10

Mintegy negyedórába telt, mire elhitette az orvossal, hogy fogalma sincs, mi az ott Schaefer nyakán, és hogy hogyan került oda.

Újabb negyedóra múltán befejezte a papírmunkát, és negyven perc alatt hazaért. A nap még alig derengett a keleti égbolton, de a reggeli csúcsforgalom már megkezdődött. Aludnia kellene, de tudta, hogy ez most nem fog menni; még túl élénk a Schaefer nyakán látott szerkezet látványa, s a gondolat, hogy a huzalok, amikről a doki beszélt, az életét fenyegethetik...

Hazafelé menet Raschénak volt ideje gondolkodni, de semmi hasznos nem jutott az eszébe. Folyton csak a Schaefer nyakán pirosló vérkör, társa zuhanó teste, meg a gyakorlótéren himbálózó tetemek jutottak eszébe.

Schaefer kocsiját a járda mellett hagyta, és fáradtan bevonszolta magát az épületbe.
Shari, és a gyerekek még aludtak. Shari legalább nem próbálkozott azzal, hogy megvárja; nem a kanapén feküdt, a bekapcsolva hagyott tévé előtt.
Egy percre arra gondolt, hogy gyorsan körülnéz odafent, hogy meggyőződjön róla, minden rendben van-e, de azután rájött, hogy butaság, csak felébresztené őket.
Itt biztonságban vannak - már amennyire manapság bárki is biztonságban lehet New Yorkban.
A konyhába ment, a pisztolytáskát a kilincsre akasztotta, és a bourbonos üveg után nyúlt. Úgy gondolta, egy kis alkoholköd segít majd feloldani a feszültséget.
Bourbon. Philips tábornok ivott bourbont. Egyáltalán ki ez a Philips? Kinek dolgozik? Tudja, hogy mi megy itt végbe, legalábbis részben - vajon milyen kapcsolatban lehet a gyilkosokkal?
Schaefer öccsének, Dutchnak is volt köze hozzájuk és talán Schaefernek is van. Ez nem lehet puszta véletlen. A gyilkosok először megszabadították Schaefert az ellenségeitől - azután meg a szövetségeseitől. Senki olyasvalakit nem bántottak, akihez Schaefernek nincsen semmi köze.
És vártak rá abban a lakásban - legalábbis valaki várt rá. Számítottak rá, hogy Schaefer a Twentieth Streeten végzett mészárlás után visszatér oda.
Mi történhetett odafent Schaeferrel? Rasche még sosem látta ilyen állapotban: az orrát, az állát összetörték, mielőtt kidobták az ablakon.
És az a valami ott a nyakán - Philips tudja, mi lehet az? Mit is mondott a tábornok? „Kedvelik a hőséget... Sportból teszik."
Sportból?
- Ez úgy hangzik, mintha az Amerika Kupára hajtanának, vagy valami hasonló - morogta magában.
- Mondtál valamit, drágám? - kérdezte Shari az ajtóban állva. Rasche majdnem kiöntötte a whiskyt.
- Hallottam, hogy megjöttél - mondta Shari. A régi, rózsaszínű frottírköntösét viselte.
- Sajnálom - szólt Rasche. - Nem akartalak felébreszteni.
- Tizenöt perc múlva úgyis felkeltem volna. Szóval, mondtál valamit?
- Nem, nem. Semmit. - Beleivott a bourbonbe, és az órára pillantott: Sharinak igaza volt az időt illetően.
- Nincs túl korán a bourbonhöz? - kérdezte Shari.
- Nincs - felelte Rasche. - Inkább késő van. Nagyon késő.
- Azzal lenyelte a maradékot.
- Kérsz valami reggelit? - kérdezte Shari, és a konyhaszekrényhez lépett.
Rasche megrázta a fejét.
- Perceken belül elalszom.
- Szabadnapot kaptál?
- Kivettem egy napot. Egész éjjel fent voltam. - Az üres pohárra és a félig kiürült üvegre pillantott, azután rácsavarta a kupakot, a poharat meg a mosogatóba tette. Valaki van odakint a városban, aki kihajította Schaefert az ötödikről, aki lemészárolt egy tucat embert, és Philips szerint sportból teszi.
Kedvtelésből.
Akárki is az, nem ihatja le magát, mert előfordulhat, hogy szembe kell néznie vele - és ez bármelyik pillanatban bekövetkezhet.
- Ettél valamit? - kérdezte Shari.
- Ja - hazudta.
Leült, és elnézte a feleségét, amint az reggelizik - kukoricapelyhet és tejet. Mivel Rasche nem volt éhes, nem zavartatta magát a főzéssel.
Olykor azt kívánta, bárcsak Shari ne volna ilyen gondos vele szemben. Ha meg találna halni, Shari nehezen viselné el; utált erre gondolni; nem kevésbé a saját halálára.
Érezte, hogy alvásra van szüksége, de nem tudta rászánni magát. És nem értette, miért nem. Csak ült ott az asztalnál, és várt valamire - és nem tudta, mire.
Még ott üldögélt, amikor valaki kopogott a bejárati ajtón.
Rasche abban a pillanatban felpattant, felkapta a pisztolyát, és azt kiáltotta:
- Shari, menj fel az emeletre a gyerekekhez. Most!
Shari ijedt pillantást vetett rá, azután elindult a lépcső felé.
Pisztollyal a kézben az ajtóhoz ment.
Bárki volt is az, még kopogott - de csak kopogott, mást nem csinált. Senki nem törte be a kisablakot, senki nem rugdosta az ajtót, nem matatott a zárral és nem akart bemászni az ablakon. Ez megnyugtatónak tűnt, Rasche mindazonáltal készenlétben tartotta a fegyverét.
- Jól,van, jól van, jövök már! - mondta, és kezét az ajtógombra helyezte.
Az ablak előtti függönyön két alak rajzolódott ki. A pisztoly csövével óvatosan félrehúzta a függönyt és kilesett. Az egyik alak a látóterén kívül esett, de a másikat felismerte.
Schaefer az.
Az arcát félig eltakarták a kötések, de kétségtelenül ő volt az.
Rasche fáradt agya egy percre kihagyott. Schaefer mi a fenét keres itt?
A kopogás folytatódott, és ettől Rasche visszazökkent a való világba. Pisztollyal a kézben kinyitotta az ajtót.
- Éppen ideje - közölte az idegen.
Fiatal, fekete férfi volt, jellegtelen külsejű. Egyik karjával Schaefert támogatta, a másikkal kopogott.
Schaefer mezítláb volt, még a zöld kórházi köntöst viselte. Köhögött.
- Hé, Rasche - mondta -, kifizetnéd a pasit?
Rasche megpillantotta mögöttük a parkoló taxit.
Schaefer kiszökött a kórházból, és fogott egy taxit. Nem volt pénze, nem volt ruhája, mégis fogott egy taxit.
- Vigyük a kanapéra - szólt Rasche az idegennek.
Együtt a kanapéhoz cipelték Schaefert, lefektették, a feje alá párnát tettek, csupasz lábára meg ráterítették Shari afgán köntösét. A konyhapénzből kivett egy huszast, az elég volt a viteldíjra meg a borravalóra - nem vacakolt a visszajáróval, mert nem akarta, hogy a taxisofőr sokáig ott tátsa a száját.
Miközben kikísérte a sofőrt, észrevette, hogy Shari a lépcső tetején áll. Intett neki, hogy minden rendben van. Az aszszony lejött a lépcsőn, és megpillantotta a vendéget. Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor felismerte, de az állapotát látva ismét nyugtalan lett.
- Készítek teát - ajánlkozott.
Rasche odahúzott egy széket a kanapé mellé. Leült, és a társára pillantott.
Schaefer még igen rossz állapotban volt - ez már az ajtóban kiderült. Vagy fél tucat helyen be volt kötözve, és köhögés nélkül nem tudott beszélni. Rasche gyanította, hogy a törött bordája miatt.
Mindamellett az eszénél volt.
- Hogyan jutottál ki a kórházból? - kérdezte Rasche. - Az orvos azt mondta...
- Baszd meg az orvost - szakította félbe Schaefer.
Azután egy ideig csak köhögött.
Rasche megvárta, amíg elmúlik.
- Szóval, mit keresel itt?
Schaefer felemelte bekötözött kezét.
- Néhány napig segítségre lesz szükségem - közölte.
- Segítségre? Éspedig miben?
Schaefer köhögött.
- Szükségem van egy nyugodt helyre, ahol gondolkodhatom, és néhány dolgot elvégezhetek. Nem szarhatom el a napjaimat a kórházban. Meg aztán ott bármelyik percben megtalálhatnak a szövetségiek.
- De Schaef, te totál kivagy...
- Pontosan emiatt nem tudok hazamenni, Rasche - mondta felemelve a fejét. - Egyedül nem megy. Gyerünk, segíts már.
- Így nem mehetsz haza... - ellenkezett Rasche bizonytalanul.
- Vagyis maradhatok, vagy nem?
- Örömmel látunk, Schaef, de mi a frászt akarsz csinálni? Úgy értem, nem vagy olyan állapotban, hogy...
- Meg kell találnom ezt az állatot, amelyik ezt tette velem... - mielőtt befejezhette volna, megint elfogta a köhögés. Rasche megint türelmesen megvárta, amíg elmúlik.
- Megtalálom - folytatta Schaefer -, és átrúgom a szaros seggét Jerseybe.
Shari, kezében egy csészével, megjelent a konyha ajtajában.
- Én... készítettem neked teát, Schaef. Én...
Schaefer már ült, így könnyebb volt elviselnie a köhögést. Feléje fordult, és elvette a csészét.
- Kösz, Shari - mondta.
A nappaliban megszólalt egy hang:
- Hűha! Nézzétek a nyakát! - kiáltotta a fiú. - Csupa vér!
- Tök jó! - kontrázott egy másik hang.
Rasche felpillantott, és látta, hogy a fiúk a nappali ajtajában állnak, és Schaefert nézik.
Igazuk volt: az az izé Schaef nyakán megint vérzett. Lehet, hogy a köhögéstől.
- Drágám - szólalt meg -, kivinnéd a gyerekeket?
Shari engedelmesen kézen fogta a fiúkat, és kivitte őket a konyhába reggelizni.
Miután kimentek, Rasche megkérdezte:
- Mi az ott a nyakadon? El kell távolítanunk, mielőtt még megöl.
- Nem hiszem, hogy amiatt van ott - mondta Schaefer.
- Akkor hát mit hiszel?
- Azt, hogy pórázon tartanak - kacsintott. Köhögött, majd savanyú ábrázattal hozzátette:
- Az az érzésem, hogy tetszem a mocskosnak.