30

Carr csak bámult Schaeferre, amint az a lépcső felé kezdett botorkálni, és vadul forgatta a fejét.
- Itt van! - kiáltotta még egyszer. - Gyere elő, hadd lássalak, te szarházi!
De nem volt ott semmi, már amennyire Carr meg tudta állapítani; Schaefer csak ordítozik, a nyakát markolássza, de nincs ott semmi.
Ez biztosan valami ostoba zsarutrükk. gondolta Carr egy percnyi zavart tétovázás után, és elhatározta, hogy nem dől be neki. Talpra ugrott, és felemelte a fegyvert.
- Hát persze, Schaefer - sziszegte, és kilépett a csepegő vízcső alól, hogy tiszta célpontja legyen. Itt van, ott van, mindenhol ott van! A talk-shownak ezennel vége, te disznó. Búcsúzz el!
Schaefer a csőre bámult, látta, hogy Carr ujja megfeszül a ravaszon, látta ellenfele arcán az őrült vigyort, mögötte a záporozó vizet, amögött pedig a kékes villámlást, amint az erőtér az ismerős alak körül vibrál. Kiáltani akart, hogy figyelmeztesse Carrt, de valami összeszorította a torkát.
Meg aztán ez a szemét éppen szét akarta loccsantani az agyát - miért figyelmeztetné?
Különben is elkésett volna vele, mert az idegen egy szempillantás alatt láthatóvá vált, odalépett Carr mögé, és egyik karmos kezével megragadta a nyakát.
- A víz... - motyogta Schaefer amint visszanyerte a hangját. - Jézusom, a víz valamilyen rövidzárlatot okozott.
A lény felemelte Carrt, aki meghúzta a ravaszt. Schaefer a földre vetette magát, és a lövés biztonságos magasságban elzúgott a feje felett.
- Mi a jó kurva... - kezdte Carr, és ficánkolni kezdett. Próbált megfordulni, hogy lássa, ki emelte fel olyan könnyedén, mint valami macskakölyköt.
- Ez ölte meg a haverjaidat, Carr - kiáltotta neki Schaefer.
- Ez a nyavalyás mindenütt a nyomomban van. Ezt kurvára nem érdekli, hogy kik vagytok, Carr. Neki a trófeátok kell!
- Tényleg? Na ne mondd, te húgyagyú! - Carr minden igyekezetével megpróbálta megütni a maszk sarkát.
- Búcsúzz el - ismételte a lény Carr saját hangján. Felnyúlt a másik kezével is, hogy szétroppantsa a gerincét. Schaefer megpillantotta eldobott fegyverét; rávetette magát, és azt kiáltotta:
- Még ne, Haver!
Megragadta a fegyver csövét, és felálltában fülön csapta vele az idegent.
Láthatóan meg sem kottyant neki, mégis eldobta Carrt, és Schaefer felé fordult.
A kiságyú a vállán megmozdult, és célzott. Schaefer épp hogy el tudott ugrani a kék-fehér villám elől, ami két lábnyi lyukat ütött a falba.
Oldalt hemperedett, és újból felkapta a fegyvert. Akkor látta, hogy a csöve elgörbült, s emiatt használhatatlanná vált; nagyobbat ütött vele, mint gondolta.
Egy ekkora ütés egy embert megölt volna.
Nos, ahogy az imént mondta Carrnak: ez a dög rosszabb, mint egy ember - és keményebb is.
Nem mert lőni a fegyverrel, biztosan visszafelé sült volna el. Elhajította, és a világűrből jött vadászra nézett. Arcát eltakarta a maszk; nem tudta megállapítani, vajon mérges-e, netán ijedt, meglepett, vagy egyszerűen csak unatkozik. De még ha látná is az arcát, hogyan tudna olvasni az idegen vonásokból?
A kígyószerű hajfürtök vagy akármik a vállára omlottak; a sugárágyú - vagy mi a csoda az ott a vállán - egyenesen az arcába célzott.
De nem lőtt.
Ahelyett felemelte egyik kezét, és a csuklójára erősített cakkos pengék egyike hirtelen előreugrott.
Schaefer már azelőtt is látott ilyen pengéket, mégpedig a dzsungelben megölt példány csuklóján, de az Eschevera táborát megtámadó lény kezén is volt hasonló.
Ennek egyetlen suhintása képes lemetszeni az ember fejét, vagy felnyitni a mellkasát.
Ez itt nem lőtt rá, mert párharcot akar vívni vele - megint ez a macho mano a mano baromság!
És ezúttal Schaefernek nincs hová visszavonulni, nincs hol elrejtőzni, nincs fegyvere; most az idegen szabályai szerint kell küzdenie.
Ami egyenlő a halállal.
Nos hát mindegy, egyszer úgyis meg kell halni.
- Na gyere - mondta, azzal leguggolt, és felkészült. - Ez az, amire vártál, nem? Most elkaphatod azt, aki megölte a haverodat! Most kifogtál egyet a keményebb fiúk közül! Na gyere már- vessünk véget ennek!
- Inkább add meg magad - szólalt meg egy hang az épület félhomályos bejáratánál, úgy harminc lábnyira.
A lény lassan megfordult.
- Letartóztatlak... - kezdte Rasche, és felemelte a szovjet gyártmányú páncélöklöt. Csak a jó isten tudta, mi a francnak kellett ez a jamaikaiaknak?
Akkor megpillantotta az idegent, és felkiáltott:
- Ó, a fene egyen meg, de ronda vagy!
Azzal meghúzta a ravaszt, mire a lövedék egy töredék másodperc alatt áthidalta a kettejük közti távolságot.
Schaefer arra számított, hogy az idegen gyorsabb lesz látta már, mire képes -, de nem csinált semmit. Nyilván meglepődött.
Az idegen teste megóvta Schaefert a robbanás közvetlen hatásától, de az épület alapjaiban megrázkódott, és az előcsarnok falai kidőltek. A törmelékeső úgy tűnt, perceken át tart. A zápor egyszeriben vízeséssé alakult, mert a mennyezeten futó csövek egyszerűen eltűntek.
Amikor a por nagyjából elült, Schaefer feltápászkodott, gyorsan felmérte az épület állagát, majd rohanni kezdett a kijárat felé.
Majdnem megbotlott az idegen tetemében, de nem állt meg, hogy kárörvendő pillantást vessen rá, mert a gerendák vészjóslóan ropogni kezdtek.
Rasche a földön kuporgott. Ő ugyan messzebb volt a robbanástól, de nem volt, ami védje. A homlokából dőlt a vér; egy repesz felhasította a bőrét. A haját, a ruháját vastagon borította a törmelék. Lassan feltápászkodott és Schaefer után indult.
A két nyomozó kirohant az utcára. Rasche kocsija felé igyekeztek. Félúton lehettek, amikor Carr is kibotorkált a kapun. Talán egy yardnyira hagyta el az épületet, amikor az egész összeomlott.
Mindhárom férfi megállt, és csak nézte a romhalmazt.
- Volt még bent valaki? - kérdezte Rasche.
Carr megrázta a fejét.
- Az enyémek közül senki - mondta. - Már elköltöztünk innen. Én csak ellenőrizni jöttem vissza. Schaefernek kurva mázlija volt, hogy itt talált.
A hangja ezúttal nem csengett gúnyosan. Most ijedt volt.
- Láttad azt a dögöt? - kérdezte Schaefer.
Carr bólintott, és leguggolt, amikor Schaefer odaért melléje.
Rasche beszállt a kocsiba, és valamivel foglalatoskodott.
- Most már tudod, miről van szó? - kérdezte Schaefer. Vagy kétszer olyan hülye vagy, mint amilyennek látszol?
- Oké, vettem az adást - mondta Carr. - És elhiszem, hogy nem a zsaruk intézték el Lamb embereit, hanem ez az izé, oké? De már vége.
Schaefer megrázta a fejét.
- Először én is azt hittem.
Rasche kiszállt a kocsiból, kezében az idegen maszk. Odaszólt:
- Még nincs vége, Carr! Még csak most kezdődik!
Felemelte a maszkot, és végigpásztázta vele az utcát, azután az ég felé fordult. Felmordult, azután Schaefernek nyújtotta. - Odafent - mutatott fel. - Erre tartanak.
Schaefer megnézte a közeledő űrhajókat, és bólintott
- Nem lesznek túl boldogok, ha megtudják, mi maradt a haverjukból - mondta. - Eddig kettő, de számoljuk tovább.
- Azzal visszaadta a maszkot Raschénak.
- Ti meg mit néztetek? - kíváncsiskodott Carr. - Nincs odafent semmi!
Rasche nem törődött vele, csak figyelte a narancsvörös korongot, amint a házak felett feléjük közelít.
Lassan jön, és egyre lejjebb ereszkedik.
- Hát nem nagy öröm - mondta Rasche. - Carr, te kussolj és rohanj!
Megfogadva saját tanácsát, ő is futásnak eredt.
Ez a hajó nem egyszerűen csak cirkált a város felett, ez zuhanórepülésben szőnyegbombázásra készült!
- A földre! - ordította Schaefer, amint megvillant valami.
A három férfi a járdára vetette magát. Ugyanabban a pillanatban a mellettük lévő ház felrobbant, és téglaeső kezdett záporozni.
Rasche gyorsan megfordult, és a maszkon át körülnézett.
A hajó megfordult, és újabb támadásra készült. A ház homlokzatán egy tíz láb átmérőjű lyuk tátongott.
- Gyerünk - kiáltotta, és végigrohant az úton, remélve, hogy feljebb valami menedéket talál.
A hajó nekilódult, és másodszor is támadott. Most már nyilvánvaló volt, hogy az első csak próbalövés volt - ezúttal a fehér villámlás romba döntötte az egész épületet.
A három férfi megsüketülten bámulta a pusztítást.
- Jézusom! - motyogta Rasche, amikor a hajó beszüntette a tüzelést. Már elhaladt felettük, nem voltak lőtávolban. Ennyit a felújításról. Ember többé nem fog ezen a környéken megtelepedni!
- És ennyit a temetésről - kiáltotta Schaefer. - Ezek elintézték, nehogy a tetem a kezünkre kerüljön!
- Mi a franc ez? - üvöltötte Carr. - Mi csinálta ezt? Már megint mi a szar ez? Én semmit se látok!
- Itt van, kukkolj egyet - mondta Rasche, és Carr orra elé tartotta a maszkot.
Carr a távolodó hajóra bámult.
- Na milyen? - kérdezte Rasche Carra pillantva. - Akár csak a Világok harcá-ban, mi?
Schaefer felhorkant.
- Abban mindegyik marslakó meghalt a hidegtől. De ezeket még nem hallottam tüsszögni. Hát te?
Carr megint mordult egyet, és Rasche visszavette a maszkot.
- A szövetségiek félnek tőlük - mondta Schaefer. - Úgyhogy ránk hárul a feladat, hogy ha sikerül leszállítanunk őket, elmagyarázzuk nekik, hogy nem szívesen látott vendégek errefelé. - Körülnézett. - Tűnjünk el ezekből az utcákból. Keressünk valami nyílt terepet, ahol bevárhatjuk őket.
Rasche bólintott. Gyorsan végigpásztázta az eget.
- Eltűntek - mondta. - Szálljunk be a kocsiba, majd menetközben beszélgetünk.
- A nyomunkban lesznek - mutatta Schaefer a nyakát.
Rasche bólintott, és a három férfi rohanni kezdett a kocsi felé.
Rasche a volán mögé ült, Schaefer melléje, majd Carr is bekászálódott, és megpillantotta az arzenált a platón.
- Jézus! - kiáltott fel. - Itt több szajré van, mint nekem az egész városban!
- Ez a lényeg - magyarázta Schaefer. - Ha ezek rájönnek, hogy ml lett a haverjukkal, akkor elszabadul a pokol. Éppen ezért mindenkire szükségünk van, akit az utcáról össze tudunk szedni, hogy kellőképpen fogadhassuk őket. Ezért kerestelek meg, Carr - szükségem van rád meg az embereidre.
Carr egy percig csak meredt rá.
- Miért pont ránk? - kérdezte. - Úgy értem, nem vagyunk haverok, Schaefer. Mindig is tudtam, hogy jobban szeretnél holtan látni. Én legalábbis jobban szeretnélek téged holtan.
- Jó, jó, de nekem most emberekre van szükségem, neked meg éppen elég söpredék dolgozik, de legalább van vér a pucájukban - zárta le a vitát Schaefer. - Ezért békét ajánlok, amíg ezek a szemetek itt vannak. Azután visszatérünk a régi felálláshoz.
- Sejtettem, hogy a hadsereg szarik rád, azért jöttél hozzám.
- A hadsereg fél - mondta Schaefer. - Ők azon az állásponton vannak, hogy hagyni kell az idegeneket, hogy tegyék, amit akarnak, azután, ha ráunnak, úgyis hazamennek. Rasche meg én nem így gondoljuk - ha ezek a nyavalyások jól érzik magukat, miért mennének el?
- No hát, akkor itt vagyok, beszélgessünk.
- Itt vagyunk mi. A fegyverek ott hátul.
- És hagyjátok, hogy használjuk ezt a vasárut?
Schaefer bólintott.
- Ebben megállapodhatunk - de csak amíg tart a háború. Nem tudom, ki tudjuk-e lőni az egész rohadt flottájukat, nem is sejtjük, hányan vannak, de remélem, el tudjuk rontani a szórakozásukat. Na mit szólsz hozzá, punk? Van kedved egy kis rock and rollhoz?
Carr elvigyorodott.
- Rendben, Schaefer. Zsaruk, idegenek, engem nem érdekel - senki ne tizedelje az embereimet büntetlenül. Te csak szerezz fegyvert, a többi az én dolgom!