11. VÁMPÍR CSÓKJA

Körülöttem kitört a harc. A fekete ruhás férfiak zsoldosoknak tűntek. Nem láttam semmilyen jelzést a ruhájukon, ami arra utalt volna, hogy egy nagyobb szervezethez tartoznak. És mindannyian emberek voltak. Ez legalább a mi előnyünkre szólt.

Ami nem volt az előnyünkre, azok a számok. A zsoldosok kétszeres túlerőben voltak, és annyi késsel voltak felfegyverkezve, hogy egy bérgyilkos sírva fakadna az irigységtől.

Az egyik férfi rám rontott. Kikerültem, és a bár felé rohantam. A bombasztikus koktélok készítéséhez használt varázsfüstgépet teljes erővel feltekertem. A Magitech gépből sokszínű füst áramlott ki, és szétterült mindenfelé a klubban. Szinte lehetetlen volt látni, de a zsoldosoknak ez még rosszabb lehetett. Ha csak egy kicsit is jobban látnánk a támadókat, mint ők minket, az lehetett volna az előny, amire szükségünk volt. Ráadásul a többi érzékszervünkre is támaszkodhatunk.

Egy másik zsoldos bukkant elő az izzó füstből. Két fejjel fölém magasodott, és olyan testalkatú volt, hogy bicepszével sziklákat repeszthetett volna meg, egy fenevadszerű ember volt. Egy kést suhintott felém. Kitértem. Elég erősen meglendítette azt a valamit ahhoz, hogy leszakítsa a karomat, és én tényleg eléggé ragaszkodtam hozzá. Tovább csapkodott és suhintott, ezzel hátrálásra kényszerítve engem. Hátamat a pultnak vetettem.

A kése lecsapott, és átszúrta a fapultot. Alig mozdítottam el időben a kezemet. Ez a fickó nem viccelt. Talán mégis igaza volt Neronak. Nem futhattam el mindig. A tekintetem a zsoldos pultba vágott késére siklott. Elég szorosan be volt ékelődve. Úgy tűnt, ez nem zavarta őt. Már húzott is elő egy másikat.

Felugrottam a pultra, és megragadtam a beragadt kés nyelét, hogy megforduljak vele. Ahogy körbecsúsztam, kirúgtam, és a lábam keményen a zsoldos fejéhez csapódott. A földre zuhant, ez teljesen kiütötte.

Alig hittem a szerencsémnek, leugrottam a pultról, hogy megkeressem a barátait. Mindannyiukat a padlón találtam, a legtöbbjük eszméletlen volt, de néhányan meg is haltak. Három beavatott társamat megszúrták, de egyikük sem volt halott. Ugyanilyen könnyen történhetett volna velünk fordítva is. Mi a fene történt itt? Miért támadtak ránk ezek az emberek?

Ekkor láttam meg, amit a félelem és az adrenalin korábban nem engedett felismerni. Ma este nem mi, beavatottak voltunk az egyedüliek a klubban, de most mi voltunk az egyetlenek, akik itt álltunk. A zsoldosok egyenesen felénk tartottak. A Légió katonái a kisujjukat sem mozdították, hogy segítsenek nekünk. Valójában teljesen eltűntek.

A színes gőz elszállt, mintha varázsütésre eloszlott volna, és láttam, hogy a légiós katonák belépnek a klubba. Nero állt elöl, őt követte Harker és Somerset kapitány - majd még néhány számomra ismeretlen légiós, köztük azok, akik engem és Harkert bámultak.

- Felültettek minket - mondtam Ivynak, de a szememben csillogó fény kizárólag Neronak szólt. - Ez is csak egy újabb teszt volt.

- Igen, ez egy teszt volt - mondta Nero az egész teremhez szólva. - Minden egy újabb teszt. Ezt tudtátok, amikor a Légióba jelentkeztetek. Csak az erősek maradnak életben. - Letett egy üveget és egy serleget a bárpultra. - Még egyszer inni fogtok az Istenek Nektárjából, ezúttal egy erősebb adagot. Aki elég erős, az átmegy, és elnyeri a Vámpír csókját, az első képességet a Légióban. Ezután közénk fogtok tartozni.

Nem mondta, hogy mi fog történni azokkal, akik nem elég erősek. Ez már nyilvánvaló volt.

- Álljatok sorba - parancsolta Nero.

És mint jó kis beavatottak, azt tettük, amit mondott. Ezúttal a sor végén álltam. Rémülten néztem, ahogy hat beavatott társam meghalt, mielőtt végre én következtem.

Elvettem a teli serleget Nerotól, és olyan gyorsan kortyoltam a bíborvörös folyadékot, ahogy csak tudtam, imádkozva, hogy ne hányjam ki újra. A saját halálom lehetőségét kitöröltem a fejemből. Az nem segített.

Nem haltam meg, és nem is hánytam. Még csak nem is remegtem vagy görcsöltem. Ezúttal nem. Ezúttal, amikor ittam az Istenek Nektárjából, többet akartam. A folyadék a nyelvemen táncolt az érzések szimfóniájában, amivel nem tudtam betelni. Lenéztem az üres serlegre, és sajnálkoztam, hogy ilyen gyorsan megittam. Ahogy Nero a serlegért nyúlt, én belekapaszkodtam a karjába puszta kétségbeesésemben.

- Még - mondtam, a hangom érdes volt a vágytól.

Ez válaszra késztette azt a gránitarcot. Meglepetés villant a szemében. Megpróbáltam megragadni a Nektárt tartalmazó üveget, de ő kinyújtotta a kezét, és elkapta a kezem. A statikus elektromosság áramütése csattant a kezünkön.

Kinyitotta a száját, hogy hozzám szóljon, de aztán bizonyára másképp gondolta. A keze vasmarokba zárta az enyémet, és elrántott a pult mellől. - Gyerünk, beavatottak. Mozgás! - Harker felé intett. - Vedd át.

Harker furcsán nézett ránk, de megtette, amit Nero kért. Újratöltötte a serleget, és éppen átadta a soron következő beavatottnak, amikor Nero kirángatott a szobából. A folyosó, ahová beléptünk, sötét volt és üres. Kivéve kettőnket.

- Mi az, angyalom? - Nevettem. – Félrehúzol, hogy szórakozhass velem?

Rám nézett, az arca kiismerhetetlen volt. - Részeg vagy.

- És akkor mi van? - Megpróbáltam letépni magamról a kezét, de Vasököl lovag nem volt hajlandó megmozdulni. Így hát a másik kezemmel könnyedén végigsimítottam az ujjain. Meglepően puha bőre volt ahhoz képest, hogy az istenek keze az igazságszolgáltatás keze.

A kezemet figyelte, mintha nem tudta volna, mit kezdjen azzal, amit csinálok. - Megrészegültél a Nektártól.

- És?

- Hogy érzed magad?

Elmosolyodtam. - Aggódsz értem? - Az ajkaimat az ujjaira simítottam, és megcsókoltam őket.

A keze szétnyílt, és elengedett. - Ez komoly dolog, Leda.

Közelebb léptem hozzá, átkaroltam a vállát. - Ezúttal nem Pandora? Mmm, biztos nagyon tetszek neked.

Egy hang a fejemben azt kiabálta, hogy hagyjam abba, és üvöltötte, hogy mi a fenét csinálok. Nem hallgattam rá. Ehelyett még közelebb hajoltam hozzá, a mellkasomat az övéhez szorítva. Végigsimítottam az orromat a nyakán, és belélegeztem. Az illata elárasztott, a szex és az angyal szédítően férfias illata.

- Jó illatod van.

- Betegnek kellene lenned fájdalomtól fetrengve, nem pedig többre vágynod - mondta.

- De én többet akarok. - Végigsimítottam az ujjammal az alsó ajkán, és ettől nagyon mozdulatlanná vált.

- Nem vagy önmagad. - Mágia égett a szeme mögött, smaragdzöld tűz, ami csak arra várt, hogy eleressze.

- Talán ez vagyok én teljes valómban - suttogtam a fülébe.

Az új agyaraim égették az ínyemet, és a puszta éhségen túli, ősi szükséglet áradt szét bennem. A nyakához hajtottam a számat, és a pulzusának minden egyes dobbanása az ajkaimhoz érve a kínzó vágy újabb lüktetésével töltött el. Futólag arra gondoltam, hogy valóban nem vagyok önmagam, de ez az esztelen, vágyakozó nimfomániás, aki úrrá lett rajtam, visszautasította ezt a gondolatot - minden értelemmel és józan eszemmel együtt. Csak én voltam, az előttem álló gyönyörű angyal és a köztünk lévő gyötrelmesen nagy távolság.

Kinyújtottam a kezem, és hátrasimítottam a homlokára hullott karamella színű tincset. Olyan puha volt, mint a selyem, és a Magitech fényeinek aranyló csillogásában ragyogott.

- Olyan szép vagy. Mint egy angyal. - Kuncogtam a saját viccemen. - Fogadok, hogy olyan jó az ízed, mint amilyennek látszol. - Az agyaraim lassú, széles körökben simogatták a nyakát. Éreztem, ahogy a vére a bőre felszínén lüktet, és csalogatott, hogy megkóstoljam.

Megtettem.

Az agyaraim áttörték a bőrét, és a vére a számba ömlött. De nem vér íze volt. Olyan íze volt, mint a tiszta extázisnak. Jobb volt, mint a Nektár. Jobb, mint bármi, amit életemben valaha is éreztem. Bizsergette az ízlelőbimbóimat, és lecsúszott a torkomon, egyszerre enyhítette és szította a bennem tomboló vágyat, a vágyam minden korttyal nőtt, ahogy magamba húztam őt. A vére átégette az enyémet, lángra lobbantotta, a nyers izgalom láncreakcióját indította el, amely úgy megrázott, hogy alig bírtam visszafogni magam. Többet kellett kapnom.

Nero elkapott, ahogy megtántorodtam, kezét a csípőmre tette. Kétségbeesetten kapaszkodtam belé, közelebb húztam magamhoz, miközben magamba szívtam fűszeres édességét. Felnyögött, durván megragadott, és a falhoz lökött. Felemelte a fejem, hogy a szemem találkozzon az övével. Már nem volt hideg. Parázslott, mint egy vulkán.

- Szükségem van rád - nyögtem, és meggörbítettem a hátam.

Tekintete a melleimre meredt, amelyek a pólómnak feszültek. Egy pillanat alatt a keze a felsőmön volt, a fejemen át lerántotta és a földre dobta. Majd a számra tapadt. A keze végigsimította a meztelen bőrömet a bordáimon, a melltartóm szélénél ingerelve. Leengedtem a kezemet az övéhez, és a csattal babráltam. A keze a fenekem köré csúszott - aztán egyszerűen megdermedt.

- Harker - mondta.

Átpillantottam a válla felett, és megláttam, hogy Harker az ajtóban áll, arca óvatosan közömbös. A józan ész magamhoz térített, és rugdosva- rángatva kivonszolt a vágy feneketlen kútjából, amely felülírta a racionális agyamat. Ahogy a fejem kezdett kitisztulni, a világ lassan visszatért a látóterembe. Elléptem Nerotól, és felkaptam a földre dobott pólómat a padlóról.

- Bent van rád szükség - mondta Harker Neronak. A tekintete rám villant.

Égő arccal rángattam vissza a felsőmet a fejemre. Nero a torkához érintette a kezét, hogy meggyógyítsa a vad marcangolást, amit én csináltam vele. Aztán elhaladt Harker mellett, hogy újra belépjen a klubba. Harker egy pillanatig rám nézett, arckifejezése szokatlanul zárkózott volt, aztán követte.

Én következtem, a hangulatom nagyot zuhant. Nem tudtam elhinni, mit tettem. Megharaptam egy angyalt. Megrészegültem tőle. És akkor és ott, a folyosón szexeltem volna vele, ha Harker nem szakít félbe minket. Mi a fene ütött belém?

Végignéztem a tizennyolc megmaradt beavatotton. Senki sem halt meg, amíg én Neróval csókolóztam, de valaki meghalhatott volna. A gondolat még jobban kijózanított.

- Üdvözlünk titeket az Angyalok Légiójában - szólt hozzánk Nero.

Ahogy a tekintete végigsöpört a tömegen, elfordítottam a tekintetem. Nem tudtam ránézni. Most nem. Azok után, ami köztünk történt - és majdnem történt - nem.

- Az istenek első ajándékát megkaptátok- folytatta Nero. - De még nem éltétek túl. Uralkodnotok kell az éhségen, amely az ajándékkal jár. - Rám pillantott. - Meg kell majd tanulnotok, hogyan bánjatok az erővel, az állóképességgel és a gyorsasággal. És meg kell tanulnotok meggyógyítani magatokat mások életerejéből táplálkozva. Ez a Vámpír csókjának ereje.

Végigsimítottam az ujjammal az ajkaimon. Még mindig éreztem az ízét.

- Minden, amit eddig csináltatok, ehhez vezetett - mondta Nero. - Minden, amit mostantól kezdve tesztek, meghatározza a jövőtöket a Légióban. És ez most kezdődik az első küldetésetekkel.

Néhányan halkan felnyögtek, de senki sem szólt semmit.

- Három csapatra osztunk titeket. Locke őrnagy kiosztja a parancsokat. Ha az egyest kapjátok, velem vagytok. Ha a kettest, vele. A hármasok pedig Somerset kapitánnyal mennek.

Harker körbejárta a szobát egy tállal, benne összehajtogatott papírlapokkal, a beavatottak felváltva nyúltak bele. Amikor én kerültem sorra, kihúztam egyet.

- Úgy tűnik, velem vagy, Pandora - mondta Nero közvetlenül mögöttem.

Megfordultam, és óvatos pillantást vetettem rá. Az arca visszatért ahhoz a kifejezéstelen márványmaszkhoz, ami egy angyalhoz illik. Egészen másképp nézett rám azon a folyosón.

Állj! szidtam le magam. Nem volt okom erre gondolni. Semmi jó nem származna abból, ha visszaemlékeznék az átmeneti őrület e pillanatára.

Somerset kapitány vezette ki először a csoportját a klubból. Harker és az új katonái következtek. A többiek követték Nerot a vasútállomásig.

- Hová megyünk? - kérdezte az egyik csapattársam. Még mindig rosszul nézett ki a Nektártól. Bárcsak én is ilyen ártalmatlanul reagáltam volna rá.

- Majd megtudjátok, ha odaérünk - mondta Nero, és felvezetett minket a karcsú, ezüstszínű vonatra.