1903. június

Béke telepedett a világra, és meleg volt az idő. A friss cambridgei végzettségű, huszonegy éves, bajuszos, könnyű léptű Thomas James Lloyd vidáman ballagott a Richmond-hegy oldalában pompázó fák között.

Vasárnap lévén rengetegen voltak kint a zöldben. Nem sokkal azelőtt még a templomban volt apjával, anyjával és a nővérével, csöndesen üldögélt a richmondi Lloydoknak hagyományosan fönntartott padban. A dombon lévő ház már több mint kétszáz éve volt a család birtokában, és az akkori családfő, William Lloyd volt a város Sheen negyedében lévő házak többségének tulajdonosa, és egész Surrey egyik legnagyobb üzleti vállalkozását is ő vezette. Határozottan jómódú volt a család, és Thomas James Lloyd abban a tudatban élhetett, hogy valamikor majd örökül kapja ezt az egész vagyont.

Miután a világi javak dolgában eszerint biztos lehetett, Thomas szabadon fordíthatta figyelmét fontosabb dolgokra... közelebbről Charlotte Carrington és a húga, Sarah személyére.

Mindkét család részéről teljesen egyértelműen elfogadott tény volt, hogy valaha majd e két nővér valamelyikét veszi feleségül, és jó pár hete már leginkább azon törte a fejét, melyikük mellett is döntsön végül.

Igen komoly feladat volt a választás a két lány között, legalábbis Thomas szemében annak tűnt, de amíg szabadon dönthetett, nyugodt lélekkel várta a fejleményeket. Ám szerencsétlenségére a lányok szülei egyértelműen a tudomására hozták, hogy egy leendő tőkepénzes számára Charlotte lenne a jobb feleség, földbirtokos voltáról nem is beszélve, és neki el kellett ismernie, hogy alapvetően igazuk is van. A legfőbb nehézséget az jelentette, hogy Thomas szenvedélyes vonzalmat táplált a fiatalabbik lány, Sarah iránt, amely fejlemény a legkevésbé sem tetszet Mrs. Carringtonnak.

Charlotte, a maga húsz évével tagadhatatlanul csinos lány volt, és Thomas nagyon is jól érezte magát a társaságában. A lány minden bizonnyal el is fogadta volna házassági ajánlatát. Nagyon értelmes volt, és jó modorú, mégis, amikor egyedül maradtak, egyiküknek sem volt igazi mondanivalója a másik számára. Charlotte igyekvő és emancipált ifjú hölgy volt... mivel maga formálta magát, és állandóan történelmi értekezéseket olvasott. Egyetlen gyűjtőszenvedélye abban nyilvánult meg, hogy Surrey templomait járta, és rézkarcokat készített az ottani díszítményekről. Thomas, a szabadelvű és megértő fiatalember örült, hogy a lány ilyen hobbit talált magának, de belé csipetnyi hasonló érdeklődés sem szorult.

Sarah Carrington viszont teljesen eltérő természetű volt. Két évvel volt fiatalabb a nővérénél, és így anyjuk megítélése szerint még alkalmatlan a házasságra (legalábbis addig, míg Gharlotte férjhez nem megy). Büszkén törekedett elérhetetlensége látszatának megőrzésére, de a maga módján ettől függetlenül igen kellemes egyéniséggé fejlődött. Amikor Thomas első látogatásait tette Charlottenál, Sarah éppen az iskolái vége felé járt, de Charlotte és saját húga alapos kifaggatása révén Thomas megtudta, hogy a lány szeret teniszezni és krikettezni, szenvedélyes biciklista, és ismeri a legújabb táncok minden lépését. Titokban belekukkantván a családi fényképalbumba megállapíthatta, hogy ráadásul lenyűgözően szép is. Erről az utóbbi tulajdonságáról első találkozásuk alkalmával személyesen is meggyőződhetett, és természetesen azonnal fülig bele is szeretett. Azóta következetesen igyekezett érdeklődését felé fordítani, méghozzá nem is csekély sikerrel. Már kétszer is beszélgethetett vele kettesben... nem kis eredmény, ha figyelembe vesszük, milyen lelkesen terelgette Mrs. Carrinton Charlotte felé a fiatalember figyelmét. Egyszer pár percig egyedül maradhatott a lánnyal Carringtonék szalonjában, másodszor pedig néhány szót válthatott vele egy családi piknik alkalmával. Thomas e kurta ismeretség alapján is arra a szent meggyőződésre jutott, hogy Sarahnál alább nem adja, ha házasságról van szó.

Azért volt tehát olyan ragyogó hangulatban Thomas ezen a vasárnapon, mert ügyes csellel biztosította a lehetőséget, hogy egy teljes órát eltölthessen csak Sarah társaságában.

A csel eszköze egy bizonyos Waring Lloyd nevű unokatestvére volt. Waring mindig is lelkiismeretlen semmirekellőnek tűnt Thomas szemében, de visszaemlékezvén rá, amikor egyszer Charlotte szeme megakadt a fiún (és abban a szent meggyőződésben, hogy pompásan megfelelnének egymásnak), Thomas javasolta, hogy tegyenek egy sétát a folyóparti ösvényen, aznap délután. Biztos lévén benne, hogy Waring majd elszórakoztatja Charlotte-ot a séta alatt, biztos volt a Sarahval tervezett külön társalgás sikerében is.

Thomas jó pár perccel korábban érkezett a találka színhelyére, és unokatestvérére várakozva jókedvően rótta föl s alá a parti sétányt. A folyó mellett kissé hűvösebb volt, mivel közvetlenül a vízparton sűrűn nőttek a fák, ezért a fürdőházak mögötti ösvényen sétáló hölgyek jó része összecsukta a napernyőjét, és szorosabbra igazította a vállkendőjét.

Mikor végre megjelent Waring, a két unokatestvér barátságosan köszöntötte egymást... sokkal szívélyesebben, mint azelőtt bármikor... majd megvitatták, hogy a kompon keljenek át a túlsó partra, vagy a híd felé vezető, hosszabb utat válasszák. Mivel még bőven volt idejük, inkább az utóbbi mellett döntöttek.

Thomas még egyszer figyelmeztette társát, mire számít a séta alkalmával, mire Waring biztosította őt, hogy érti helyzetet. A megállapodás számára nem jelentett áldozatot, mivel a szemében Charlotte csöppet sem volt kevésbé vonzó Sarahnál, és biztos volt benne, hogy bőven lesz majd mondanivalója az idősebbik lány számára.

Később, amikor már a folyó middlesexi oldalára vezető Richmond-hídon jártak, Thomas megállt egy pillanatra és tenyerével a kőkorlátra támaszkodott. Elnézte, amint négy fiatalember ügyetlenül birkózik egy dereglyével, árral szemben megpróbálja a parthoz kormányozni, miközben a sétányról két idősebb férfi egymásnak ellentmondó utasításokat rikoltozik feléjük.