Ha még nem szédül eléggé a kedves Olvasó, hát hamarosan teszünk róla! Valószínűleg minden intelligensebb gyerek már az alsó tagozatban meg tudja mondani, hogy hívják Magyarország fővárosát, és meg is tudja mutatni a térképen, hogy hol van. Legtöbbünknek pedig eszébe sem jut egy felnőtt embertől sem megkérdezni, hogy mióta. Mit mióta? - kérdezhet vissza buta vicc szerint. - Hát hogy mióta van ott Buda, ahol ma ismerjük? Erre pedig bizonnyal azt válaszolná némi értetlenkedéssel, hogy természetesen az alapítása óta. Amely pedig a rómaiak által történt, Aquincum megépítésével.

Valóban, nem megszokott, hogy egy város a helyét változtassa, és csak úgy odébb sétáljon. Bécs mindig ott volt, ahol ma ismerjük, Párizs, London, még Brüsszel is. Nálunk pedig minden jel arra mutat, hogy ez történt. Ha nem is magától ment odább, átköltöztették. Vagy talán itt is és ott is volt egy város, és előbb az egyiket, majd a másikat hívták Budának? Ez majdnem olyan hihetetlenül hangzik, mint Iliig elmélete a nem létező évszázadokról! Pedig ez is igaz lehet.

Hadd kezdjük itt két személyes tapasztalattal: Debreceni gyerek lévén nem tartozott mindennapi élményeim közé Budapest. Am amikor a Toldi megismerése után a Margitszigeten jártam, feltűnt valami. A Nyulak szigetéről tanultuk, hogy az a mai Margitsziget. Nos, élénk fantáziájú gyerek lévén elképzeltem, hogy ott, a sziget Buda felé eső partján Toldi Miklós éppen párbajt vív a böhöm nagy cseh vitézzel, a király és udvara pedig nézi a budai partról, megannyi színes sátor és vígan lobogó zászló közepette. Ugy képzeltem, hogy a küzdelem valahol a mai sportkombinát körül zajlik, a nézők meg a Császár-Komjádi uszoda körüli partszakaszon ülnek, legalább kétszáz méterre a bajvívóktól. Ami viszont olyan messze van, hogy távcső nélkül nem sokat lehetne élvezni a viadalból. Természetesen akkor eszembe sem jutott, hogy a Nyulak szigete - és így értelemszerűen Buda is - másutt lehetett. Most, felnőttként pedig arra gondolok, hogy Arany János ezt bizonyára tudhatta, hiszen Pest-Budát ismernie kellett, és meglehet, hogy nem a mai Margitszigetre gondolt, amikor a Toldii írta.

A másik hasonló élmény pedig az volt, hogy mindig is szerettem a történelemkönyvekben a régi metszeteket és térképeket nézegetni, azokon a mai helyeket keresgélni, a metszetek rajzait mai városképekkel összehasonlítgatni. Kiváltképp Budavár rajzain csodálkoztam. Feltűnt, hogy nem találok közös részleteket, pedig ha más nem is, a templomok és várak azért elég sokáig meg szoktak maradni. Arra gondoltam, talán a rajzoló rossz megfigyelő volt, esetleg sohasem járt ott, és csak rajzolt valamit képzeletből.

Hegyek a pesti oldalon?

A közelmúltban feltettem egy ilyen rajzot „az ősi Buda" felirattal a Pilis-összeesküvés című regényem Facebook-oldalára. Azonnal jött is a válasz: „De hiszen itt a pesti oldalon is hegyek vannak!" Az olvasó észrevette, amit a történelemkönyvek szerkesztői viszont nem, vagy nem érdekelte őket!

Valójában mintegy kétszáz éve folyik a vita és a kutatás, megállapítandó az ősi Budavár helyét. A millenniumi ünnepségek kapcsán, a nemzeti romantika jegyében pedig még többen kezdtek tudományos vagy amatőr kutakodásba. Valójában két feltételezés nagyon is ésszerűnek tűnik. Az első, hogy Óbuda neve azt jelenti, hogy egy régebbi város, városrész rejtezik alatta. A másik, hogy mindig is ez volt hazánk fővárosa, Attilától kezdve.

Az elsőre azt kell mondanunk, hogy Óbudán valóban kiásták Aquincum romjait, de olyan Árpád-kori romokat nem találtak, amelyek várfallal erődített királyi váré lehettek volna. Olyan nagynevű kutatók dolgoztak e témán, mint Györffy György. A régészek természetesen szeretnek eredményeket felmutatni (ki nem?), ezért a köztudatban is az van, hogy Óbudán sikerült a régi Buda romjait kiásni. Aztán kiderült, hogy Aquincum 451-ben egy rendkívüli erejű földrengésben megsemmisült, és nem is próbáltak több mint ezer évig ott várost építeni. Bár a hivatalos régészet szívesen vette volna, ha Nagy-Budapest határain belül tudhatta volna ős-Budát, ezt végül is lassan fel kellene adnia. Végtére is nem Romániában élünk, ahol a régészeknek Ceau^escu utasítására kellett mindenáron dák romokat produkálniuk.

A magyarok első bejövetele (Attila és Sicambria városa) a Képes Krónikában

Attila székhelyének keresése talán még több vitát szült és szül máig is. Nézzük, mit mond erről Anonymus: „Attila király az Ur megtestesülésének négyszázötvenegyedik esztendejében a szittya földről kiszállva hatalmas sereggel Pannónia földjére jött, és a rómaiakat elkergetve az országot birtokába vette. Majd királyi székhelyet állított magának a Duna mellett a hévizek fölött: minden régi épületet, amit ott talált, megújíttatott, és az egészet igen erős fallal vétette körül. Ezt magyar nyelven most Budavárnak mondják, a németek pedig Ecilburgnak hívják."

Kézai Simon Krónikájában azt olvassuk, hogy a hunok Si-cambriánál keltek át a Dunán. A várost Buda, Attila öccse a saját nevéről nevezte el. Ezt Attila annyira zokon vette, hogy megölte (erről a testvérgyilkosságról már volt szó előbb), és elrendelte, hogy Etele városának kell nevezni. Ezért lett Etzelburg, de a magyarok továbbra is Óbudának (Oubuda) hívják.

Ezt a helyet nevezik latinul Vetus Budának (régi Buda), németül Alt-Ofennek, és ezek szerint azonos a még régebbi Sicambriá-val is.

A Képes Krónika í g y ír a Jáfet utódai közül való gallokról: „ők Francia népe, és Francióról kapták a nevüket, aki Priamos első trójai király fiának, Parisnak a fia volt. Trója pusztulása után ezek Pannóniába jöttek, amelyet egykor, Nagy Sándor idejében, Felső-Görögországnak neveztek; Syccan hegye alatt az Ister folyónál, amelyet németül Dunnák hívnak, egy nagyon erős várost építettek, a Syccambria nevet adták neki a Syccan hegyről." Természetesen lehet mosolyogni a Syccambriát alapító Priamos-leszármazottakon, de a Duna (Ister) mellett épült „nagyon erős város" fölött azért nem érdemes átsiklani.

A még mesésebben kiszínezett történetben a Tárih-i Üngürüsz í g y meséli: „Amikor ezt kérdezték, Kattar fővezér végignézett bégjein, és belekezdett annak a történetnek az elbeszélésébe, hogy Szikamberiját története elején milyen nemzetségből származó és miféle egyén építtette. így szólt: ... Azután annak a várnak egy padisahja volt, akit Paradisznak hívtak. Ennek a Paradisznak volt egy fia, akinek Firanko volt a neve. Amikor atyja, Paradisz elfoglalta a trónt, Firanko egy csomó katonájával elindult Panonijja tartományába. Ezt a tartományt kellemesnek találták... Egy nap a Duna folyó partján egy hegy tetejére értek, mely Szikara néven volt ismeretes. Mikor erre a pompás helyre néztek, látták, hogy szerfölött kellemes, füves, madárdalos, úgyhogy mindenfelé virággal van díszítve és körös-körül virágdísszel ékeskedik, madarai kellemes dalolással énekelnek...

Ezt a paradicsomi vidéket ő azonnal megkedvelte, és megparancsolta, hogy a Szikan hegy tetejére egy hatalmas várat építsenek... Azután, mivel Firanko azt a várost a Szikara hegy tetején építette fel, mert annak hegynek Szikara volt a neve, azt találta megfelelőnek, hogy a városnak Szikamberijja nevet adja. Amikor Szikamberijja városa régi alakjában teljesen felépült, Firanko a trónra lépett, a tartomány népe is meghódolt neki, és ott uralkodott."

A második bejövetel

Ha mást nem is, de annyit mindenképp ki lehet olvasni a történetekből, hogy Sicambria a Duna mentén volt, és már jóval a hunok érkezése előtt is létezett. Később Árpád foglalta el a várost. A névtelen krónikás így ír erről: „Másnap pedig Árpád vezér meg minden főembere, Magyarország valamennyi vitézével együtt, bevonult Attila király városába. Ott látták a királyi palotákat - egyeseket földig romban, másokat nem -, és fölötte csodálták mindazt a kőépületet. Kimondhatatlanul felvidultak, mivel érdemesek lettek arra, hogy elfoglalják - s méghozzá háború nélkül -Attila király városát, kinek az ivadékából származott Árpád vezér. Ott lakomáztak mindennap nagy vígan Attila király palotájában, egymás mellett ülve." Sicambria nevét nyelvészeink - feltehetőleg mert semmiféle szláv szóhoz nem tudták hasonlítani - a sicamber germán törzs nevéből származtatják, mások pedig a kelta sicam-bharrből (állítólag szék[es] bérc). Ez utóbbi akár igaz is lehet.

Árpádot pedig a közelben, a későbbi Alba Ecclesia, Fehéregyháza mellett temetik el. Még egy név tűnik fel hamarosan: Alba Regalis (Alba Regia), ami fehér királyi (székhelyet) jelent. De ne essünk abba a hibába, hogy ezt gondolkodás nélkül Székesfehérvárral azonosítsuk, hiszen itt hiába keresnénk a Dunát!

Nyomozzunk hát tovább! Annyit tudunk, hogy ez a soknevű város Pannóniában van, a Duna mellett, de nem azonos a mai Óbudával. Hol lehet akkor? Noszlopi Németh Péter í g y ív. „Minden kutató kivétel nélkül elismerte azt, hogy a mai Budát egy régi, hagyományokban gazdag, előzőleg már létező másik Buda nevű helység után nevezték el Budának. Régebben ezt a helységet Pestnek, a mai budai Várhegyet, a rajta épült várat Pest-hegyi várnak nevezték. Nem lehet az sem kétséges, hogy annak a helységnek, amelyről ezt az új, gyorsan fejlődő várost a lakosság elnevezte, hosszú évszázadokig vezető, nagyon nevezetes helynek kellett lennie, mert különben a király új városát nem nevezték volna el róla." Pest és várhegy? Pest és vár? Nincs itt valami tévedés?

Kezdjük csak tanulmányozni a ránk maradt középkori metszeteket! Vajon mit keresnek a hegyek a Duna másik oldalán? Pontosabban fogalmazva, hol állhat (állhatott) hegyen épült vár, ahol a folyó másik oldalán is vannak alacsonyabb hegyek? Egyetlen hely marad, amely valamennyi előző kritériumnak is megfelel: a Dunakanyar, pontosabban a Pilis!

Noszlopi ezt a gondolatot már az ötvenes években felvetette, sőt fontos leleteket ásott ki a Pilisben, de teljes értetlenségbe, sőt ellenkezésbe ütközött mind a Tudományos Akadémia, mind a Nemzeti Múzeum részéről. Bár egyre gyűlnek a pilisi székhely(ek) hívei, az áttörés mindmáig sem történt meg.

A könyv elején említett arrogáns gőggel, kézlegyintéssel el lehet intézni Anonymust és társait, mint figyelemre sem méltó irományokat. Van, aki meg is teszi. A szűkös forrásokra hivatkozva meg lehet vonni a pénzt bizonyos kutatásoktól, más „projektekre" „átcsoportosítani" - és így tovább. Lehet teret (és pénzt) adni azoknak a kutatásoknak, amelyek Attila székhelyét az Alföldön, a Körös-Maros térségében, Szeged, Gyula, Hódmezővásárhely, Jászberény, Tokaj, Balmazújváros környékén, Alsó-Ausztriában vagy akár Moldvában keresik (ilyen elméletek vannak), de eddig senki sem tudott számottevő eredményt felmutatni. Hátha több pénzt kapnak, akkor találnak is valamit, és nem kell a bizonyos köröknek igen kínos Pilis-kérdéssel (és ezen keresztül a magyar ősiséggel) foglalkozni!

A rejtélyes Alt-Ofen, más néven Vetus (régi) Buda

Elhangzott már az is, hogy mivel Attila nomád lévén csak sátorban érezte jól magát, és így eleve felesleges bármiféle várat is keresni. Priszkosz rétorra hivatkozva azt is lehet mondani, hogy Attila vára fából épült, tehát ne is keressük a nyomait. (Feledkezzünk el most nyugodtan, a tápiószentmártoni Attila-dombon most [2012-ben] épülő favárról, amely kizárólag idegenforgalmi látványosság lehet, valós alapja a hun király ottani székhelyének a néven kívül nincs.) Az, hogy a keletrómai krónikás egy ilyen várban járt - feltehetőleg az Alföldön -, miért jelentené, hogy a hihetetlenül gazdag Attilának nem futotta volna kővárra is másutt? Tévedés, hogy a pusztai szkíta népek nem építettek maradandó városokat. Mongóliától Kijevig feltáratlan romok ezreit rejti a sztyeppe. Kijev városát pedig a hagyomány szerint Előd (vagy Almos) építtette, a város neve pedig követ (köliv) jelent, tehát kővárat is emelt. De olyan hagyományról is tudunk, hogy már Attila is itt született, jóval Almos előtt. (Majd - a néphagyomány szerint - a Debrecen melletti Zelemérben [naná, hogy szláv név!] gyerekeskedett, feltehetően mielőtt cseretúszként Rómába került volna, ahol felserdült.)

Ez már a mai Pest. és Buda, a török korban

Meg lehet persze azt is tenni, hogy Ecilburg nevét Aquincum félrehallásából eredeztetjük, és kijelentjük, hogy semmi köze Attilához. Fehérvárról meg ellentmondást nem tűrően leszögezni, hogy az nem lehet más, mint Székesfehérvár. Pedig ennyi erővel Nándorfehérvár, Gyulafehérvár, vagy akár Belgrád is lehet, hiszen a belograd is ugyanezt jelenti. De ne ugorjunk most ekkorát, induljunk el a Pilis felé, és ne zavarjon, ha ránk húzzák a mostanában divatba jött piliskedőjelzőt!

Pilis szigetén

„Insula Pilis", Pilis-sziget - így olvassuk néhány régi iratban. Márpedig ha a térképre pillantunk, még csak félszigetet sem látunk, hacsak a Dömössel szemközti Szent Mihály-hegy formájában nem. Van olyan feltételezés, hogy valaha valóban sziget volt itt, és a Duna egy ága folyt a Dorogi-medencétől a mai Pilisvörösváron át Óbudáig. Ez domborzatilag tökéletesen elképzelhető, jelenleg is számos patak járta terület - bár ez idáig geológiai szakmunkákban nem néztünk utána. Mások szerint nem folyóvíz, hanem hatalmas kiterjedésű mocsaras terület volt itt, amelyet szintén a Duna táplált. Ha így volt, tökéletesen védett, katonailag is védhető lehetett ez a kétségkívül fontos terület.

Valójában inkább az lenne érdekes, hogy ha ez az igazság, vajon mitől szűnt meg - még a rómaiak előtti időkben - ez a Duna-ág vagy mocsár, hiszen a víz szívesebben folyik végig egy medencében, mintsem hogy helyek között vájjon magának utat, nagy kanyarokat, kitérőket téve? A természet vagy emberkéz műve lehetett ez?

De ne feledkezzünk meg a „sziget" másik, átvitt értelméről sem! Egy terület ugyanis szellemiségében is lehet különálló a környezetétől, például valamiféle szakralitást hordozó egy profán környezetben! Ezzel pedig a Pilis általános értelmezésénél vagyunk.

Mielőbb továbbmennénk, nézzük meg, vajon miért is hívják Pilisnek ezt a tájegységünket! Több uralkodó nézet is van: az első szerint a pilis eredeti magyar szó, kopár hegycsúcsot vagy a szerzetesek tonzúráját, a fejük búbján kopaszra borotvált területet jelenti. A második (milyen meglepő!) szláv eredetet említ, és valóban, a ples, plesaty szlovákul is kopaszt jelent. (Az fel sem merül, hogy esetleg a magyarból ment át szláv nyelvekbe.) A harmadik elmélet a török nyelvből eredeztet: a mai török nyelvben is a bilis megismerést, a bilgi tudást, bölcsességet jelent - ami ugyanúgy megfelel egy szakrális tudást őrző hely nevének, mint ahogyan kopasznak is lehet nevezni egy csupasz sziklákkal bőven rendelkező területet. Előfordul még a kétségkívül tartalmas Pilis - pálos (szerzetesrend) megfeleltetés (bár a Pilis szó régebbi, mint a nevezett rend); a Pálosz (mint Nimród egyik fia); a palóc; illetve a Pilis pólusként (földsugárzási erővonalak csomópontjaként) való értelmezése - ami szerintünk a mai nyelv egyik szavának ráerőltetése egy sokkal régebbi fogalomra. A görög eredetű pólus (nohKÓq, sark) ráadásul mindig többpólusúságra utal, tehát ha a Pilis valaminek az egyik pólusa, akkor meg kellene tudni mutatni az ezzel ellentétes polaritású párját is!

Valójában nem tudjuk teljes pontossággal, hogy a régi okleveleken és leírásokban Pylis, Pilys, Pelis, Peles, Ples, Plis, Plys, Pleisz, Pljes, Piljs, Pelixio, Pilizia, Pilisei, Piligi neveken szereplő tájunk honnan is veszi a nevét.

Azonosítatlan, feltáratlan romok mindenütt...

De hogy elkezdjük végre pilisi barangolásunkat, össze sem lehet számlálni, hány helyen találunk a Pilisben megfaragott köveket, építmények málladozó, erdővel benőtt maradványait, és jogos az önkéntelenül mindenkiben felmerülő kérdés, hogy miért nem tudunk ezekről többet? Miért nem tudjuk, mik voltak, kik, mikor és miért építették őket, illetve hogy miért kerülték, kerülik el ásató régészeink figyelmét? Merthogy vajmi kevés ásatást látunk, azt is csak a Pilis peremvidékén, az nyilvánvaló. Természetesen lehet a pénzhiányra hivatkozni, de sokkal inkább az a magyarázat, hogy a kutatásokra pénzt és embert adó grémiumok számára nem túl fontos e terület alaposabb kutatása. És itt jönnek a helyenként összeesküvés-elméletre hajazó gondolatok, hogy azért, mert olyan dolgok derülnének ki, amelyeket inkább titokban szeretaének tartani. Ám legalább ennyire lehet jelen ebben a tudomány konzervativizmusa, a járt utakhoz, elfogadott teóriákhoz való ragaszkodása, a megmásíthatatlan „mint tudjuk"-kal kezdődő mondatok a magyarság származásáról, honfoglalásról, királyi székhelyeinkről. Mint valamennyien tudjuk (a tudomány jelen állása szerint), a Föld lapos...

Ha elindulunk a már említett várak és székhelyek (vélt) nyomában, utunk Obuda-Aquincumtól PomázBudakalász, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Esztergom, Pilisszentkereszt (esetleg Kesz-tölc, Pilisszántó, Pilisvörösvár) útvonalon át vezet vissza Óbudára. Láthatóan egy nagy háromszög mentén sétáltunk végig, a Pilis peremvidékén. Kutatóink kevés kivétellel (Árpádvár hegye, Prédi-kálószék, Dobogókő) itt gondolják ugyanis egykori székhelyeinket fellelni. Kutatásaik és érvelésük bemutatása külön köteteket igényelne, ezért ettől itt (Olvasónk szíves engedelmével) eltekintünk.

Ez késztette Pap Gábor iskolateremtő művészettörténész-kutatónkat (ezen írás szerzőjének egyik mesterét is) A Pilis-szindróma című írásának papírra vetéséhez. A „mag és héj" viszonylatok elemzésében azt a megállapítást szögezi le, hogy ha mindenkori álláspontunkat tekintjük centrumnak, „mag"-nak, akkor ehhez képest minden más perifériának, „héj"-nak minősül. így hazánk Aachenből,- Rómából, Brüsszelből, Moszkvából nézve csakugyan távoli periféria. Ám ha a valós viszonyokat vesszük, hazánk Európa térképén nem szélen, hanem középütt, a centrumban van, ugyanígy a történelmi Magyarország centruma pedig a Dunakanyarban keresendő. Kérdés, hogy a mag vagy a héj-e az elsődleges? Az ország tekintetében ez nem lehet kérdéses. De ha ez az elv igaz, akkor a Pilis esetében miért a héjon, és miért nem a magban, a hegység belsejében keresgélünk? - Hát mert ott csak hegyek-völgyek vannak - válaszolnánk. Valóban?

Pap Gábor feltevése szerint a Pilist csak egyetlen, egységes rendszerként érdemes kezelni. Ahol a peremen vannak a véd-művek - még ha az idők folyamán kiemelt szerepet kaptak is -, de amit védenek, azt valahol belül kellene keresni. De mit is keressünk? Ennek a felismeréséhez át kell gondolunk, mi az, amit mi „vár"-ként ismerünk!

Altalános esetben a vár valami sík vidéken vagy hegycsúcson épült, erős falakkal körülvett épület, épületegyüttes. Amely -ahogy végváraink eleste mutatta a török uralom alatt - nem mindig szerencsés megoldás. Ám a vár nem csak ember által emelt építmény lehet. Példa erre a siroki vár, ahol az Abák által emelt vár alatt mindmáig látható a hegy anyagából kialakított alsó vár, illetve a természet alkotta megmászhatatlan „várfalak". Másutt nehezebben eldönthető, egy ilyen képződményből mennyi a természetes és mennyi az épített. A Pilisben erre találunk számos példát. Kőből rakott falmaradványok sokfelé láthatók, és néhol nem lehet kétséges, hogy egy nagyobb épület vagy várfal nyomai. Ilyen az Árpádvár vagy a Búbánatvölgy és Esztergom közötti Szamárhegy. Másutt, például a Vadálló-köveknél vagy a Dobogókő alatti Zsivány-sziklák, Thirring-sziklák esetében még maradványaikban is felismerhetők a falak, bástyák, anyaguk viszont már zavarba ejtő. Amikor ezen írás szerzője a témában tejesen járatlan építész ismerősének megmutatta ezeket, az illető azonnal azt mondta, hogy ezek valami könnyűbetonféléból vannak. Szemmel láthatóan más anyagból, mint a környezetük. Hogy miért nem vették ezt észre a „profik"? Mert megtanulták, hogy ezek természet adta alakzatok. Ahogyan az ország tucatnyi helyén is, „mint tudjuk" alapon.

Ilyen módon szinte az egész Pilist egyetlen erődrendszernek tekinthetjük, amely természetszerűen több kisebb, „hagyományos" várat tartalmazhat.

Átértelmezhetjük a vár fogalmát is, ha nem egy fallal körülvett objektumot keresünk. A völgyek és szurdokok, természet adta vagy épített falai között eljuthatunk olyan belsőbb helyekre, ahol az igazán fontos épületek és uraik megtalálhatók. Ráadásul úgy, hogy nem tudhatjuk, hogy most éppen a váron kívül vagy belül vagyunk, a védők pedig mindvégig ellenőrzésük alatt tarthatnak eközben, beengednek, ha barátnak tartanak - és akkor csakugyan vár, befogad a vár -, viszont tetszésük szerint lenyilazhatnak, ha nem, illetőleg akkor csalnak tőrbe, amikor akarnak. Igazi ravasz észjárás, amire a nyugatiak nincsenek felkészülve. Egy ilyen jelenetet láthatunk a Képes Krónika egyik miniatúráján is, ahol a védők fentről csapnak le a szűk szorosba kényszerített ellenségre.

így „működik" a Pilis mint erődítmény (Képes Krónika)

Ilyesmire alkalmas völgyszorosok, patakvölgyek szép számmal találhatók, és ha a belső, védett sík területeket keressük, találhatunk ilyeneket Pilisszentlélek, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló vagy akár Kiskovácsi térségében. Komolyabb épületmaradványokat sajnos hiába is keresünk. Eltüntetésük ugyannak a tervnek a része volt, amelynek során a helyről mit sem tudó szlovák és német (sváb) lakosokat telepítettek ide - úgymond a török által elpusztított és elnéptelenült helyekre. Ami után persze azt is meg lehetne kérdezni, miért is lehetett az Oszmán Birodalom számára olyan fontos éppen itt pusztítani, vagy a Habsburgoknak az idegen lakosság idehozatala. Persze itt megint összeesküvés-elméleteket fognak a fejünkhöz vágni - de itt a magyarázat arra is, miért került sor az Újbuda-Pest hatalmi centrum kiépítésére. Es ezért látunk hegyeket a Duna Budával átellenes oldalán.

Egy királyi udvartartásnak békésebb időben szüksége lehet egy lakályosabb, kellemes környezetben fekvő" palotára is, ahogyan azt Mátyás Visegrádon felépítette. Egy erre kiválóan alkalmas hely volt (lehetett) a Búbánatvölgy is. Az egyébként kellemes hangulatot árasztó, patakkal, tavacskákkal tarkított derűs völgy a Szamár-hegy és az érdekes nevű Vasarc hegyhát között onnan kapta a jelenlegi nevét, hogy valamikor egy reménytelen szerelmespár a ma Hideglelős keresztnek nevezett, Dunára néző szirtről vetette a mélybe magát.

Éppen itt, a parttól kőhajításnyira van két kicsi sziget, a Fogarasi- és a Törpe-sziget. Egyiküket valaha Nyulak szigetének nevezték. Nem lehet, hogy innen nézte Nagy Lajos és udvara Toldi bajvívását? És tévesen azonosítjuk a Margitszigetet a Nyulak szigetével? De akkor hol is apácáskodott a sziget névadója, Árpád-házi Szent Margit?

Fehérvár —fehér folt

Remélem, megbocsátja Bradák Károly, hogy kitűnő tanulmánya címét kölcsönvettük. Fehérvár - Alba Ecclesia, Alba Regia, alias Alba Regis, Alba Regalis helyének bizonytalanságát már megpendítettük. Ezzel újfent kivívjuk történészeink helytelenítését, akik szerint kizárólag a mai Székesfehérvár jöhet szóba. Hiába mutogatjuk a metszeteket, amelyeken hegyek vannak a háttérben, a várfal előtt pedig folyót, esetleg vizesárkok rendszerét látjuk, nem érdekes. „Mint tudjuk", Székesfehérvár volt a királyok koronázó- és temetkezési helye. „Nem nyitok vitát" - mondaná Bástya elvtárs. Pedig érdemes lenne.

Mint arra már többen is rámutattak, ez több mint kétséges, még akkor is, ha elfeledkezünk a Pilisben feltételezett Fehérvárról. Tudjuk, hogy a magyar koronát Visegrád várában őrzik a koronaőrök. Az is ismeretes, hogy a koronázás a mindenkori esztergomi érsek feladata. Tegyük fel, hogy elindul a koronázási menet Visegrádról. Ügetésben két óra alatt Esztergomba érnek. Itt csatlakozik az érsek és kísérete. Innen a mai Székesfehérvárig, beszámítva a pihenőket, a lovak etetését-itatását egy napot is igénybe vesz az út. Kérdés, hogy a korabeli közbiztonsági állapotok között ezt az utat a Vértes alatt, az ország legnagyobb kincseivel meg merik-e kockáztatni? Nem logikusabb választás-e egy közelebbi koronázóhely?

„Királyi fehér", azaz Alba Regalis a középkorban. Vajon a mai Székesfehérvárt látjuk?

Feltételezve, hogy mégis a mai Székesfehérvárra mentek, a koronázásnak helyi feltételei is vannak. Legalábbis kellene, hogy legyenek. Szükségeltetik például egy királyi palota az uralkodónak - és lehet, hogy egy másik is az érseknek, hacsak nem akarnak álruhában menni a jeles eseményre és a pórnépnek való fogadóban megszállni. Kell egy megfelelő méretű katedrális, egy koronázódomb, ahol a király a négy égtáj felé történő kardvágást megejti, továbbá még egy templom, ahová a leírások szerinti királyi menet meg fog érkezni. Nos, ezekből semmi sincs meg. Nem találtak olyan katedrálist, ami erre méltó lett volna. Van ugyan két templomrom, de elég kicsik, és a távolságuk Pap Gábor szavaival még egy nyugdíjas vasárnap délelőtti egészségügyi sétájához is kevés lenne. Nincs koronázódomb sem. Lehet, hogy ez sérti a fehérvári lokálpatrióták érzelmeit, de a kőemlékek egy része egész bizonyosan római és Aquincumból származik, és fájdalom, sokan nem tartják az előkerült emberi maradványokat sem királyaink porhüvelyének. Történelmünk valóban fájó sebe, hogy alig vannak királysírjaink, és fogalmunk sincs, hol nyugszik uralkodóink zöme - holott történelmünk szent emlékhelyei kellene hogy legyenek. Véletlen? Szándékos hagyománypusztítás?

Visegrád titkai

Valamikor, a hetvenes évek közepén-végén Szentpétervárra, akkori nevén Leningrádba érkezett egy jó nevű magyar reklámszakember, aki később magyarságkutatással kezdett foglalkozni. Valahogy összejött egy spiritiszta látnokkal - ott is voltak ilyenek a szocializmusban is -, aki igen meglepő információval szolgált neki. Amikor megtudta, hogy látogatója magyar, felderült és megkérdezte, hogy volt-e a magyaroknak Attila nevű uralkodója? Az igenlő válasz után a következő kérdés az volt, hogy van-e nálunk valami Visegrád nevű hely? Ezután elmesélte, hogy jelentkezett nála egy szellem, aki Attila magyar királyként mutatkozott be, és a médium által azt az üzenetet küldte a magyaroknak, hogy Visegrádon keressék a sírját!

Árpád sírját addig is keresték Óbudától végig a Pilis mentén, sajnos eredmény nélkül. Jelenleg a Holdvilágárok ásatása kecsegtet egy ősi nekropolisz fellelésének esélyével, legalábbis az elévülhetetlen érdemű Sasvári Sándor nyomán ásató Szörényi Levente szerint.

Talán Árpád nyughelye is itt rejtőzik valahol. A legfrissebb információk szerint valóban fel is tártak egy fejedelmi sírt, amelyről (noha még koránt sincs bizonyítva) a sajtó máris felröppentette a hírt, hogy megtalálták Árpád „apánk" sírját!

Attiláról pedig azt gondoltuk, hogy a Körös-Maros mentén kellene a sírját keresni a híres hármas koporsóban, amit megtalálni a csodával lenne határos, hiszen a kőmederben folyó Dunával ellentétben alföldi folyóink a XIX. századi szabályzás előtt folytonosan változtatták a medrüket. Pedig egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, hogy ott temették el a hun nagykirályt, ahol a krónikák szerint székhelyét felépítette. Meg is indult a kutatás mindenféle módszerrel, látnokokat és ingás-varázsvesszős radiesztétákat is beleértve, de teóriáknál tovább senki sem jutott. Ha igaz, amit a misztikus gondolkodók állítanak, hogy a nagy titkokról csak akkor lebben fel a fátyol, amikor eljön annak az ideje, és csak azok számára, akik arra méltóak, úgy ezeknek az ideje még nem érkezett el.

Visegrád Mátyás korában

Egy másik érdekesség a visegrádi várhegyhez kapcsolódó legenda. Az Artúr-mondakörből ismerjük azt a történetet, amely szerint a király és harcosai egy barlang mélyén alszanak, várva, amikor Angliának a segítségükre lesz ismét szüksége. Ehhez hasonló mese nálunk is született Mátyás királyról. A szóban forgó történetet viszont egy XIX. századi ember hagyta ránk örökül. Ő úgymond bejutott a visegrádi vár alatt egy barlangba, ahol tömérdek kincset és alvó katonaságot látott. A titkot élete végéig rejtegette, és csak halála előtt írta le és adta oda községe elöljárójának. A levél pedig valahogy úgy végződött, hogy a barlang bejáratát ne is keressék, úgysem fogják megtalálni, „annyira szem előtt vagyon". Természetesen a történet nyilvánosságra került, és mindenki keresni kezdte. Úgy mesélik, a kincskeresőkön túl, nagy erőkkel kerestette Horthy, de Rákosi és Kádár is vágyott az elrejtett értékekre. Természetesen sem ők, sem azóta senki más sem jutott be a barlangba.

Mivel a Pilisben többtucatnyi barlangról tudnak a barlangászok, a kincseken túl semmi csodálatos sincs a barlang létezésében. Annál rejtélyesebb viszont az, hogy mi lehet azok századok óta emberi szem nem látta mélyén. Ez pedig a pálos szerzetesek titokzatos világába vezet bennünket.

A Pilis és a pálosok

A szerzetesrendek és kolostoraik egy részének a középkorban olykor titkoltan, de sejthetően kettős életük volt. Egy nyilvános, amiről mindenki tudomást szerezhetett, amelybe minden ifjú ember és szűz leány novíciusként, illetve novíciaként beléphetett vagy bemenekülhetett üldözői elől, és egy rejtett, amiről a külvilág, sőt olykor maga a Szentatya sem tudhatott. Minél nyilvánvalóbb volt a rend jelenléte a külvilágban, annál jobban el lehetett rejteni ezt a belső tevékenységet. A legközönségesebb titkok, mint például az ízes sajtok, finoman habzó sörök, pezsgők készítésének fortélyai sem kerültek napvilágra évszázadokig, még kevésbé pedig azok a tudományok, amelyek világi gyakorlóira az eretnekség vádja és máglyahalál várt volna. Ilyen volt például a gyógynövények helyes használata, a mérgek vagy olyan főzetek készítése, amelyektől bárki bármit megtesz, amit akarnak tőle, a kézrátétes gyógyítás vagy a hipnózis művészete. Tudtak elhalt lelkekkel beszélni, ismerték a csillagos ég üzenetei megfejtésének titkát - ezekért is máglya járt volna. Tudták, hol kell kutat ásni, hogy tiszta vízhez jussanak, hol vannak a föld alatt futó vízerek, amelyekből forrást fakaszthattak, ami persze csodatételként terjedt a nép között. Ismerték a Föld rejtett erővonalait, a ma radiesztéziának nevezett ezoterikus tudományt. Érezték, hol vannak az „átjárók" a földi és égi világok között, hová kell a templomot építeni, hogy a Szent Szellem ereje áthassa, és leáradhasson a Földre, a hívekre. Ismerték a szent arányokat, a pontos betájolás titkait, hogy Isten fénylő küldötte, a Nap maga mutassa meg a templom falképein a hozzá vezető utat a híveknek. Es persze azt is, hogy az isteni Fény hogyan ragyog fel az emberi lélekben, hogyan lehet elérni azt a kegyelmi állapotot, amit a keletiek megvilágosodásnak neveznek.

Szent Pál a koronán és bizánci ikonon. A kétféle u betű a korona feliratában talán arra utal, hogy két személyt jelenít meg egy képen: Pál apostolt, de Thébai Remete Szent Pált is!

Mindezt persze nem nekik, maguknak kellett kitalálniuk, sokszor csak eltanulni, továbbvinni kellett „pogány" elődeiktől, auguroktól, látnokoktól, javasoktól, sámánoktól, táltosoktól, druidáktól, olyan „tudó" emberektől, akiktől hivatalosan utálattal, borzadva, keresztet verve kellett volna távol tartani magukat. Az így gondolkodók szemében nem volt különbség pogány és keresztényi dolgok között, legfeljebb annyi, hogy az ember javát szolgálják-e vagy sem. Ezek után magától értetődik, hogy kapcsolatokat ápoltak olyan személyekkel és közösségekkel, amelyektől a külvilágnak sejtelme sem lehetett. Hitrendszerükről, szertartásaikról, szerteágazó kapcsolataikról természetesen hallgattak, mint a sír, apró eseményekből, korabeli iratok félmondataiból áll össze lassan a kép, a titkos társaságok bonyolult és szövevényes térképe. Es bizony találunk közöttük olyanokat, amelyek több évezrede működnek, sokszor nevet váltva - az igazi nevet csak a legmagasabb beavatottak ismerték -, mindig az éppen védelmet nyújtó vallás szervezeteinek bástyái mögé húzódva.

Pálos romok Pilisszentlékken

Nem meglepő, hogy koronás fők és egyházi hatalmasságok is igényt tartottak egyes rendek szolgálataira, segítségére, melyért cserébe azok háborítatlanságot élvezhettek. Olykor, ha titkos tevékenységükre fény derült, ellenségeik tőbe csalták vagy árulók kerültek közéjük, látványos perek, véres autodafék következtek. Am mindig voltak túlélők, akik a tudást továbbadták, új néven kezdtek működni, vagy meglévő testvérszerzetekbe, szervezetekbe épültek be.

Természetesen ez korántsem volt minden szerzetesrendre érvényes, a legtöbbjük azért szigorúan a pápától kapott regula szerint működött, távol tartva magát minden pogány praktikától.

A pálos rend pedig, mint már említettük, meglehetősen „rendhagyó" módon működött - legalábbis a középkorban. A mai pálos rend képviselői természetesen minden „pogány" beütést tagadnak, legalábbis a laikusok felé. De ha ismerik a rend régi működését, tisztában kell lenniük a misztikus vonatkozásokkal is. Ám csakugyan nem bizonyos, hogy mindent tudnak, hiszen itt a tudás átadásának olyan élő, személyes átadási, beavatási vonala szakadt meg 1786-ban, amikor II. József a rendet feloszlatta, amely nem volt visszahozható, hiába alapították azt újra 1989-ben. A teljességhez tartozik, hogy a rend nem csak magyar földön volt és van ma is jelen. Most (2012-ben) tizenhárom országban ötvennégy rendház működik, körülbelül négyszáz szerzetessel. Az, hogy ezekben mennyit tudnak a rend régi dolgairól, nem ismeretes. Hazánk területén a valamikori vagy máig is működő pálos templomok, kolostorok és romjaik száma harminc fölött van.

De térjünk vissza a Pilisbe! Bizonyára nem véletlen, a táj szakrális, központi szerepét jelzi, hogy egymást érik a szentekről elnevezett helyek és települések. Nem kivétel Pilisszántó sem, ami régi térképeken egyszerűen csak Santo-ként szerepel, ami itt nem megművelhető földterületet, hanem nyilvánvalóan szent-et jelent - feltehetően a pálosokkal való kapcsolata miatt. Itt került elő a falu régi temetőjéből az ún. keresztes kő, a lelőhelyét pedig a helytörténészek Boldog Özséb sírjával azonosítják. Maga a kő egy olyan különleges keresztet formáz, amelyhez hasonló mindeddig nem volt ismeretes. Egyesek a kopt (korai észak-afrikai) kereszténység jelképét látják benne, amely utalhat Thébai Remete Szent Pálra, de egyetlen analógiája sem ismert. Egy méternél kisebb kőtömbről van szó, melynek oldalai kúposra vannak faragva, jelezve, hogy talán valaminek a lezáró köve volt. Emberi testet tartalmazó szarkofágnak kicsi, hogy mit és hol rejthetett az ismeretlen alsó része, senki sem tudja. Ráadásul a Szántó fölötti, az egész hegység nevét adó Pilis-hegy, és az alatta lévő Szent László-dombról nézve a téli napfordulón, december 21-én, a természet rendje szerinti „újévkor" a nap a közeli Ziribár-hegy csúcsa fölött kel fel. Valahol itt volt Özséb barlangja, a történetben szereplő hármas forrás, itt látta meg a híres látomását, és innen indult el a pálosok rendje. A szokatlan, sumer eredetűnek gondolt „Ziribár" szó pedig újjászületést, ébredő, éltető fényt jelent. Ez az elrendezés pedig akkor is a szent helyek tájolásának rendjét mutatja, ha elhanyagoljuk a „Ziribár" jelentését. A kettő együtt pedig jóval túlmutat a véletlen lehetőségén.

Egy ilyen hely mind a világi, mind pedig a szakrális, „égi" tájékozódás számára kulcsfontosságú volt, ezért attól sem riadtak vissza, hogy mai szemmel is szinte elképzelhetetlen munkával a természet alakzatait ilyen

„obszervatóriummá" alakítsák át. A figyelmes szemlélő szerte a világon észreveheti ilyen tájalakítások nyomát.

Orion a Pilisben

Egy újabb felismerés, hogy az Orion csillagkép hét csillaga is jelen van a Pilisben. Bizonyos arányban a Pilis térképére vetítve az Orion ábráját, a csillagok bizonyos hegycsúcsoknak, földrajzi helyeknek felelnek meg. Ezzel két legyet is ütünk egy csapásra: először is megtaláljuk mitikus ősatyánk (egyik elmélet szerinti) égi mását a földön. Másrészt, mivel Egyiptomban a gízai piramismező három csillaga is az Orion „övének" megfelelő elrendezést mutatja, megvan a kapcsolat az ősmagyarok és az ókori Egyiptom között is, ahol köztudottan az Orion Szíriusz (Szóthisz) csillagának (heliakális, azaz napkelte előtti feltűnése) az égi tájékozódás és földi gazdasági naptár sarkköve volt! Nyilvánvalóan ez a leképző-dés Isten akaratából rendeltetett így, hogy kozmikus kapcsolatunkat (esetleg őshazánkat) mutassa. Mert bár fenntartjuk az előző fejezet végén írottakat, azt azért nem gondoljuk, hogy eleink ezért újabb hegyeket építettek volna a meglévők közé.

A Pilis hegycsúcsai

Az egyébként tetszetős elmélettel csupán egy gondunk van, de az meglehetősen komoly. A Pilisben ugyanis nyolcvanöt-kilencven jelzett hegycsúcs van, az egyéb földrajzi helyekről nem is beszélve. Ezzel egy olyan, sokpontos gráf-rendszert kapunk, amelynek tetszőleges pontjait összekötve igen sokféle ábrát megkaphatunk, és némi csúsztatással akár Mickey Mouse, az egykori szovjet zászló sarló-kalapácsa, vagy urambocsá' egy Dávidcsillag is kirajzolható! Komolyabb megfogalmazással élve, ugyanazt a hibát követnénk el, mint a hivatalos tudomány, amikor a neki tetsző, elméletébe illő tényeket és adatokat bizonyítékként kezeli, a többiről pedig nagyvonalúan megfeledkezik. Az egyiptomi piramisok más területeitől jól elkülönülő gízai fennsíkon mindöszsze három nagy piramis van, tehát az összehasonlítás az Orion úgyszintén három csillagból álló „övével" jogos - függetlenül annak igazságtartalmától. A Pilis esetében is jogos lenne, ha mindössze három vagy hét kiemelt pontot tudnánk csak felmutatni. Ha a Pilis csúcsai egy egységes rendszert képeznek, akkor valamennyi pontot ugyanabban a rendszerben kellene tudnunk értelmezni, és nem lehetnének rendszeridegen elemek, legalábbis nem tízszer annyi, mint amennyi a vélt rendszerhez tartozik.

Ha pedig a hetes szám megvan, az ezotériával fertőzött kutatónak azonnal „bekattan" a hét csakra, az emberi test hét energiaközpontja - és innen kezdve a fantázia határtalan csapongása indulhat meg.

Dobogókő és a dalai láma

Ha már az ezotériánál tartunk, úgy tűnik, a misztikára fogékonyak között rendületlenül tartja magát az a hit, hogy Őszentsége kinyilatkoztatta, hogy Dobogókőn van a Föld szívcsakrája. Sőt valójában nem is az egyre növekvő számú hazai buddhista miatt jön időnként hazánkba, hanem mert szerinte ez a világ legkülönlegesebb helye, és itt tud a legjobban feltöltődni. Igaz, hogy ezt az állítást ő maga személyesen cáfolta meg, jót kacagva az erre vonatkozó kérdésen, de a Dobogókő-hívőket ez sem tudta megingatni. Az interneten pedig rengeteg szamárság jelenik meg, mint a dalai láma által küldött üzenetek, komolytalan „személyiségtesztek" vagy továbbküldendő szerencsehozó levelek.

Sokan ettól függetlenül érezni is vélik, hogyan dobog itt a Föld szíve. Érdekes módon ugyanezt gondolják a kanadaiak is a Niagara-vízesésről. A radiesztéziához kicsit is értők számára természetes, hogy vannak különleges rezgésű helyek, amelyeket meg is lehet érezni, és kétségkívül Dobogókő is ilyen, ráadásul a szívet formázó Pilis központjában emelkedik. Azt viszont inkább csak a hazafias lelkesedés mondatja, hogy ez lenne a földgolyó legeslegkülönlegesebb helye. Hasonlókat számos helyről mondanak, a Stonehenge-ról, a Himalájáról, az Ararátról, a Kheopsz-piramisról, a Tádzs Mahalról, Angkor Vatról, Tiahuanacóról, összességében jóval több helyről, mint ahány csakrát egyáltalán nyilván szoktak tartani. Természetesen valamennyi fontos hely mind kultikusan, mind energetikailag, és kihatással van a tágabb környezetére is. Éppen ezért csak hasznos lehet, ha hagyományőrző körök járnak ide szertartásaikat megrendezni - amíg túl nagy túlzásokba nem esnek.

Dobogókő nevéről pedig megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a „dobogó" itt egyszerűen magaslatot, kilátóhelyet jelöl. Mások egy olyan legendáról tudnak, miszerint a hegy belsejében óriási barlang van, és ha odabent szikladarabok zuhannak le, a dobogásukat kívül is lehet hallani.

Sajnálatos módon őseink nem tudtak az itteni szívcsakráról (vagy csak jól titkolták), sőt a dobogókői királyi központ (Andrássy Kurta János feltételezése szerinti) léte sem bizonyítható.

Ha már ilyen ezoterikus területekre tévedtünk, nem tudjuk megállni, hogy szót ne ejtsünk még egy-két érdekességről. Paracelsus (1493-1541), aki vitathatatlanul kora legnagyobb orvosa, asztrológusa és misztikus gondolkodója volt, szentül hitt abban, hogy a Bölcsek Köve eredeti formájában Magyarországon, pontosabban Erdély földjén megtalálható, (hogy megtalálta-e, nem tudjuk). A kétszáz évvel utána élt Saint-Germain gróf, a XVIII. század nagy kalandora, egyben misztikus beavatottja, a rendelkezésünkre álló adatok szerint magyar származású, ráadásul a Rákóczi- és Thököly-családok sarja volt (lásd a szerző Utazások Ezotériában című tanulmánykötetében). Ma a teozófiai irányzat hívei úgy vallják, az ő szelleme irányítja a világot működtető „hét sugár" (szellemi erők) egyikét, amely ismét csak Erdély felől sugárzik a Földre.

Piramisok a Pilisben

A piramisok évezredek óta foglalkoztatják az emberiséget. Bár az egyiptológusok tiltakoznak az ellen, hogy minden gúla alakú építményt így nevezzünk, egy feltételezés szerint ilyenek mindenütt voltak a földkerekségen, és talán a bolygó energetikai „hangolásában" volt szerepük. Ahol sík terep volt, ott építeni kellett, hegyvidéken pedig e feltételezés szerint akár egy természetes alakzatot is piramisformára lehetett faragni. Környékünkön először Ausztriában (Stonegg) fedeztek fel piramis alakú hegyet, majd Boszniában, újabban pedig a Pilisben is gyanítanak ilyeneket. Mindenképp figyelmet érdemel az a tény is, hogy a Képes Krónika három miniatúráján is látunk piramisokat a háttérben. Bár - ha alaposabban megnézzük - némelyiknek mintha nem csúcsa, hanem háztetőhöz hasonló gerince látszana. Magyarázat egyelőre nincs.

III. István, II. László, Imre - a háttérben piramisalakzatokkal