1940. augusztus

A német ejtőernyős ott csüngött hát a folyó fölött, és Lloyd ismét a fagyasztókat kereste tekintetével. Még most is mintha fiatalabb társukat szapulták volna a tettéért, de ugyanakkor bámulták is annak eredményét. Valóban ez volt az egyik legdrámaibb állókép, amelyet Lloyd mindeddig látott.

Most, hogy a katona belefagyott a levegőbe, jól látszott szorosan becsukott szeme és amint a vízbecsapódáshoz készülődve ujjaival összeszorítja az orrát. Ráadásul az is nyilvánvalóvá vált, hogy még a gépen megsebesülhetett, mivel a pilótazubbonyán átütött a vér. A kép egyszerre volt mulatságos és ijesztő, ami arra emlékeztette Thomast, hogy bármennyire is valószerűtlen számára, az idő népének szemében bizonyára nem illúzió csupán.

Lloyd egy pillanat alatt rájött, hogy a repülős csak felületesen érdekelhette a fagyasztókat, mivel a megdermedt légbuborék minden előjel nélkül elpattant, és a szerencsétlen fiatal német belepottyant a folyóba. Az ejtőernyő libbent még egyet, és lassan ráereszkedett. Amint a férfi a felszínre, bukkant, vadul csápolni kezdett mindkét kezével, megpróbálta kiszabadítani magát a fojtogató zsinórzatból.

Lloyd nem először látta, hogy szűnik meg létezni egy állókép, de azt még sohasem tapasztalta, hogy a fagyasztás után ilyen hamar bekövetkezhet. Eddig minden esetben véletlenszerűnek tekintette a dolgot, de miután látta, milyen távolságból vetítették rá a sugarat... a pilóta csak talán ötvenlépésnyire lehetett a fagyasztótól... arra a következtetésre jutott, hogy valamely állókép létezésének ideje talán attól függ, milyen közel van az időjárótól az áldozat, (ö maga, lám kiszabadult dermedt képéből... talán Sarah közelebb volt a fagyasztóhoz, amikor az esemény bekövetkezett.)

A német a folyó közepén végre kiszabadította magát az ejtőernyőből, és lassan úszni kezdett a part felé. Leereszkedését a hatóságiak biztosan nyomon követték, mivel még el sem érte a csónakház lejtős rámpáját, máris négy rendőr jelent meg az országút felől, és kihúzta a vergődőt a vízből. Még csak meg sem kísérelte az ellenállást elfogatásával szemben, elgyöngülten végignyúlt a fövenyen, és várta a mentők odaérkezését.

Lloyd visszaemlékezett arra az egyetlen másik esetre, amikor egy állókép gyorsan eltűnt. A fagyasztó akkor egy közlekedési balesetet akadályozott meg: egy a járdáról gondatlanul a közeledő autó elé lépő ember két lépés között dermedt a levegőbe. Bár a gépkocsi vezetője azonnal lefékezett, és döbbenten kereste a járókelőt, akit elütni vélt, bizonyára végül úgy döntött, hogy csupán a képzelete játszott vele, mert hamarosan továbbhajtott. Csak az állókép érzékelésére képes Lloyd látta továbbra is az áldozatot, amint karjával rémülten hadonászva hátratántorodik, de tudja, hogy már nem térhet ki a közelgő jármű elől. Három nappal később, amikor ismét arra vetődött, a jelenetnek már nyoma sem volt, a férfi eltávozott a helyszínről. Lloydhoz...és most már a német repülőshöz...hasonlóan abban a félig valóságos világban tartózkodott már biztosan, ahol a múlt, a jelen és a jövő kényszeredetten létezett egymás mellett.

Lloyd nézte, amint az ejtőernyő rongycsomója lefelé úszik a folyón, míg átázva végleg el nem süllyed. Akkor megfordult, és folytatta útját a mezők felé. Menet közben jutott el a tudatáig, hogy még több fagyasztó jelent meg közben az innenső parton, és jönnek utána, követik őt!

Amikor a kanyarulathoz ért, ahonnan mindig elsőként pillantotta meg Sarah alakját, meglátta, hogy a bombázó ugyanazon a réten zuhant le. A becsapódást követő robbanástól kigyulladt a száraz fű, és annak füstje a lángoló roncsokéval összekeveredve elhomályosította a látását.