségeit. Mégis csak egyszer tett egy igazi nagy sétát a bátyjával, és akkor is nagy föltűnést keltettek.

 Letelt hát a félévnyi próbaidő, és megúszta erőszak nélkül. Utolsó nap bátyja kíséretében tért vissza városi lakásába, és másnap reggel jelentkezett a Próbatételi Irodán.

 És innen már csak három mérföldnyi séta a Bíróság épületéig.

 Hallotta, amint a mögötte haladó férfiak csoportjában néhányan beszélgetnek. Ez reményt keltő jel volt. Bátyja megígérte; barátaival együtt minden megengedhető dolgot elkövetnek, amivel megakadályozhatják a követő csoport támadási szándékát.

A csönd ebből a szempontból veszélyes volt.

 Ha a támadás elkezdődne, néhány csoportbeli férfiban fölébredne a lelkiismeret... de persze kisebbségben lennének.

 A támadó szándékúak, a csöndet könnyen hallgatólagos hozzájárulásként értelmezhetik erőszakos akciójukhoz. Néhány, az alakjára vonatkozó megjegyzés jutott el a füléig. Szerencsére ezek még szalonképes kifejezések voltak.

 Tudta, a bátyja kezdeményezi ezeket a beszélgetéseket, éppen a csoport feszültségének levezetése miatt.

 Most egy férfi kivált a csoportból, és rövid ideig szorosan mellette haladt, elismerően mustrálgatva a testét. Ő a férfi felé fordult, és kitartóan nézett a szemébe. A férfi elkapta a tekintetét, elfordult és bement egy közeli üzletbe.

 Egész eddigi életében, mindig tudatában volt szexuális sebezhetőségének. Gyermekkorában szerénységre és visszafogottságra nevelték.

 Tisztelnie kellett apját és bátyját, és óvakodnia az ismeretlen férfiaktól. Később, anyja tanácsát követve, csak olyan társaságokba járt, ahol mindig többen voltak együtt. Mindebben semmi szokatlant nem látott, mert lánypajtásai is ugyanilyen nevelésben részesültek. .

 Csak felnőtt korában értette meg az e mögött rejlő okokat; a férfiak lélekszáma többszörösen felülmúlta a nőkét, és bár neme révén a társadalom megkülönböztetett bánásmódban részesítette, ez csak addig tartott, amíg betartotta a rá vonatkozó szabályokat.

 Semmi sem volt kevesebb és értékesebb egy hűséges asszonynál; de semmi sem volt megvetettebb és elítéltebb egy megtévedtnél.

 Végre föltűnt a Bíróság épülete, és a mögötte haladó férfiak csoportja nem gyarapodott számottevően. Arra gondolt, vajon ugyanazok követték-e végig az úton, vagy egyesek elmentek, és újak jöttek a helyükre.

 Mint oly sokszor megtette a büntetés fél esztendeje alatt, most is áldotta szerencséjét, mert meghallgatásának időpontja a nappali órákra esett. Az újságok, minden sajnálat nélkül, gyakran tudósítottak olyan nők megerőszakolásáról, sőt meggyilkolásáról, akiknek éjjel kellett megtenniük a kijelölt utat.

 Az igazat megvallva, letartóztatásáig nem törődött különösebben a promiszkuitás miatt elítélt nők sorsával, mert úgy érezte, vele sohasem történhetnek meg ezek a dolgok.

 De amint a kegyetlen büntetés kézzelfogható valósággá vált, akkor döbbent rá, milyen keveset is tudott erről eddig. Most látta csak meg testi és lelki épsége mennyire ki van szolgáltatva ismeretlen férfiak kénye-kedvének. Most már azt is tudta, hogyan fog lezajlani a próbaidejét lezáró bírósági meghallgatása.

 Hátrapillantott a válla fölött. A csoport nagy része már elszéledt, valószínűleg rájöttek, hogy a közeli Bíróságra tart. Látta bátyját a barátaival, amint tízméternyire sétálnak mögötte, egy tucatnyi idegen férfi társaságában. Úgy tűnt, túl van a legnehezebbjén.

 Most, hogy alig pár száz méternyire volt csak a Bíróságtól, már kevésbé volt gyanakvó, és szinte hozzászokott a meztelenül sétálás érzéséhez. Vajon a többiek is így hozzászoktak ehhez? – morfondírozott magában. Vagy ők is a négy fal között várták meg a büntetés leteltét, ahogy ő tette?

 A Bíróság épülete egy kis négyzetes terület közepén állt. Gondozott kert vette körül, amit a szélei mentén magas fák szegélyeztek. Bejutott a kertbe, maga mögött hagyva a forgalom zaját, és a követő csoport jó részét.

 Még egyszer hátratekintett, ismerősei mellett csak öt ismeretlen férfi volt már a nyomában. A próbaidőseknek az épület oldalsó bejáratán kellett bemenniük, ezért befordult a sarkon, és rátért az odavezető keskeny ösvényre. Ekkor látta meg, hogy mintegy negyven fős tömeg csoportosul az ajtó körül. Bátyja most előresietett és mellette haladt. Ahogy áttört a tömegen, bátyja is mellette maradt, igyekezett úgy tenni, mintha nem tartoznának egymáshoz. Természetesen ezt is tiltotta a törvény; a meztelenségre ítélt nőnek egyedül kellett jelentkeznie a Bíróságon. Persze sejtette; csak a nők kisebb hányada vállalta ezt a kockázatot, ha volt valakijük, aki titokban hajlandó volt segíteni nekik. Most látta meg az ajtó mellett álló lányt. Nagyon fiatal volt, talán még tizenéves. Meztelenül állt ott, és a falnak fordulva próbálta védeni testét a tapogató férfikezektől.

 A lány észrevette „L" kisasszony érkezését, és megkönnyebbülés látszott az arcán... de ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és egyenruhás férfi lépett ki rajta.

– Maga következik – mondta a lánynak.

 Segített a lánynak az ajtóhoz jutni, amikor „L" kisasszony közelebb lépett.

– Velem mi lesz?

– Maga utána jön. Túl korán érkezett.

 Az ajtó bezárult, és „L" kisasszony farkasszemet nézett a tömeggel.

 Felismerte, ha egyenesen a férfiak arcába tekint, akkor könnyebben el tudja kerülni, hogy provokálja őket. Mellette állt a bátyja, aki próbált éppúgy bámulni rá, mint a többi férfi.

 Szerencsére személye nem váltott ki túlzott érdeklődést. Talán kicsit idősebb volt a megkívántnál, vagy egyszerűen nem volt elég bátorságuk megtámadni őt a Bíróság lépcsőin.

 Vajon miért álltak akkor itt ennyien? Csak leskelődni akartak?

 A férfiak egy része távolabb állt, kis csoportokban beszélgettek. Mindannyiukat gyűlölte, pontosan azért, amik voltak; férfiak, akik feleség híján a társadalmi ranglétra alján álltak, és igyekeztek hasznot húzni a még nyomorultabb, meztelenségre ítélt, kitaszított asszonyokból. Tudta, ha egyszer is megtámadnák – akár itt, akár másutt – abba biztosan belehalna. Túl sokan voltak, és láthatóan egymással is vetélkedtek. Verekednének a teste birtoklásáért, és a zűrzavarban őt magát is tönkretennék. De szerencsére nyugalomban voltak, és a percek lassan vánszorogtak tovább.

Nyílt az ajtó, és újra megjelent az egyenruhás alak.

– Neve?

– „L" kisasszony.

– Rendben. Maga lesz a következő. Várjon itt.

 Az ajtó zárult és észrevette, a férfiak csoportja várakozóan figyel. Még egy perc telt el az újbóli ajtónyílásig. A fiatal lány jelent meg... még mindig meztelenül. A bírósági alkalmazott is kilépett, megragadta és durván fölrántotta a lépcsőn „L" kisasszonyt, aki a hirtelen mozdulattól elesett.

– Gyerünk már, maga... – förmedt rá barátságtalanul.

Ő még visszatekintett a kétségbeesett, mezítelen fiatal lányra, és a felé közeledő fenyegető tömegre. – De...

– Semmi de. Nyomás befelé!

 Az alkalmazott megragadta a csuklóját és berángatta az ajtónyíláson. Az ajtó becsapódott. Odakintről férfiak kiáltozása, és a lány sikoltása hallatszott.

– Mi történt?

– Nem fogadták el a vallomását. Erre jöjjön.

 A férfi egy rövid folyosón kísérte végig, ami fölfelé vezető lépcsőben végződött. Innen kis előszobába léptek.

– Ha a próbaidejét és a vallomását elfogadják, itt kell majd felöltöznie.

– És mi történik, ha nem fogadják el?

– Akkor visszavezetem a kijáratig. Természetesen meztelenül.

 A szobában kupacokban álltak a ruhák. Mindegyik öltözet szürke színű, olcsó anyagból készült, durva szabású kezeslábas volt.

Az alkalmazott egy lépcső felé intett;

– Oda fölfelé.

 Lassan lépdelt föl. A lépcső egy néhány négyzetméteres erkélyhez vezetett, ami a bírósági tárgyalóterembe nyúlt be, jóval a nézőtér szintje fölötti magasságban.

 Az erkélyt keskeny korlát szegélyezte, a nő erősen megmarkolta azt. A bírói testület a helyén volt. A tárgyalóterem nagyjából legyező formát mutatott, és ezenképzeletbeli legyező csúcsánál volt az erkély, ahol most állt. A teremben ülőkön nem látszott az a kimért és szigorú magatartás, amire számított.

 Az ülések félkörben helyezkedtek el, és mint egy előadóteremben, mind az erkély irányába néztek.

 Odalenn mozgolódás látszott, férfiak jöttek-mentek és halkan beszélgettek közben. Az első néhány sor kíváncsi nézőkkel volt tele. Mögötte következett a lezárt szekció, ahol a bírák és más hivatalos emberek foglaltak helyet. Hátrább is voltak még ülőhelyek, de ezek között már több üres szék is akadt.

Minden jelenlevő férfi volt.

Az erkélyt fénypászmák világították meg kétoldalról, és ő könnyezve pislogott az erős csillogásban. Egy férfi állt föl a tárgyalóterem hivatalos szekciójából, és beszélni kezdett. Hangja alig hallatszott az erős háttérzajban.

– Ezzel megnyitom a bírósági tárgyalást...

A teremben ülők lassan elcsendesültek.

 – A bírósági tárgyalás témája: „L" kisasszony próbaidejének vizsgálata. Felkérem a próbaidőst; igazolja magát.

– A nevem „L" kisasszony – mondta, közben meghallotta, amint a terem egyik oldalán bekapcsolnak a magnetofonok.

 – Köszönöm. Én képviselem az ön védelmét. Ahhoz, hogy kegyelmi folyamodványát előterjeszthessem, szükségem van az ön megerősítő nyilatkozatára. Figyelmeztetem; előző tárgyalásán tett esküje, még most is köti önt. Megértette mindezt?

– Igen, uram.

– Az ön kegyelmi kérvénye csak akkor kerülhet elfogadásra, ha eskü alatt teljes körű vallomást tesz. Bűnének minden részletét föl kell fednie a bíróság előtt. Vallomását összevetjük majd a vád tanúinak eskü alatt tett vallomásaival. Ha bármi eltérést tapasztalunk, keresztkérdéseknek vetjük majd alá, amíg tisztázzuk a tényleges eseményeket. A tisztelt bíróságot meg kell győznie arról, hogy vallomása teljes körű és őszinte, és megbánása szívből jövő; különben kérelmét nem fogadja el. Van valami kérdése?

– Uram... mennyire részletesen kell elmondanom... a történteket?

– Vallomásának ki kell terjednie a legapróbb részletekre is. Minden gondolatára, cselekedetére és annak mozgatórugóira. Percről-percre be kell számolnia a tapasztalatairól, és arról, hogyan reagált az önt ért testi és lelki hatásokra. Semmilyen részletet nem hagyhat ki, tűnjön az bármennyire is jelentéktelennek.

„L" kisasszony védője ezzel leült, és hozzáfűzte: – Kérem, kezdje el.

 Mindenki rá figyelt. Nagyot nyelt és hozzákezdett bűnének részletes beszámolójához. Az erőszak – a tárgyalótermen kívül és belül – kezdetét vette.

ismeretlen fordítása