26

Egy tekintetben igaza volt Escheverának, gondolta Schaefer - miközben elrohant a latrinák mellett hogy egészen a táborig követték.

Csakhogy nem az ő emberei.

Már nem hallott annyi robbanást, a tűzharcnak úgy látszik vége, most átadta a helyét a sikoltozásnak.
A sikolyokból arra következtetett, hogy az idegenek most kedvükre eljátszadoznak Eschevera életben maradt embereivel. Ez legalább egy időre lefoglalja őket, és eltelhet egy kis idő, mire eszükbe jut, hogy miért is jöttek ide, és a nyomába erednek.
És ha erre sor kerül, az a bigyó a nyakában nyomra fogja vezetni őket.
- Istenverte nyakörv! - morogta.
Rohant, és megpróbált gondolkodni.
Még a kezében szorongatta a Kalasnyikovot, de az eszébe sem jutott, hogy semmire nem megy vele, amikor az idegenek Eschevera egész hadseregével egy szempillantás alatt végeztek.
Egyedül volt a dzsungelben, azt sem tudta, hol lehet. Mindene, amije van, egy lopott Kalasnyikov. Még a New Yorkban szerzett sebei sem gyógyultak be, azokról nem is beszélve, amiket itt szerzett. A csuklója, a szája vérzik. Amennyire meg tudta állapítani, az istenverte géppisztoly sincs megtöltve, de nem volt ideje ellenőrizni. Kolumbia kábítószercsempészeinek fele a nyomában van, ezek a kibaszott idegenek is követik, és Philips istenverte titkosügynökei is a halálát akarják...
Megállt, hogy lélegzethez jusson, és eldöntse, merre menjen tovább.
Körülnézett a dzsungelben, de mindenfelé csak zöldet látott, kivéve abban az irányban, amerről jött. Még hallotta az emberek sikoltásait, de lövéseket és robbanásokat már egyáltalán nem.
Ő pedig éppen óriási formában van. Hogyan is mondják az öregek? „Vihar előtt mindig beborul az ég".
Újkori szarság, gondolta Schaefer, és abban a pillanatban valami fejbe vágta, s ő a földre zuhant.
A Kalasnyikov messzire repült.
Schaefer gyorsan a hátára fordult, és felnézett.
Elátkozta magát; nem figyelt, és nem hallotta a fickó lépteit, nem is látott semmit. Nem volt szokása az ellenségeit ilyen közel engedni magához.
De legalább nem az egyik szörnyeteg lepte meg. Eschevera egyik embere volt, barna farmert, bőrmellényt és pólót viselt. Egyik lábát Schaefer lábára téve a földre szegezte, és vigyorogva célzott a fejére egy AK-47-essel.
- Mi a szart akarsz? - ripakodott rá Schaefer. - Netán viszsza akarsz hurcolni? Azt hiszed az segít Escheverán?
- Eschevera halott - mondta a férfi.
Legalább angolul beszél - de ez Eschevera legtöbb emberéről elmondható.
- Úgy látom, nem túlságosan zavar a dolog - jegyezte meg Schaefer.
- Nem is. Legalább lehetőségünk nyílik a fejlődésre. A Cali-kartell új kapcsolatokra törekszik a Mangabe-beliekkel. Eschevera ezen mesterkedett, miután lehajítottad New Yorkban a tetőről. És ha én lehetek az, aki tálcán viszi nekik a fejedet, akkor már tudod is, mi a választásom.
- És mi legyen azokkal, akik megtámadták a tábort? kérdezte Schaefer. - Ha nem tűnünk el innen a francba, nemfogod elvinni sehová a fejemet.
- A haverjaid? Ugyan miért foglalkoznának velünk? Az övék a tábor, a drog. Lehet, hogy hiányzol nekik, de azért csak nem jönnek utánunk a dzsungelbe.
- Ezek nem a haverjaim - mondta Schaefer. - Nem látod, mivel állsz szemben?
- Ó, jó kis tűzijáték volt. Nos, a hatóságok ezúttal a szokásosnál nagyobb tűzerőt vetettek be, mindössze erről van szó. Ez nyilvánvaló.
- Tetszik neked ez a szó?
A fickó vállat vont.
- Ha már nyilvánvaló dolgokról esik szó - folytatta Schaefer
-, hagy mutassak valamit. - Azzal hirtelen felrántotta a lábát, és ágyékon rúgta a kolumbiait.
Az kétrét görnyedt. Schaefer villámgyorsan felállt, és egy jól irányzott balegyenessel a földre vitte ellenfelét.
Felkapta az AK-47-est és elhajította, majd a mellényénél fogva megragadta a fickót.
- Úgy látom, nem tudod felmérni a helyzetet, haver mondta neki. - Azok ott lézerfegyverrel aprítják a társaidat, és magasról szarnak a te büdös kokódra. Azok nem emberek, comprende?
- Menj az anyádba. Azt etesd ezzel a baromsággal - nyögte a kolumbiai a golyóit szorongatva.
- A szentségedet! - Schaefer megrázta a fickót. - Az igazat mondom! - Elengedte, és melléje állt, de oldalról, nehogy a kolumbiai a saját fegyverével vágjon vissza. - Jól figyelj, te kurvapecér. Fáradt vagyok, minden tagom elzsibbadt, és egy nyavalyás cheeseburgert sem láttam, amióta New Yorkból eljöttem. Úgyhogy jó volna, ha figyelnél rám. - Azzal megfordult, és felkapta a földön heverő Kalasnyikovot.
Mielőtt a másik megszólalhatott volna, Schaefer már tudta, hogy valami ostobaságot követett el. Nem tudta, miért tette - rendszerint nem szokta a hátát mutatni az ellenfélnek, még ha az halottnak is látszik. Talán azt gondolta, hogy ez itt nem sok vizet zavarhat, vagy hogy annyira ki van ütve, hogy nem jelent veszélyt.
Akármi okból is, de hátat fordított Eschevera pribékjének, aki abban a pillanatban oldalt hemperedett, és felkapta az AK-47-est.
- Hé, te disznó - mondta vigyorogva, miközben talpra ugrott.
Schaefer megfordult. Már tudta, hogy ostobaságot csinált, és lehet, hogy ez az életébe kerül, vagy örülhet, ha néhány lőtt sebbel megússza...
Meghallotta az automata hangját, meglátta a villámszerű fehér fényt, és annyi ideje sem maradt, hogy megijedjen...
Azután látta, hogy a kolumbiai melléből dől a vér. Akkor jött rá, hogy nem az AK-47-es szólalt meg.
A fickó, aki Eschevera pozícióját akarta megszerezni, elesett a lehetőségtől; kétrét görnyedve rogyott össze, az ölébe szorult fegyver fekete fémje vörösre változott a vérétől.
Mögötte Philips tábornok állt, kezében füstölgő fegyverrel.
- Mi a csoda. Megjött a könnyűlovasság?
Philips összevonta a szemöldökét. Most nem volt kedve az élcelődéshez. Ez nagyon kemény helyzet. Schaefer neki élve kell - hogy megalkudhasson az idegenekkel.
Felszedhette volna a kráternél is - de az mindkettejük számára végzetes lehetett volna.
Így legalább D Kilencest nem az idegenek ölték meg.
Igaz, Philips nem tudta, kik tették, de nem is igen törődött vele. Az egyetlen, ami számít, hogy megtalálta Schaefer nyomát, és hogy Schaefer él.
Ám az idegenek ott vannak a táborban, Schaefert keresik, és hamarosan a nyomába erednek. A francba, lehet, hogy máris itt leselkednek körülöttük a kurva álcájukban. Nem vesztegethetik az időt trécseléssel.
- Élni akar? - kiáltotta oda Schaefernek. - Akkor kussoljon és jöjjön utánam. - Azzal megfordult, és rohanni kezdett a dzsungelen át, hátra sem nézett, hogy lássa, Schaefer követi-e.
Schaefer követte: nem volt sem annyira ostoba, sem anynyira fáradt, hogy egy ilyen csodát elszalasszon.
Egy perccel később, amikor félrekapta a fejét a pengeéles falevelek elől, a szeme sarkából megpillantott valamit. Megfordult, és a tábor irányából fehér villanásokat látott.
A robaj egy másodperc múlva érkezett meg.
- Hallja ezt a tüzijátékot? - kiáltotta oda Philipsnek. - A maga idegen barátai ízekre szedik szét Eschevera drogbirodalmát.
Philips először Schaeferre pillantott, majd az egyre növekvő füstfelhőre.
- Drog? - kérdezte.
Schaefer bólintott.
- Ezek szarnak a drogra - mondta Philips. - És szarnak arra az Escheverára, akárki is az. És szarnak mindenkire... A két férfi abban a pillanatban kibukkant egy tisztásra, ahol egy helikopter várt rájuk lassan forgó rotorral. Philips lelassított, és befejezte a mondatot: - ...csak magára nem.