6. fejezet

 

 

 

– Ki vagy te, és miért szimatolsz Ami után?

Zach felhúzta a szemöldökét és majdnem elmosolyodott, amikor Roland feleségének arca grimaszra húzódott.

– Most komolyan, édesem? Nem tudtad volna megfogalmazni egy kissé kevésbé...

– Támadólag? – segített be a megfogalmazásba Lisette.

– Köszönöm.

– Nem – morogta Roland. – Felelj a kérdésre! Mit akarsz Amitól?

Zach összeráncolta a homlokát. – Nyalókákat?

Sarah elkapta Roland karját és visszarántotta, hogy megakadályozza abban, hogy bemosson egy hatalmasat Zachnek. – Drágám, tudod, hogy Seth nem szereti a belső harcokat közöttünk. Szerinted mit fog tenni, ha ezt itt véresen mutatjuk be neki?

Roland lenézett Zachre. – Halhatatlan. Míg le nem vágom valamijét, meggyógyul, mielőtt Seth szeme elé kerül.

Zach érezte magán Lisette tekintetét. A nő nagyon csendes volt, amióta felébredt. Másodszor. Reggel már felébredt egyszer, de amikor rájött, hogy a nő elment, ájulást színlelt egész nap, amíg az unalomtól tényleg ismét elaludt. Amikor másodjára felébredt, Lisette ott állt mellette, és a testvérével beszélt telefonon.

A pulzusa kissé felgyorsult, amikor meglátta, hogy ébren van. Sajnálatos módon azonban az a néhány szó, amit a barátai érkezése előtt egyáltalán mondott, mind kizárólag Rolandnak szólt a telefonba, akit tájékoztatott arról, hogy magához tért. Aztán némán tanulmányozta Zachet a megérkezésükig világosbarna szemeivel.

És a nő hatalmas zavara miatt Zach ezt legalább olyan szórakoztatónak találta, mintha beszélt volna.

– Halhatatlan vagy? – szólt most végre közvetlenül hozzá.

– Igen. – Az igazat mondta, győzködte magát.

– Nem érzem rajtad a vírust – mondta a nő.

Vállat vont, súlyos láncai megcsörrentek. – Sethen érzed?

– Nem.

– Nem kell válaszolnod a kérdéseire, Lisette – szólt közbe Roland. – Ez nem beszélgetés. Hanem kihallgatás. 

Lisette felhúzta a szemöldökét.

Sarah feléje fordította a fejét. – Hány éves vagy?

Zach Rolandra nézett. – Elég öreg ahhoz, hogy te ifjoncnak tűnj mellettem.

– Mi a neved? – ezt Roland kérdezte.

Zach nagyon kíváncsi volt ennek az ellenséges viselkedésnek a forrására. Lisette kíváncsinak tűnt. Sarah aggodalmasnak. Roland pedig olyan dühösnek, mintha Zach legalábbis meztelenül leste volna meg Sarah-t.

– Zach. – Akár az igazat is elmondhatja nekik. Ha Seth elolvassa az elméjüket, és azt hiszi, hogy a többiek közül ólálkodott valaki körülöttük, elszabadítja a poklot. A legjobb az, ha tudatja vele ki volt az, bár biztos volt benne, hogy Seth az ő nevének sem örül majd. – Ha amiatt aggódtok, hogy romantikus viszonyt folytatok Amival...

– Ő házas, te seggfej! – dörrent rá Roland.

– Tudom, te seggfej.

Roland arcát elöntötte a düh, az ökle pedig egy másodperccel később már le is csapott a halántékára. És nem fogta vissza magát, most, hogy már tudta, hogy Halhatatlan.

Au. A fájdalom ellenére a szituáció meglehetősen szórakoztató volt.

– Tartsd magad távol tőle! – figyelmeztette Roland, míg a nők aggodalmasan összenéztek. Ők hajlamosabbnak tűntek rá, hogy megértsék Zachet, és inkább rábeszéljék arra, amit akarnak, minthogy kövessék Roland forrófejűségét.

Várjunk csak. Nem volt valami hűtlenségi dolog Roland múltjában is?

Behatolt a Halhatatlan elméjébe, és vetett egy gyors pillantást a múltjára.

De igen. Az első felesége megcsalta a testvérével. Ez azért egy kissé más megvilágításba helyezi a dolgokat. Roland testvéreként szereti Marcust, és nem szeretné, ha neki ugyanazt a fájdalmat kellene elviselnie. Nem hitte ugyan, hogy Ami becsapná ilyen módon Marcust, de keserves lecke tanította meg rá, hogy ne bízzon a megérzéseiben.

– Először is, ezt ne tedd meg újra – figyelmeztette Zach. – Adott még egy esélyt a srácnak, de ez volt az utolsó. Még egy ütés, és a jóindulatának lőttek. – Másodszor pedig, Ami a barátom – folytatta, és átkozott legyen, ha nem mozdult meg benne valami ettől a kijelentéstől.

Volt valaha akár csak egyetlen barátja is?

– Tudjuk, hogy rendszeresen találkozol vele. Ha abban reménykedsz, hogy ezzel a barátsággal valamiféle előnyökhöz juthatsz, jobb, ha újragondolod a dolgot.

– Nem tudom, mire gondolsz.

Sarah felhúzta a szemöldökét.

Lisette továbbra is komoran tanulmányozta.

– Milyen előnyökről van szó? – Azt hiszik, azt tervezi, hogy összeszövetkezik Amivel, hogy pontokat szerezhessen Seth ellen? Ez egy vicc.

– Szexuális! – csattant fel Roland.

Zach összevonta a szemöldökét. – Az a barátod, akivel lefekszel, nem a barátod többé. Hanem a szeretőd. Mondtam, hogy Ami a barátom.

Sarah lépett közelebb, lágy hangja dallamos volt. – Akkor miért találkozol vele titokban? Miért nem odabenn beszélgettek?

– Miből gondolod, hogy beszélgetünk? Hallottál valaha beszélgetni bennünket?

Lisette megcsóválta a fejét. – Telepata vagyok. Ismerem az elmei párbeszéd jeleit.

– Hallod is a beszélgetést? – kérdezte kíváncsian. Érdekelte mennyire erőteljes ez az ifjú Halhatatlan.

– Nem – felelt a nő.

– Az én elmémet olvasod? – az egy igazán lenyűgöző képesség lenne.

Érezte, hogy kísérletet tesz, megpróbál belépni az elméjébe. Azt hitte, hogy ez bosszantani fogja. Mint ahogyan az például pokolian bosszantotta, amikor Seth próbálta meg olvasni a gondolatait. De ez valamilyen oknál fogva egyáltalán nem váltott ki belőle ilyen reakciót. Valójában inkább azon kapta magát, hogy szurkol, hogy sikerüljön, bár ebben egy hajszálnyi logika sem volt. Hiszen azt viszont nem akarta, hogy a nő meglássa, mi van ott.

– Nem – suttogta Lisette, szépséges arcára csalódottság ült ki.

– Akkor talán csak nyalókákat osztunk meg, mint azt kétségtelenül kifigyeltétek. – Ez viszont felvetett egy kérdést. – Honnan értesültetek a találkozásainkról? – Még Seth és David sem vette észre sem az érkezéseit, sem a távozásait.

– Követtem Amit, és láttalak együtt benneteket – válaszolt Lisette.

– Ami tudta, hogy utána jössz?

– Nem.

– Miért követted?

Kitalálta micsoda Ami és nem bízik benne? Fél tőle? Ártani akar neki?

– Aggódtam miatta – mondta Lisette bizonytalanul.

– Alig ismeritek egymást – mutatott rá Zach. Kínzói elültették Amiban az idegenektől való beteges rettegést, ami nagyon megnehezítette a számára a másokkal való megismerkedést. Tehát miközben a Halhatatlanok egész jókora családjával törődött, közel csak nagyon keveseket engedett magához.

És Lisette nem volt tagja ennek a szűk körnek.

Roland és Sarah is kíváncsian nézett Lisette-re. 

Lisette egyre kényelmetlenebbül érezte magát. – Na jó. De amit mondok, az nem hagyhatja el ezt a szobát.

Mindkét Halhatatlan bólintott, majd mind a hárman várakozásteljesen lenéztek Zachre.

– Megbíztok a szavamban? – kérdezte valóban meglepetten.

– Ha továbbadod, amit Lisette mond, akkor legközelebb nem szarakodunk a nyugtatóval, hanem simán lefejezünk – „nyugtatta meg” Roland.

Zach vállat vont. – Jól van. – Azt nem említette, hogy nem lesz legközelebb. Nem tudnak ismét rajtaütni. Már az is megdöbbentette, hogy egyszer sikerült nekik.

Lisette kényelmetlenül mocorgott. Nyilvánvalóan nem szívesen beszélt arról, hogy miért is követte Amit. – Amióta megtudtuk, hogy Emrysnek és a zsoldosainak elsődleges célja Ami visszaszerzése, Richart, Étienne és én sokkal több időt töltöttünk David házában. Akárcsak ti ketten.

Roland bólintott. – Bastien az otthonomon ütött rajta, onnan vitte el Sarah-t. Tanultam ebből a hibából, és a magányra vágyó természetem ellenére ott akartam lenni, ha a zsoldosok megtámadnák David birtokát, és megpróbálnák elrabolni Amit.

Lisette bólintott. – Pontosan. Én is legalább annyi időt töltöttem ott, mint ti.

A házaspár igazolásképpen bólintott.

A nő felsóhajtott. – Az én ajándékom nem olyan, mint Sethé, vagy Davidé. Vagyis inkább nem tudom annyira irányítani. Seth és David csak azok gondolatait hallja, akiét hallani akarja. Étienne és én viszont mindenkiét halljuk, hacsak nem zárjuk el magunkat tudatosan tőle.

– Ez szívás – mondta Roland.

– Az. És amikor alszom, nem tudom fenntartani ezt a blokkolást. Tehát gyakran az ő álmaikat álmodom.

Zach kezdett megijedni, hogy hová fog kilyukadni ez a mesélés.

– Hosszú időbe telt, mire megtanultam, hogy háromféle álom létezik. Az első valamiféle szeszélyes gyűjtemény, újraélése annak, ami a közelmúltban történt velünk. Ha például megnézed Hitchcocktól a Madarakat, akkor madarakkal álmodsz. Ha tanulsz, az iskoláról álmodsz. A második fajta olyan, mint a tieid, Sarah. Ezek az álmok megjövendölik az elkövetkezendő történéseket, vagy a jelenről mondanak valami fontosat, amit nem vettünk észre. És van a harmadik típus... amikben visszatérünk a múltba.

Zach pontosan ettől félt. És erre a veszélyre valószínűleg Seth sem gondolt, másképp talált volna rá valamiféle megoldást, hogy lebeszélje a telepatákat arról, hogy Davidnél aludjanak.

– Azok az álmok, amik a múltról szólnak, nem mindig tükrözik hitelesen a valóságot. A főbb elemek ugyanazok, de bármi legyen is az esemény, az nem pontosan úgy játszódik le, ahogy lezajlott. De Ami... – elfordult – Ami hajszálpontosan álmodja a múltját. Semmiben sem tér el a valóságtól.

Roland összevonta a szemöldökét. – Honnan tudod? Azt hittem soha nem találkoztál Amival, mielőtt Seth Észak-Karolinába hozta volna.

– Tökéletesen ugyanazokat az álmokat álmodja újra és újra, és ezek az álmok részletesebbek, mint bármi, amivel eddig találkoztam. Kizárólag világos emlékek hívhatnak elő ilyesmit.

Sarah összevonta a szemöldökét. – Mit láttál?

Lisette nagyot nyelt. Könnyek szöktek a szemébe. – Kínozták – elfulladt a hangja. – Úgy értem, hogy ténylegesen megkínozták. Felboncolták... kísérleteztek rajta újra és újra, úgy, hogy öntudatánál volt. Érzett minden vágást. Minden égetést. Minden elektromos sokkolást. Csak azért nem halt meg, mert még Rolandnál is gyorsabban gyógyul.

Sarah a szája elé kapta az kezét, az arcán nyilvánvaló rettenet ült.

Roland arca maga volt a megtestesült düh.

– Miért? – suttogta Sarah – Miért tették ezt vele?

Zach visszatartotta a lélegzetét.

Lisette megcsóválta a fejét. – Biztosan kiderült, hogy Tehetséges.

Zachet megkönnyebbülés árasztotta el.

– Sethnek teljesen igaza volt abban, hogy ennyire védett bennünket idáig – folytatta a nő. – Ha ő is látta, mit műveltek vele... – Tökéletes arcáról letörölt egy könnycseppet – Féltem elaludni az ilyen álmok után két-három napig.

Zach legszívesebben megvigasztalta volna.

– Néhány napig otthon kellett aludnom, hogy kipihenhessem magam egy-egy ilyen rémálom után. – Zach felé fordult – De az pokolian biztos, hogy nem engedem, hogy újra a zsoldosok keze közé kerüljön! – Mintha megbánta volna a kitörését, lehajtotta a fejét. – Azt hiszem, egy kissé a mániámmá vált a biztonsága. És bár Emrys halott, a pokolban rohad, Donald és Nelson munkatársai élnek. Tudom, hogy nem jelentenek fenyegetést, mert Seth és David kitörölték az emlékeiket... – szomorú mosollyal vállat vont – nem tudom csak úgy lerázni a félelmet. Ezért követtem Amit, amikor egyedül ment ki, hogy találkozzon veled.

– Étienne is látta ezeket az álmait? – kérdezte Zach.

A nő szeme összeszűkült. – Honnan ismered a bátyámat?

– Mindannyiótokat ismerlek. – Ez nem volt teljesen igaz. Tudta a nevüket, és valamennyit a háttértörténetükből. Töredékeket, részleteket, amiket kihallgatott a látogatásai alkalmával, amikor egymás között beszélhettek.

– Étienne ugyanezeket az álmokat látta – válaszolt végül Lisette, és Rolandra nézett. – Mellesleg ezek voltak azok, amik meglágyították egy kissé Bastien felé is. Más álmokból az is kiderült, mennyire gyengéden bánt Bastien Amivel annak megmentése után. Hogy mennyit segített neki, hogy legyőzhesse a félelmeket, amit azok a szörnyetegek beléje ültettek.

– Megölte Event – emlékeztette Roland.

– Tudom. De ha látnád, hogy viselkedett Amival, amikor senki más nem volt a közelükben...

– Ez minden? – szólt közbe Zach. – Mást nem láttál az álmaiban?

Vállat vont. – Nem mindegyik emlékálom volt. Volt néhány a szeszélyes, változatos fajtából is, az egyikben például felnézett az égre, és egy hold helyett hármat látott. Meg ilyesmik.

Ezek valószínűleg pontosan ugyanolyan emlékálmok, mint a többi. De erre szerencsére sem Lisette, sem a testvére nem jött rá.

– Különben, amikor megláttalak vele, megkérdeztem Rolandtól, hogy ki vagy.

– És én nem tudtam – felelte Roland –, ezért én is elkezdtem gondosabban szemmel tartani Amit.

– Én szintén – mondta Sarah.

– A férje tudja, hogy kémkedsz utána?

– Nem – mondta Roland –, és ennek így is kell maradnia.

– Miért? – kérdezte Zach, mivel nem bírt ellenállni a kíváncsiságnak. – Mert attól félsz, hogy Marcus azt hiszi majd, hogy szimatolsz utána?

Roland ökle ismét megvillant, Zach feje nekicsapódott a padlónak.

Ez már nem volt szórakoztató.

Felemelkedő haragjának vad állatiassága, és telekinetikus képessége összekapcsolódott, a vérében szétáradó adrenalin pedig csak tovább fokozta erejét, ahogy szétszaggatta magán a láncokat. Azokat a láncokat, amiket a szobában jelenlévők közül senki sem tudott volna szétszakítani.

A többiek félrehúzódtak, amikor a láncszemek szanaszét repültek.

A nők szeme hatalmasra nyílt, amikor széttárta a szárnyait, amik mindkét oldalon hozzáértek a szoba falaihoz.

Roland előhúzta a pengéit, és a két nő elé állt.

– Az eddigieket elnézem neked – mondta Zach. – De ha még egyszer megütsz, a megtorlást nem fogod túlélni.

– Ki vagy te? – kérdezte Lisette, a pillantása ellágyultan futott végig a szárnyain, mint eddig mindig.

Megköszönje neki a takarót, ami megvédte a szárnyait a sérülésektől, amiket a láncok okozhattak volna? Belekukkanthatott volna a gondolataiba, de ez a lehetőség inkább taszította. A legtöbb ember általában tudomást sem vett az elméje zugaiban megbúvó sötét gondolatokról, viszont úgy tűnt, hogy neki mindig sikerül rátalálnia azokra.

– Hívd Marcust – szólt hátra Roland a válla fölött.

Amikor Sarah előhúzta a mobilját, Zach felemelte a kezét, hogy megállítsa. – Ne. Marcusnak éppen elég baja van. Felesleges újabb aggodalmakat kelteni benne, amire semmi szükség. Úgy értem, hogy semmi gond sincs Amival.

A nő habozott.

Ahogy Roland is. Felegyenesedett harci állásból, még a fegyvereit is leeresztette. – Elég baja van? Mi folyik Marcuséknál?

Sarah szemöldöke is összeszaladt. – Hogy értetted azt, hogy elég baja van? Ő is Ami miatt aggódik?

Ez erre egy nagyon enyhe kifejezés volt. Viszont nem az ő dolga, hogy elmondja az egész történetet.

– Ha Marcus azt akarja, hogy tudjátok, mi van velük, majd ő maga elmondja.

Ez egy csöppet sem javított Roland hangulatán. – Arra számítasz, hogy elhiszem, hogy neked viszont beszélt róluk?

– Nem. Mert nem beszélt. – Megvonta a vállát. – Csak hallok dolgokat.

Sarah beleharapott az alsóajkába. – Ami nem akarja, hogy Marcus átváltoztassa?

Mindazok a Halhatatlanok, akik nem voltak benne Ami nagyon szűkös baráti körében, úgy tudták, hogy ő egy Tehetséges.

Megrázta a fejét. – Nem az én tisztem elmondani. – Még mielőtt valaki megszólalhatott volna, Lisette-hez fordult. – Ne nézz bele a gondolataikba válaszokat keresve. Tudom, hogy nagy a kísértés, de mint mondtam, ha Ami és Marcus azt szeretnék, hogy tudjatok róla, ők maguk fogják elmondani.

– Nem is akartam... – Lisette nyugtalan arccal félbeszakította a mondatát.

Mindhárman nyugtalannak tűntek. Talán még annál is idegesebbnek, mint amikor megszabadult a láncaitól.

Zach összehúzta és a hátára csukta szárnyait. A kíváncsisága kielégült. Elszórakoztatták. Ideje véget vetni ennek. – Azt hiszem, mindent megbeszéltünk – mondta, és a bejárati ajtó felé indult.

Senki sem mozdult, hogy megállítsa.

Kezét a kilincsen tartva még visszafordult. – A helyetekben Sethnek sem említeném ezt a találkozást. Neki is éppen elég baja van, ez pedig csak felidegesítené.

Kinyitotta az ajtót, kilépett, majd elrugaszkodott az ég felé.

 

 

 

Krysta dél körül kezdett kornyadozni. Étienne nézte, ahogy ásít, majd ő maga is eleresztett egy állkapocsrengető ásítást.

A lány álmosan rávigyorgott. – Ásítozol.

Nevetett. – Akárcsak te. Miért nem mész be pihenni egy kicsit? Nem aludhattál abban a székben, ahonnan vigyáztál rám.

– Azért azt hiszem, egyszer-kétszer mégis elszunyókáltam.

– Az nem elég. Pihenned kell. Megsebesültél. – Összeráncolta a homlokát. Az ő sebei nagyrészt már eltűntek. Ezen a ponton már csak egy jókora alvás, vagy még több vér javíthat tovább az állapotán. De az övé... – Hogy vannak a sebeid?

– Pokolian fájnak, de már megszoktam. És mi van veled? – Ránézett az ablakra, ahol csak a sötétítőfüggöny körül tört be egy-két napsugár. – Itt rekedtél napnyugtáig, igaz? Vagy Richart visszajön érted?

– Ha még nem merítettem ki teljesen a vendéglátási keretedet, szívesen maradnék. Megbízom Richartban, hogy nem adja ki sem a személyazonosságodat, sem pedig a címedet. De Chris olyan, mint egy véreb. Ha egyszer szagot fog... – megvonta a vállát – Szeretnék itt lenni, és beavatkozni, ha ő, vagy az emberei idetalálnak.

Krysta elkomolyodott. – Biztos vagy benne, hogy Sean biztonságban van?

– Igen. Az első dolog, amit a neved után Chris megpróbál kideríteni rólad, az a lakcímed. – És aztán megjelenik a küszöbön. Hmm. – Talán mégis jobb lenne, ha Richart teleportálna bennünket... – elgondolkodott egy pillanatra. – Hol nem keresne bennünket Chris? Otthon, Franciaországban?

– El tudna bennünket teleportálni Franciaországba?

– Igen.

– Most rögtön?

– Igen.

– Szóval az egyik percben még itt lennék, a következőben pedig az óceán túloldalán, Franciaországban?

– Ehhez egy gondolatnyi idő is elég.

Hosszabb csend következett. – Tudod, nem hiszem, hogy lenne most kedvem ehhez.

Elmosolyodott, és újra megérintette a haját, ami úgy vonzotta a kezét, mintha mágnes lenne. – Hosszú volt ez az éjszaka.

– Tényleg azt hiszed, hogy az emberi barátaid betörnek ide, és megfenyegetnek?

– Lehet, hogy betörnek, ha nem válaszolsz a kopogtatásra. De mivel én is itt leszek, ahhoz nem lesznek elég tökösek, hogy meg is fenyegessenek.

– Miért nem pihensz egy kicsit akkor te is?

Bólintott, de arra gondolt, hogy elaludnia valószínűleg nem sikerül majd. A kanapé vén volt és kopott, a fenekük majdnem a padlóig süllyedt kinyúlt, rozsdás rugózatán, göcsörtös, kemény kárpittölteléke cseréért sikoltozott. – Kinyújtózom itt, ha tényleg nem bánod.

– Nem akarnál inkább Sean szobájában lefeküdni?

Megrázta a fejét. – Sean nem lát engem szívesen ebben a házban. Kétlem, hogy az ágya elkobzását jó ötletnek tartaná.

– Valószínűleg igazad van, de túl fogja tenni magát rajta.

Étienne elmosolyodott. – Nem, köszönöm.

– Rendben. – Krysta nyújtózkodni kezdett, majd összerezzent és leejtette a karjait. 

Ha jobban ismeri Rolandot, Étienne talán felhívja, hogy jöjjön ide és gyógyítsa meg a lányt. De Roland sajnos Sarah-n és Marcuson kívül mindenki mást távoltartott magától. És végképp nem bízott az emberekben.

Krysta a szobája felé indult. – Tudnod kell, hogy nagyon éber alvó vagyok.

Felhúzta a szemöldökét. – Tehát ne próbáljak meg inni a véredből álmodban?

A lány arcán bűntudat futott át. – Ne.

– Soha nem tennék ilyet, sem az engedélyeddel, sem anélkül, hacsak az életünk nem függene tőle. Nem kockáztatnám meg, hogy megfertőzzelek.

A lány úgy nézett rá, mint aki nagyon szeretné elhinni ezt.

Ő pedig remélte, hogy sikerül neki. Ha nem most, akkor később. Idővel.

Kissé meghajolt felé, a lány pedig hátat fordított neki, és bement a hálószobájába. Arra számított, hogy becsukja maga után az ajtót, de nyitva hagyta. Nem mintha távol tarthatta volna őt, ha bezárja.

Visszahajtotta a takarót, és elhelyezkedett az ágyában.

Étienne lekapcsolta a mennyezeti lámpát, és megpróbált elnyúlni a kanapén. A lábfeje és a vádlija javarésze túllógott a végén. Az egyik rugó a párnákon keresztül is belenyomódott a hátába.

Felsóhajtott. Még mindig megvárhatja, hogy Krysta elaludjon, és aztán leköltözik a padlóra. Az lenne a kényelmesebb megoldás.

Meghallotta az ágynemű suhogását, lehunyta a szemét, és megpróbálta maga elé képzelni a teljesen más körülmények között az ágyában fekvő Krystát.

A lány felnevetett.

Kinyitotta a szemét, és ránézett az ajtóra.

Krysta az ágyában feküdt, és őt figyelte. – Kényelmes?

– Igen, köszönöm.

A nő megcsóválta a fejét. – Hazudsz.

– De jó szándékkal.

Krysta ismét elvigyorodott, és odaintett neki – gyere és aludj itt velem.

Étienne teste szinte felszikrázott a gondolattól, pedig átkozottul tudta, hogy a nő egyáltalán nem úgy értette ezt, ahogyan ő szerette volna, hogy értse.

– Én... – a fogaimmal szeretném letépni a ruháidat, úgyhogy nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. – Nagyon kedves tőled de... – tényleg a fogammal tépném le a ruháidat, hogy felfedezhessem a gyönyörű tested minden négyzetcentiméterét. – ...jó helyen vagyok itt.

– A lábad jócskán lelóg arról a szarról, én is legfeljebb akkor tudok elaludni rajta, ha részeg vagyok.

Elmosolyodott. – Aludtam már ennél rosszabb helyeken is.

– Például koporsóban?

– Igen, de csak viccből.

– És mi van a kriptákkal?

– Nem egyszer, amikor túl sokáig jártam egy-egy rafináltabb vámpír nyomában, és már nem találtam más menedéket a napvilág elől.

– A kripta volt kényelmesebb, vagy a kanapém?

Elvigyorodott. – Az előbbi fölényesen nyer.

– Akkor gyere be ide. Mindketten felnőttek vagyunk. Nem lesz semmi gond.

Nem talált magában elegendő erőt a további tiltakozáshoz. – Merci. – Felkelt, bement a hálóba, megkerülte az ágyat. – Meglep, hogy megbízol bennem annyira, hogy el merj aludni mellettem.

– Hogy őszinte legyek, engem is. Tényleg nem fogsz megharapni?

– Nem. – Leheveredett mellé a takaróra.

– Vannak olyan terveid, hogy netán lopsz egy érintést?

A lány illata beborította, feléje fordította a fejét. – Bánnád, ha lennének?

– Nem tartanám jó ötletnek.

Igen. Valószínűleg ez tényleg nagyon rossz ötlet lenne.

– Mi van benned, ami miatt folyamatosan el akarom felejteni, hogy mi vagy? – kérdezte halkan Krysta – Miért érzem azt, hogy hinnem kell neked, hogy valóban az vagy, akinek mondod magad, nem pedig egy vámpír, akiket gyűlölök?

– Nem tudom. Talán ugyanazért, amiért én biztos vagyok benne, hogy nem fogsz karót döfni a szívembe, vagy levágni a fejem, amint elalszom.

Krysta az oldalára fordult, hogy szemben legyen vele, felemelte egyik kezét, finom ujjai végigsimítottak az arcán. – Fegyverszünet?

– Fegyverszünet.

– Aludj jól, Étienne.

Dübörgő szívvel megfogta az ujjait és a szájához emelte őket. – Aludj jól Krysta.

A lány úgy aludt el, hogy fogta a kezét.

Ő viszont szeretett volna ébren maradni és kiélvezni ezt. De a gyógyító alvás villámgyorsan magával sodorta.

 

 

Étienne azt álmodta, hogy vámpírok vadásznak rá.

Nem. Krystára vadásztak vámpírok. Mindig meg tudta mondani, ha más álmát látta, mert akkor annak a személynek a perspektívájából látta a dolgokat. És ő nem volt magánál sokkal alacsonyabb, vékony termetű nő.

Általában le tudta választani magát mások álmairól, hogy a saját szemszögéből álmodhassa tovább. De például Ami álmainak esetében erre soha nem volt képes. Magával sodorta a sok iszonyatos atrocitás, amit elkövettek ellene, és amik megjelentek a nő álmaiban is. Gyakran valósággal félt elaludni David házában.

Amikor Krysta szembeszállt a vámpírokkal, és elkezdte forgatni shoto kardjait, Étienne elhagyta a nő alakját, és önmagaként csatlakozott a küzdelemhez.

A lány elvigyorodott, ahogy meglátta. – Éppen időben!

Étienne felnevetett, és összecsapott a vámpírokkal, akik ebben az álomban sokkal szervezettebbek voltak, sokkal hatékonyabban, pontosabban forgatták fegyvereiket, mint a valóságban.

Egy tucatnyi vámpír elesett. Kéttucatnyi jött a helyükre. 

Aztán megérkezett Sean is, és valahogyan bekeveredett az egész összecsapás közepébe.

Krysta öccse ugyanolyan jó készségekkel rendelkezett, mint a nővére. De a képessége nélkül, bármilyen előnyt jelentsen is a lánynak az aurák látása, sokkal rosszabbul küzdött nála, egyik sebet a másik után szerezte, és Krysta elkezdte magát odaharcolni az oldalához.

Minél nagyobbra nőtt a lányban a féltés, annál több sebet szerzett, annál inkább legyengült.

Étienne nem ért el hozzá. Valahányszor levágott egy közéjük álló vámpírt, a következő másodpercben egy új jelent meg a helyén.

Egy vámpír leütötte, és túszul ejtette Seant. Odahúzta maga elé, és a válla fölött kegyetlen mosolyt villantott Krystára.

– Öld meg! – kiabálták a többiek.

– Ne! – sikoltotta Krysta.

– Ne feledkezzetek meg róla, hogy a férfi miatt vagyunk itt – szólalt meg egy különös, túlságosan nyugodt hang az őrjöngő vámpírok között. – A Halhatatlant akarjuk élve. A nő feláldozható.

Mi?

– Ne bántsd! – könyörgött Krysta még mindig a testvéréért. – Kérlek!

– Találkozó a célponttal egy mérföldnyire innen – mondta ugyanaz a higgadt hang.

Étienne abbahagyta a harcot. Valami nagyon nem volt rendben.

A vámpírok egyre szorosabbra vonták a gyűrűt Krysta körül, bosszantották, gúnyolódtak vele, de egyikük hangja sem volt azonos azzal a furcsa hanggal.

Aztán a vámpír, aki fogva tartotta Seant, fülfájdítóan visítozva énekelni kezdett. – Oly szép vagyok! Arcom ragyog! Olyan piros és csinos a szááááááám!

Mi a fene ez ezzel a dallal?

Krysta eltűnt.

Étienne a homlokát ráncolva körbefordult. – Krysta?

– Étienne?

– Hol vagy? – ismét harcolni kezdett, még az eddiginél is vadabbul, hogy odaverekedje magát a lány öccséhez, miközben a vámpír, aki maga előtt tartotta túszát, tovább énekelt azon a fura, magas hangon.

– Étienne!

Körülnézett, de még mindig nem látta. – Krysta?

– Étienne! Ébredj!

Összerándult és felriadt.

Krysta ott térdelt mellette az ágyon, és teljes erőből rázta. – Jesszus! Még szerencse, hogy nem akartalak megkarózni. Azt is simán átaludtad volna.

Felsóhajtott és felült. – Mélyebben alszom, amikor gyógyulok. Mi a baj?

– Megszólalt a telefonod, az az átkozott dal már egészen belerágta magát az agyamba.

Amikor a dal újra megszólalt, előhúzta a zsebéből a készüléket és fogadta a hívást.

– Igen?

– Komoly problémánk van – mondta minden bevezető nélkül Chris Reordon.

A fenébe! – Nem, semmi gond velük. Én...

– Richart azt mondta, meglehetősen nagy rumlit hagytál magad után múlt éjjel a Duke-on.

Étienne összevonta a szemöldökét. – Igen.

– Ebből adódik a problémánk. Átküldtem oda az ASAP takarítószemélyzetét, de lófaszt sem találtak.

Megszólalt Étienne belső vészcsengője. – Hogy mi?

– Nem volt ott semmi. Sem testek. Sem vér. Sehol egy kiürült vámpírruha, vagy bizsu. Még egy fogászati tömés, vagy sapka sem. Nemhogy emberek. Semmi. Nulla. Zéró. Nada.

– Az lehetetlen. Több tucatnyi test volt ott...

– Ott ugyan nem. Bár a járda nagy területen nedves volt, még az automata locsolóberendezések hatókörein kívül is. Ráadásul a kampusz ezen a területen lévő biztonsági kameráinak felvételei egy szálig eltűntek.

Étienne káromkodott.

– Ahogy mondod. Hol vagy most? Még mindig a nőnél?

– Igen, de...

– Fogd őt, és hívd fel Richartot, hogy teleportáljon biztonságba.

– De itt nem...

– Nem értettél meg. A csoport, amelyik megtámadott, megszerezte a biztonsági kamerák felvételeit. Igencsak jó összeköttetéseik lehetnek, másképp nem tudták volna ilyen gyorsan és hatékonyan eltakarítani a nyomokat. A felvételeken pedig valószínűleg jól olvasható a nő kocsijának rendszámtáblája. Minden bizonnyal már pontosan tudják, hogy hol vagy. Kifelé onnan! Most!

Étienne Krystára nézett, aki aggodalmasan figyelte. – Mennünk kell.

– Most?

– Igen.

– Hová? Miért?

Valaki a háttérből odakiáltott Chrisnek, de a szavakat elmosta valamiféle motorzaj.

– Hol vagy? – kérdezte Étienne.

– Bent a központban. Most száll be az erősítés a Black Hawk-okba. A többiek a földön követik őket a Humvee-kban.

Gally roppant odakinn. Aztán egy másik.

Étienne az ablak felé nézett. – Késő. Már itt vannak.

– Hívd Richartot!