10. fejezet

 

 

Krysta figyelmesen hallgatott, megpróbálta megjegyezni mindenki nevét és arcát, akit Étienne bemutatott neki és Seannak. Nagy megkönnyebbülést jelentett a számára, hogy más emberek is vannak jelen rajtuk kívül. És Tehetségesek is. Abban nem volt biztos, hogy ezt a két kategóriát hogyan lehet megkülönböztetni egymástól. Az aurákból csak annyi derült ki, hogy közel annyi halandó van jelen, mint Halhatatlan.

A tekintete Sethre siklott, akinek aurája ragyogó fehéren izzott, majd Davidre nézett, akiébe vékony, alig észrevehető lila szálak is belefonódtak. A többi halhatatlanéban nagyjából egyenlő részben volt jelen a fehér és a lila szín.

A kicsi, vörös hajú nőre nézett, aki az asztal Seth felőli szélénél ült. Az ő aurája megint csak különbözött mindenki másétól. Tartalmazta ugyan az emberekre jellemző színárnyalatokat, de egy kissé mintha sziporkázott volna, valahogy olyan volt, mintha egy szivárvány alól kikukucskálnának a csillagok. Nagyon szép és nagyon különleges volt. Ő vajon mi lehet?

Seth és David aurái is eltértek a többiekétől...

Ebben azért nem volt egészen biztos. A kortól vált ilyenné az aurájuk? Vagy ők valami másféle természetfeletti lények? De lehet, hogy Étienne-nek van igaza, és mégiscsak Halhatatlan Őrzők.

Csak más az aurájuk.

– Lássunk hozzá – mondta Seth, amikor véget ért a bemutatás.

Chris megköszörülte a torkát. – Mielőtt nekikezdünk, lenne egy kérdés, amit meg kellene beszélnünk.

Seth odabiccentett neki, hogy folytatásra ösztönözze. – Mi jár a fejedben, Chris?

Chris tekintete végigjárt az asztal körül. – A célom ugyanaz, mint az egész Hálózatnak: titeket megvédeni. Ezért alaposan átvilágítom a Hálózat minden tagját, mielőtt alkalmazom őket. Ugyanez a helyzet a Szekundánsokkal is. Ha csak egyetlen ember is elkezdi kiszivárogtatni az igazságot a médiában, azt pokoli nehéz lenne megállítani, és eltakarítani a nyomokat. Minden évvel, minden átkozott új mobiltelefonnal, minden applikációval, ami tizedmásodperc alatt juttat el bármit a bolygó másik oldalára, a titoktartás egyre nehezebb. Egyetlen hibát sem engedhetünk meg magunknak.

– Mire akarsz kilyukadni? – kérdezte Ethan.

– Arra akarok kilyukadni, hogy nem tudlak megvédeni benneteket, ha rejtegetitek előlem a barátnőiteket.

Minden pillantás Krystára ugrott.

Végignézett az arcokon. – Most miért engem néz mindenki?

Csend.

– Ó! Ó ne! Én nem vagyok Étienne barátnője! Mi csak... együtt vadászunk... meg ilyesmi. Ez nem olyan, mintha randiznánk. Nem aludtunk együtt... vagyis aludtunk együtt, igazából kétszer is... de nem...

– Ezzel nem segítesz – mormolta Étienne.

Krysta befogta a száját. Ez volt a lehető legrosszabb időpont, hogy kiderüljön, hogy összevissza beszél, ha ideges.

– Igaza van – szólalt meg Roland –, Étienne, elrejtetted ezt a nőt előlünk...

– Ennek a nőnek van neve – szólt közbe Krysta.

– ... Richart pedig nem csak Jennát rejtette el, hanem a fiát is. Minden halandó veszélyes.

Chris összevont szemöldökkel rámeredt. – Mondja ezt az a Halhatatlan, aki életveszélyesen megfenyegetett engem arra az esetre, ha meglátna Sarah közelében, amikor összejöttetek.

– Az más volt.

– Mennyiben?

– Te magad elmondtad vagy ezerszer. Én egy bizalmatlan, antiszociális gazember vagyok.

– Nem, nem vagy az – tiltakozott Sarah, és villámló szemekkel végignézett a többieken –, ne nevezzétek így!

Roland folytatta – bárki, aki képes megnyerni a bizalmam, az meg is érdemli. Sarah megmentette az életem. Kétszer.

– Technikailag – vetette közbe Krysta – én is megmentettem Étienne seggét.

– Miután én próbáltam megmenteni a te életed.

– Úgy van. Megköszöntem már neked, ugye?

Chris rájuk legyintett – lényegtelen ki kinek a seggét mentette meg. Az a fontos, hogy minden halandó fenyegetést jelent. Különösen most. Ha nem hagyjátok, hogy kivall... eh, kikérdezzem ezeket a nőket, azzal mindannyiunkat veszélybe sodortok, mert előbb-utóbb valamelyikőtök rossz emberben bízik meg.

– Igaz – mormolta halkan Seth.

– Hát persze! – tiltakozott Richart. – Majdnem te magad is úgy mondtad, hogy „kivallathasd”! Tudtam! Ezért nem beszéltem Jennáról.

Chris káromkodott az orra alatt, amikor Roland és Étienne is egyetértőleg bólogattak Richart szavaira. – Rendben, meglehet, hogy a múltban kissé türelmetlen voltam, ha arról volt szó, hogy megbizonyosodjak róla, hogy egy Halhatatlan szeretője megbízható-e. De hibáztattok? Emlékezzetek mi történt Mattheus-szal.

– Ki a pokol az a Mattheus? – morogta Roland.

– Nem stimmel valami Mattheus-szal? – szólalt meg Tracy. – Kár. Ő nagyon dögös.

– Ki az a Mattheus? – kérdezte Sheldon is.

– Egy Halhatatlan Brazíliából – felelt Chris. – A halandó szeretője, akiben teljesen megbízott, filmre vette, amikor szeretkeztek...

– Döbbenetes! – mondta Sheldon fülig szélesedő vigyorral.

Mindenki rámeredt.

– Mi van? Kedvelem a pornót.

Tovább bámulták.

Sheldon szemöldöke ráncba szaladt. – A partik és az alkohol után fel kell adnom a pornót is? A Szekundásoknak nem lehetnek bűnös szenvedélyeik?

Chris felsóhajtott. – Na szóval, levideózta magukat szex közben, és szándékában állt eladni egy hírcsatornának, miután egy szakértő hitelesíti, hogy az izzó szemek és az agyarak valódiak, valamint a... hm... akció közben érzékelhető szokatlan sebesség és egyebek nem technikai trükkök.

– Talán tényleg azok – mondta komoly arccal Sheldon –, lehet, hogy tényleg a nő csinálta, hogy lebuktassa Mattheus-t. Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak meg kellene néznünk...

– A felvétel már megsemmisült – szakította félbe Seth.

– A fenébe! – Sheldon hátradőlt a székén.

Chris pillantása összetalálkozott Richartéval. – Ha bármikor szeretnél megszabadulni tőle...

Richart megcsóválta a fejét – engem szórakoztat.

– Chrisnek igaza van – terelte vissza a társaságot a témához Seth.

Az asztal másik végén David bólintott. – Sokszor láttunk már ilyet. A túl hosszú magányos létezés olykor arra ösztökél bennünket, hogy olyanokban is megbízzunk, akikben nem kellene.

– Chris – folytatta Seth – talán, ha hagynád, hogy maga az érintett Halhatatlan is jelen legyen, amikor a barátnőjével találkozol, akkor nem aggódnának az esetleges túlságosan kíméletlen bánásmódod miatt.

– Vagy barátjával – szólalt meg Lisette.

Étienne szemöldöke felszaladt.

– Mi? Nem is tudtam, hogy randizol.

– Rendben – hajlott a kompromisszumra Chris –, ha olyasvalakivel találkoztok, akivel szeretnétek megosztani az igazságot, jelen lehettek, amikor beszélek vele. Ha beleegyeztek, hogy egy telepata is jelen legyen, vagy legalább a másik szobában halljon mindent, az még jobb lenne.

Amikor senki sem szólalt meg, Seth megtette mindannyiuk nevében. – Figyelembe veszik a kérésed. – Az egyszerű mondat határozottan parancs értékkel bírt. – Ez volt minden, Chris?

– Egyelőre igen.

Seth Étienne-re nézett. – Szóval?

– Szóval? – kérdezett vissza.

David előrehajolt, és a két könyökére támaszkodott az asztalon. – Meséld el, mi történt tegnap éjjel.

 

 

 

Étienne tétovázott. Nem tudta, hogyan mondhatná el a történteket anélkül, hogy magyarázatot adna Krysta szerepére. Azt pedig szerette volna a lehető legminimálisabbra csökkenteni.

Úgy tűnt, senki sem figyelt fel a lány vadászatra való hivatkozására. Mindannyian túlságosan elájultak a ténytől, hogy elrejtette a barátnőjét.

Amivel kapcsolatban a lány határozottan rámutatott, hogy nem a barátnője.

Elkalandozol, szólalt meg David az elméjében.

Étienne vetett rá egy gyors pillantást. Legnagyobb meglepetésére úgy látta, hogy a koros Halhatatlan kiválóan szórakozik. Nem, dehogy.

De igen, ez Seth volt.

Mindenki az én gondolataimat lesi? kérdezte ingerülten. A természetes védvonalai ennél azért általában erősebbek szoktak lenni.

Nem, csak mi, felelt David.

Egyszerűen vágj bele, mondd el nekik, mi történt, javasolta Seth. Mi már összeszedtük.

Étienne előredőlt, az asztalra könyökölt, és nekikezdett. – Éppen vadásztunk Krystával...

– Várj! – szakította félbe máris Chris. – Ti ketten tényleg együtt vadásztok?

Étienne Krystára nézett, aki vállat vont. – Bizonyos értelemben igen.

Chris újra felemelte a kezét. – Oké. Ez egy újabb probléma. Az asztalnál ülő Halhatatlanok többsége száz évnél idősebb, így azt gondoltam, nem kell figyelmeztetnem titeket arra, hogy nem vehettek fel magatok mellé Szekundánsokat. Minden Szekundánst a Hálózat közvetít ki, miután alaposan megvizsgálja és kiképezi őket. Mi a pokol ez, Étienne?

Krysta is előrehajolt. – Nem vagyok Szekundáns.

Még mielőtt kitörhetett volna az általános felháborodás, Étienne felemelte a kezét. – Krysta néhány héttel ezelőtt hívta fel magára a figyelmem. Kint voltam vadászni, és észrevettem, hogy több vámpír is a nyomába szegődik, egyértelműen zsákmánynak tekintették. De a legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy a vámpírok voltak a zsákmányok, mivel Krysta vámpírvadász.

– Lehetetlen! – csattant fel Sheldon.

Étienne összeráncolta a homlokát. – Miután erre rájöttem, elkezdtem követni. – A lehető leggyorsabban túl akart lépni Krysta kalandjain.

– Nem csoda, hogy ennyire összezavart – szemrevételezte egyre kíváncsibban Lisette Krystát.

Marcus is összevonta a szemöldökét. – Mármint olyan vámpírvadász...

– Vámpírokra vadászik. Csapdába csalja és likvidálja őket.

– Lehetetlen – csatlakozott Sheldon véleményéhez Ethan.

Krysta megmerevedett. – Ahhoz képest hat éve csinálom.

Mindannyian hitetlenkedve meredtek rá.

– Halandók nem győzhetik le a vámpírokat – mondta Edward.

– Ez a halandó mégis megtette – ragaszkodott az igazához a lány.

– Ami is – mutatott rá Sheldon.

– Melanie is megtette, amikor még halandó volt – szólalt meg büszke mosollyal Bastien.

– De Ami és Melanie nem egyedül szálltak velük harcba – mondta Ethan –, ott volt mellettük Marcus és Bastien is.

Marcus előrehajolt és elkapta Ethan pillantását. – Ami nem az én oldalamon harcolt, amikor edzés közben szétrúgta a segged. Márpedig te gyorsabb vagy egy vámpírnál.

Sheldon felnevetett. – Touché!

Seth felsóhajtott. – Térjünk vissza a témához. Megvizsgáltam Krysta gondolatait. Valóban hat éve vadászik vámpírokra az öccse segítségével. És még mielőtt valaki megkérdezné, egyikük sem tagja a zsoldos csapatnak, ami mostanság annyi problémát okozott. Az ajándéka tette lehetővé a számára – itt felemelte a kezét, mert Ethan szóra nyitotta a száját –, amit most nem fogok itt nyilvánosságra hozni. Ha Krysta azt szeretné, hogy tudjátok, majd elmondja nektek.

Ethan Krystára nézett. Kihívás ragyogott fel a tekintetében, míg Étienne szemei összeszűkültek, a tarkóján felmeredt a szőr. Krysta titokzatos mosollyal reagált, amikor Ethan megszólalt. – Ha megmutatod a tiédet, megmutatom az enyémet.

Egy szívverésnyi idő sem kellett ahhoz, hogy Étienne előrántson és eldobjon egy tőrt.

A markolat a homloka közepén találta el Ethant, aki épp csak hátrakapni tudta a fejét. – Au! A szarba! Mi a pokol van, ember?!

Krysta meglepetten meredt Étienne-re, mint mindenki más is az asztal körül.

Megköszörülte a torkát, de nem tudta, mit mondjon. Nem is akarta ezt csinálni. Egyszerűen csak... megtörtént.

– Ó igen – mondta Sheldon –, ha már buksz, bukj nagyot.

Általánossá vált a kuncogás és a fejcsóválás az asztal körül.

Merde!

David felemelte a kezét, és csendet kért. – Folytasd, Étienne!

Fellelkesedve, hogy megváltoztathatja a téma fő vonulatát, (Miért tűnt úgy neki, hogy az állandóan vissza akar kanyarodni Krystához?) elmesélte a többieknek a vámpírok legyőzését, majd a zsoldosokat.

Senki sem kérdezte meg, miért nem tűnt onnan a pokolba, amikor kilőtték rá az első nyugtatónyilat. Ezt kellett volna tennie ugyanis, hogy elkerülje a fogságba ejtést, de mindenki tudta, hogy nem hagyhatta védtelenül Krystát.

Cam előredőlt, az asztalra könyökölt, és Krystáról Seanra nézett. – Köszönöm. Fogalmatok sincs, mit tettek volna vele, ha a kezük közé kerül. Ha ugyanazokról van szó, akik korábban is...

– Nem tudom, hogyan lehetnének ők – vágott közbe Melanie –, azt a fenyegetést semlegesítettük.

Étienne megcsóválta a fejét. – Ezek a katonák túlságosan is emlékeztettek azokra a katonára. – Beszámolt a Krysta és Sean otthonában történtekről is.

Folyamatos káromkodások és hitetlenkedések kísérték az elbeszélését.

Marcus pattanásig feszült, dühe szinte felforralta az ebédlő levegőjét. – Hogy a pokolban történhetett ez?

Chris megrázta a fejét. – Ennek egy másik csoportnak kell lennie.

– Náluk van az a kibaszott nyugtató! – kiabált Marcus.

Ami békítően a karjára tette a kezét.

Étienne megértette a férfi dühét. A legutóbbi zsoldosseregnek tagja volt néhány olyan szörnyeteg is, aki megkínozta Amit. És örömmel tették volna rá a kezüket újra.

Cam megrázta a fejét. – Valamit elnéztünk.

– Nem. Minden olyan zsoldos, aki tudott a létezésünkről, vagy halott, vagy kitöröltük az emlékeit. Ez utóbbit mi magunk, David és én csináltuk – mondta Seth.

David bólintott. – Darnell pedig éjt nappallá téve dolgozott a Hálózat összes informatikusával, hogy mindent letakarítsanak a számítógépeikről, a szervereikről a vámpírokkal, Amival vagy velünk kapcsolatban.

– A helyükre pedig rosszindulatú alkalmazásokat helyeztünk – egészítette ki Darnell. – Semmiképp sem tudják visszaszerezni azokat a fájlokat. Még én sem tudnám visszaszerezni őket.

– És mégis – szólalt meg Roland –, Étienne-t megtámadták és benyugtatózták katonaruhás halandók.

– És ha tényleg katonák? – kérdezte Sarah. – Mi van, ha Emrys a hadsereghez fordult, csak mi nem tudunk róla?

Seth megrázta a fejét. – Azt láttam volna a gondolataiban.

– Donald és Nelson sem ment a hadsereghez – mondta David, még mielőtt valaki megkérdezte volna.

Donald egy egykori magas rangú katonai vezető volt, akit Emrys a végjáték felé közeledve vont be a Halhatatlanok elleni harcba. Nelson pedig a helyettese, vagy bólogató embere volt. Mivel a kapcsolatuk igencsak köztudott tény volt a nyilvánosság előtt, ezért a haláluk túl sok kérdést vetett volna fel. Ezért inkább törölték a memóriájukat, és a helyébe elültették egy titkos akcióterv részleteit, valami olyasmit, hogy az egyik csapaszállító repülőjük balesetet szenvedett, és ezzel megmagyarázták a haláleseteket. Azoknak a zsoldosoknak a halálát, akiket a Halhatatlanok öltek meg.

– Akkor honnan kerülhetett ki? – kérdezte Cam.

Seth megcsóválta a fejét. – Egyelőre nincs rá magyarázat.

Krysta az asztal körül ülő férfiakat és nőket tanulmányozta a beálló csendben.

Aztán Seanra pillantott, hogy lássa, hogyan fogadja mindezt.

A gyanakvás teljes egészében eltűnt az arcáról, a helyét átvette a csodálkozás, ami sejtése szerint a sajátjára is kiült. Fantasztikus volt ez az egész. Nem is tudta pontosan, hogy mire számított, de az egészen biztos, hogy nem erre.

Olyanok voltak, mint egy nagy család. Kötekedtek egymással. Évődtek. És összecsaptak, mint amikor Étienne Ethanhoz vágta a tőrét.

Ez igazából mókás volt. És meglehetősen árulkodó. Étienne szemei ténylegesen izzottak a féltékenységtől. Hát nem klassz?

Sean kissé előrébb mozdult. – Hogyan szereztek egyáltalán tudomást rólatok a zsoldosok? – kérdezte, és ezzel meglepte nővérét. Érezte ugyan, hogy egy kissé megnyugszik, de azt nem hitte volna, hogy annyira ellazul, hogy részt is vegyen a beszélgetésben.

David válaszolt. – Egy vámpír testvére mondta el nekik, hogy segítsék a bosszúállásban.

– Ezúttal nem lehet ilyesmiről szó?

Seth megrázta a fejét. – A történelem folyamán az első ilyen eset volt ez. Az őrület miatt, ami elhatalmasodik rajtuk, a vámpírok hajlamosak megölni, vagy átváltoztatni a hozzátartozóikat. A legtöbb vámpír úgy gondolja, hogy az egyetlen különbség közöttünk az, hogy a Halhatatlan Őrzők nem akarnak ártatlanokat ölni, vagy hagyni, hogy ártatlanokat öljenek. Mivel nem nagyon vagyunk velük kapcsolatban, nem tudják, hogy mennyivel tovább élünk, vagy hogy genetikailag is különbözünk egymástól. Ez az emberi férfi egyedülálló helyzetben volt, azért értesülhetett ezekről a tényekről.

Mindenki egy férfira nézett, aki az asztal túloldalán ült, karjával egy csinos barna nőt ölelve. Krysta úgy tippelt, hogy talán Bastiennek hívhatják, már ha jól jegyezte meg a rengeteg nevet.

Ahogy a saját figyelme abba az irányba fordult, már harmadik, vagy negyedik alkalommal vette észre, hogy a Sheldonnal majdnem szemben ülő, az imént tiltakozó Halhatatlan őt bámulja.

Roland? Így hívják?

Krysta nem értette miért, de ez a férfi jobban elbátortalanította, mint az összes többi Halhatatlan. Valahogy... olyan fenyegetőnek látszott. Minta képes lenne kitépni a torkát, majd leülni, feltenni a lábát a hullájára és elmajszolni egy szendvicset.

Nyugtalanul felnézett Étienne-re. – Ki más lehet még olyan helyzetben, hogy megoszthassa valakivel ezt az információt?

A férfi megcsóválta a fejét. – Senki.

– Kamu – morrant fel Roland.

Étienne összeráncolta a homlokát. – Az asztal körül ülők közül senki sem árulna el minket.

– Nem az asztal körül ülőkre gondoltam – legyintett a zord Halhatatlan –, de mindannyian tudjuk, mi volt a zsoldosok célja. Legalábbis az előző csapaté. Tudták, hogy a vámpírok hamar hanyatlani kezdenek mentálisan, a Halhatatlanok viszont nem. El kell kapniuk egyikünket, hogy megkínozhassák, felboncolják, hogy rájöjjenek, miért van ez így. Ha pedig rájönnek, fel fogják használni a vírust, hogy létrehozzanak egy szuperzsoldos sereget, akiket aztán felajánlanak a legmagasabb ajánlatot tevőnek.

– Ó, a szarba! – sziszegte Sean – Milliárdnyit készíthetnek.

David bólintott. – És elpusztítják a világot. Egyetlen emberi hadsereg sem szállhatna szembe egy Halhatatlan sereggel. Vagy egy könnyebben feláldozható vámpírhadsereggel.

– Miért feláldozható? – tette fel a kérdést Sean.

– Azokat az emberi katonákat, akiket szándékosan megfertőztek, egy évvel később meg kellett ölni, hogy a vezetőik fenntarthassák a többiek felett az irányítást.

Egy év? – Az őrület ilyen gyorsan eluralkodik rajtuk? – kérdezte Krysta. Akkor nem csoda, hogy egyetlen épeszű, nem gyilkos vámpírral sem találkozott.

– Ez egyénenként változó, és nagyban befolyásolja a környezet. A rossz körülmények, a kínzás exponenciálisan felgyorsítja – magyarázta David. – Néha a vámpírok már hat hónappal az átváltozásuk után kezdik elveszíteni az önkontrolljukat, és pszichotikus tüneteket mutatnak. Olykor, ha rendkívül erősek, három-négy év is eltelik, mire megbomlik az agyuk. Mivel a változás alattomos, és nagyon nehéz felismerni a kezdeti stádiumban, a zsoldosok vezetőinek korlátozniuk kellett a katonák élettartamát, a káosz és a mészárlás elkerülése érdekében.

A fenébe. Krysta kíváncsi lett volna rá, hogyan működik ez. A katonák önként jelentkeztek, hogy beléjük juttassák a vírust? Tudták mivel fogják megfertőzni őket? Tudták, hogyha belemennek, egy évvel később meg fogják ölni őket? Vagy ezeket az információkat nem közölték velük?

– Azt hiszem, hogy mindannyian tudjuk, mi történt – mondta újra Roland –, hogy miért támadtak meg bennünket újra a zsoldosok.

– Nem igazán – felelt Étienne.

Többen is bólintottak. Igazán zavartnak tűntek.

Roland megcsóválta a fejét. – Hát nem nyilvánvaló? Valaki a Hálózatból elárult minket.

– Chris az asztalra csapott. – Baromság!

Krysta összerezzent.

Roland higgadt, merev pillantással viszonozta a dühös kitörést. – A kis halandó házi kedvenceid egyike úgy döntött, hogy egy pár milliárdnyi dollár a bankszámláján elég jól mutatna ahhoz, hogy eladjon érte bennünket. Valószínűleg egy informatikus sikló.

– Gyík – mormolta a felesége, és beharapta az alsóajkát.

– Baszd meg, Roland! Az én embereim válogatottak, és hűségesek hozzátok! Semmi okod rá, hogy kételkedj bennük a totális paranoiádon kívül, attól pedig hánynom kell, hogy megpróbálod az én küszöböm elé lapátolni a szart!

Roland szemeiben borostyánfény lobbant.

Krysta szíve dübörögni kezdett az idegességtől.

Étienne keze átnyúlt az ölébe, tenyere a tőle távolabbi combjára simult, mintha felkészülne rá, hogy maga mögé söpörje őt, ha elszabadul a pokol.

A szeme sarkából meglátott egy tőrt Sean kezében az asztal alatt.

Ó a szarba!

Roland előredőlt. – Mindenkiben kételkedem, ezt nevezed te totális paranoiának. A tapasztalat tanította meg, hogy még azok is hátba döfhetnek, akikben a legjobban megbízom. Meg is tették. Azért kételkedem az embereidben, azért hiszem, hogy ők a felelősek ezért az új fenyegetésért, mert más elfogadható magyarázat nincs rá. Senki más nem tudott róla. Senki más nem férhetett hozzá a nyugtatóhoz, a Hálózat főhadiszállásán tartasz belőle jelentős készleteket. Ezért egy hálózati alkalmazottnak, vagy alkalmazottaknak kell a felelősnek lennie.

A többiek pillantásaiból ítélve nem Roland volt az egyetlen, aki ezt így gondolta.

Chris nagyon dühös volt. – Nem ez lehet az egyetlen magyarázat. Talán a memóriatörlések nem voltak tökéletesek.

– A memóriatörlések tökéletesek voltak – mondta Seth. – Ha Étienne vagy Lisette végezte volna, akkor aggódnék.

Krysta Étienne-re nézett, aki vállat vont. Mondtam, hogy korlátozottak a telepatikus képességeim. Alig pár száz éves vagyok.

Ja. Pár száz éves, gondolt neki választ Krysta, egy valódi csecsemő.

A férfi ajka megrándult. De ettől függetlenül továbbra is a combján hagyta a kezét, a tartása nem lazult.

– De David és én intéztük – folytatta Seth. – Márpedig minden emlék, amit mi temetünk el, örökre eltűnik, és soha nem kerülhet többé napvilágra.

Jenna lassan felemelte a kezét.

Seth elmosolyodott. – Igen, Jenna?

– Most összezavarodtam. Eltemetitek az emlékeket, vagy megsemmisítitek őket?

– Eltemetjük őket. A tényleges törlés hegesedéssel, és így agykárosodással járna.

– Ó!

Roland hátradőlt. – Tehát marad az én verzióm.

– Nos – mondta Chris –, technikai malőr is becsúszhatott. Maradhatott valahol egy laptop, egy DVD, vagy egy külső merevlemez az egyik zsoldos otthonában.

David válaszolt neki. – Megkerestük az összes emléket a fejükben, mielőtt eltemettük volna azokat, amik veszélyesek voltak ránk nézve. Ha valaki csak egy szalvétára firkantott fel egy jegyzetet, és azt vitte haza, azt is megtaláltuk és megsemmisítettük.

Annak ellenére, hogy Étienne egy valóságos vallatótisztnek festette le Christ, Krysta sajnálta őt. A szőke egyszerre látszott dühösnek és összetörtnek az ötlettől, hogy esetleg a saját embere támadta hátba.

– Nézd – szólította meg Seth –, ez a leglogikusabb feltételezés. Valakinek a Hálózatból kellett kivinnie és átadnia az információt ennek a másik zsoldos csapatnak, valamint el kellett látnia őket nyugtatóval. Szűkítsd le a szóba jöhető emberek névsorát.

Chris kőarccal bólintott.

– Ezen felül pedig – egészítette ki David –, győződj meg róla, hogy a Halhatatlanok bőséges utánpótlással rendelkeznek ellenanyagból, és nem hagyják el a házat nélküle.

Az asztal körül ülők bólogattak.

Seth hátradőlt. – Halhatatlanok, kezdjétek el újra magatoknál hordani és használni az infravörös szemüveget, hogy szétnézhessetek még a legsötétebb zugokban is, ahová a saját éles látásotok sem tud behatolni. Ha nyíl talál el benneteket, azonnal tűnjetek el arról a helyről, és hívjátok a Szekundánsotokat. A fiatalabbaknak nem ártana megfontolniuk a lehetőséget, hogy ismét párokban vadásszanak. Ennek eldöntését rátok bízom egyelőre. De ez abban a pillanatban megváltozik, amint a zsoldosok ismét megtámadnak valakit.

Bastien megköszörülte a torkát. – Egy kissé fel kellene pörgetni a vámpírok beszervezésével kapcsolatos erőfeszítéseinket is.

– Mi? – szaladt ki Krysta száján, és elpirult, amikor mindeni ránézett.

– Olyanokét, akik még nem veszítették el egészen a józan eszüket – magyarázta a férfi. – Nem kockáztathatjuk meg, hogy a zsoldosok vámpírokat fogjanak el, vagy meggyőzzék őket, hogy a két veszély közül mi jelentjük a nagyobbat rájuk nézve, így próbálva a maguk oldalára állítani őket.

– Miért nem ölitek meg inkább mindet? –kérdezte. Az pokolian ki van zárva, hogy ő szövetkezzen egy elcseszett vámpírral.

Marcus elmosolyodott. – Tetszik a nő.

Roland bólintott.

Bastien megrázta a fejét. – Az a lényeg, hogy elterjesszék a hírt a többi vámpír között, hogy azok megtegyenek mindent, hogy ne kerüljenek a zsoldosok kezébe. Nem hagyhatjuk, hogy rátegyék a kezüket a vírusra.

Seth bólintott. – Csináld. Tudom, hogy nem tetszik nektek a gondolat, de a vámpírok létszámban sokszorosan felülmúlnak bennünket, ezt pedig felhasználhatjuk, hogy keresztbe tegyünk az ellenségeinknek. Toborozzátok be, akiket lehet. Iktassátok ki, akiket nem. David, szeretnél hozzáfűzni valamit?

A második legidősebb Halhatatlan Chrisre nézett. – Csak annyit, hogy bármikor elérhetővé teszem magam, ha meg szeretnéd vizsgáltatni a szerinted szóba jöhető Hálózati alkalmazottak gondolatait.

Chris röviden bólintott.

– Rendben – mondta Seth –, akkor a gyűlést lezárom. Biztonságos vadászatot mindenkinek.

Motyogva érkeztek a viszontköszönések.

Étienne keze ellazult Krysta combján.

– Étienne – mondta David, miközben mindenki felállt –, ugye Krystával, Cameronnal és Seannel csatlakozol hozzám, Seth-hez és Chrishez a dolgozószobámban?

Krysta magában káromkodott. Olyan közel voltak már ahhoz, hogy sértetlenül távozhassanak.

– Persze – válaszolt Étienne.

Seth megkerülte az asztalt a nyomában Chrissel, csatlakozott Davidhez, majd a tömegen keresztül átvágtak a nappaliba.

Krysta próbálta elkerülni a vizslató pillantásokat, így tekintete átugrotta a fekete ruhás alakokat, míg végül az egyik kanapé mögött egy fonott kosáron állapodott meg.

Kiscicák?

A tarkabarka szőrhalom mocorogni kezdett, majd kiemelkedett belőle egy háromszögletű kis pofi.

Igen. Kiscicák. Egy olyan házban, ami tele van hihetetlenül erős nőkkel és férfiakkal, és akik ettől a ténytől rögtön sokkal kevésbé tűntek megfélemlítőnek.

Nos, mindannyian, kivéve a két legöregebbet és Rolandot.

Visszanézett Seth és David széles hátára.

Míg követte őket, úgy érezte, mintha egy diák lenne, akit berendeltek az igazgató irodájába. Hogy elterelje ezen gondolatait, az auráikat tanulmányozta.

Fényes volt és gyönyörű. Majdhogynem mesebeli.

Sóhajtozol, szólalt meg Étienne a fejében.

Krysta bosszúságot vélt felfedezni a hangjában. Mi?

Nem tudod levenni róluk a szemed.

De nem azért, amiért te gondolod. Más az aurájuk.

A férfi a hátára simította a tenyerét. Mit jelent az, hogy más?

Eltér a tiedtől. Az enyémtől is. A vámpírokéra sem hasonlít. És az emberekére sem. Még soha nem láttam ilyet.

A két öreg egy pillantást váltott egymással, amikor beléptek egy sötét folyosóra.

Hallották volna őket?

Végül David és Seth egy nyitott ajtó előtt álltak meg, és intettek nekik, hogy lépjenek be előttük.

Étienne ment elől Krystával, utánuk Chris, majd Cameron Seannal, és végül a két Halhatatlan. Seth épp elkezdte volna becsukni az ajtót, amikor Darnell is besurrant.

Seth elmosolyodott, és becsukta az ajtót.

Szép dolgozószoba volt. A padlótól a mennyezetig könyvespolcok borítottak minden falat, márpedig a mennyezet vagy ötméternyire volt felettük. Ezek a férfiak az ő konyhájában fel sem tudnának egyenesedni, és elképzelte milyen extra méretű ágyra lehet szükségük.

Sok növény volt a helyiségben, színekkel töltve meg a környezetüket. A hatalmas íróasztalt elég közel helyezték el az ablakhoz, hogy bárki, aki a mögötte lévő széken ül, élvezhesse a természetes fényt anélkül, hogy közvetlen kapcsolatba kerülne vele. Öt szék állt az asztal körül. Kettőről egyértelmű volt, hogy már évek óta ott a helyük. Háromról viszont lerítt, hogy új jövevények, valószínűleg erre a kis tanácskozásra hozták ide őket.

Kissé távolabb egy másik íróasztal helyezkedett el, egy sokkal kisebb, aminek megjelenésében volt valami homályos nőiesség.

Összegyűltek a nagy asztal körül, és Krysta várakozásteljesen végignézett a többieken. Most kezdődik a kihallgatás, amitől Étienne annyira tartott? Megfenyegetik? Megfenyegetik Seant? Eltemetik az emlékeiket a történtekről?

Azt hiszik, hogy valahogyan kapcsolatban állnak a zsoldosokkal? Ő megölt kettőt. Ez nem jelent semmit? Nem elég árulkodó a hűségével kapcsolatban?

Várjunk csak! Tényleg azt gondolja, hogy hűséges a Halhatatlanokhoz?

Igen, ezt gondolta azok után, amit a gyűlésen és az Étienne-nel töltött idő alatt megtudott.

De a pokolba is! Miért ne? Egyértelműen ők tűntek a jófiúnak.

Seth és David rámosolygott.

Seth közelebb lépett hozzá. – Örülök, hogy találkoztunk, Krysta.

– Ó! – fogadta el a feléje nyújtott kezet. És igen. Óriási keze volt. Az övé olyannak tűnt mellette, mint egy gyereké. – Köszönöm. Én is örülök.

A férfi a másik tenyerét is ráfektette arra a kezére, amit fogott. Krystát bizsergető melegség járta át, előbb csak a karját, majd az egész testét.

Megdermedt. – Mi történik?

Megpaskolta, majd elengedte a kezét, és már nyújtotta is Seannak. – Meggyógyítottam a sérüléseidet – mondta, miközben odébb lépett tőle.

Krysta Seanra nézett, akinek hatalmasra nyílt a szeme.

– Csak így? – kérdezte Sean.

Seth bólintott. – Minél idősebb egy Halhatatlan, annál erősebb az ajándéka.

David ismét elmosolyodott mellette. – Mi ketten már olyan régóta élünk, olyan sok mindent láttunk, hogy kevés dolog okozhat meglepetést.

– Ti ketten mégis megleptetek bennünket – ismerte be Seth –, lenyűgözőek a sikereitek, mindaz, amit elértetek.

– Igazán? – Ő maga sokkal lenyűgözöttebb volt maguktól, amíg meg nem tudta, hogy gyakorlatilag elhanyagolható kárt tettek csak a vámpírpopulációban.

– A halandó vámpírvadászok, különösen pedig akik egyedül, vagy kevés társsal vadásznak, hagyományosan igencsak rövid életűek. A tényt, hogy ti viszont hat éve csináljátok, amit csináltok, mégis megvan az összes végtagotok, nem lehet másképp nevezni, csak rendkívülinek.

– Kérlek – mondta David –, foglaljatok helyet.

Krysta és Sean leültek a két középső székre. Étienne Krysta mellett, őmellette pedig Cam foglalt helyet. Chris Sean mellé ereszkedett le. Darnell odahúzott magának egy széket Davidé mellé, az íróasztal másik oldalára, és Seth ugyanígy tett.

– Mint korábban már említettem, én vagyok a Halhatatlan Őrzők vezetője – vágott bele Seth. – David a helyettesem. Mi vagyunk a Halhatatlanok világának legfőbb vezetői. Azt már tudjuk, hogy mindketten Tehetségesek vagytok. Minden Halhatatlan Tehetséges volt, mielőtt megfertőződött volna vírussal, ezért reméljük, hogy megfontoljátok, hogy testvéreitekként tekintsetek ránk.

David bólintott. – Mi így gondolunk rátok. Közülünk valóak vagytok. A családunkhoz tartoztok.

Krysta egyáltalán nem számított ilyesmire. Mit is mondanak pontosan?

Seth elmosolyodott. – Szeretnénk, ha csatlakoznátok hozzánk.

Sean Krystára nézett. – Azt akarod mondani, hogy meg akartok fertőzni bennünket a vírussal?

– Nem feltétlenül. Mivel Tehetségesek vagytok, ti átváltozhattok anélkül, hogy agykárosodást szenvednétek és elveszítenétek az ép elméteket. De ez nem előírás. Számos halandó dolgozik együtt velünk, úgy emberek, mint Tehetségesek, támogatnak bennünket abban, hogy megszüntethessük a vámpírfenyegetést.

Krysta hitetlenkedve bámulta őket. – Sajnálom. Azt hittem, hogy kihallgattok, megfenyegettek vagy elítéltek itt bennünket valamilyen bűnért – hüvelykujjával Chris felé mutatott –, amit ő kigondol, hogy elkövettünk.

Darnell felnevetett.

Chris felsóhajtott. – Ha ma korábban találkoztam volna veletek, kikérdezlek benneteket.

Darnell köhécselni kezdett. – Kihallgattad volna őket.

Chris mogorván rámeredt. – De mivel David és Chris átnézett benneteket, és úgy döntöttek, hogy nem jelentettek fenyegetést a számunkra, erre nem lesz szükség, és örömmel üdvözöllek benneteket az oldalunkon.

Krysta vetett egy oldalpillantást Étienne-re. Túlságosan csendes vagy.

A férfi összevonta a szemöldökét. Ez a ti döntésetek. Azt hittem, nem érdekelne a véleményem.

Gondolod, hogy csatlakoznunk kellene hozzátok?

A pokolba is, igen!

Krysta ismét az öregekre nézett. – És milyen minőségben?

Seth Reordonra nézett. – Chris?

– Sean, mivel gyógyító, és amúgy is orvoslást tanul...

– Azt is tudni szeretném, hogy honnan tudod ezt.

Chris vállat vont. – Miután megtudtam a neveteket, utánanéztem a Duke-on. Azt pedig Seth mondta, hogy gyógyító vagy. Nagyon szívesen alkalmaznánk valakit a központ Intézetében a te ajándékoddal és leendő tudásoddal. Ha úgy döntesz, hogy csatlakozol, természetesen azonnal visszafizetjük az összes igénybevett diákhiteled. – Ami meglehetősen jelentős volt. – És ösztöndíjat fizetünk a továbbiakban. Biztos vagyok benne, hogy Dr. Lipton, az a Halhatatlan hölgy, aki mellettem ült a gyűlésen, örömmel mentorál majd, és nagyra értékeli a segítségedet a vírus gyógyításával és kezelésével kapcsolatos kutatásokban.

Krysta tekintete találkozott az öccséével, és tudta, hogy ugyanazt gondolják.

Ez hihetetlenül jól hangzott. Túlságosan is jól. Igaz-sem-lehet jól.

– Valamint – folytatta Chris – azonnal felvennénk titeket a bérlistánkra, így akár már holnap is felmondhatnál a munkahelyeden. Ezt egyébként is ajánlanám, hogy a zsoldosok ne találjanak ott rád, mint ahogy mi rád találtunk. Krysta, téged pedig Szekundánsnak szeretnénk kiképezni. A harci képességeid nyilvánvalóan messze felülmúlják a szükséges szintet, így...

– Várj! – szakította félbe Krysta. – Szekundánsnak? Ők harcolhatnak vámpírok ellen?

– Nem, aktívan nem. Ők őrzik és segítik a Halhatatlanokat, bármikor a rendelkezésükre állnak, és megteszik a szükséges intézkedéseket.

– Nem hagyom abba a vadászatot.

Étienne káromkodott – ugyanazt a célt éred el anélkül, hogy komolyabb kockázatnak tennéd ki magad.

– Nem érdekel. Nem hagyom abba a vadászatot – makacsolta meg magát.

– Még hat számjegyű fizetésért sem? – kérdezte Chris.

Hat számjegyű? Tényleg?

Óriási volt a kísértés, mégsem tudta megtenni.

Sean megcsóválta a fejét. – Krys, ne légy hülye. Ez a tökéletes megoldás.

– Tökéletes! – kiáltott fel. – Egy órával ezelőtt még azt gondoltad, hogy ezek itt az ellenségeink, akik a vámpírokkal játszanak egy csapatban!

– Nos, már nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem így van. És nem folytathatod ott, ahol abbahagytad. Hányszor választott el csak egy hajszál a haláltól az elmúlt hat évben? Egyre nagyobb és nagyobb létszámú csoportokkal kerültél szembe, azt pedig te magad is elismerted, hogy csak az elmúlt hónapban kétszer is megöltek volna, ha Étienne nem menti meg a segged!

– Ezek csak kivételes esetek voltak! – tiltakozott, egyre feljebb emelkedett benne a pánik és a harag. Nem tudja abbahagyni a vámpírvadászatot, hogy aztán csak üldögéljen a pálya szélén. A vadászat volt a feladata. Attól volt ő az, aki.

– Ezekbe a kivételes esetekbe majdnem belehaltál! – horkant fel Sean.

– Nem hagyhatom abba a vadászatot – ragaszkodott véleményéhez a lány.

– Változatlanul benne maradnál a vámpírok megsemmisítésének végrehajtásában – ragaszkodott a magáéhoz öccse is. – Tulajdonképpen, tovább vadásznál.

– De nem úgy, ahogyan én akarom.

Sean összeszorította a száját, az arcát elöntötte a düh. – És ha halálosan megsebesülsz, én pedig belehalok, hogy meggyógyítalak? – Ez volt Krysta legnagyobb félelme. – Ennek a lehetősége pedig még az eddiginek is sokszorosára nőtt, mert ha vámpírok ellen harcolsz, előbújhatnak a zsoldosok is, ők pedig lőni fognak rád.

Nyelt egy nagyot. – Ha halálos sérülést szenvedek, nem szabad gyógyítanod.

– Tudod, hogy erre nem leszek képes.

Tudta. És a tudat, hogy az öccse meghalna érte, majdnem megölte.

A szeme égni kezdett, a torka összeszűkült. Megfogadta, hogy nem hagyja abba a vadászatot, amíg a vámpírveszély el nem múlik. Nem szerette volna feladni a vadászatot. Nem akarta feladni. Nem állt készen rá, hogy feladja.

Étienne megköszörülte a torkát. – Vadászhatnál velem.

Azt a két szót szinte fülsiketítő csend követte.