„A mítosz tehát nem egyéb, mint az emberi faj őstudásából származó a priori igazságoknak a kor nyelvén való kifejezése." (Kodolányi János)

„Mítoszaink talán tévelyegnek, de bármily tétován is, az igaz cél felé haladnak, míg a materialisztikus »haladás« csak az ásító szakadék felé vezet, a gonosz hatalmak vaskoronája felé." (J. R. R.Tolkien)

A Wikipédia internetes lexikon szócikke szerint: „A mítosz ... az írással nem rendelkező kultúrákban azokat az általában élőbeszéd formájában és nemegyszer erre szakosodott mesteremberek (énekmondók, lantosok, varázslók és táltosok stb.) által terjesztett történeteket jelentette, amelyek a kultúra, a közösség, a kisebb-nagyobb csoportok számára valamilyen közös jelentést hordoztak, és ezáltal a csoport közös emlékezetének egy fontos részét alkották s az ősök tudását őrizték. Ez a tudás, ez a közös jelentés általában, mivel a tudományos, sőt a racionális gondolkodás általában még nem alakult ki ezen csoportokban, vallásos elemekkel mélyen át volt itatva. Az ősi, csak kezdetleges vagy semmilyen írással sem rendelkező csoportok mítoszainak rendszere, a mitológia, általában egyszerre jelentett »tudomá-nyos« világmagyarázatot, vallási tanítást és hiedelemrendszert (a tudomány és vallás ekkor még nem vált el élesen egymástól), erkölcsi útmutatót és »népi-nemzeti«, csoportmegkülönböztető hagyományok rögzítését."

A már említett nemzeti nagyromantika korában jeles honfitársaink azon búsongtak, hogy miért nincs nekünk nemzeti mitológiánk. Majdcsak két évszázad kellett ahhoz, hogy rájöjjünk, igenis van. Csak nem egyetlen hőseposzban, hanem egész tárgyi és szellemi kultúránkban, mesékben, mondákban, dalokban, faragásokban és festett kazettás mennyezetekben elmesélve. Darabokban, részletekben - mégis csodás egységben. Ezt nevezik szerves kultúrának - amiről a későbbiekben még szó lesz. És ez a mitológia egyenesen a mindenséghez, a csillagos éghez kapcsolódik.

A nomád-lovas népek sajátja, hogy nem hurcolnak magukkal könyvtárakat. A napi élet dolgait rovásírással jegyzik - amikor a „művelt" Európa udvaraiban is még csak az egyháziak ismerik a betűvetést , saját történetüket, meséiket, mítoszaikat viszont szóban adják tovább. A volt Szovjetunió területein ma is élnek olyan török nyelvű rokonaink, akiknél még vannak (a gyógyítók mellett) regös-táltosok, akik faluról falura járnak, és több százezer soros hősénekeiket adják elő ősi pengetős hangszerek kíséretében. Miközben pedig mi még a Toldit sem tudjuk kívülről elmondani!

A mítoszok az emberiség ősemlékezetét őrzik. Senki sem tudja, pontosan mikor keletkeztek, nemzedékről nemzedékre hagyományozódnak, időnként alakulnak, de sohasem lehet napi politikai célokhoz vagy egyéni ambíciókhoz kötni őket. Mitológiát nem lehet utólag „csinálni". Ahol megpróbálják, például román szomszédainknál, ott hamar lelepleződhet, mit honnan „kölcsönöztek", és az sohasem áll szerves egésszé össze. Következésképp nem is maradhat fenn sokáig. Az Univerzum rendjét követő szerves rendszerek pedig tízezer éveket átvészelnek, mint az alábbiakban látni fogjuk.

Nálunk is fel-feltűnnek új keletű mitológiák, amelyek rendkívül tetszetősek, kiválóan dagasztják a nemzeti önérzetet, és valóban szép gondolatokat, mintaszerű erkölcsiséget tanítanak. Csakhamar egyházakat is szerveznek köréjük, ám olyan is van közöttük, amely leginkább kitalálója „nagyságát" hivatott hirdetni. Sajnos itt is gyakran kilóg a lóláb, a kölcsönzések és áthallások. Ám amíg túl nagy ferdítéseket nem tartalmaznak, és bármilyen pozitív hatással vannak egy hitét vesztett, önérzetében megtiport nemzetre, van helyük a Nap alatt, bármily kritikusan nézzük is őket. Viszont kérem, bocsássa meg az Olvasó, ha az alábbiakban néha az eddigiektől karcosabban, kritikusabban fogunk szólni. De akinek nem inge, ne vegye magára! Akinek pedig az, lehetőleg bújjon ki belőle, mielőtt Nessus-ing válik belőle!