Vigyázat, csalók!

Tévedni emberi dolog, megbocsátható - még akkor is, ha az illető történész, és kardinális ügyekben jut téves következtetésekre. A csalás, tudatos elferdítés, hamisítás már nem az. A középkor csalásai többnyire egy ország, egy uralkodó jelentőségét emelni voltak hivatottak, saját nagyságukat kívánták így bizonygatni önmaguk és a külföld előtt. Az, hogy dicsőséges, de sosemvolt győzelmekről, meghódoltatott ellenségekről, őseik nagyságáról és gazdagságáról zengedeznek, legfeljebb az utókor történészei számára okoz bosszúságot. Rosszabb, ha így akarnak másokat leigázni, és semmivel sem igazolható aljasság, ha ezt valaki a saját népe kárára követi el, legyen az illető német, orosz, magyar vagy akár hottentotta. A miénknél kevésbé liberális korokban ez hazaárulást és fővesztést jelentett volna. Nálunk pedig ennek legalább százötven éves hagyománya van, és soha senkit sem még nem vontak felelősségre ilyesmi miatt. Ha egy asztalhoz ültetnénk őket, nem sokban értene egyet egy Habsburg-hű monarchista és egy Moszkvának megfelelni kívánó marxista történész, de abban az egyben igen, hogy a magyar történelem legyen minél szégyenletesebb és kisszerűbb, idegen érdekeknek feleljen meg, függetlenül a valóságtól. Jelenkori történészeink egy része ma is ilyen, és a politika hozzáállása sem sokat változott Trefort Ágost óta.

A ma történészeit már nem fenyegeti a pártból való kizárás, munkatábor réme, mégis egy részük továbbra is kiáll a szovjethű finnugrista felfogás mellett. Néhányan mindent elkövetnek, hogy a magyarságot jelentéktelen, szibériai halászó-gyűjtögető népecskék leszármazottjának tartsák, akik szervezetlen hordáikkal a sztyeppén kóborolva mindent az ottani szlávoktól tanultak el (miközben valahogy állattartó lovas-nomádokká váltak). Saját államszervezettel nem rendelkezvén, mindig mások uralma alatt álltak, és végül is menekülés közben, véletlenül kerültek a (természetesen) szláv többségű Kárpát-medencébe (ahonnan valami csoda folytán nem zavarták tovább őket). Természetesen semmi közük a nagy pusztai lovas népekhez; primitív és vad pogányok voltak, és a kultúrát a Nyugat, a kereszténység (vajon miért nem Rusz, a Kijevi Nagyfejedelemség vagy az orosz cárság?) adta nekik, kegyesen befogadva őket. És félő, hogy mindezt el is hiszik.

Pedig aki látván a bezdédi tarsolylemezt, azt állítja, hogy középen látható kereszt csak egy „geometriai díszítő forma" (mert ilyen történészeink is vannak, pl. Kristó Gyula), ott talán nem lenne túlzás egy elmekórtani kivizsgálás sem. Ha pedig ez nem kereszt, akkor a körülötte látható növényi motívum véletlenül sem lehet az ún. palmetta, hiszen az perzsa eredetű, tehát Szibériából jövő őseink véletlenül se láthattak ilyet. Pár évtizede az ilyet „akan-tuszként" illett megnevezni, hiszen a görög átvétel még mindig szalonképesebb volt. Az ilyen kutatónak pedig legalábbis új szemüveget kellene felíratnia. Ha így gondolkodunk, akkor a honfoglalás kori sírokból százszámra kikerült mellkeresztek is csak valamelyik bizánci bazárból hozott bizsuk lehettek, hiszen népünk akkor még „köztudomásúan" pogány volt.

A tiszabezdédi tarsolylemez. Nem kereszt és nem palmetta (?)

„Mocskolván magukat szügyig" - jutnak eszünkbe József Attila szavai, miközben az illetők professzori pozícióikban ülve egyetemi hallgatók tudatát mérgezik. Remélhetően már nem sokáig.