7.

– A legális tevékenység és a kalózkodás közötti határmezsgye valóságos aknamező – mondta a bérgyilkos Evannek. – Olykor az egyik átfolyik a másikba, és olyankor lépek be én a képbe. A társaságom kedveli a stabilitást. Még egy év, és kiálltál volna a nyilvánosság elé, akkor pedig az osztalékaid milliárdossá tesznek – kis pont maradnál továbbra is, de bekerülnél a játékba. A tiédhez hasonló macskái senkinek sincsenek. Úgy hírlett, a genomokat még a húszas években megsemmisítették. Nagyon ravasz húzás volt kiszállni az orvosi szürkepiacból, és a luxuscikkekre összpontosítani. – A nő összevonta a szemöldökét. – Mi a csudának beszélek én ennyit?

– Talán ugyanazért, amiért megölni sem fogsz – válaszolta Evan.

– Hát igen, elég nagy butaság is volna – ismerte el a bérgyilkos.

Evan elmosolyodott. Már régen megfejtette a génkalóz által a testébe ültetett kétlépcsős vírus működését: az egyik amolyan trójai falóként elterelte a T-linfociták figyelmét, míg a másik átírta a társaságok dolgozóikon alkalmazott hűséggénjeit. Ennek most újból jó hasznát vette.

– A szervezetemben szükségem van egy hozzád hasonló emberre – mondta. – És mivel már amúgy is olyan hosszú időt rászántál, hogy a közelembe férkőzz, és elcsábíts, megtisztelnél, ha hozzám jönnél feleségül. Én nagyon szeretném.

– Nem zavarna, hogy egy gyilkos a feleséged?

– Ugyan már, valamikor magam is az voltam.