2.

Johnny riadtan nyitotta ki a szemét. Elszunyókált. Közben ugyan nem engedte el a szíjat, de azért összerázkódott, amint tudatára ébredt a dolognak.

Talán mégis hatástalanítania kellene a bombát, abban a reményben, hogy úgysem merik kipiszkálni innen? De az árulásért Towers nyakán máris rajta van a hurok, az ezredes éppen meg is kockáztathatja. Ha kiiktatja a kapcsolást, számára biztos a halál, Towers pedig megkaparintja a bombákat. Neem, ha már eddig eljutott, nem hagyhatja, hogy a kislánya valami sötét diktatúrában nőjön fel, csak azért, mert neki szundítani támadt kedve.

A Geiger-számláló csipogásának hallatán eszébe jutott a fojtóáramkör használata. A helyiségben nyilvánvalóan fokozódott a radioaktivitás, bizonyára a bombaagyak szétverése miatt, hiszen azoknak alkatrészei egész biztosan sugárfertőzöttek... túl hosszú ideje tartózkodnak a plutónium veszélyes közelségében. Elő is kotorta a jelzőcsíkját. A sötét sáv gyorsan haladt a vörös vonal felé. Visszatette a helyére és halkan mormolta maga elé:

– Jobb, ha minél gyorsabban kikecmeregsz ebből a zsákutcából, fiacskám, különben úgy világítasz majd, akár egy óra számlapja.

Ez persze csak afféle költői fordulat volt... a sugárfertőzött eleven szövet nem fénylik, csak egyszerűen lassan elhal.

Ismét kivilágosodott a képernyő és Towers arca jelent meg rajta.

– Dahlquist? Beszélni akarok magával!

– Rajta, dobja föl a labdát!

– Ismerje el, hogy csak bosszantani akart bennünket!

– Bosszantani, egy nyavalyát... meg kellett állítanom.

– Megállítani? Pillanatnyilag. Hamarosan újabb bombákat kapok...

– Hazudik.

– ...de mindenképpen lelassítja a dolgot. Lenne egy javaslatom.

– Nem érdekel.

– Várjon. Ha ez az egész lezajlik, én leszek a világkormány feje. Ha hajlandó együttműködni... még most is... megteszem magát kabinetfőnökömmé.

Johnny megmondta neki, mit csináljon a javaslatával.

– Ne legyen ilyen ostoba – győzködte Towers. – Mire megy vele, ha meghal?

– Micsoda első osztályú, mocskos alak maga, Towers – hördült föl Johnny. – Előbb emlegette a családomat. Hát inkább halottnak lássam őket is, mintsem egy ilyen kétbájtos agyú Napóleon uralma alatt éljenek, mint maga! Most pedig tűnjön el... végig kell gondolnom egyet-mást.

Towers kikapcsolt.

Johnny megint előhúzta a filmet. Nem látszott ugyan sötétebbnek, de emlékeztette rá, hogy fogytán az ideje. Éhes volt és meg is szomjazott... mellesleg ébren sem maradhat örökké. Négy nap kell hozzá, hogy egy hajó ideérjen a Földről... hamarabb nem várhat segítséget. Négy napot pedig semmiképpen sem bírhat ki... ha a sötét sáv átlépi a vörös vonalat, neki vége.

Egyetlen esélye az, hogy helyrehozhatatlanul megrongálja a bombákat és kimenekül innen, mielőtt még az a film teljesen elsötétül.

Elgondolkodott rajta, hogyan is folytassa, azután nekiveselkedett. Súlyt akasztott a kioldószerkezetre és valami zsinórt kötözött hozzá. Remélte, hogy, ha Towers berobbantja az ajtót, a halála előtt még lesz ideje megrántani.

Kínálkozott egy egyszerű, de vesződséges mód a bombák olyan mérvű megrongálására, hogy a Holdbázison sehogy se lehessen helyrehozni őket. A szívüket két-két plutónium félgömb alkotta, amelyek felületét simára csiszolták, hogy összecsapódásukkor hajszálpontosan érintkezzenek. Másképpen nem jöhetne létre a láncreakció, amely az atomrobbanást okozza. Johnny hozzálátott az egyik bomba szétszereléséhez.

Először le kellett vernie négy kallantyút, azután összezúznia a belső szerkezetet védő üvegburkot. Ettől megszabadítva a bomba már könnyen szétjött. Végül két csillogó, tükörfényes félgömb hevert előtte.

Egy kalapácsütés... és az egyik többé már nem volt tökéletes. Még egy ütés, és a másik üvegtömbként kettérepedt... pont a megfelelő helyen találta el a kristályszerkezetét.

Órákkal később, halálosan kimerülve vánszorgott vissza a fölpeckelt bombához. Nyugalmat kényszerített magára, és kísérteties óvatossággal „lefegyverezte”. Hamarosan az utolsó ezüstös félgömbök is használhatatlanok voltak. Többé nem volt bevethet ő bomba a teremben, viszont a padlóján dús halomban hevertek az ismert világ legértékesebb, legmérgezőbb és leghalálosabb fémjének darabjai.

Johnny végignézett a gyilkos halmazon.

– Föl a szkafandert, és kifelé innen, fiacskám – mormolta félhangosan. – Kíváncsi vagyok, mit szól mindehhez Towers?

A polc felé lépett, hogy visszategye helyére a kalapácsot. Menet közben a Geiger-számláló vadul fölrikoltott.

Maga a plutónium alig hat erre a műszerre, a belőle származó másodlagos fertőzöttség viszont annál inkább. Johnny a kalapácsra pillantott és közelebb tartotta a detektorhoz. A műszer szabályosan felüvöltött.

Johnny sietve elhajította és az űrruhája után kapott.

Menet közben a számláló ismét fölcsipogott. Abban a pillanatban megtorpant. Egyik kezét hozzáközelítette az érzékelőjéhez. A csipogás folyamatos szirénázássá erősödött. Egy helyben állva benyúlt a zsebébe és előhúzta az indikátorfilmet. Egyik végétől a másikig teljesen elfeketedett.