21. TITOK

- Nero - mondtam, és igyekeztem civilizáltan fogalmazni. - Nincs szükségem újabb kioktatásra a megfelelő viselkedésről.

- Nem ihatod meg - válaszolta, nem riadt vissza a jeges hangomtól. - Ha mégis, meg fog ölni. Ez az Istenek Nektárja, koncentráltan. Ez a leghatásosabb anyaguk. Maguk az istenek is ezt isszák. Nemcsak angyallá tesz, hanem lényegében istenné.

- És?

- És egy héten belül meg fog ölni - tette hozzá határozottan.

Harkerre pillantottam, akinek a szája makacs vonallá vékonyodott. De a makacsságon túl valami másra is utalt: bűntudatra.

- Szóval igaz - mondtam.

- Az Istenek Nektárja tiszta mágia - válaszolta Harker. - Amit mi, a Légió katonái iszunk a szertartásokon, az csak az igazi hígított változata. Az első adag csak egy cseppet tartalmaz a Nektárból. Minden egyes következő szintnél erősebb az adag. Egészen addig, amíg el nem jutsz ehhez. - A fiolára mutatott.

Nero keményen nézett rá. - Csak a legmagasabb szintű angyal ihatja ezt meg és maradhat életben.

- Miért adtad ezt nekem? - kérdeztem Harkert.

Nem válaszolt.

Nero válaszolt helyette. - Mert ezt parancsolták neki.

- Hogy érted ezt?

- Harker egy istentől kapta a parancsait - mondta Nero. - A mai nap folyamán olyan suttogásokat észleltem, hogy meg akarnak ölni téged. Csakhogy nem azt találtam, amire számítottam. Ez az isten nem megölni akar téged. Arra akar felhasználni, hogy megtaláld az öcsédet. Egy telepatát. - Szünetet tartott. - Ez a te titkod.

Most én voltam az, aki nem beszélt.

Nero tekintete Harkerre siklott, hangja veszélyes hangszínt vett fel. – Tetszik neked. Tényleg kedveled. Tudom, hogy így van. És elcseréled őt a szárnyaidra.

Lenyeltem az árulás ízét, és végig égetett. - Szárnyakat ígértek neked? - Kérdeztem Harkertől. Rá sem tudtam nézni.

- Igen.

- Mióta? - morogtam. - Meddig játszottál velem?

- Nem így volt, Leda. Tényleg kedvellek téged.

Nem érdekeltek a közhelyek, csak a válaszok. - Mennyi ideig?

- Amióta csatlakoztál hozzánk.

- Ezért segítettél nekem - jöttem rá keserűen nevetve. - Elég erősnek kellett lennem.

- Az istenek első ajándékára szükséged volt, mielőtt ezt meg tudtad volna inni anélkül, hogy azonnal meghalnál. - A tekintete a kezemben lévő fiolára siklott. - De nem hiszem, hogy egy hét alatt meghalnál.

- Akkor egy hónap? – csattantam fel.

- Nem voltál hajlandó arra, hogy kockáztasd az életed, hogy megmentsd az öcsédet? - kérdezte. - És csak hogy tudd, a Nektár megivása nem ölt volna meg.

Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg elhitte-e ezeket a szavakat. És meg sem próbáltam. Úgy látszik, nekem volt a legrosszabb hazugságérzékelőm a világon.

De Nero nem vette be. - Az a Nektár mindenkit megöl tízes szint alatt - mondta Harkernek. - Engem is megölne.

- Te nem láttad, milyen gyorsan gyógyult, Nero. És emlékezz, hogy a második adag Nektárra is rögtön reagált. Van benne valami. Ő más. Az istenem mondta ezt nekem. Garantálta nekem, hogy nem fog meghalni.

- Kihasználtál engem. - Az arcába vágtam a szavakat, és reméltem, hogy jobban fájnak neki, mint nekem. Kicsinyes voltam. - Úgy tettél, mintha törődnél velem.

- Nem játszottam meg magam.

- Kihasználtál engem a saját személyes hasznodra. Nem segítek neked rabszolgasorba taszítani a testvéremet.

Ezzel a mondattal a földre dobtam a fiolát. Az üveg összetört, és a folyadék kiömlött belőle, gyorsan elveszítve a csillogását.

- Ez az istenek akarata - mondta Harker. - Nincs más megoldás.

- Ez nem az istenek akarata. Ez az egyik isten akarata, egy színdarab, amit rendez - mondta Nero.

- Tudod, melyik isten? - kérdeztem tőle.

- Nem. - Ez láthatóan végtelenül bosszantotta. - De ki fogom deríteni, és aztán jelenteni fogom ezt az Istenek tanácsának.

- Fogalmad sincs, kivel szórakozol - mondta Harker.

- Nem. Te nem tudod, hogy kivel szórakozol – és belevágtam az arcába.

Jó ütés volt, gyors, éles, erőteljes - de soha nem jutott volna át Harker védelmén, ha nem bámulja vágyakozva a lábam előtt elpárolgó folyadékot. Ahogy Harker felegyenesedett, hogy visszavágjon, Nero egy sokkal nagyobb adag nyugtatót lőtt bele, mint amilyet a vámpírok ellen használtunk. Harker egyetlen, tántorgó lépést tett előre, majd eszméletlenül a padlóra zuhant.

- Megvolt - mondtam Neronak, miközben Harker kezét és lábát kötözte.

- Ne vedd sértésnek, Pandora, de egy szerencsés ütéstől még nem állsz készen arra, hogy felvegyed a harcot a Légió egy hetedik szintű katonájával.

- Még mindig gyenge volt a legutóbbi harc óta - mutattam rá.

- És te is.

- Nem szeretem, ahogy vitatkozol.

Egyetlen szemöldökét felém vonta. - Logikával?

- Pontosan.

Furcsán nézett rám.

- Mi az?

- Harkernek igaza volt veled kapcsolatban - mondta. - Te más vagy. Különleges. Van benned valami energia. Nem tudom megmagyarázni.

Nem volt semmi, amit meg kellett volna magyarázni - vagy bármi különleges, csak a makacs akaratom, hogy megmentsem az öcsémet és megvédjem azokat, akiket szerettem.

- Mit fogsz csinálni? - kérdeztem halkan. - Velem kapcsolatban?

- Úgy érted, hogy feljelentelek-e, és elmondom a Légiónak, hogy mi a testvéred?

Némán bólintottam.

- Nyilvánvalóan nem ismersz engem túl jól.

Lenéztem Harkerre. – Őt sem ismertem túl jól.

- Én nem vagyok Harker - mondta Nero, a vállamra téve a kezét. - Mondtam, hogy mindenki okkal csatlakozik a Légióhoz. Az övé a hatalom volt. És a rend iránti igény. Angyal akart lenni. És nem tudott nemet mondani egy isten parancsára.

- És te?

Nero felnyögött. - Én már most is angyal vagyok. És túl gyakran mondok nemet a parancsokra ahhoz, hogy a saját érdekemben ne tegyem. A titkod biztonságban van nálam.

- Köszönöm. - A kezemet az övébe helyeztem, és köszönetképp megszorítottam. - Nem tudom, meddig fog ez tartani. Az egyik isten már tud Zane-ről. Mennyi idő múlva mondja el a többieknek?

- Nem fogja. Az istenek ugyanúgy hatalmi játszmákat űznek egymással, mint a démonokkal. Mindig megpróbálnak fölénybe kerülni a többiekkel szemben. Ez az isten, bárki is legyen, nyilvánvalóan fegyverként akarja használni a bátyádat, hogy megerősítse a saját a pozícióját a többiekkel szemben.

- Honnan tudod? - kérdeztem.

- Mert ha az összes isten tudná, már a bátyádat keresnék. És te nem állnál itt.

- Meg lennék kötözve, és kínoznának az információért.

- Igen.

Nevettem. Kemény nevetés volt, tele bánattal és kétségbeeséssel. Nem mintha meglepett volna a nyers őszintesége. Azt hiszem, már hozzászoktam. Még értékelni is kezdtem. Nem mintha ezt be akartam volna vallani Neronak. Nem volt szükség arra, hogy nyíltan invitáljam, hogy megkínozzon.

- Ha Zane nincs az isteneknél - és a démonoknál sem -, akkor hol van? - kérdeztem Nerot.

- Nem tudom - mondta homlokát ráncolva. - De ki fogjuk deríteni.