28

A szövetségiek nem vitették el a bérelt kocsit - Rasche ugyanott találta, ahol hagyta: a Police Plaza melletti sarkon. Biztosan nem találták fontosnak elszállíttatni, vagy netán rá sem jöttek, hogy az övé. Napok óta érintetlenül állt ott, csodával határos módon még mind a négy kereke megvolt, és a motor darabjai sem hiányoztak, Mindössze a hátulján díszelgett egy graffiti: MOSS LE!

Nyilván jól választotta meg a parkolóhelyet; a rendőrség tőszomszédságában senki sem mert a kocsihoz nyúlni.
Rasche nem tervezte, hogy ilyen sokáig béreli a kocsit. A számlától ki fog készülni, amikor visszaviszi.
Mindamellett még egy darabig szüksége lesz rá.
Egy ideig céltalanul hajtott az utcákon, próbálta kitalálni, hogyan terelje a szövetségiek figyelmét Schaeferről a szörnyetegekre.
Még nem tud eleget. Nem tudja, kiben bízhat, nem tudja, miként lehetne megállítani az idegeneket.
Nos, lehet, hogy mindenre felkészülve egyszerűen csak oda kellene sétálnia - és ötlete is van, miként tehetné meg.
Leparkolta a kocsit, és besietett a Twentiethen a Rendőrakadémia épületébe.
A gyakorlótér még le volt zárva, de Salvati már a helyén posztolt, jóllehet az arcán még ott éktelenkedett néhány horzsolás. Az ajtónyitásra felpillantott.
- Jézusom, Rasche! - kiáltott fel. - Hol a pokolban voltál? Napok óta próbálunk elérni. Brownlow meg a fiúk...
- Az adóbevallásommal vesződtem - mondta Rasche. Nézd, Sal, egy szívességre volna szükségem.
- Nem 'tom, Rasche - mondta Salvati idegesen. - Semmi szükségem arra, hogy McComb a seggembe rúgjon.
- A nyavalyások után nyomozok, akik itt randalíroztak.
Salvati arckifejezése egyszeriben megváltozott.
- Mire van szükséged? - sziszegte a fogai között.
- Egy arzenálra - válaszolta Rasche. - De semmi papírmunka.
- A szövetségiek? - kérdezte Salvati. - Azok a mocskok el akarnak kenni valamit?
- Valami olyasmi.
- Tudtam! Az isten verje meg, Rasche...
- Szóval, mit tudsz adni?
Salvati egy percig gondolkodzott, azután azt mondta:
- Bármit, amit odalent találsz, és még nem vittek el, plusz a jamaikaiaktól elszedett szajrét - te is benne voltál a buliban, emlékszel? Az egész ott van a laborban, a fiúk nem túlságosan sietnek vele. Vannak köztük egészen komoly darabok is - a feketék sok dohányt adnának értük.
- Igen, emlékszem - mondta Rasche bőszen vigyorogva.
Jobb, mint amire számított. Csak ötven százalék esélye volt arra, hogy a dolog működni fog, mert a legtöbb zsaru azért vigyáz a cuccára. Mindamellett tisztában volt vele, hogy milyen nagy az arzenál. Ha a felét elviszi, akkor is marad bőven. És nem csak gépfegyverek vannak, de gránátok, páncéltörők, miegymás.
Ennyi elég ahhoz, hogy Schaefert kiszabadítsa a szövetségiek markából, és megóvja az idegenektől.
- Állíts össze nekem egy készletet, Sal.
- Hozok egy kocsit - bólintott amaz.
A jelenlévők kíváncsian figyelték, hogyan rakják meg a kocsit mindenféle finomságokkal, de egyikük sem tett megjegyzést. Egyébként is, ki a fene sétálna ki ezzel a cuccal fényes nappal, ha nem legálisan szerzi be?
Rasche magában mosolygott. Ő ugyan nem lesz olyan ostoba, mint Schaefer, ha már belekeveredett...
Ami Schaefert illeti, őt egy feltételezhetően VIP helikopterrel Newarkba vitték, ahol átszálltak egy másik gépbe.
Mindvégig úgy bántak vele, mint egy nagyon fontos személyiséggel, és ez idegesítette.
- Rendben van - mondta Philipsnek, miután beszálltak a szecskavágóba -, visszaértünk. És most néhány választ várok.
Philips rápillantott, de nem válaszolt. Intett a két őrnek, hogy távozhatnak. Azok láthatóan meglepődtek. Biztosan azt hitték, ők is velük utaznak.
Ez esetleg azt jelenti, hogy mihelyt fent lesznek a levegőben, ahol illetéktelen fülek nem hallhatják őket, Philips végre beszélni fog. Ezért nem szólt többet, csak beszállt a gépbe, és beszíjazta magát.
Mindazonáltal, a levegőbe emelkedés után Schaefer nem állhatta tovább.
- Mi a jó franccal állunk szemben? Mi volt az, amit megöltem? Kik szedték szét Eschevera táborát?
Philips megrázta a fejét.
- Egy nevet vár? - kérdezte. - Azzal nem szolgálhatok. Egy helyre kíváncsi? Az nem a Földön van. És azt hiszem, ez minden, amit tudunk.
Schaefer hitetlenkedve nézett rá.
- Ha pedig elméleteket akar - folytatta a tábornok -, abból van több tucat, akár száz is. Mesélhetek magának legendákat, feltételezéseket. Odalent a dzsungelben az emberek azt állítják, hogy már évszázadok óta idejárnak - mindig a meleg éghajlatú helyeket választják ki, amikor még a kurva trópusokon is meleg van; nem kedvelik a hideget, és nem kedvelnek semmilyen változékony időjárást, de ha kibaszott gőzfürdőre lelnek...
- Mint idén - mondta Schaefer.
Philips bólintott.
- Ja. És vadásznak. Szeretik a kihívást. Vannak, akik azt tartják, hogy ezek irtották ki a dinoszauruszokat - mindet levadászták. Abból, amit tudunk, ez igaz lehet. Amit az Enquirer összehordott az idegenekről meg az ősi asztronautákról, és amit ezekről a lényekről tudunk, bizony igaz lehet. Van egy fickó, aki azt állítja, hogy az embereket ezek a lények tenyésztették ki. Hogy segítették a technikai fejlődésünket, ők gerjesztették a háborúinkat, hogy minél érdekesebb préda lehessünk a számukra; és figyelembe véve azt, amit tudunk - a pacáknak igaza is lehet. - Vállat vont. - Vagy baromság az egész. Lehet, hogy csak azóta figyelnek ránk, hogy lövöldözni kezdtünk egymásra, lehet, hogy a puskapor illata hozta ide őket. Nem tudjuk. Szart sem tudunk róluk. És minden, amiről azt hittük, hogy mi csináltuk... Nos, azt sosem gondoltuk volna, hogy ilyen messzi északon is dolgunk akad velük.
- Ha nem velünk foglalkoznak, akkor az nem a mi problémánk, igaz? - kérdezte Schaefer.
- Valahogy úgy - felelte Philips. - Mostanáig - amennyire a hírekből és a radartérképekből meg tudtuk állapítani, csak az egyenlítői területeket látogatták - Közép-Amerikát, néha Afrikát és talán esetenként Ázsiát. Istenverte melegház-effektus.
- Vagy csak unják már a dzsungelt - mondta Schaefer. A francba is, a Föld nekik a Disneyland.
- Úgy lehet - helyeselt Philips. Majd tétován hozzátette: Vagy valami más.
Schaefer várakozón pillantott rá.
- Gondolja véletlen, hogy az az idegen éppen annak az embernek a bátyja után vetette magát, aki egykor megölte a társát? Millió emberből senki, csak maguk ketten látták őket, mégpedig ezer mérföldnyire egymástól. Ezek az idegenek úgy tűnik magukra, Schaeferekre utaznak. Végigvezetik a genetikai vonalat, vagy megérzik a szagukat, nem tudom. De elképzelhető, hogy maga után jöttek fel New Yorkba.
Schaefer egy percig csendben fontolgatta a hallottakat.
- Istenem - mondta végül. - És minél nagyobbat rúgok a seggükbe, annál inkább kedvelnek.
Philips megcsóválta a fejét, és elővette megbízható, öreg 45-ösét.
- Sajnálom, fiam - mondta. - Attól tartok, mi egészen másra gondolunk. Elhajolt Schaefertől, és rászegezte a pisztolyt.
Schaefer megint elgondolkodott, azután azt mondta:
- Gondolhattam volna. Ki akarnak szolgáltatni nekik, ugye?
- Attól tartok, igen - válaszolta Philips. - Maga megölte egyiküket, Schaefer - ha nem adjuk át, ki tudja, mit fognak tenni.
- Megpróbált megölni.
- Az nem számít. Magáért jöttek, Schaefer - a táborba is maga után mentek. Nem Eschevera kellett nekik, hanem maga.
Schaefer bólintott.
- Erre magamtól is rájöttem. De akkor miért szedtek fel? Miért nem hagytak a sorsomra?
- Mert demonstrálnunk kell a jó szándékunkat - felelte Philips. - Tudatnunk kell velük, hogy a segítségükre vagyunk és kommunikálni akarunk velük.
- Nem mintha érdekelné őket a párbeszéd, tábornok.
- Meg kell próbálnunk.
- Mert gyávák ahhoz, hogy megtámadják őket?
Philips kitört:
- A szentségit Schaefer, próbáljon meg normálisan gondolkodni. Most többszázezer ember életéről tárgyalunk talán milliókéról. Meg kell mutatnunk nekik, hogy nem vagyunk ellenséges szándékúak, hogy elmenjenek és békén hagyjanak minket! Nem méltatnak arra, hogy szóba álljanak velünk, különben nem vadászhatnának ránk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy visszavágjunk, mert elsöpörnek a föld színéről. Meg kell találnunk a módját annak, hogy a tudomásukra hozzuk: intelligensek vagyunk és barátságosak.
- Miért? Miért nem vágunk vissza, ha azt akarja, hogy a szemetek respektáljanak bennünket?
- Visszavágni? - Philips megrázta a fejét. - Schaefer, maga is látta azt a krátert a dzsungelben. Dutch szerint azt egy karóra nagyságú szerkezet csinálta! Ezeknek nem kell nehéztüzérség ahhoz, hogy semmi perc alatt romhalmazzá változtassák egész New Yorkot!
- Úgy mondja, mintha az olyan rossz dolog lenne - pillantott rá Schaefer.
- Krisztusom, Schaefer...
- Tehát át akar adni nekik. Mit gondol, mire megy vele? Azt hiszi, megköszönik, hogy „Ó, köszönjük szépen uram, és sajnáljuk, ha alkalmatlankodtunk", azzal elmennek és soha többé nem jönnek vissza?
- Azt hiszem, hogy ezzel eltávolíthatom őket New Yorkból. Megkapják, amiért jöttek.
- Nem azért jöttek, hogy engem mészároljanak le, Philips. Ezek szórakozni jöttek, nem értem.
- Maga az, akit megjelöltek!
- Talán csak azért, hogy elszórakozzanak a felkutatásommal. Lehet, hogy éppen maga fogja elrontani a játékukat azzal, hogy idő előtt kiszolgáltat nekik. Talán még nagyobb balhét csapnak, mint eddig. Erre gondolt már?
- Az istenit, Schaefer, azt mégsem hagyhatjuk, hogy az utcákon hajszolják magát! Ártatlan emberek is áldozatul eshetnek. És ha az emberek megpillantják őket, kitör a pánik. Évekbe telhet, mire lecsillapítjuk a kedélyeket...
- Lehet, hogy nem is azt kéne tenniük - vágott közbe Schaefer. - Talán tudatniuk kellene velük, hogy mi van odakint. Hagyni kellene, hogy kiálljanak önmagukért.
- Ezekkel nem boldogulnának.
- Én megtettem. És Dutch is megtette.
- Jó, rendben van, de senki más - a legtöbb ember a láttukra szörnyethalna. Nézze, Shaefer, ez volna az egyetlen alkalmunk, hogy kapcsolatba lépjünk velük, hogy megértessük, mi is intelligensek vagyunk...
- Tudják, hogy azok vagyunk - biztosította Schaefer. - Ha olykor nem is úgy látszik. Az a helyzet, hogy nem érdekli őket.
- Nos, ha megmutatjuk nekik, hogy segítőkészek vagyunk, esetleg megváltozik a hozzáállásuk. Nekik maga kell, Schaefer, és mi odaadjuk magát.
- Nekem van egy jobb ötletem, tábornok - ellenkezett Schaefer, azzal félreütötte a fegyvert, a másik kezével pedig a tábornok fejét. Az küzdött, de a támadás meglepetésszerűen érte, és Schaefernek már nem jelentett ellenfelet. Az öreg beverte a fejét egy merevítő bordába, és rongyként omlott össze.
Schaefer ellenőrizte a pulzusát. Élt, csak elájult.
Azután felvette a 45-öst, és félrehúzva a pilótafülkét elválasztó nehéz függönyt, a fegyver csövét a pilóta fejének szegezte.
- Helló - mondta -, merre megyünk?
A pilóta feléje fordult, meglátta a pisztolyt, nyelt egyet, és azt mondta:
- A MetLife kórházba. A tetején van egy leszállópálya. Úgy hallottam, a nagykutyák valami különleges találkozót próbálnak ott összehozni.
- Mifélét?
- Azt nem mondták - csak annyit, hogy ne csodálkozzak, ha valami furcsát látok majd.
- Rendben - bólintott Schaefer. - Akkor csak menjünk. Jól csinálta.
- Igen, uram.
Úgy mondta, megpróbálnak összehozni egy találkozót vagyis Philips igazán még nem áll kapcsolatban az idegenekkel. Nyilván csak ki akarja dobni őt a tetőre, mint egy csaligidát a tigris elé.
Lehet, hogy a dolog nem fog működni; az idegeneknek saját elképzeléseik vannak. Ha Philips tényleg boldoggá akarta volna tenni őket, akkor otthagyja a dzsungelben, ahol az ő szabályaik szerint vadászhattak volna rá.
Schaefer figyelte, mint úszik el alatta az ismerős város. Amint a leszállópálya felé közeledtek, látta, hogy hat egyenruhás alak várakozik a tetőn.
Egyetlen idegent sem látott - bár ha ott volnának, sem látná őket.
Hat ember nem túl sok. A szövetségiek nyilván megpróbálták visszafogni magukat.
Okos gondolat volt.
- Olyan finoman tegye le, amennyire csak tudja - utasította a pilótát. - Azután maradjon a fenekén, és viselkedjen jó fiúhoz méltón.
- Igen, uram.
A leszállás zökkenőmentes volt; azután Schaefer csak várt. Nem nyitotta ki az ajtót, hanem melléje állt, és a pilótára szegezett pisztollyal várt.
A tetőn várakozók egyike elég hamar elunta a várakozást, odament és kinyitotta az ajtót.
Schaefer öklét az arcába kapta, a nyomozó pedig egy szempillantás alatt kiugrott a gépből, és felkapta az M-16-ost, amit a fickó elejtett.
Ott állt a tetőn, szembenézett a többiekkel, akik készenlétben tartott fegyverrel álltak.
- Eldobni!
Az öt alak tétovázott, azután egyenként ledobták a fegyverüket.
Schaefer elmosolyodott. Teljesen ura a helyzetnek. Az idegenek nincsenek itt, de hamarosan a nyomában lesznek, ebben biztos volt.
És ha eljönnek, készen áll a fogadásukra. Nem lesz kikötözve, de küzdeni fog, ahogyan elvárják tőle.
Még az is lehet, hogy meg tudja győzni őket, hogy hagyják békén a Schaefer-fiúkat.
Lehet, hogy ebbe belehal, de ez nem újság. Bármikor meghalhat.
- Tegyetek fel valami lemezt, fiúk, és nyissátok ki a bárt mondta. Kezdődik a buli.