19. fejezet
Krysta Étienne-nel és Halhatatlan testvéreikkel (nagyon furcsa volt így gondolnia rájuk) a hatalmas, illatos, örökzöld fák alatt álltak. Újhold volt, ami az előnyükre szolgált. Hacsak nem világítják meg a bázist nagy teljesítményű stadionreflektorokkal, rengeteg sötét, árnyékos helyet találnak majd a Halhatatlanok, ahol meghúzódhatnak.
Étienne megfogta a kezét. Tartsd nyitva az elméd az enyém előtt.
Idegesnek tűnsz, nézett fel rá. Ő is ideges volt egy kicsit. Megint meg akarod kérni a kezem? incselkedett vele.
A férfi rámosolygott. – Dehogyis. Nem kockáztatnám, hogy megváltoztasd a válaszod.
Krysta megcsóválta a fejét. Mindig igent mondanék neked.
Étienne lopott tőle egy gyors csókot.
Jobb már? kérdezte a lány.
Igen.
Amiatt aggódsz, hogy megsérülök, ugye?
Jól ismersz.
A lánynak tetszett a gondolat, hogy ez valóban így van. Harcoltunk már zsoldosok ellen és legyűrtük őket.
Ott kevés volt a közelharc, leginkább csak lőttél.
De most már Halhatatlan vagyok. Nem ölnek meg a golyók.
De attól még pokolian fáj, ha eltalálnak, és mint már mondtam, gyűlölöm látni, hogy fájdalmaid vannak.
Hihetetlenül szerelmes vagyok beléd, vallotta be Krysta.
Én is beléd, felelte a férfi, és szemei mélyén borostyántüzek lobbantak.
Tudom. De ne hagyd, hogy ez elvonja a figyelmedet ma éjjel. Nem akarom, hogy aggódj miattam. Tudok annyira seggeket szétrúgni, mint a többiek.
Étienne felemelte a kezét, és csókot lehelt a csuklója belső oldalára. Ahogy akarod.
Igazából úgy hazudsz, mint a vízfolyás, és aggódni fogsz miattam, igaz?
Túlságosan jól ismersz.
Seth jelent meg a közelükben. – Chris és a Szekundánsok elfoglalták a helyüket. Ideje munkához látni.
– Mindenki őrizze meg az éberségét – egészítette ki David.
Minden Halhatatlan bólintott, és előhúzták fegyvereiket.
Seth és David eltűntek. Krysta előbb azt hitte, hogy teleportáltak, de amikor a füleit megcsapta szárnysuhogásaik hangja, rájött, hogy csak alakot váltottak és felszálltak.
Roland, Sarah és Marcus a földön lőtt ki utánuk.
Melanie és Bastien követte őket.
Richart teleportált.
Krysta, Étienne és Lisette is megindult.
Ethan, Edward, Yuri és Stanislov zárták a sort.
Szorongás árasztotta Étienne-t. Hangtalanul kell átjutniuk a kerítésen, hogy a lábaik alig érintsék a földet, egyetlen nesz sem értesíthette az őröket a jelenlétükről.
Krysta valóban fantasztikus harcos, és nem szenved önbizalomhiányban sem. De most nem vámpírok ellen harcol. Auralátó képessége nem segítheti, mint a vámpírok esetében, és...
Fogalma sem volt, hogy fog reagálni a lány arra, hogy most embereket kell ölnie.
Háborúban állunk, felelt az át sem küldött gondolatára a lány, az életünk forog kockán. Halhatatlanoké. Vámpíroké. Tehetségeseké. És embereké is, ha ezeknek itt sikerül létrehozni a szuperzsoldos sereget. Amikor megölöm őket, úgy fogom érezni, mintha katona lennék és az országomat védeném.
Hogy csinálod ezt? kérdezte Étienne.
Mit?
Olvasod a gondolataimat?
Azt hiszem, hogy... hogy is nevezted? Kivetíted őket, vagy valami ilyesmi.
Itt az idő, szólt közbe Lisette.
És Étienne még mindig aggódott.
Detonáció remegtette meg az éjszakát.
Az erdő, amiben eddig futottak, szétvált előttük, a magas pengekerítés fenyegetően közeledett.
Étienne könnyedén átugrotta, és visszatartotta a lélegzetét, míg Krysta nem tette ugyanezt.
Megszólaltak a szirénák, éles vijjogásuk brutális hatással volt kifinomodott hallásukra.
Kitört a lövöldözés, az őrök szembefordultak a fenyegetéssel, és szinte teljesen vakon lövöldöztek az udvaron átrohanó homályos alakokra.
A katonák sorra kiáltottak fel, majd hallgattak el, ahogy Ethan és Edward nekilátott a likvidálásuknak.
Golyók zizegtek a levegőben, akár a szúnyogok. Étienne a lehető legtöbbet elkerülte, miközben ő és Krysta követték Bastient és Melanie-t a főépület melletti barakkokhoz.
Étienne-nek fogalma sem volt, hogyan jutott be Seth és David a főépületbe, de a téglafal úgy nézett ki, mintha több gránát is eltalálta volna.
Mélyet szippantott a levegőből. Vér illatát hozta feléje a szél. Étienne meglátta, hogy karmazsin folyam indul el Krysta vállából. Összeszorította a fogát.
Jól vagyok, mondta a lány, ne aggodalmaskodj miattam.
Könnyebb mondani, mint megtenni.
Előttük Bastien elkáromkodta magát, amikor Melanie anélkül, hogy megvárta volna őt, eltűnt az egyik barakk ajtaja mögött.
Étienne egy másik felé indult Krystával a sarkában.
A pokolba! Ez lehetett a nappali őrök szállása, mert kibaszottul tele volt. Pólós, boxeres férfiak ugráltak le az ágyakról, és kapkodtak a fegyvereikért néhány másodperccel azután, hogy az az árkozott riasztó értesítette őket a támadásról. Étienne egy pillanatra sem állt meg. A katanáival valóságos rendet vágott közöttük, tombolt, akár egy pamplonai bika. Fájdalomüvöltések kísérték az útját. A helyiség másik végében megállt, és megfordult.
Krysta sem lassult le mögötte, cikkcakkban haladt utána, kardjai jobbra-balra kivillantak, megtalálták azokat a zsoldosokat, akik megúszták Étienne pengéit.
Két újabb golyó járta át. Fájdalom hasított a combjába és az oldalába.
Összeszorította a fogait, és magában roppant hálás volt, amiért ma éjjel nem a shotóit hozta magával, hanem hosszabb pengéjű katanákat választott. A hosszabb pengék hatásosabbak is voltak felfegyverkezett emberekkel szemben, és úgy tűnt, halálra is ijesztik őket.
Az emberi aurák színei kavarogni kezdtek, gyorsan átvette a többi szín felett a dominanciát a félelem sötétvöröse.
Krysta azt kívánta, bárcsak az auráik elárulnák, pontosan hova is fognak lőni, mert azok a rohadt golyók kurvára csíptek!
És végtelenül boldog volt, hogy Étienne átváltoztatta. Anélkül valószínűleg már a padlón heverne és épp elvérezne.
Étienne visszafordult feléje.
A félelem illata összevegyült a vér és a halál erős szagával.
Egy nyugtatónyíl suhant el mellette, szint súrolta a fülét.
A szarba!
Megkereste pillantásával a lövöldözőt, és...
Ó! Úgy tervezte, hogy kiüti a kezéből a fegyvert, de túlságosan messze nyújtotta katanáját, és levágta a férfi egész kezét.
A katona felordított, a fegyver a földre koppant, a férfi pedig a csuklóját szorongatva térdre rogyott.
Golyó fúródott Krysta vállába.
Megtorpant.
Krysta! kiáltott rá mentálisan Étienne.
Oké. A következő katona irányába fordult. Majd az azt követő felé. Az elzuhanó testek fölött átlépve módszeresen tartott Étienne felé.
Valami megszúrta a nyakát, annyi volt csak, mint egy méhcsípés... és a világ elfeketedett.
Étienne a két pengével két katonát iktatott ki, majd átnézett az elzuhanó testek, és a még harcoló katonák fölött Krysta irányába.
A lánynak egy nyíl állt ki a nyakából.
A térde megroggyant, elterült a padlón.
– Krysta!
Egyetlen nyugtatónyílnak nem kellett volna ilyet hatást kiváltania. Már ha egyáltalán csak egy érte. Ő minden esetre nem látta, hogy több találta volna el.
Krysta!
Nem mozdult. Nem reagált a kiabálására. Csak feküdt ott, mintha halott lenne.
Étienne? szólította meg Lisette Mi van?
Krysta elesett!
Átvágta magát a barakkon, a zsoldosok hullottak körülötte.
Hogy lehetnek még mindig ilyen sokan?
Melanie száguldott be az ajtón és azonnal odatérdelt Krysta mellé.
Vagy ő is hallotta a mentális kiáltását, vagy Lisette szólt neki, hogy Krystának segítségre van szüksége.
Étienne szemmel tartotta őket, miközben a kibaszott zsoldosokkal harcolt.
Melanie kihúzta a nyilat. Figyelj a gondolataimra, sugározta feléje. Hallasz? kérdezte, miközben két ujját mélyen belenyomta Krysta nyaki pulzusába.
Igen. Valami nincs rendben. Csak az az egyetlen nyíl találta el. Azonnal elvesztette az eszméletét.
Oké. Semmi pánik. Életben van.
Ettől egy kissé megkönnyebbült. Látni, hogy Krysta tehetetlenül elzuhan, pokolian megrémítette.
Melanie a zsebébe nyúlt és előhúzott egy ellenszerrel töltött auto-injektort, levette a kupakot és odaszorította Krysta nyakához.
Nem történt semmi.
Étienne mellkasába újabb golyók fúródtak.
Koncentrálj! dörrent rá David. Ő és Seth minden bizonnyal szemmel tartották az eseményeket.
Étienne leszúrta a lövészt. Egyik kezéből kiejtette a kardját, megragadta az elzuhanó férfi automata fegyverét, és tüzet nyitott a Krysta és Melanie felé igyekvő katonákra, míg a másik pengéjével a közelebb álló zsoldosokat aprította.
Újabb testek zuhantak a padlóra.
Krysta szemhéja megremegett, majd felemelkedett.
– Hallasz engem? – kérdezte tőle Melanie, és közelebb hajolt hozzá, hogy magára vonja a figyelmét a harci zajokról és sikolyokról.
Krysta bólintott. Étienne még akkora távolságból is látta, milyen lassan reagál.
– Tudsz mozogni?
A keze megrándult. Majd a lába is. Lassan közelebb húzta a karját a testéhez. – Gyenge vagyok – súgta.
Melanie a zsebébe nyúlt és újabb auto-injektort vett elő.
Várj! Étienne-nek eszébe jutott, amit Richart mesélt, hogy mennyire feldühödött Melanie, amikor Bastien magán próbálta ki az ellenanyagot, mert az olyan erős volt, hogy egy elefántot is megölt volna. Attól tartott, hogy a szíve olyan sebességre kapcsol, ami már puszta vibrálás, és ami nem elégséges ahhoz, hogy keringetni tudja a vért a testében.
Melanie figyelmen kívül hagyta, odanyomta az injektort Krysta karjához.
Krysta felsóhajtott. A szemei nagyra nyíltak, felült, a mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt.
– Jól vagy? – kérdezte Melanie és megragadta a csuklóját.
Krysta bólintott. – Csak a szívem száguld.
– Semmi mellkasi fájdalom?
– Nincs.
– Nehézlégzés?
– Gyorsabban lélegzem a szokásosnál, de... azt hiszem, rendben vagyok.
– Azonnal tudnom kell róla, ha a helyzet rosszabbodik.
Krysta bólintott, felállt és felmarkolta elejtett kardjait.
– Melanie elkapta Étienne pillantását. Szólj a többieknek, hogy a zsoldosok növelték az adagot. Egyetlen nyíl elég, hogy azonnal összeessen valaki, nem lesz ideje az ellenszérumot használni. Minden Halhatatlannak legalább kétdózisnyi ellenszerre lesz szüksége. – Egészen biztosan rendben vagy? – kérdezte Krystát.
Krysta bólintott, és már ugrott is az összecsapás közepébe, onnan vigyorgott vissza Melanie-ra. – Jól vagyok. Köszönöm!
Melanie kisprintelt az ajtón.
Seth hamarabb figyelmeztette a többieket, mint ahogy erre Étienne-nek alkalma lett volna.
Viszont így még épp időben húzta le a fejét egy nyíl elől.
Pillanatokkal később az utolsó zsoldos is elesett, és Étienne Krystához lépett, hogy köréje fonja a karjait.
– Jól vagyok – motyogta bele a lány a pólójába.
Érezte milyen gyorsan emelkedik és süllyed a mellkasa, és hallotta, hogy a szíve dübörög. – Fogadni merek, hogy szédülsz.
– Mit is mondhatnék. Ilyen hatással vagy rám – felelte.
– Ne viccelj ezzel! – csattant fel Étienne, és még közelebb húzta magához.
– Sajnálom – mondta Krysta, és hátradőlt, hogy felnézhessen rá. – Jól vagyok. Tényleg. Azt hiszem, a dupla dózisú ellenanyag egy kissé erős, de nem érzem úgy, mintha a halálomon lennék, vagy ilyesmi.
– Ne haragudj. Nem akartam kiabálni veled.
– Tudom, édesem. Minden rendben van. Tényleg... remekül érzem magam. – Szinte helyben toporzékolt, úgy tűnt, képtelen nyugton megállni. – Igazából... nagyon is feldobott vagyok. Kedvem lenne... nem is tudom... mondjuk felkapni egy helikoptert, vagy valami. – Megfogta a férfi kezét és nevetve az ajtó felé húzta – Gyere. Menjünk. Még sok segget akarok szétrúgni!
Étienne elkapta, amikor elbotlott siettében, aztán követte őt ki a szabadba.
Melanie és Bastien épp az utolsó barakk felé indult.
– Már csak ez az egy van – szólt vissza a válla fölött Bastien, majd eltűnt odabenn Melanie-val a nyomában.
Richart Étienne előtt jelent meg, de villámgyorsan Krysta felé fordult, és aggodalmasan végignézett rajta. – Jól vagy? – kérdezte, és a szemeit fürkészte.
– Nagyszerűen! – válaszolt a lány túlságosan is nagy lelkesedéssel.
Richart és Étienne összenéztek.
– Hallottad Sethet? – kérdezte Étienne.
A bátyja bólintott. – Vigyázzatok magatokra. – Aztán eltűnt.
Te is, súgta bele Étienne a fejébe.
Richart mellett Edward és Ethan is folyamatosan csökkentették az őrök számát.
A hangárokból kihallatszó pokoli csatazaj alapján Yuri és Stanislov ott kézben tartották a dolgokat.
Vagy éppen nem.
Három zsoldos rohant ki távolabbi hangárból, az egyik helikoptert szemelték ki.
A rotor lapátok forogni kezdtek, amikor a motor életre kelt.
Krysta szélesen rávigyorgott Étienne-re, az arcán izgatottság ragyogott. – Megcsinálom! - kiáltott fel, eltette a kardjait, helyettük két tőrt húzott elő.
– Mit?
– Leszedem a helikoptert – kiáltott a lány, és már futott is.
– Várj! – indult utána Étienne. Melanie!
Igen?
A dupla dózisú ellenagyag okozhat abnormális viselkedést?
Határozottan megtörténhet. Hiszen végül is egy serkentő, és brutálisan erős. Miért?
A helikopter felemelkedett a földről.
Krysta fokozta a sebességét, olyan tempóban száguldott feléje, mintha idős Halhatatlan lett volna.
Mert Krysta elvesztette az átkozott eszét!
A helikopter lassan fordulni kezdett, fedélzeti géppuskája golyókat okádott az udvarra.
Krysta egy Humvee felé kanyarodott, lassítás nélkül pattant fel a motorház tetejére, hogy onnan a levegőbe vesse magát.
Étienne majdnem szívrohamot kapott, ahogy figyelte, hogyan korrigálja mozgását a levegőben, majd a lány eltűnt a gép egyik oldalajtaja mögött.
A kurva életbe!
Nekifutásból ő is felugrott a Humvee motorházára, hogy követhesse a lányt.
A helikopter megbillent majd forogni kezdett.
Étienne épp csak elérte a gép talpát, majd villámgyorsan megragadta az ajtó küszöbét és felhúzta magát.
A másik ajtónál a géppuskás halott volt. És épp abban a pillanatban repült ki egy másik zsoldos a gépből. A pilóta...
Krysta egy tőrt dobott a szívébe, amikor feléje fordulva rászegezte a 9 mm-esét.
A gép forgott és dülöngélt, most, hogy a kezelőszemélyzete halott volt.
– És most? – kérdezte Étienne a diadalmas mosollyal feléje forduló lánytól. Az pokolian biztos, hogy ő nem tudja vezetni ezt a járművet. És még csak ki sem ugorhatnak anélkül, hogy elkapnák őket a rotor lapátok.
Krysta szemei nagyra nyíltak. – Ó a szarba! Erre nem gondoltam.
Seth!
A föld iszonyatos sebességgel közeledett.
Seth közöttük jelent meg a gépben, és azonnal felmérte a helyzetet. – A fenébe! – Megragadta mindkettejük vállát.
Étienne megkönnyebbült, amikor az egyik hangár előtt, az aszfalton találták magukat.
Tűzoszlop emelkedett az ég felé arról a helyről, ahová a helikopter becsapódott. A rotorból darabok szakadtak le, ezek szerteszáguldottak minden irányba, számos zsoldost eltalálva.
– Te! – szegezte Seth a mutatóujját Krystára. – Most már maradj veszteg!
A lány nagyra nyílt szemekkel bólintott. – Sajnálom. Nem tudom mi ütött...
– A drog miatt van. Tudom. Étienne, vigyázz rá! – ezzel eltűnt.
Krysta még mindig hatalmasra nyílt szemekkel ránézett Étienne-re. – El sem hiszem, mit műveltem. Nagyon sajnálom. Megsérültél? Fáj valamid?
– Jól vagyok. Csak kiijesztettél a gatyámból is.
– Sajnálom – mondta újra a lány. Nem gondolkodott. Hihetetlen energia áradt szét benne, ami valamiféle kibocsátást követelt. Meglátta a helikoptert és...
Nem gondolkodott. Csak cselekedett.
– És te rendben vagy? – kérdezte Étienne, majd kirántotta a tokjából Krysta Glockját, és rálőtt valamiféle fenyegetésre a lány válla fölött.
– Igen.
– Nem fáj semmid?
– Nem. A légzésem is kezd lelassulni. – És visszatérni a racionális gondolkodása.
A férfi bólintott.
– Tényleg nagyon sajnálom – ismételte meg Krysta. Meghalhattak volna abban a helikopterben. Feldarabolhatták volna őket a lapátok, vagy bennéghettek volna a robbanásban.
A tűz megöli a Halhatatlanokat?
– Rendben. Menjünk és segítsünk Yurinak és Stanislovnak...
Étienne szemei hirtelen felakadtak, és elvágódott a betonon.
– Étienne!
Nyíl állt ki a vállából.
Átnézett a férfi fölött, és kitért egy újabb feléjük száguldó nyíl elől, amit neki szántak. Előhúzott egy tőrt, és belevágta a nyugtatópisztollyal rájuk lövöldöző zsoldosba.
A férfi odakapott a mellkasához és olyan gyorsan esett össze, mint Étienne a nyugtatólövedéktől.
Krysta letérdelt, és a hátára fordította a férfit, közben pedig két auto-injektort halászott elő. – Étienne? – Odanyomta őket a nyakához.
Néhány másodperccel később Étienne kinyitotta a szemét, majd olyan gyorsan ült fel, hogy a homlokuk egymásnak koppant.
– Au! A francba, de kemény a fejed! – panaszolta Krysta, és megdörzsölte a homlokát.
– Mi történt?
– Tényleg nem éreztél semmit?
– Mit kellett volna éreznem?
– Nem fontos. Benyugtatóztak. Jól vagy?
– Jól vagyok. – A mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt. – Egyenesen remekül vagyok! – Felpattant, széles mosoly gyúlt vérfoltos arcán. – Menjünk seggeket szétrúgni!
Krystának épp csak felállni volt ideje mire berohant a közelebbi hangárba. – Várj!
Valami felrobbant odabenn.
– Ó a szarba! – A férfi után lódult.
Seth halálos pontossággal suhintott a katanáival, és közben hallotta, hogy David felnevet az épület másik végében.
Seth is elvigyorodott, teljesen összezavarva ezzel ellenségeit. Azt hiszem, egy újabb problémával kell szembenéznünk.
Úgy tűnik.
Talált már el nyíl?
Nem. Viszont magamba szúrtam egyet.
Szükséged van rám?
Nincs. Sokkal erősebb, mint amit eddig használtak. Ellenszérumot kellett beadnom magamnak.
Dupla dózist?
Nem. Nekem elég volt egy. A fiatalok valószínűleg érzékenyebbek rá.
Minél közelebb jutott Seth az épület hátuljához, annál jobban megszaporodtak a katonák. Nyilvánvalóan védtek valamit.
Vagy valakit.
Egy nyíl fúródott a mellkasába.
Seth kihúzta.
Egy újabb találta el a nyakát.
Ezt is kihúzta, és közben átkozta a szűkös előteret, ami nagymértékben korlátozta a mozgásban. Ha az emberek csak álltak, és vakon lövöldöztek maguk elé, előbb-utóbb akkor is eltalálták.
Ismét aggódni kezdett David miatt.
Jól vagyok.
Vigyázz, nehogy egy második dózis ellenanyagot is fel kelljen használnod. Ha az Davidet is úgy kiüti, mint Étienne-t és Krystát...
A pokolba, az ő erejével felmérhetetlen a pusztítás, amit okozhat.
David nevetett. Ne aggódj. Ezt nem kockáztatom meg. És idejönnöd sem kell. Már majdnem kiiktattam az összes katonát.
A parancsnoknak semmi nyoma?
Semmi. A zsoldosok elméje pedig túlságosan kaotikus, szinte értelmetlen olvasni.
Én azt gyanítom, hogy egyre közelebb jutok hozzá.
Folyamatosan golyók tépdesték Seth hatalmas alakját.
A katonák pánikja megsokszorozódott, amikor azt látták, hogy minden golyó, ami beléje fúródott, néhány másodperc múlva kiemelkedett a testéből és a padlóra koppant.
– Mi az ördög vagy te? – kiáltott fel egyikük.
Egy gyerekes, „nem is akarom igazából tudni” gondolatot kapott el Seth a fejében, és ez ismét mosolyra késztette.
Az a mosoly pedig még jobban megrémítette a katonákat.
Egy zsoldos jelent meg egy ajtónyílásban, vállról indítható rakéta volt nála. – Vigyázz, tűz!
A megmaradt katonák mind a földre vetették magukat, a rakéta tüzet és füstöt okádva elhúzott felettük.
Seth intett, felfelé irányította a rakétát, ami áttört a mennyezeten, a tetőn, majd felrobbant az éjszakai égen.
A katona elfehéredett.
Seth felemelte az egyik szemöldökét. – Megpróbálod újra?
A katona eltűnt talpra kecmergő bajtársai mögött.
– Nos, én is így gondoltam. Most pedig miért nem mutatjátok meg nekem, hogy mit, vagy kit rejtegettek?
Fegyverek emelkedtek fel, a zsoldosok ismét tüzet nyitottak.
A tetőn keletkezett lyukon keresztül Seth láthatta, hogyan húznak el felette Chris Black Hawkjai.
Dübörgés hallatszott be kintről a két hatalmas rés felől, amin ő és David beléptek az épületbe, ez pedig elárulta neki, hogy megérkeztek a páncélozott csapatszállítók is, valószínűleg tömve a Hálózat őreivel.
Elég volt. Be kell ezt fejeznie, ha tudja, még mielőtt a sérülékeny emberek is becsatlakoznának a harcba.
Figyelmen kívül hagyva a sebeket, amik megállás nélkül nyíltak a testén, levágta a maradék zsoldosokat, és szemügyre vette az ajtót, amit annyira őriztek.
A kezüknél fogva elhúzta előle a testeket, majd indult, hogy belépjen.
Várj! mondta David.
Seth megtorpant.
David végigszáguldott a folyosón, és megállt mellette. – Az épület tiszta. Roland, Sarah, Marcus és Lisette mindenkit elintézett az alagsorban és a földszinten. Kívülről sem érkezhet segítség, így bármi, vagy bárki is van az ajtó mögött, az magára maradt.
Az ajtó melletti falon egy elektronikus tenyérolvasó volt felszerelve, ezzel lehetett kinyitni a zárat. Seth kinyújtotta feléje a kezét. Szikrák pattogtak a szerkentyűből, egy hangos csattanás hallatszott. Seth belökte az ajtót.
Automata fegyverek ugattak fel odabenn, golyók fúródtak a testébe.
A három fegyveres férfi folyamatosan tüzelve visszahúzódott a hátsó falhoz.
Seth felismert kettőt közülük.
Donald és Nelson, mondta David, és telekinézissel kirántotta a kezeikből a fegyvereket.
Nelson gránátot húzott elő a zsebéből, kirántotta a biztosítószeget és feléjük dobta.
David ismét a telekinézist használta, kiirányította a folyosóra, át a tetőn ütött lyukon, amit Seth a rakétával nyitott.
Nagyképű, ugratta Seth, amikor a gránát felrobbant a szabadban. Tartsd veszteg őket, amíg kiderítem, mit rontottunk el múltkor.
A férfiak mozdulatlanná dermedtek, David kizárólag a mellkasuk emelkedését-süllyedését és a pislogást engedélyezte a számukra.
Seth betört a fejükbe. Mi volt az? Egy merevlemez? Egy laptop? Rejtett biztonsági szerver? Egy e-mail? Mit hagytak ki? Hogyan történhetett, hogy Donald és Nelson újra rájött a Halhatatlanok és vámpírok létezésére, és ismét vadászni kezdtek rájuk?
Amikor Seth megtalálta a választ, az szinte sokkolta.
– Mi az? – kérdezte David aggodalmasan.
– Lehetetlen – suttogta.
– Micsoda?
Seth pillantása találkozott az övével. – Helyreállították az emlékeiket.
David ugyanolyan hitetlenkedőn mosolygott rá, mint amit ő is érzett. – Na, az tényleg lehetetlen.
– Annak kellene lennie. Magunk temettük el őket. – Olyan mélyre, hogy soha többé nem lett volna szabad felszínre kerülniük. Még gyógyszerek hatására sem. Még az álmok szintjén sem.
– Az emberek nem lennének képesek maguk megoldani ezt – mondta David.
– Így van – felelte Seth, és harag kezdett felizzani benne.
– Csakis úgy történhetett...
– Hogy segített nekik egy Halhatatlan – fejezte be Seth barátja megkezdett mondatát egy újabb képtelenséggel.
– Az egyikük ellenünk fordult?
David a férfiakra nézett. – Látod ki csinálta?
A három ember arcára fájdalom ült ki, ahogy Seth feltúrta az emlékeiket.
– Nem.
– Nem hagyhatjuk őket életben.
Seth egyetértett. Előző alkalommal is kizárólag azért hagyták életben Donaldot és Nelsont, mert túlságosan közismert személyiségek voltak, a haláluk tüzetes nyomozást vont volna maga után. De most nem volt más választásuk. Egyetlen emlékekkel rendelkező embert sem hagyhattak életben ebben az akcióban.
Seth megállította a szívüket.
David hagyta, hogy a padlóra zuhanjanak.
Egy Halhatatlan segített az ellenségnek.
Körülöttük az épület megremegett, amikor Seth önuralma kisiklott, és a fájdalmasan felduzzadó düh kiutat keresett belőle.
Mennydörgés robajlott fel az éjszakában. Majd egy másik követte. Repedések nyíltak a falakon. Vakolatdarabok potyogtak a mennyezetről.
David Seth vállára tette a kezét.
Egymásra néztek.
Nyugalom szivárgott Sethbe David érintéséből, lassan eltompította dühe erejét.
Vett egy mély lélegzetet.
Az épület remegése abbamaradt.
Hosszú percekre néma csend ülte meg a környéket.
Aztán mindenki folytatta a dolgát, a beszélgetések újraindultak.
David megcsóválta a fejét. Hogy tehette ezt egy Halhatatlan? Hogyan árulhatta el a többieket?
Mindannyiunkat elárult, helyesbített Seth rosszulléttel küzdve. Bárki is volt az, mindannyiunkat veszélybe sodort.
Azok után, hogy minden segítséget megadtál annak a férfinak, hogy alkalmazkodhasson az új életéhez, és ezernyi dolgot megtettél a boldogsága, az elégedettsége, a jobb életminősége érdekében.
Vagy nőnek.
David pontosan olyan rosszul nézett ki, mint ahogyan Seth érezte magát.
Bakancsok dübörögtek fel a folyosó padlóján, valaki közeledett feléjük.
Az ajtónyílásban megjelent a talpig feketébe öltözött Chris, a kezében automata fegyvert tartott. – Minden rendben? – kérdezte elbizonytalanodva. Csak ő volt elég tökös ahhoz, hogy most megközelítse őket.
Seth bólintott, és David keze lehullott a válláról.
Chris bölcsebbnek bizonyult annál, minthogy szóvá tegye Seth iménti kisiklását, a mennydörgést vagy az épület rázkódását. – Mindent az ellenőrzésünk alatt tartunk. A bázis a miénk, elkezdtük a takarítást. – Tekintete a három halott férfira esett, halkan elkáromkodta magát. – Tehát ők voltak azok. Hol hibáztunk? Hogyan szerezték vissza az információt? Mit rontottunk el?
– Semmit – felelte Seth. Képtelen volt kimondani, hogy az egyik társuk árulta el őket.
Chris komoran rámeredt. – Akkor most mit...?
– Később – intett nemet David a fejével.
Chris Davidről Sethre nézett, és lassan bólintott. – Persze.
Megreccsent a karján az adóvevő. Chris előkapta, motyogott feléjük valamit, majd elindult visszafelé a folyosón.
David és Seth teljes csendben követték, majd az egyik általuk ütött résen kiléptek a szabadba.
A levegő súlyos volt a füsttől, a vér és a halál szagától. A Krysta által elfoglalt, majd lezuhant helikopter még mindig égett. A Hálózati őrök a testeket hurcolták be a hangárokba. Többen a kerítés mentén járkáltak, mások a kapu körül dolgoztak. A Halhatatlanok pedig...
A Halhatatlanok egy kupacban álltak úgy húszméternyire, és nagyokat nevettek, ahogy Krysta elmesélte nekik Étienne bohóckodását a hangárban. Valamennyien fogyasztottak már a vérből, amit Chris hozott utánuk. Egyikük sem sebesült meg súlyosan. Úgy tűnt, valamennyien ellazultak, elégedettek voltak az általuk aratott győzelemmel.
Normál esetben Seth csatlakozik hozzájuk, hátba veregette volna őket és gratulál a remek munkához.
De ma éjjel...
Ma éjjel tudta, hogy az egyikük elárulta őt.
Hogyan képes bármelyikük is ellenünk dolgozni? morrant fel David.
Nem tudom, felelte Seth, és már előre félt a büntetéstől, amit ki kell majd osztania.
20. fejezet
Másnap Seth Lisette otthona előtt toporgott.
A nap fenn ragyogott az ég közepén, egyetlen felhő sem takarta. Madarak énekeltek. Mókusok rohangáltak az avarban, finomságok után kutattak.
Semmiféle mozgást nem észlelt a kétszintes épületből. Ha nagyon figyelt, egy mély, egyenletes légzést és egy nyugodt szívverést hallott.
És Seth mégis habozott.
Ő és David egyetértettek abban, hogy csakis egy telepata segíthette Donaldot és Nelsont. Bastien empata. Érezte és manipulálta mások érzelmeit, de nem volt képes ugyanerre a gondolatokkal.
Lisette és Étienne voltak az egyetlen telepaták Észak-Karolinában. Minden távolabbi telepatát teleportálni kellett volna, és Richart gondolatainak gyors átvizsgálása fényt derített arra, hogy egyetlen Halhatatlant sem teleportált a környékre anélkül, hogy arról említést tett volna.
Éppen Étienne-néktől jött. Ellenőrizte, hogy egyikük sem szerzett maradandó károsodást a duplán adagolt ellenszertől.
Szerencsére semmi ilyesmi nem állt fenn.
Krysta újra és újra bocsánatot kért a helikopteres akcióért, Seth pedig mosolyogva bólogatott rá, míg megvizsgálta Étienne elméjének még a legapróbb zegzugát is, hogy megkönnyebbülten összegezhesse, a férfi gondolatai között nincs rosszindulatúbb, mint egy meghökkentő, érdekes szexuális fantázia, amit Krystával szándékozik véghezvinni.
Seth Lisette háza előtt állva már előre rettegett a nő gondolataitól. Csakúgy, mint a büntetéstől, amit ki kell majd osztania, ha bebizonyosodik, hogy ő az áruló.
Bár soha nem ismerte el David előtt, barátja mégis tisztában volt vele, hogy Lisette Seth egyik gyenge pontja. A női Halhatatlan Őrzők szerfelett ritkák voltak. A legtöbb női Tehetséges kínhalált halt a vámpírok kezei között, mielőtt befejezhették volna az átváltozást. Tehát az olyanok, akik túlélték, mint Lisette is, felbecsülhetetlenül értékesek voltak.
Seth jól ismerte azt a mérhetetlen bűntudatot, amivel Lisette együtt élt. Megértette őt, vagy legalábbis azt hitte, hogy megérti. De ez a kegyetlen, vakmerő megtévesztés olyan csapást mért rá, amiből nem hitte, hogy valaha is felépülhet. Nem tudná sem megbocsátani, sem elfelejteni.
És még csak meg sem próbálná.
Megkeményítette a szívét, és becsöngetett.
Lisette maga nyitott ajtót, egy rózsaszín hálóinget és köntöst viselt. Nem lépett ki az ajtón, a ház árnyékában maradt a nap elől. – Szia, Seth!
– Lisette – biccentett neki, majd belépett és megvárta, hogy becsukja az ajtót. – Hol van Tracy?
– Bevásárolni, azt hiszem. – Ásított egyet, és az ujjaival beletúrt a hajába. Hosszú évek óta nem látta másképp, csak tökéletes hajfonattal, így most meglepte, hogy a fürtök vége egészen leér a csípőjéig.
– Sajnálom, hogy felébresztettelek.
A nő kedvesen rámosolygott, ami összetörte a szívét. Aztán bevezette a nappaliba. – Emiatt ne aggódj. Éhes vagy? Szeretnél egy szendvicset, vagy valamit?
– Nem, köszönöm.
Lisette leereszkedett a kanapéra, neki pedig egy szék felé intett. – Mi történt? David háza túlságosan zsúfolt ma? Ha igen, örülnék, ha itt maradnál.
– Nem. – Figyelte, ahogy hosszú, karcsú lábait maga alá húzza, és eltakarja a köntösével. – Úgy éreztem, hogy szeretnél elmondani valamit.
És ott volt. Az a furcsa arckifejezés, ami akkor is átfutott Lisette arcán, amikor az előbb kinyitotta neki az ajtót.
Míg a lány beleharapott az ajkába és habozott, Seth azt mondogatta magának, hogy haladnia kell, és behatolt a gondolatai közé.
– Nem elmondani – szólalt meg végül Lisette, észre sem véve, hogy betört az elméjébe –, sokkal inkább kérdezni szeretnék.
– Nagyszerű.
– Mindannyian tudjuk, milyen erős vagy – kezdett bele –, és ez afféle ki nem mondott szabály közöttünk, hogy ne kérdezgessünk arról... hogy milyen dolgokra vagy képes.
A korához képest meglepően erős mentális pajzsai voltak az ifjú Halhatatlannak, de Sethnek csak pillanatokig állhatott ellen.
– David egy kicsit ideges lett, amikor megtudtuk, hogy képes alakot váltani – említette meg Lisette.
Seth felhorkant. – Mert tudta, hogy vannak olyanok, akik szalontrükknek tekintenék, és folyamatosan nyaggatnák, hogy mutassa meg.
Lisette egy kis grimasszal elmosolyodott. – Egészen biztos vagyok benne, hogy Richart csak nagy nehézségek árán tartotta vissza Sheldont attól, hogy egy bemutatót kérjen Davidtől.
A fenébe is, a világon semmit sem talált a nő emlékeiben Donaldról és Nelsonról!
– Mit akartál megtudni tőlem? – kérdezte.
– Most, hogy már jobban tudom, mire vagy képes... azon tűnődtem... amikor nagyszámú zsoldos csapattal találtuk szembe magunkat, mint tegnap este, vagy amikor Bastien felállított egy nagy létszámú vámpírsereget...
– Igen?
– Miért nem csináltad azt, amit Zach is tett nemrég, miért nem törted össze az artériáikat, vagy állítottad meg a szívüket? Miért kell egyáltalán nekünk részt vennünk a csatákban? Miért kockáztatjuk az életünket, ha te egy gondolattal is képes vagy megölni őket?
Seth rámeredt. – Az a rohadt fattyú. – Zach. Nem csoda, hogy az egyetlen bűntudatot, amit a nő elméjében talált, azt Lisette amiatt érezte, hogy átváltoztatta Richartot és Étienne-t is, amikor hagyta, hogy ők táplálják. Nem árulta el őt. És Étienne sem árulta el. Egyik szeretett Halhatatlan Őrzője sem árulta el.
Zach árulta el.
A saját fajtája.
Bár nem álltak túl közel egymáshoz, de...
Igazából sosem tekintette a barátjának Zachet. Egészen a közelmúltig, amikor Zach eljött hozzá Dél-Koreában, és egészen másmilyennek tűnt. Megváltozott. Valójában akkor éjjel segített Sethnek. Ő pedig ezt jó jelnek vélte, és úgy gondolta...
Mindent elkövetett, hogy megfékezze vérmérsékletét és ne rázza meg Lisette otthonát, ám az odakinn felmorajló mennydörgéssel szemben tehetetlen volt, ahogy a felháborodás nőttön nőtt benne.
Lisette szeme nagyra nyílt. – Sajnálom. Nem kellett volna megkérdeznem. Nem tartozik rám és...
Kibaszott Zach! Seth úgy gondolta, hogy a zsibbadás lassan elmúlik, és igaza is lett. De ez volt az egyetlen, amiben igaza lett.
Amikor rájött, hogy Zach „találkozgat” Amival, úgy gondolta, ez akár hasznos is lehet. De úgy tűnik, Zachet nem vonzotta Ami jósága. Nem azért töltött órákat David házának tetején, mert kíváncsi volt az odabenn lévők kapcsolataira.
Információt gyűjtött, hogy azt átadhassa Donaldnak és Nelsonnak.
– Megölöm – suttogta dühösen.
– Kit ölsz meg? – Lisette leeresztette a padlóra a lábait, és felállt.
– Nem fontos – hazudta Seth, és igyekezett elnyomni dühét. Felállt és az ajtó felé indult. – Mennem kell.
Lisette utána sietett. – Seth, sajnálom. Nem akartalak felidegesíteni.
Megállt és feléje fordult. – Nem is tetted. A kérdésedre pedig az a válaszom, hogy nagyon kényes egyensúlyt kell fenntartani ebben a világban.
– Én nem...
– A vámpírok tisztességtelen előnyhöz jutnak, hiszen ártatlan, gyanútlan emberekre vadásznak. Az emberek nem versenyezhetnek a gyorsaságukkal, erejükkel. Azért vámpírvadászunk, hogy kiigazítsuk ezt az egyensúlyt. Ugyanígy, amikor zsoldosokkal harcolunk, akkor is törekednünk kell a kiegyensúlyozottságra. Mi gyorsak vagyunk és erősek, nekik viszont halálos fegyvereik vannak. Ha szabadon ereszteném a hatalmam, és egyetlen gondolattal pusztítanám el a katonákat, semmivel sem lennék különb, mint egy magaslesen megbúvó vadász, aki az alant legelésző őzek közé lő. Elveszne az egyensúly. És a következmények apokaliptikusak lennének.
Lisette az alsóajkát rágcsálta. – Nem tudom, mit értesz következmények alatt, de az egyensúlyt értem.
A kilincsért nyúlt, de még nem nyomta le. – Lisette – visszafordult, és újra a nőre nézett.
– Igen? – kérdezte nyugtalan arccal.
– Eleget szenvedtél már a bűntudattól a fivéreid átváltoztatása miatt.
Elfordította tőle a tekintetét, nem tetszett neki a témaváltás, nem tűnt hajlandónak megvitatni ezt a dolgot.
– Richard és Étienne is rátalált a boldogságra. Itt az ideje, hogy feloldozd magad a vélt bűnöd alól, és te is elindulj megkeresni a magadét.
Lisette nagyot nyelt, karcsú nyaka megmoccant. – Nem tudom, hogyan kell – suttogta.
Seth megcsóválta a fejét. Magára, nem a lányra. – Azt én sem.
Seth villámgyorsan nyitotta és csukta maga után az ajtót, hogy vendéglátóját ne érhesse el a napfény.
Krysta az öccse mellett állt, a két testvér belemeredt a hatalmas fürdőszobai tükörbe. – Furcsa, nem? – kérdezte a lány.
A tükörképeik borostyánszínben fel-felizzó szemeit figyelték.
Sean bólintott. – Nagyon is furcsa. Gondoltad volna valaha is, hogy ezt fogod látni? – kérdezte Sean, és közben ijesztő arcokat vágott a tükörbe.
– Nem. De félni féltem tőle. Az volt a legrosszabb rémálmom, hogy egy éjjel kicsúsznak az irányításom alól a dolgok vadászat közben, és az lesz a vége, hogy mindketten átváltozunk. – Elkapta a tükörben öccse pillantását, és vágott egy bugyuta pofát.
Sean nevetett.
– És mi újság veled? – kérdezte kíváncsian Krysta.
Sean vállat vont. – Őszintén szólva, az első évben, amikor elkezdtél vámpírokra vadászni, ha elképzeltem a jövőt, meggyőződésem volt, hogy mostanra rég halott leszek.
Elkomolyodva feléje fordult. – Sajnálom, Sean. Sajnálom azokat az éveket, amik alatt fájdalmat okoztam neked. Annyiszor kockáztattad az életed, az én... igazságosztó, vagy bosszúküldetésem miatt. Már nem is tudom pontosan, melyik motivált.
– Én pedig azt sajnálom, hogy titokban haragudtam azért, hogy nem én vagyok az, aki minden éjjel kijár vadászni.
– Nos, most már vadászhatsz. Talált már neked Chris Szekundánst?
Bólintott. – Azt mondta, hárman is vannak a Központban, akik épp befejezték a kiképzést.
– Hárman? Szóval választhatsz?
– Úgy tűnik. Azt akarja, hogy odamenjek holnap este, és beszéljek velük, együtt lógjunk, hogy meglássuk, melyikükkel érzem legjobban magam.
– Biztos vagy benne, hogy nem akarsz inkább velünk maradni? Cam lehetne a te Szekundánsod is. – Nem mintha ezt megkérdezte volna az érintettől is.
– Cam már így is kettős feladatot lát el, hiszen a te Szekundánsod is. És őszintén szólva itt az ideje, hogy a saját lábamra álljak.
Krysta grimaszolt. – Azt hiszem, megértem. És hogy érint a gondolat, hogy egy idegen költözik be hozzád?
Amikor ő és Sean beköltöztek ide, beletelt némi időbe, mire megszokta Cam állandó jelenlétét. Érdekes módon Étienne-nel viszont az első pillanattól kezdve jól érezte magát.
Sean ismét vállat vont. – Ha összeköltözünk, valószínűleg nem sokáig marad idegen. – Rávillantott egy kisfiús mosolyt. – Említettem már, hogy az egyik potenciális Szekundánsom nő?
Ez felkeltette Krysta érdeklődését. – Igazán? És aranyos?
Sean a szemét forgatta. – Nem tudom. Még nem láttam. Chris azt mondta, hogy nehéz időszakon van túl, de készen áll rá, hogy Szekundánsként szolgálatot teljesítsen.
A lány szemöldöke összeszaladt. – Nehéz időszak? Mert azok után, amit mellettem éltél át, semmi szükséged sincs egy újabb problémás, vagy rosszindulatú nőre.
Öccse felnevetett. – Te nem vagy problémás, sem rosszindulatú. Te csak makacs vagy.
– Egyetértek – dugta be a fejét Étienne a hálószobájukból. Nyilvánvalóan végigkövette a beszélgetésüket.
Krysta rányújtotta a nyelvét, majd elvigyorodott, amikor a férfi kuncogni kezdett.
– Tulajdonképpen nem is saját maga miatt került nehéz helyzetbe – mondta Sean. – A Halhatatlan férfiak rosszul viselik a női Szekundánsokat, túl ódivatúan gondolkodnak arról, hogy egy nő esetleg a védelmükben áldozza fel az életét.
– Te hogyan érzel ezzel kapcsolatban?
– Nekem nincs bajom vele – mondta Sean faarccal, majd felnevetett, amikor meglátta nővére megrökönyödött arcát. – Csak viccelek. Nem tetszik még a gondolat sem, de Chris úgy gondolja, hogy a veled vadászattal töltött évek után talán jobban érezném magam, ha egy nő harcolna az oldalamon. És mivel gyógyító vagyok...
– Begyógyíthatod minden sebét, amit miattad szerez. Klassz! Én azt mondom, válaszd őt. Különösen, ha dögös.
– Javíthatatlan vagy.
Nem igazán. Csak azt akarta, hogy az öccse is rátaláljon arra a boldogságra, amire neki sikerült.
Étienne jelent meg teljes magasságában az ajtóban. – Hogy nézek ki?
Krysta megdermedt. Szent szar!
Eddig vadászöltözékben, melegítőalsóban és meztelenül látta csak. De ez...
Hosszan kényelmesen végigmérte szépen fésült hajától a lábujjhegyéig, amit egy olyan ragyogó cipő rejtett, ami valószínűleg többe került, mint Sean féléves tandíja.
Magas, széles vállú alakjára három részes fekete, keskeny ezüst csíkos öltöny feszült. Vakítóan fehér inge jól mutatott természetes barna, frissen borotvált álla alatt. Ahogy bámulta, Étienne felemelte a kezét, hogy megigazítsa fekete-ezüst nyakkendőjét.
Eeeeeelképesztően jól nézett ki.
– Folyik a nyálad – sziszegett rá a lányra Sean.
Bólintott, de a pillantását nem vette le Étienne-ről. – Eszelősen jól nézel ki.
Elvigyorodott. – Tényleg?
– Hihetetlen jól. Sean, ha nem bánnád, magunkra hagyhatnál bennünket néhány percre...
Étienne barna szemeiben borostyánlángok lobbantak.
Sean felsóhajtott. – Na, éppen ez az egyik oka, hogy szükségem van egy saját lakásra.
Krysta elmosolyodott ugyan, de még mindig a vőlegényét bámulta. – Nagyon dögös vagy.
– Ez... valami jó dolog?
– Nekem igen – vallotta be a lány, és újra végignézett rajta.
– Nem túlzás ez az öltözék, ugye?
Valószínűleg az volt, de Krystának esze ágában sem volt ezt szóvá tenni. És nagyon úgy tűnt, hogy azzal fogja tölteni az éjszaka hátralevő részét, hogy Sean szavaival élve a nyálát folyatja. Egyvalamit szeretett volna csak jobban a férfi divatos ruháin kívül. Leszedni őket róla.
– Nem. Viszont nekem még át kell öltöznöm. Egy pár perc és kész vagyok. – Amikor az ajtóban a férfi mellé ért, lábujjhegyre állt, a nyakába kapaszkodott, és adott neki egy hosszú, szenvedélyes bárcsak-itt-maradhatnék-veled-meztelenre-vetkőztethetnélek-és-végigcsókolhatnálak csókot.
A férfi felmorrant, amikor elhúzódott tőle.
– Összeborzoltam a hajad – motyogta a lány, és vágytól izzó szemekkel felnézett rá.
Imádnivaló volt az összeborzolt hajával.
Negyven perccel később Étienne haja már ismét rendben volt, Krysta pedig egy kis fekete ruhát és magas sarkút viselt. Sean megelégedett egy szövetnadrággal és egy lezser inggel. Ők hárman felléptek a járdára egy tisztes, középosztálybeli otthon előtt, ami egy jókora telken állt Carrboro szélén.
Amikor beléptek az előkertbe, Krysta felmosolygott Étienne-re. – Minden rendben?
– Igen – mondta a férfi, és idegesen végigsimított tökéletesen álló öltönykabátjának hajtókáján. – Miért?
– Izzik a szemed.
– Tényleg?
– Igen.
– Ó! Oké. – Lehunyta a szemét, és mély lélegzetet vett, és lassan újra felemelte szemhéjait. – És most?
– Még mindig izzik.
Káromkodott egyet, újra behunyta a szemét, és ismét mélyeket lélegzett.
Sean kérdőn felhúzott szemöldökkel ránézett nővérére.
Krysta vállat vont. Étienne nadrágja nem sátorozott, így nem vágyról lehetett szó.
A férfi újra kinyitotta a szemét. – Most milyen?
– Ragyog.
Újabb káromkodás, szemlecsukás, mély lélegzetek.
– Édesem, ideges vagy?
– Természetesen, nem.
Sean megszólalt a lány másik oldalán. – Ó dehogynem. Nagyon is az.
Étienne ismét kinyitotta a szemét, és a pillantása ezúttal meleg barna volt. – Most?
– Rendben vagy.
Bólintott. – Köszönöm.
A lány megnyomta a csengőt.
Lépések közeledtek odabentről. Zár kattant. Kinyílt az ajtó.
Krysta arcán mosoly ragyogott fel – szia, anya!
Zach szétterjesztett szárnyait a szél emelte, miközben a motorkerékpárt követte, ami alatta falta az aszfaltot.
A karcsú alaknak, aki rajta ült, a térde majdnem a földet súrolta, amikor túl nagy sebességgel vett be egy-egy kanyart. Hosszú, ébenfekete hajfonatát mögötte táncoltatta a szél a hátára csatolt shoto kardok markolatai között.
Bár talpig feketében volt, ma éjjel nem viselte hosszú kabátját, kétségtelenül nagy figyelmet vont volna magára, ha az autóvezetők elég ideig tudták volna tartani vele a sebességet ahhoz, hogy megláthassák a ráaggatott fegyverarzenált.
Bekanyarodott David bekötőútjára, majd fokozatosan lelassult, ahogy a biztonsági kapuhoz közeledett.
Zach tekintete végigsiklott a valószínűtlenül hosszú lábakon, amik jól kirajzolódtak a szűk nadrágban, míg a lány beütötte a kódot.
Amikor a kapu kinyílt, a motor újra kilőtt.
Zach meglendítette a szárnyait, hogy tarthassa vele a sebességet, az út fölé hajló hatalmas fák szinte kupolát alkottak a száguldó jármű fölött.
Egészen figyelmetlenné vált, majdnem belecsapódott egy nagy bagolyba. Tollak repkedtek a levegőben, amikor a hatalmas madár pánikba esett. Fenyegetően felmeresztette a karmait. Zach bedőlt, kitért előle, de közben szem elől tévesztette Lisette-tet. Mire utolérte, már levette a sisakját, és épp David bejárati ajtójához indult.
Megvárta, amíg belép, majd szétterjesztette a szárnyait, és finoman leereszkedett a tetőre.
Hatalmas súly csapódott a felsőtestének, elakadt tőle a lélegzete, több bordája eltörött, az óriási erő elemelte a tetőtől.
Észak-Karolina eltűnt alóla, fagyos tundra váltotta fel, egy hóvihar közepén találta magát.
Zach fájdalmasan felkiáltott, a háta nekicsapódott a jeges felszínnek, a szárnyát sem volt ideje visszahúzni, a finom csontok úgy roppantak el bennük, akár a gallyak. Borsónyi jégszemek sorozták, szúrták, akár a tű, hiszen nem viselt magán mást, mint a szokásos bőrnadrágját.
Felpislogott maga fölött a sűrű fehérségbe, a fölötte térdelő alakra összpontosított, izzó, aranyszín tekintetére.
Seth.
– Mi...?
– Azt hitted, hogy nem jövök rá? – Seth túlüvöltötte a sivítva száguldó szelet. – Úgy gondoltad, hogy nem találom ki? – Hatalmas keze Zach torkára záródott, és megszorította.
Zach megpróbált elteleportálni, de nem tudott. Seth csinálhatott valamit, ami megakadályozta, hogy az ajándékait használja.
– Figyelmeztettelek – folytatta Seth. – Megmondtam, hogy gyakoroltam és továbbfejlesztettem a hatalmam, amíg te és a többiek csak ültetek a seggeteken. Azt hitted, hogy hazudok?
Zach kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Seth még jobban megszorította a nyakát, felemelte, és ismét odacsapta a jeges földhöz. Újabb csontok roppantak el a szárnyaiban.
– Csak azt mondd meg, hogy miért?!
– Mit miért? – zihált fel Zach, ahogy a kín elárasztotta.
Villám villant a magasban, majd néhány méternyire tőlük belecsapott egy gleccserbe.
Még soha nem látta Sethet ennyire dühösnek.
– Ne baszakodj velem! Miért állítottad vissza Donald és Nelson emlékeit? Miért segíted a zsoldosokat a Halhatatlan Őrzőimmel szemben?
Zach csak a fejét rázta, megszólalni ismét nem tudott, Seth ujjai rázáródtak a torkára.
Seth felüvöltött, felállt, és széttárta a karját.
A szél elállt. A hópelyhek, amik már közel jártak a földhöz, még leereszkedtek, néhányuk Zach szempillájára ült, miközben súlyos csend nehezedett rájuk.
A szarba. Képes kontrollálni az időjárást?
Zach megpróbált felemelkedni, de nem tudott.
Seth tartotta mozdulatlanul, az ereje félelmetes, szinte tapintható volt. – Csak te, vagy egy Halhatatlan Őrző tehette. A Halhatatlanok pedig nem árulnának el. Mondd el miért tetted.
Zach megcsóválta a fejét. – Az a te legnagyobb problémád, Seth... – zihált fel – és mindig is az volt... hogy sérthetetlennek gondoltad magad. Annyira... nehéz elhinned, hogy... az egyik drágalátos Halhatatlan Őrződ... elárult?
– Tagadod, hogy te voltál?
– Semmit sem tagadok – felelte, és a dühe most már ugyanakkora volt, mint Sethé.
– Úgy legyen.
A hóvihar ismét megindult, szél ráncigálta Seth hosszú haját.
Villámgyorsan tűnt el, hogy a következő tizedmásodpercben már ott térdeljen Zach mellett, tőrének hegye a mellkasába hatolt, alig egy centiméterre állt meg a szívétől.
Átszáguldott rajta a fájdalom.
Seth közelebb hajolt és megforgatta a sebben a tőrt, tovább fokozva ezzel a szenvedését. – Nagyon figyelj, kuzin. Ez csak egy apró töredéke a valós hatalmamnak. Ha újra elárulsz, ha ismét veszélybe sodrod a Halhatatlan Őrző családomat, meg foglak semmisíteni. És ha ez a többieknek nem tetszik, ha úgy döntenek, hogy szembefordulnak velem, rájuk is ugyanez a sors vár.
Felállt, Zach pedig levegőért küzdött.
– Tartsd magad távol Amitól. És tartsd magad távol Lisette-től is. Maradj távol mindannyiunktól. – Megvető arckifejezéssel megcsóválta a fejét, a pillantása ismét felizzott. – Milyen kibaszott nagy csalódás vagy.
Eltűnt.
A nyomás, ami fekve tartotta Zachet, megszűnt.
Egyik remegő kezével megragadta a tőr markolatát és lassan kihúzta a mellkasából.
Leejtette maga mellé, vörösre festette a jeget.
Megpróbált teleportálni, de nem tudott. Seth valahogyan korlátozta az erejét.
A fogait csikorgatva, kínlódva felült és maga köré húzta a szárnyait.
Megrázta a rémület.
Szétnézett a fagyos tájon.
Nem volt egyetlen épület, nem volt semmilyen menedék.
A következő néhány órában gyalogolt, amíg a szárnyai meg nem gyógyultak eléggé ahhoz, hogy hazavigyék. Az egyetlen társasága feneketlen dühe volt, ami szinte összeszorította bensőjét.
És az elégedettség. Hiszen tudta, hogy nem ő árulta el Sethet.
Nyilvánvalóan van valahol egy Halhatatlan Őrző, aki azt tervezi, hogy megbuktatja tekintélyes vezetőjét.
Étienne rámeredt Krysta édesanyjára, és melegség árasztotta el, ami segített egy kissé feloldani a feszültségét.
Az asszony kinyitotta az ajtót, és beinvitálta őket.
Még kisebb volt, mint a lánya, nem érte el talán a százötven centit sem. Ugyanolyan karcsú testfelépítésű, talán a csípője volt egy hajszálnyival szélesebb. Konzervatív ruhát viselt. Vállig érő barna hajába ezüst szálak keveredtek, így keretezték barátságos arcát, ami Krystáénak kiköpött mása volt, csak neki nem voltak olyan mélyek a nevetőráncai.
– Drágám – karolta át a lánya vállát –, megjöttek! – Megölelgette Krystát és Seant is, akárcsak a férfi, aki csatlakozott hozzájuk, és aki ugyanolyan magas volt, mint Étienne.
Ő sportcipőt viselt, vászonnadrágot és visszahajtott ujjú inget. Fekete, halántéknál őszes haját rövidre vágva hordta. Az ő arckifejezése is üdvözlő volt.
Mosolyogva megvárta, hogy a felesége befejezze az ölelgetést, és ő is megtehesse ugyanazt.
Krysta szeretettel megölelte őket, majd hátralépett, és megfogta a kezét. – Anya, apa, ő Étienne d’Alençon. Étienne, ők a szüleim, Evelyn és Martin Linz.
Az édesanyja felmosolygott rá. – Szólíts csak Evie-nek.
Amikor kezet nyújtott, Étienne az ajkához emelte. – Örülök, hogy találkoztunk, Evie. – Kezet nyújtott Krysta apjának – és önnel is, Mr. Linz.
– Maradjunk csak a Martinnál. Én is örülök a találkozásnak, Étienne.
Az agya teljesen kiürült. Itt állt kétszázegynehány évesen, és a menyasszonya szüleinek jelenlétében meg sem tudott szólalni.
Igazból ez nem is meglepő. Hivatalosan nem is udvarolt egyetlen nőnek sem az átváltozása óta.
Evie felmosolygott a férjére. – Rád emlékeztet, drágám. Ugyanolyan jóképű.
Forróság öntötte el a nyakát.
Krysta szemei nagyra nyíltak. – Elpirultál?
– Nem – tagadott azonnal, nevetéseket kiváltva ezzel.
Evie intett nekik, hogy kövessék a nappaliba. – Gyertek csak, helyezzétek magatokat kényelembe. Néhány perc múlva kész a vacsora.
Martin mosolygott. – Tölthetek egy italt, Étienne?
– Igen, kérek. Bármi jó lesz.
Krysta felemelte a szemöldökét. Ez nem fog ellazítani. Az alkoholnak semmiféle hatása nincs ránk, emlékeztette, miközben Martin a sarokban álló kicsiny bárpulthoz lépett, és mindkettejüknek kiöntött egy-egy pohárnyi Scotch-ot.
Azt hittem, hogy a visszautasítás furcsának tűnne, mondta Étienne. És szeretnék a lehető legjobban embernek tűnni.
– Krysta, te kérsz valamit? – kérdezte Martin.
– Nem, köszi, apa.
– Sean?
– Kösz, én sem.
Martin visszatért és átnyújtotta Étienne-nek a poharat.
Étienne figyelmen kívül hagyta a késztetést, hogy egy húzásra eltüntesse az egészet, inkább lassan kortyolt egyet.
Martin is belekóstolt a sajátjába, majd odaállt a felesége mellé. – Nos. Következtethetünk a ma esti megjelenésetekből arra, hogy vége? – kérdezte.
Étienne Krystára nézett, nem tudta miről van szó.
A lány sem tűnt tájékozottabbnak. – Minek van vége?
Martin az utca felé intett. – Bárminek, ami azt eredményezte, hogy őröket állítsanak a ház köré.
Étienne megdermedt.
Krysta felsóhajtott. – Kiszúrtátok őket?
Mindketten bólintottak.
– Hogyan?
– Édesem – mondta halkan Evie –, tudod milyen erős empatikus képességem van. Megéreztem őket odakinn.
Merde! Hogy fogják ezt kimagyarázni?
– El sem tudom mondani, milyen nehéz volt megállnom – folytatta Evie –, hogy ne vigyek nekik néhány szendvicset, vagy egy kis üdítőt, míg eltelnek azok a hosszú, unalmas órák, amíg ránk vigyáznak. De úgy tűnt, hogy nem szeretnék, ha megtudnánk, hogy ott vannak.
– Ahha – mondta Krysta ugyanolyan elveszetten, mint amilyennek Étienne érezte magát.
– Tehát? Mi volt ez?
Krysta hallhatóan nagyot nyelt. – Ez csak... egyszerűen...
– Zaklató – blöffölt Étienne. – Krysta szerzett az interneten egy zaklatót, aki elvesztette a fejét a szépségétől és az okosságától. Attól féltünk, hogy talán eljut hozzá, és ártani akar neki.
Krysta megkönnyebbülten rámosolygott, majd bosszúsan bólintott.
Sean összeszorított szájjal figyelte a szüleit.
Martin lenézett Evie-re. – Kedvelem a fickót. Gyorsan jár az agya.
A felesége bólintott.
Tudják, hogy mekkorát hazudott?
Remélve, hogy Krysta ezért nem fogja később szétrúgni a seggét, megtette azt, amit megfogadott, hogy ma éjjel nem fog megtenni, beleolvasott a szülők gondolataiba. Rendesen szeretett volna megismerkedni velük, anélkül, hogy beleolvas a fejükbe, attól tartott, ha akaratlanul is, de felhasználná azt, amit ott talál a saját érdekében, és ezzel manipulálja őket.
Evie-t ugyanolyan lehetetlenség volt olvasni, mint a lányát. De Martin...
Étienne felszisszent.
– Mi az? – kérdezte Krysta.
– Tudják.
– Mit?
– Mindent.
– Rólunk? Beleolvastál az elméjükbe?
– Igen.
– A lány az anyjához fordult. – Tudod, hogy el vagyunk jegyezve?
Evie szeme nagyra nyílt. – El vagytok jegyezve? – Felsikoltott, és az ölelésébe vonta Krystát. – Az én kicsikém el van jegyezve! Gratulálok! Azt hittük, hogy még csak szerelmesek vagytok.
Sean felkacagott.
Étienne a lány apján tartotta a szemét.
Martin mindent tudott. Tudta, hogy Krysta vámpírvadászattal töltötte az elmúlt több, mint hat évet, és hogy úgy gondolta, hogy sikeresen küzdhet ellenük. Azt is tudta, hogy Sean segített neki ebben. Tudta, hogy Étienne mentette meg a seggét. Nem is egyszer. Tudta, hogy harcban állnak a zsoldosokkal. És azt is, hogy Étienne Halhatatlan.
Vagy valami efféle. Martin „jó vámpírként” gondolt rá.
Evie eleresztette a lányát, és őt is megölelgette.
Ez meglepte Étienne-t, felemelte a karjait, és óvatosan átfogta az asszony hátát.
– Gratulálok! – mondta Evie.
– Köszönöm. – Pillantása megkereste Martinét. – Szerettem volna előbb engedélyt kérni, de a körülmények nem tették lehetővé – ismerte be. És a francba, az akcentusa hangsúlyosabb lett, a beszédstílusa pedig visszatért ifjúkorának formális modorosságához.
Krysta kíváncsian ránézett. – Minden rendben?
A pokolba, semmi sincs rendben!
Evie hátralépett, az arcán még mindig ott ragyogott az örömteli mosoly.
– Krysta – mondta Étienne, és próbált a lehető leghétköznapibban hangzani –, mit is mondtál a szüleid ajándékairól?
– Anya empata, apának pedig víziói vannak.
– A jövőbe lát?
– Igen. Miért?
– Mert épp most látja a tiédet.
A lány Martinra nézett. – Hogy érted ezt?
– Tudják, hogy vámpírokra vadásztál.
A szülők bólintottak.
Krysta megrázta a fejét. – Nem. Nem tudhatták... semmiképpen.
Sean megköszörülte a torkát. – Ööö... Krysta... Étienne csak azért mondja, hogy tudták, hogy vámpírokra vadászol, hogy észrevedd, hogy nem rosszallták, nem próbáltak megakadályozni benne, nem próbálták kicsikarni, hogy abbahagyd. Beleegyeztek. És azt hiszem, nagyjából egyet is értettek vele.
Krysta ismét megrázta a fejét. – Nem. Megállítottak volna.
Az anyja vállat vont – mit gondolsz, miért nem voltunk hajlandóak fizetni a tandíjat utánad és Sean után?
– Hajlandóak voltatok. Csak nem tudtátok fizetni. Mindent elvesztettünk a nagy 2008-as tőzsdeösszeomláskor.
Evie egy elhessegető gesztussal legyintett. – Martin előre látta, hogy bekövetkezik, és a néhány rákövetkező év alatt mindent visszaszerzett. Most már nagyon gazdagok vagyunk. De tudtuk, hogy az egyetlen módja annak, hogy lecsökkentsük a vadászattal töltött idődet az, ha dolgoznod is kell mellette, hogy segíthess kifizetni Sean tandíját, miután te abbahagytad az iskolát.
Martin bólintott. – Nem láttam előre Michael halálát kicsim. Sajnálom. – Ránézett Étienne-re. – De őt láttam, és azt is, hogy milyen boldoggá tesz majd téged. – Krysta elmosolyodott. – Ha kitalálunk valamit, hogy végképp abbahagyd a vámpírvadászatot, soha nem találkozol vele. Ezért rendeztünk így mindent, közben pedig igyekeztünk a lehető legjobban leszűkíteni azoknak az óráknak a számát, amíg életveszélyben vagy.
– Tudja, hogy Halhatatlan vagyok – szólt közbe Étienne hitetlenkedve –, és mégis egyetért a közelgő házasságkötésünkkel?
– Igen – felelte a férfi egyszerűen.
Evie bólintott. – Nos? – Krysta és Sean felé fordult, izgatottan összedörzsölte a tenyerét. – Lássuk őket.
Krysta és Sean összenézett.
– Mit?
– Az agyaraitokat.
A testvérek álla leesett.
– Ezt is tudjátok? – kérdezte Sean.
Az anyja bólintott. – Már alig vártam, hogy vethessek rájuk egy pillantást.
– Nem vagytok dühösek? – kérdezte Krysta.
– Hogy nem kell aggódnunk amiatt, hogy a gyerekeink megbetegednek, vagy meghalnak? Hogy örökké fiatalok és egészségesek maradtok? Nem.
Martin bólintott. – Vagy talán amiatt kellene, hogy mindketten az örökkévalóságig élhettek azzal, akit szerettek? Valakivel, aki boldoggá tesz benneteket?
– Nem vagyunk dühösek – ismételte meg Evie.
– Egyáltalán nem – erősítette meg Martin.
– Várjunk csak! – emelte fel a kezét Sean – Azt mondjátok, hogy egy Halhatatlannal fogok összeházasodni?
– Igen – súgta bizalmasan Martin.
– Hol van?
Az apja vállat vont. – Azt nem tudom. Soha nem láttam még a vízióimon kívül.
Evie ismét a gyerekei felé fordult, a szemöldökei összeszaladtak.
– Na? Mire várok még? Villantsátok már fel a kedvemért az agyaraitokat!
Krysta és Sean váltottak még egy pillantást, majd visszahúzták az ajkukat, és hagyták, hogy az agyaraik leereszkedjenek.
Evie tapsolt, a szemei izgatottan csillogtak.
Martin mosolyogva ismét kezet nyújtott Étienne-nek. – Isten hozott a családban.
Étienne megrázta a kezét, és nem volt szükség szavakra sem, hogy elmondhassa, a maga részéről ezt végtelenül élvezni fogja.
Krysta elkapta a tekintetét, és rákacsintott, miközben játékosan morgott, és a fogait csattogtatta az anyjára. Szeretlek.
Étienne rámosolygott. Én is szeretlek.
– Ó! Marty, nézd! – mondta izgatottan Evie – Izzik a szeme! Hát nem gyönyörű?
Étienne felnevetett, Krysta pedig izzó szemeit forgatta.