9

A New York-i zsaruk sok mindenhez hozzászoknak, gondolta Rasche nyomozó. Nincs olyan dolog, amin néhány évnyi szolgálat után az ember megütközne.

A sok ripacs, félbolond, az utca emberei - mind semmi; ezeket még egy civil is könnyedén megszokja. A zsaruknak néha olyan esetekkel is meg kell birkózniuk, amiről egy civil még csak nem is álmodna.

Egyszer például a Marhatenyésztők Szövetségének elnökét két marha társaságában kipányvázták a Chrysler Building elé. Először senkinek sem szúrtak szemet, mert azt hitték, hogy csak a marhahús antibiotikumokkal való kezelése ellen tiltakoznak, de amikor a marhák tehénlepénnyel aknázták alá az egész Lexington Avenue-t, mindenki követelte az eltávolításukat.

A köztisztaságiak erre odaküldtek egy tucat takarítót, akiket nem túlságosan zavart a dolog, legalább lett egy kis pénzük karácsonyra. Jó nagy mocsok volt, de megbirkóztak vele.

Ez is benne van a pakliban. Ha furcsa esetekkel van dolgod, nem szabad hagynod, hogy nyomot hagyjanak benned. Meg kell tanulnod megoldani őket.

Amíg a városi emberek szabadon lófrálnak, nem szabad hagynod, hogy meghatározzák a hangulatodat, és nem szabad arra fecsérelned az időd, hogy izgatod magad miattuk; helyette, amilyen gyorsan csak tudod, meg kell oldanod a problémát, azután ráérsz azon izgulni, hogy mi jön legközelebb.

És amikor megpillantod a társadat, amint hatalmas üvöltéssel kirepül egy elhagyott épület ötödik emeleti ablakából, és széttárt karokkal, kétségbeesetten igyekszik találni valamit, ami megszakíthatja a zuhanását, nem szabad azon elmélkedned, hogyan történhetett ez meg, hanem meg kell oldanod a problémát.

Rasche a járda szélén álldogált, a verejtéket törölgette a tarkójáról, megpróbált nem venni tudomást a rothadó szemét bűzéről, s közben azon gondolkodott, hogy Schaefer vajon meddig óhajt odabent maradni - esetleg addig, amíg nem talál olyasvalamit, amitől még jobban begőzöl és akkor Schaefer felbukkant a légtérben, miután kirepült a Lamb és Carr által ütött lyukon, és az ő nevét ordítozta.

Rasche agya meglódult, és egyszerre három dologra gondolt, amikor megpillantotta az utcai világítás gyér fényében az égeri lebegő Schaefert.

Valaki lehetett odabent - talán a gyilkosok egyike, máskülönben nem volna ilyen sürgős neki a távozás.
Igen, a gyilkosok egyike lehetett odabent, ki más?
Vagy csak a szövetségiek egyik őre, de az meg minek akarná kihajítani Schaefert az épületből?
A lényeg az, hogy ki a csoda képes Schaefert kihajítani egy épületből?
Mindenesetre tennie kell valamit, ha nem akarja a társát az aszfaltra kenődve látni. Igaz, ez nem a Chrysler Building, de egy ötemeletes, elhagyott bérház is alkalmas arra, hogy belőle kiugorva az ember nagyon meghaljon.
Schaefer a harmadik emelet magasságában egy kifeszített huzal után kapott. Rasche látta, amint megragadja, de az elszakadt; régi telefonvezeték volt, amit miután újjal cseréltek fel, nem távolítottak el. Régi épületek esetében ez a módi. Arra viszont megfelelt, hogy megszakítsa Schaefer zuhanását.
És Raschénak maradt annyi ideje, hogy felragadjon két szemetes zsákot, és társa feltételezett földet érésének pontjára helyezze; miközben hálát adott az istennek, amiért olykor a szemetesek is sztrájkolnak.
Már a második pár szemetes zsák is a kezében volt, de azzal elkésett; Schaefer becsapódott.
A fekete műanyag valószínűtlenül nagy pukkanással robbant szét; félig rothadt konyhai hulladék terítette be a környéket. Schaefer kikászálódott a mocsokból, és felállt a járdán.
Rasche eldobta a zsákokat, és a társa felé rohant.
- Schaef, te jó isten! Jól vagy?
Schaefer egyáltalán nem volt jól, de lélegzett - vagy valami hasonlót művelt -, viszont eszméleténél volt.
- Na tessék, most meg csurom szutyok lettem - motyogta, minden szavánál vért köpve.
Rasche nem állt le vele vitatkozni, inkább a kocsihoz rohant, és felkapta a telefont.
Két perc múlva ismét Schaefer mellett volt, s bár a társa elveszítette az eszméletét, nyugtatólag azt mondta neki:
- Nyugi haver, a mentők már útban vannak.
Nyugtalanul felpillantott az épületre, s amikor ismét Schaeferre nézett, a társa szeme már nyitva volt.
- Megcsúsztam! - mondta. - Egy banánhéjon. - Felköhögött egy marék vért. - Hallod? Senki nem volt odafent. Megcsúsztam. Baleset volt.
Rasche bólintott.
- Hallottalak, ember. Baleset volt. - Akkor vette észre, hogy a társa valami különös tárgyat szorongat a kezében Mi a jó fene ez? - kérdezte, és érte nyúlt.
Schaefer elengedte a tárgyat, és azt nyögte:
- Megszereztem... a szarházi kalapja.
Azután megint elájult.
Rasche a „kalap"-ra pillantott.
Valami maszk lehetett, vagy sisak, de ha tényleg az, akkor csak egy óriás fejére illik rá. Fémből készítették, szépen simára csiszolták, és tompa fényűre polírozták; a belső felén Rasche mindenféle bigyót fedezett fel. Oldalt vékony csövek húzódtak, itt-ott különös, plasztik csatlakozások látszottak. A szemnyílások csukva voltak, de valamilyen színjátszó lencse volt bennük.
Rasche el sem tudta képzelni, mire való ez az akármi... legfeljebb arra gondolhatott, hogy valamiféle csúcstechnológiájú éjjel-látó szerkezet lehet, de annak is elég különös.
Akármi is az, Schaefer nyilván nem akarja magával vinni a kórházba, még kevésbé átadni annak a seggfej McCombnak.
Ha pedig a szövetségiek kezébe jut, néhány napon belül ott lesz valamennyi áruházban, az Eiffel-torony kicsinyített mása mellett.
Rasche nem tudta, mi lehet, de abban biztos volt, hogy senki kárát nem okozhatja, ha magához veszi.
Gyorsan a dzsekije alá dugta, és amikor, egy perc múltán megérkezett a mentő, a hóna alá szorította. Ott maradt mindaddig, amíg a mentősök a hordágyra nem szíjazták, és el nem vitték Schaefert.
Még ha nem is hitte, hogy Schaefer megcsúszott, és azért zuhant ki az ablakon, ha ő egyszer azt mondta, neki is ragaszkodnia kell ehhez a meséhez. Látta Schaefer pillantását. Látta, a tekintetét akkor is, amikor belépett az épületbe.
Akármi is folyik itt, azt Schaefer meg akarja oldani. És Rasche biztosra vette, hogy szarik rá, mit mond McComb, Philips vagy akár ő.
McComb megpróbálhatja megállítani, de Rasche tudta, annak semmi értelme. Ha Schaefer valamit a fejébe vesz, nincs ember, aki megállíthatná, hacsak le nem lövi. De az még senkinek nem sikerült. A legtöbb, amit tehet, hogy képessége szerint segjt neki, és a továbbiakban nem áll az útjába.
Philips nem tudja megállítani, McComb nem tudja megállítani, és akárki is hajította ki az ablakon, az sem tudta megállítani, de megölni sem.
Rasche nem gondolta, hogy Philips vagy McComb kész volna megölni Schaefert; de ezt arról sem feltételezte, aki az épületben várt rá.
Miután a mentő elment, elrejtette a maszkot, és beült a kocsiba.
A mentősök nem tudták megmondani, mennyire súlyos az állapota, vagy hogy eltörött-e valamije.
- Bűncselekmény nem történt - mondta az egyikük. Nem akarunk téves diagnózist felállítani, csak tesszük a dolgunkat és tartjuk a szánkat.
Nem engedték, hogy elkísérje Schaefert, így amikor szirénázva elhúztak, ő körülnézett és gondolkodott.
Felmehetne az épületbe, hogy megnézze, miféle „banánhéjon" csúszott el Schaefer abban a helyiségben, ahol a tetemek alig egy napja a porba csepegtették bíbor vérüket - a rémálmok szobájába.
Meg aztán Schaefer pisztolya is hiányzik, azt is megkereshetné.
Rasche nem szerette, ha gyávának tartják - a francba is egyáltalán nem az, ő már csak tudja. Ugyanakkor semmi kedve nem volt egyedül belépni ebbe az épületbe. Talán ha volna egy társa - de most honnan szerezzen egy társat, amikor Schaefer kivitorlázott az ablakon?
Amikor a társad kibukik a sorból, tenned kell valamit, ezt várják tőled, még ha képtelen vagy is rá.
Meg aztán azt is meg kell tudnia, hogy mi történt Schaeferrel? Mennyire súlyos a sérülése?
Keresett egy nyilvános telefont, felhívta Sharit, és megnyugtatta, hogy ne aggódjon túlságosan, azután beült Schaefer kocsijába, és a kórházhoz hajtott.
Azt mondták neki, nem hiszik, hogy a társa bele fog halni, de ezt nem adnák írásba. Nem mehet be hozzá, viszont ha akar, várhat egy keveset, úgyis volna némi papírmunka... Maradt tehát, kitöltött néhány kérdőívet és megírta a jelentést.
Rasche utált várni, gyűlölte a kórházakat, mert ott a halál szaga keveredett a linóleuméval.
Rendszerint jelentéseket írni is utált, de most legalább elvonja a figyelmét, és nem kell a fehér falakat meg az emberek szenvedését bámulnia.
Már vagy századszor sétálta végig a folyosót, amikor egy fiatal, drótkeretes szemüveget és gondosan nyírt bajuszt viselő orvos lépett oda hozzá, és megkérdezte:
- Ön Rasche nyomozó?
Rasche rápillantott, de nem zavartatta magát a választ illetően. Az orvos izmos alkatát látva Rasche kényelmetlenül érezte magát lottyadt pocakja miatt, nem beszélve hosszúra nőtt, rágcsálásra alkalmas bajszáról - mostanában még borotválkozásra is alig van ideje.
Hogy a csudába tud ez az alak ilyen nettül kinézni kora reggel?
- Olvastam az előzetes jelentését - kezdte az orvos, és karonfogva őt megindult Schaefer szobája felé. - Szóval Schaefer nyomozó megbotlott, ugye? Már rég hallottam ilyen gyenge indoklást.
Rasche vállat vont. Hagyta, hadd vezessék, végül is azért jött ide, hogy meggyőződjön Schaefer állapotáról, és ha az orvos mutatni akar valamit, hát annál jobb.
- Nézze - mondta az orvos, amikor az ajtó elé értek. - Engem nem érdekel, mivel eteti meg a feletteseit. Nem vagyok zsaru, és nem az én dolgom, hogy hivatalosan mit mond, de néhány válaszra volna szükségem. Nem tudom megfelelően végezni a munkámat, ha hazudik nekem. Tehát, mi történt?
- Mit számít az? - kérdezte Rasche idegesen. - Nézze, ez a srác belevaló gyerek, néhány öltés, egy kis pihenés, és jobb lesz, mint új korában. Nem fog elpatkolni, és magának sem lesz semmi baja miatta. - Beléptek a szobába. - Én ismerem Schaefert, doki. Még arra az esetre is van felelősségbiztosítása, ha egy kocsi belérohan. És ez nem minden.
Nagyon is remélte, hogy ez nem minden, és hogy Schaefer tényleg túléli az esetet.
- Nézze, elég a maszlagból - zárta le a vitát az orvos fáradtan, és félrehúzta a Schaefer ágya előtti függönyt, felfedve az eszméletlen, de egyenletesen lélegző nyomozót. - Késő van már, fáradt is vagyok, és maga nem akarja elmondani, mitől zuhant ki a társa az épületből.
Ujjával Schaefer nyakára mutatott, közvetlenül a bal füle mögé.
Rasche eddig a monitorokat figyelte, megnézte a kötéseket a társa homlokán, a nyakán, az állán - jóllehet Schaefer a hátára zuhant, amikor a szemetes zsákokon landolt. Most odapillantott, ahová az orvos ujja mutatott.
Egy féldolláros nagyságú, fényes fémtárgyat látott, ami domború volt, mint egy bogár, vagy mint egy csavarfej. Egy pillanatra felötlött benne a gondolat, hogy Schaefer most olyan, mint Frankenstein szörnyetege: elektródák állnak ki a fejéből.
Mindamellett számos öltés ékítette a koponyáját.
A fémtárgyat vékony vércsík szegélyezte - a színéről ítélve friss vér. Mindenütt az undorító vörösbarna alvadt vér, csak itt, a füle mögött élénkpiros.
Amíg Rasche nézte, vékony csík indult lefelé Schaefer nyakán, és a párnára cseppent.
Ilyet Rasche azelőtt nem látott. Amikor a Beekman Streeten föléhajolt a járdán, nem látta; nyilván az inggallér vagy a szeméthalom takarta el előle.
Rasche kérdőn pillantott az orvosra.
- Csak sebészeti úton tudjuk eltávolítani - suttogta a doki.
- De lehet, hogy még úgy sem. Huzalok nyúlnak ki belőle a nyaki artériába. Valahányszor hozzáérünk, megmozdul. Ha kitépnénk vagy kivágnánk, akkora kárt okozhatna az artériában, hogy mire helyrehozhatnánk, a beteg elvérezne.
- Jézusom - hebegte Rasche, és Schaeferre pillantott.
- Megröntgeneztük, minden módon megvizsgáltuk, de nem látunk bele, hogy megállapítsuk, miként működik. Most pedig, Rasche nyomozó - tagolta az orvos -, megmondaná végre, mi folyik itt?
- Szeretném megmondani, doki - felelte Rasche őszintén, de esküszöm az istenre, nem tudom.