Nem mese az, gyermek!

A Tejút mint világfa -Jankovics Marcell: Fehérlófia című filmjében

Szerencsére ma már egyre kevesebb felnőtt gondolja, hogy a mese egyetlen feladata a gyerekek esti szórakoztatása elalvás előtt, de korántsem közismert, mi mindenről szólnak is a mesék. Nem túl régen, úgy száz éve még falusi közösségekben felnőtt emberek mondtak egymásnak meséket a hosszú téli estéken, és ugyanezt tették ezer éve is, és teszik ma is a törzsi keretek között élő népeknél. A mese nemcsak a közös szórakozás, közösségkovácsolás eszköze, de az információátadás, tanítás hordozója ott, ahol az írás-olvasás nem általános. A mese (és a mítosz) mindent el tud mondani, amire az embernek szüksége van. Az eredetmese elmondja, milyen a világ rendje, hogy született a Föld, a csillagos ég, az emberek, állatok, miért van férfi és nő és így tovább. Elmondja, hová tartozunk, és mi a dolgunk a világon. A tündérmese a láthatón túli világokba kalauzolja a hallgatót. Az állatmese nagyon is emberi dolgokról szól, a tréfás mese pedig humorral tanít gyengeségeink legyőzésére. A hősmese a helytállásra, emberségre tanít. A mese átsegít az élet rögös szakaszain, fordulópontjain, és beavatási-beavatódási utat is jelent. Lelki segítséget nyújt és gyógyít - és még sorolhatnánk.

A mesekutatás két évszázada

Talán első mesekutatónk Arany László, Arany János fia volt a XIX. században, abban a korban, amikor az európai népek elkezdték összegyűjteni és elemezni a népmeséket. Ekkor működtek a Grimm fivérek, Andersen, nálunk pedig Kriza János, Berze Nagy János, majd Benedek Elek és Vámos Ferenc. Míg a nyugati mesekutatás (az adott mesekincs alapján) C. G. Jung nyomdokain a mesére, mint mélylélektani történések szimbolikus kifejezésmódjára kezdett figyelni a XX. század elejétől, addig a magyar kutatók egyetemesebb jelentésrétegeket fedeztek fel a sokkal ősibb eredetű hazai mesevilágban. Természetesen mindkét értelmezési iránynak helye van mindkét (sőt minden) kultúrkörben.

Az egyetemességre irányuló hazai kutatásban Berze Nagy veti fel a Kozmosz, jelesül a természet éves körforgásának megjelenését. Könyvének címe (Az égig érőfa) a sámánisztikus világképre utal. A mesei szerkezetben az évszakok változását véli felismerni. Vámos Ferenc (A kozmosz a magyar mesében) közel-keleti analógiák alapján a mesei „mitikus tájban" a Kozmoszt látja meg. Utánuk hosszú csend következett, és a szocializmus első évtizedeiben legfeljebb a mesegyűjtés, nyugat-európai mintára történő tipizálás kapott lehetőséget Ortutay Gyula akadémikus támogatásával.

Az áttörést egy orosz kutató, V. J. Propp A mese morfológiája című könyvének megjelenése indította el. Propp az orosz mesekincs (beleértve az akkori Szovjetunió más népeinek meséit is) elemzése során nyolc karakteresen elkülönülő, állandó mesei szerepet nevez meg. Innen már csak egyetlen lépés hiányzott: heurisztikus meglátással Jankovics Marcell a nyolc szerepben a Földet és a Naprendszer hét planétáját ismeri fel a hetvenes évek eleje-közepe táján, mégpedig azok asztrológiai jellemzői nyomán. Jankovics nem egyes mesékről, hanem általánosságban a meséről, a mesei szereplőkről beszél. A mese így a csillagos égre helyeződik, a cselekmény pedig pontosan úgy alakul, ahogyan a planéták az egyes zodiákus jegyekben viselkednek. Ez az értelmezés Janko-vics azóta készült filmjeiben is ott van.

Pap Gábor, továbbgondolva Jankovics felismerését, az elemzésbe bevonja a (nálunk kínaiként ismert) keleti zodiákust - jogosan, hiszen vándorlásaink során őseink ezt is ismerték, illetve a Hold keringésének megfelelő huszonnyolc ún. holdházat, amelyekről a precessziós történelemszemlélet kapcsán már szó volt. Ezek a jelképi figurák tényleg meséink ismert, visszatérő szereplői sok állatmesében.

A mesék tehát kozmikus történések, a cselekmény pedig játszódhat egy éves keretben, elmondhatja, mi történik, amikor a Nap az egyik állatövi jegyből a másikba lép, illetve játszódhat az ún. precessziós „nagy" év 26 000 éves körforgásában is. Tanítványaival egyetemben ezt a rendszert találják meg a népballadákban, sőt a tárgyi népművészet jeles alkotásaiban is. A tanulságok persze messze túlnyúlnak valamely asztrológiai lecke iskolás felmondásánál, sőt teljesen érdektelen lenne, ha nem tartalmaznának akár a napi életre vonatkozó aktuális tanításokat.

Ez a szemlélet mindmáig a leghevesebb ellenkezést váltja ki konzervatívabb tudományos körökben, de gyakran a laikusokban is: honnan tudták volna eleink mindezt? Hogyan rendelkezhetett egy írástudatlan szántóvető vagy pásztorember ilyen csillagászati és asztrológiai ismeretekkel? A válasz valóban megdöbbentő lehet annak, aki csak az iskolapadban, könyvekből szerezhető tudást ismeri. A természettel együtt élő, az egyetemességre nyitott, szemlélődő (hogy azt ne mondjuk, meditáló) ember igenis az egyetemes tudás állapotába juthat, és ezt a tudást a saját kultúrájának megfelelő, sőt mindenki számára átadható formában tudja tolmácsolni. És erre nemcsak néhány kiválasztott lehet képes, hanem elvileg valamennyien! Amikor a mese még az élő napi kultúra része volt, természetesen nem szorult tudósok elemzésére, a hallgató tudatában épp abba a „fiókba" került, ahová kellett. És ugyanez történik ma is a mesét hallgató gyermek tudatában-tudattalanjában, de a felnőttében is, ha képes odaadással meghallgatni egy ízes magyarsággal elmondott mesét.

Mivel Jankovics Marcell és Pap Gábor, illetve egyre bővülő tanítványi körük munkássága széles körben ismert és hozzáférhető, a továbbiakban inkább a mesék néhány ezoterikus és erkölcsi tanításával foglalkozunk.

A mese világképe

Nem várható, hogy egyetlen és egységes világképet fedezzünk fel. Inkább azt a (mégis egységbe álló) sokféleséget látjuk, ami természetes ott, ahol nincs erőszakos térítés, ideológiai diktátumok. A világ alapvetően háromrétegű: alsó, középső és felső világ, mint az eurázsiai sámánizmusban. A felső világ felé a világfa, égig érő fa, égig érő paszuly, esetleg hegy szolgál közlekedési útként, amin természetesen csak a próbákat kiálló, beavatódott hős tud közlekedni. Az alsó világba üregen, lyukon, kúton át lehet leereszkedni. A harcot a Gonosszal hol lent, hol fent kell megvívni, a sárkány (amely egyértelműen rossz, szemben a keleti sárkánnyal) lent is, fent is lakozhat. A földi világba viszont csak a győztes térhet vissza, esetleg egy földöntúli segítő lény (griff-madár) hátán. A madáron kívül a táltos paripa képes még a világok között közlekedni.

Az élet és a halál között oda-vissza létezik átjárás, az élő-haló víz a gonoszt elpusztítja, a jót feltámasztja, a forrasztófű és a kígyó - aki itt nem a kereszténység gonosz kísértője - képes a szétszaggatott hőst életre kelteni, aki hétszerte erősebb és szebb lesz. Ez nem más, mint a halál megtapasztalásának beavatási próbája.

Meséink elemtana is érdekes sokszínűséget mutat. A Nap-Hold statikus kettőssége mellett megjelenik a dinamika hordozójaként a Szél is. Megtalálni természetesen a tűz-víz-levegő-föld elemeit is, de a legjellegzetesebb a vas-réz-ezüst-arany-gyémánt táj (rét, erdő, híd, vár) közege, amelyekben ismét nem nehéz asztrológiai szimbólumokat, planétákat felfedezni.

Ezekben a közegekben a földitől teljesen eltérő tér-idő viszonyok uralkodnak. Már a bevezető mondatok elárulják, hogy nem a földi síkon lesz dolgunk. „Az Óperenciás-tengeren is túl, az Üveg-hegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr" kezdés nem csupán szójáték, de pontos meghatározás: valahol végtelenül mesz-sze, elérhetetlen távolságra, mégis itt, helyben, hiszen minden parasztudvarban ott túr a malac. Azaz valami olyan dimenzióban, ahol az itteni térfogalmak érvényüket vesztik. Ilyen például a tudat, tudattalan, a fantázia, azaz belső világunk - de akár sokdimenziós világokra is gondolhatunk. Ugyanezt árulja el a „volt egyszer egy kis kert, abban egy nagy kert" fordulat is: egyedül az emberi tudat lehet az a kis kert, amiben elfér a nagy kert, a létezés egésze. Az ún. „csali" mesék egész arzenálját vonultatják fel a csak transzcendentális szinten értelmezhető szituációknak.

A „hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok" vagy a táltos paripa gondolat sebességével való száguldása is ebben a térben játszódik. Nem mellesleg, de a sziddhik, különleges képességek szinte hétköznapi kellékei a próbákat kiállt hős eszköztárának, de gonosz ellenlábasainak is: tetszőleges alak felvétele, kicsivé vagy naggyá válás, láthatatlanná válás, azonnali megjelenés (áthelyeződés) bárhol.

A táltos paripa „személye", túl a néprajzi és kultúrantropoló-giai vonatkozásokon, még számos érdekességet tartogat. A hősnek - a többi varázseszközzel együtt - sajátos módon kell megtalálnia. A felkínált értékes jutalmakat elutasítva, a legértéktelenebb, leg-haszontalanabb dolgokat kell választania. Rozsdás kardot, kosz-lott nyerget, szemétdombon döglődő gebét - amely a parázstól (tűz elem) válik beszélő, csodás képességű segítővé. A hős útján használhatatlan mindaz, ami a földi világban értékes, és belső értékkel rendelkezik ott, ami szemétnek számít emitt. Mély értelmű erkölcsi tanítás az igazi értékről!

Az idő relativitása is megszokott „kelléke" a mesének. Ékes példája ennek a háromnapos esztendő, ami fizikailag is elképzelhető, csak éppen egy olyan bolygón, amely három nap alatt kerüli meg a napját. Amikor a hősnek egyetlen éjszaka alatt kell egy erdőt kivágni, a helyét felszántani, búzával bevetni, learatni, kicsépelni, megőrölni, kenyeret sütni belőle - ezt is csak egy másik idősíkon lehet véghezvinni -, ami nem sikerülhet a segítő erők megszerzése nélkül.

Az együtt érző szeretet tanításai

A különleges képességek és erők megszerzéséhez a hősnek elsősorban erkölcsiségéről kell tanúbizonyságot tenni. Ez nem az a hétköznapi jóság, amely az elvárásoknak való megfelelést jelenti. Bizonyára „jó" ebben az értelemben a két nagyobb királyfi is, hiszen szeretik, sőt öccsüknél többre értékelik őket otthon, a palotában, de amikor az úton segítséget kérnek tőlük, csak saját céljukra gondolnak, sajnálják az időt, és egy falatot se adnak a saját elemózsiájukból. Az önzetlen, együtt érző szeretet képessége csak a kicsi királyfiban, legkisebb fiúban van meg, aki otthon az elnyomott, kigúnyolt, sőt a bamba, tökkelütött szerepét kapta. A palota közegében nyilvánvalóan senki sem kíváncsi belső értékeire. Ahogyan a varázseszközök esetében, ami értéknek számít itt, az értéktelen amott, és fordítva.

Ez a segítő szeretet nem csak az emberi lények felé irányul. Sőt kevés is lenne, ha csak embereken segítene. Ez is a próbák része, így lehet megszerezni az elemek és lényeik segítő erejét, amelyek nélkül kudarcot vallana. Szinte „belépőnek" számít, hogy megossza betevő falatját egy koldussal vagy szegény öregasszonynyal. Ha nem teszi, nincs további lehetősége. Óhatatlanul eszünkbe jut egy tibeti közmondás, amely szerint a szembejövő koldus lehet, hogy egy álcázott Buddha, aki az együttérzésünket jött próbára tenni. De ez csak az első próbatétel volt. Ezután az egyik fajta változatban ki kell tisztítania egy kutat vagy rendbe hoznia egy kemencét (anyagi, ásványi világ), segíteni egy fának (növényvilág), majd egy állatnak (állatvilág). így valamennyiük segítő erejét megkapja. Másutt egy halnak vagy föld alatt élő állatnak (kígyó) kell az életét megmentenie, azután segítséget nyújtani egy földi állatnak (bozótba szorult róka), majd egy madárnak. így az alsó, középső és felső világ erői jönnek segítségére. Nem kell magyarázni, hogy az egyetemes szeretet, segítő együttérzés próbái ezek.

A hőst gyakran elárulják testvérei, cimborái. Bár ezért már nem vár külön jutalmat, mindig megbocsát a végén, sőt megszerzett javaiból is juttat nekik. És még sorolhatnánk a tanítás értékű példákat.

A végkifejlet, a győztes mesehős megérdemelt jutalma nem csupán a királylány keze és a fele birodalom. A házasság a teljességet, a férfi-női pólus eggyé válását jelenti. Ez az állapot nemcsak neki, saját magának jó, de áldást hoz egész környezetére is. A fele birodalom pedig talán azt is jelentheti, hogy a másik fele, a nem anyagi világ már úgyis az övé. A befejező mondatok is gyakran az örökkévalóság világára utalnak. Arra a teljességre, amely eleve bennünk van, csak fel kell fedeznünk, és végigjárnunk a hozzá vezető utat.

Természetesen nem akarjuk azt mondani, hogy az információátadás, tanítás ezen szintjei csak ránk jellemzőek a „civilizált" világban. A mesék ilyen, egyetemes tudást rejtő rétegei vissza-fejthetők akár a Grimm fivérek dán és német földön gyűjtött meséiből, a szerves műveltséggel kevéssé „vádolható" Walt Disney egyes filmjeiből vagy akár az Óz, a csodák csodája történetéből. Sőt az Alice Csodaországban, a főszereplő kislány ugrása a „nyúl üregébe", groteszk alvilági utazása egyenesen a Fehérlófia-történet, a sámánutazás nem túl távoli analógiája!

(Tudjuk, hogy a szerző,

Lewis Carroll, ha sámán nem is volt, de élt a sámánokéhoz hasonló hatású tudatmódosító szerekkel.) Ez a folyamat mindaddig követhető, amíg az intézményesített „made in USA" típusú idiotizmus az emberi hősöket a világ uralásáért küzdő transformer gépszörnyekkel nem cseréli le. De ez már nem az ember, hanem a dinoszaurusz értelmi szintjéhez áll közel, ahol az erősebb magától értetődő joga felzabálni a gyengébbeket.

Amíg kislányaink királykisasszonyt játszanak, a fiúk fakarddal vitézkednek a képzeletbeli hétfejű sárkány ellen, addig emberi lényük lényegét élik meg, ahol a fény mindig győzedelmeskedik a sötétség fölött. De amint akciófilmek elé ültetjük őket, a kislányoknak szexbombákat imitáló Barbie babát, a fiúknak dagadó izmú, félelmetes fegyverekkel felszerelt akcióhős-figurákat, transformereket adunk a kezébe, félő, hogy valami visszavonhatatlanul elvész. Valami, amivel nemcsak ők, de a világ is kevesebb lesz.