9. fejezet

 

 

 

Bár szüksége lett volna a gyógyító alvásra, Étienne mégsem tudott elszenderedni.

Chris nem spórolt a biztonsági intézkedésekkel. Egy tucatnyi ember állt őrt a ház körül.

Étienne gondoskodott róla, hogy a birtoka elég nagy legyen, ne kelljen a szomszédok gondolatait is hallania, és ők se láthassák véresen, ziláltan hazaérkezni a vadászatok után.

Az őrök nagyon éberek voltak és alig beszéltek, de Étienne éles fülei hallották minden mozdulatukat, elmormolt megjegyzéseiket, rádiós bejelentkezéseiket.

És akkor még ott volt Krysta is.

Nem hazudott, amikor azt mondta neki, hogy soha senki nem vonzotta még ennyire.

Egyszer azt mondta Sarah-nak, hogy az erős nőket szereti.

Hát Krysta nagyon erős.

Krysta csodálatos. Krysta vámpírokra vadászott, és megölt két embert, hogy megvédje őt.

Krysta lángra lobbantja a testét.

Pokolian nehéz volt eljönnie tőle, hagyni, hogy Lisette szobájában aludjon. De a lány még nem bízott benne teljesen. Az is ezt mutatta, hogy megkérdezte tőle, átmosta-e az agyát. És az elmúlt huszonnégy órában a poklot járta meg.

Étienne nagyon sajnálta, hogy a zsoldosok, vagy akárkik is azok a gazemberek, elpusztították a házát, és ezért kamatostól meg akart fizetni nekik. Másrészt viszont nagyon boldog volt, hogy a lány itt van az otthonában, és így alkalma nyílik rá, hogy elnyerje a bizalmát.

Így érezhetett Richart is Jenna iránt? Ezért járt még akkor is a nyomában, amikor a happy end teljesen elérhetetlennek tűnt kettejük számára?

A folyosón kinyílt egy ajtó.

Étienne szíve egy hosszú pillanatra megállt, majd nekicsapódott a bordáinak.

Krysta bejön hozzá?

Hazudott volna, ha azt mondja, hogy nem reménykedett ebben.

Sajnos nem. A szinte teljesen hangtalan léptek végigmentek a folyosón, majd fel a lépcsőn.

Félrecsapta magáról a takarót, és belebújt egy melegítőalsóba, arra az esetre, ha Krystának mégis szüksége lenne rá bármilyen okból. (Valahogy nem hitte, hogyha meztelenül odalopakodik mögé, az a helyes üzenetet közvetítené a lány felé.) Aztán kinyitotta az ajtót, és a keresésére indult.

A nappaliban találta.

Amikor megállt az ajtóban, hogy megcsodálja, elgondolkodott rajta, miért van az, hogy a férfiak tisztára idiótán néznek ki pizsamában, míg a nők hihetetlenül vonzónak tűnnek?

Krysta pizsamája burgundi vörös selyemből készült. Lisette is sokszor viselte, és néha panaszkodott, hogy állandóan úgy öltözik, mint egy férfi. Kárpótlásképpen nagyon nőies dolgokat viselt, amikor nem vadászott.

Háttal neki Krysta előrehajolt egy szék fölött, hogy kinézzen az ablakon a napsütésbe.

Étienne egy másik kor szülötte volt. Nem olyan volt, mint a jelen kor férfijai. Neki nem volt szüksége arra, hogy egy nő feltolja a melleit a melltartójával a nyakába, hogy azok kibuggyanjanak a blúzából. Nem volt szüksége olyan rövid szoknyára, amikben a nők le sem hajolhattak anélkül, hogy kilátszott volna alóla a fehérneműjük. Nem volt szüksége olyan nadrágokra, amik alig értek fel a csípőig, és kilátszottak alóluk a tangák pántjai, vagy éppen a fenékvágatok.

Ami látszott, az látszott. Nem maradt semmi meglepetés. Nem volt várakozás. Nem maradt hely a fantáziának.

Étienne-t jobban izgatta az, amit nem látott. Szerette kitalálni, elképzelni a dolgokat. Ahogyan azt is szerette elképzelni, mit rejt az a selyem anyag, milyen lenne lehántani, felfedni azt, amit senki más nem láthat. Amit senki más nem látott még.

A pizsama nadrágja a csípőjétől a bokájáig takarta Krystát. Csupasz lábai még annál is kisebbek voltak, mint amilyennek elképzelte őket. A felső hosszú ujjait majdnem könyékig visszahajtotta. A haja laza és borzas volt.

Rendkívül ínycsiklandozó.

– Mit nézel? – kérdezte halkan.

Összerezzent és feléje fordult. – Megijesztettél.

– Elnézést. Nem akartam.

– Csak az őröket néztem. Félelmetesnek tűnnek.

– Nagyon komolyan veszik a munkájukat, az életük árán is megvédenek bennünket, ha szükséges.

– Olyan hűek hozzád?

Belépett a szobába, a kérdés kissé kényelmetlen volt. Ettől úgy tűnt, mintha az őrök alárendeltek lennének. – Nem nevezném így. Inkább úgy mondanám, hogy bajtársak vagyunk. A katonákkal közös ellenséggel harcolunk. Ez összeköt bennünket akkor is, ha személyesen nem ismerjük egymást.

Krysta ismét kinézett az ablakon. – Nem ismered azokat a srácokat?

Megállt mellette, elkerülve a fénypászmákat, amik a sűrű szövésű függönyön törtek be.

– Óvatosan – mondta a lány, majd megfogta a karját, hogy távolabb húzza a fénytől.

Étienne elmosolyodott, az aggodalmas hang megmelengette. – Rendben. Nem fogok lángra lobbanni. Legfeljebb rekordidő alatt leégek.

– A vámpírokat megöli a napfény?

– Igen. A vámpírok nem viselik el a napfényt. A Halhatatlanok nagyobb tűrőképességgel rendelkeznek a fejlettebb DNS-ük miatt, De az olyan fiatalok, mint én, még mindig sebezhetőek.

– Ó!

Végignézett az őrök arcán, akikre az ablakból rálátott. – Azt hiszem, egyiküket-másikukat már láttam, de még soha nem beszéltem velük.

– Mégis meghalnának érted.

Bólintott. – De ez nem egyirányú. Tudják, hogy mi minden éjjel kockáztatjuk az életünket, vadásszuk és pusztítjuk a vámpírokat, akik rájuk vadásznának. Nemrég volt egy olyan éjszaka, amikor Lisette, Richart, én és a többiek, akikkel majd később találkozol, nem vámpírok, hanem emberek elleni harcban kockáztattuk az életünket, akik olyan embereket kínoztak és öltek meg, mint amilyeneket odakinn látsz. – Elfordult az ablaktól. – Nem tudsz aludni?

Krysta megrázta a fejét. – Mindig gondom van az alvással új helyen.

– Ráadásul az elmúlt nap elég nehéz volt.

– Igen. Olyan sok minden történt. – Vállat vont. – Még mindig nem értem a végére, hogy feldolgozzam. Az agyam megállás nélkül ezen őröl. Ráadásul a leghülyébb dolgokon akadok fenn. Mint például, hogy Sean és én hogy fogunk magyarázatot adni a háztulajdonosnak a nappali padlóján keletkezett kráterre, valamint a golyónyomokra a falakban, ha tényleg úgy van, ahogy Sheldon mondta, és szitává lőtték az egész házat.

– Ne aggódj. Majd gondoskodunk róla. Nagyon jók vagyunk abban, hogy eltakarítsuk magunk után a káoszt. – Megérintette a vállát a hűvös selymen keresztül, és a kanapé felé vezette. – Most olyasvalamire van szükséged, ami pihenteti az elméd és segít ellazulni. – Gyengéd nyomására a lány leült, pizsama felsőjének V kivágása egy pillantásnyi betekintést engedett neki a mellei közötti árnyékos völgyre. – Amire pedig nekem van szükségem, hogy elveszítsem az eszem, az a pizsamád.

Krysta elmosolyodott, és végigsimított ujjaival a nyakkivágásán. – Nem igazán az én stílusom. Inkább az a pólóban alvó lány vagyok.

Étienne felnyögött, majd letérdelt a síkképernyős tévé alatti polcokon tárolt DVD gyűjteményéhez. – Ne ültesd el a képet a fejemben.

Krysta csupasz, széles, nyálcsorgatóan jól izmolt hátára, keskeny derekára meredt, majd amikor megfordult, a mellkasára. – Szemet szemért. Amint megfordultam, azonnal észrevettem, hogy nem viselsz semmi mást, csak azt a melegítőnadrágot.

Étienne biztosan hallotta is őrülten száguldani kezdő szívét.

A férfi nevetett.

Krystának tetszett a nevetése. Sima volt és mély.

Kiválasztotta a DVD-t és becsúsztatta a lejátszóba. Aztán felállt, felvette a távirányítót, és elhelyezkedett mellette a kanapén.

Egy hajszálnyi helyet sem hagyott kettejük között. A csípője odaszorult Krystáéhoz, a karját a lány válla felett átvetette a háttámlán. – Folyamatosan azt mondogatom magamnak, hogy tartanom kell a távolságot de...

Krysta bólintott, és nekidőlt az oldalának. – Túl fáradt vagyok ahhoz most, hogy emiatt aggódjak. – Felnézett a televízióra, és elmosolyodott. – Monk?

A férfi bólintott. – Okos. Vicces. És az igaz szerelmet támogatja.

– De ez egy tragikus szerelem. A felesége meghalt.

– A legtöbb szerelem tragikus véget ér, nem? – kérdezte a férfi, és összevont szemöldökkel nézett a képernyőre.

– Nem tudom. A bátyád elég boldognak tűnik.

Étienne arca felderült. – Igen, az. Nem láttam előre, hogy ez történik majd.

– Ha most azt mondod, hogy még médium is vagy...

– Felnevetett. – Nem vagyok. – Még mindig mosolyogva lenézett rá. – A te érkezésedet sem láttam.

Tébolyult pillangók rohamozták meg belülről Krysta gyomrát, a szája teljesen kiszáradt, meg kellett nedvesítenie az ajkát.

Borostyánfény lobbant a férfi szemében, ahogy követte pillantásával a mozdulatot.

A tévén megjelent a Monk kezdő képsorozata.

Étienne odanézett.

Krysta felsóhajtott. Biztos volt benne, hogy a férfi megcsókolja.

– Azt hittem, megkísértem a szerencsém, ha megteszem – mormolta Étienne.

– Ó! – Már nem is érdekelte, hogy megint a gondolatait olvassa.

– Azt gondoltam, szükséged van némi távolságra.

Krystának harcolnia kellett, hogy ne nevesse el magát. Az oldaluk egymáshoz tapadt, Étienne karja valamikor a vállára csúszott, ujjai a hajával játszottak.

Megremegett a szája széle, amikor a szeme sarkából a férfi rápillantott. – Vedd jegyzőkönyvbe, hogy úgy gondoltam, hogy szükséged van némi távolságra. Én viszont azon kaptam magam, hogy épp az ellenkezőjére van szükségem. Ez itt a kompromisszumos megoldás.

Elmosolyodott. – Jegyeztem.

Elindult a film.

– Nem említetted, hogy te miért keltél fel – tette szóvá Krysta –, te sem tudsz aludni?

– Nem. Túl sok a közelben a mozgás és mormogás. Ahhoz vagyok szokva, hogy csak én és Cam vagyunk itt, legfeljebb még a testvéreim.

– Ahha.

Eltelt egy perc.

– Ráadásul – folytatta Étienne –, rajtakaptam magam, hogy megszállottan foglalkoztat egy gondolat.

– Milyen gondolat?

– Ha nem értem volna oda tegnap éjjel időben, valószínűleg meghaltál volna.

– A Duke-on?

– Igen.

Krysta nem cáfolta. Igaza volt. Még ha a zsoldosok és a fegyvereik elő sem kerültek volna, a vámpírok akkor is megölik.

– Ez nem zaklat fel? – kérdezte Étienne.

– Hogy meghalhatok? – kérdezte. – Dehogyisnem. Nagyon. De minden alkalommal, amikor vadászni indulok, tisztában vagyok vele, hogy az éjszaka végkimenetele akár a halálom is lehet.

– Akkor mi az ördögért csinálod mégis?

Egy pillanatig gondolkodott. – Mert muszáj csinálnom. Mert megéri a kockázatot. Mert egyszer régen megígértem magamnak, hogy minden vámpírt megölök a bolygón, vagy meghalok.

– Ez személyes.

– Igen.

Étienne nem szólt semmit, ismét a képernyőre nézett.

– Nem fogsz bolondnak nevezni, vagy megkérni, hogy hagyjam abba?

– Nem vagy bolond. A bosszúvágyat pedig megértem.

– És a többit? – kérdezte.

– Azt hiszem, már megpróbáltalak meggyőzni róla, hogy hagyd abba a vadászatot. Ma nincs hozzá energiám, hogy újra fejjel rohanjak a falnak.

Krysta felnevetett. – Akkor majd holnap folytatod?

Étienne visszamosolygott rá. – Majd holnap folytatom.

Krysta eltépte tekintetét a tökéletes profiltól, és a képernyőre nézett. – Láttad már ezt az epizódot?

A férfi bólintott. – Ez az egyik kedvencem.

– Én is láttam már néhány évvel ezelőtt, de már nem emlékszem hogyan csinálta a férj. Ne mondd el.

Étienne szorosabban ölelte át a vállát és még közelebb húzta magához. – Nem fogom.

Krysta ráhajtotta a fejét a vállára, maga alá húzta a lábait a kanapén, és ellazult az oldalához simulva.

 

 

 

Étienne hallotta, hogy nyílik és csukódik a bejárati ajtó, de nem nyitotta ki a szemét. Cam egész délután olyan csendben jött-ment, amilyenre csak egy halandó képes, hogy ne zavarja a kanapén fekvő duót.

Krystának újra meg kell majd néznie ezt a Monk epizódot, amit elkezdtek. Az első negyedórában elaludt.

Étienne eldőlt a kanapén vele együtt, majd sikerült lassan, óvatosan úgy mögéje simulnia, hogy egyikük sem zuhant a szőnyegre.

És a fenébe, nagyszerű érzés volt! Még annál is jobb, mint amikor a kezét fogva feküdt mellette a házában.

És neki valóban szüksége volt erre. Minél többet gondolkodott a Duke-on történteken, annál nagyobb pánikba esett. Az a sok vámpír legyőzhette volna, és véget ér Észak–Karolina, vagy a világ legsikeresebb emberi vámpírvadászának pályafutása. És ha valami csoda folytán mégsem győzték volna le, a később odaérkező zsoldosok Halhatatlannak hitték volna, és benyugtatózzák, ami halálos lett volna a számára.

Akárhogyan is, de meghalt volna.

Szorosabban átölelte, belefúrta az arcát a hajába és beszívta az illatát.

Valami éles nyomódott a nyakának az álla alatt.

Mozdulatlanná dermedt és kinyitotta a szemét.

Sean állt fölöttük kőarccal, a kezében Étienne saját tőreinek egyikével, azt nyomta oda a torkához.

Nyugi, szólalt meg az elméjében.

Sean szeme nagyra nyílt. – Ezt hogy csináltad?

Telepata vagyok. Beszélj halkan, hogy ne ébresszük fel. Nagyon nehezen aludt el.

– És azt hiszed, hogy ez segít neki?

Étienne felsóhajtott. Ha folytatni akarod ezt az el-a-mocskos-kezeiddel-a-nővéremtől dolgot, akkor hadd vigyem be előbb az ágyába. Az „ágyába” szót külön is kihangsúlyozta, még mielőtt Sean azt is félreértené.

Sean visszahúzta a pengét.

Étienne egyetlen folyékony mozdulattal felemelkedett Krystával a karjaiban. A lány mocorgott egy kicsit, de nem ébredt fel.

Sean összevonta a szemöldökét. – Mit csináltál vele? Általában nagyon éber alvó.

– Semmit. Csak kimerült. Túl kevés alvás és túl sok adrenalin.

Sean továbbra is a sarkában maradva követte Lisette szobájába, ahol Étienne lefektette Krystát az ágyra, és az álláig húzta a takarót.

Aztán odafordult az öccséhez, és feladott minden reményt a saját alvásával kapcsolatban. – Menjünk vissza a nappaliba, és állok rendelkezésedre.

 

 

Krysta egész úton egy kész idegroncs volt, amikor elindultak a gyűlésre.

Cam vezetett, az anyósülésen Sean mogorván bámult kifelé az oldalablakon.

Az öccse nem fogadta túl jól ezt a dolgot. Aggódott miatta, attól félt, hogy Étienne belepiszkált az elméjébe, (főleg miután megtudta, hogy telepata), félt, hogy az egész Halhatatlan-vámpír történet csak duma, még úgy is, hogy magának a vírusnak a gondolata felvillanyozta, mint leendő orvost.

Krysta nem hibáztatta. Neki csak huszonnégy órája volt megemésztenie azt, amit ő már két hete gyanított, hogy Étienne valóban valami más.

Neki ráadásul ott volt még a vonzódás is, ami meglágyította Étienne felé.

Vagy elrejtette előle az igazságot, ahogy ettől Sean félt.

De Krysta ezt nem hitte. A vámpírok mind őrültek voltak. Mentálisan leépültek, és erre bárki rájöhetett, aki két percnél többet töltött a társaságukban. A nap folyamán azok közül a Halhatatlanok közül, akikkel találkozott, egyiknek sem volt egyetlen gesztusa sem, ami azt sugallta volna, hogy nem teljesen tiszta. És egyetlenegyszer sem érzett felőlük fenyegetést.

Ideges volt? Igen. Zavarodott? Igen. Fenyegetve érezte magát? Nem.

– Ki az a David? – kérdezte, miközben a fák sötét, formátlanná nyúlt árnyékai elsuhantak mellettük. A találkozót, amire mindannyiukat meghívták, ennek a Davidnek a házában tartották, aki úgy tűnt, hogy valahol a nagy semmi közepén lakik.

A mellette ülő Étienne válaszolt. – David a második legerősebb és legidősebb élő Halhatatlan.

– Mennyire idős?

– Nem tudom pontosan, és azt gyanítom, hogy már ő maga is évszázadok óta nem tartja észben. Elég, ha azt mondom, hogy szemtanúja volt bibliai eseményeknek is?

Krysta felkapta a fejét. – Hogy mi?

Sean is hátranézett a válla fölött. – Azt akarod mondani, hogy több, mint ezer éves?

– Igen.

– A vámpírok is ilyen sokáig élnek? – kérdezte Sean, tükrözve Krysta gondolatait.

– Nem. A vámpírok még a száz évet is csak nagyon ritkán érik meg az őrület miatt, ami megszállja őket. Vagy megölik egymást az őrjöngésük közben, vagy levadásszák őket a Halhatatlanok, vagy gondatlanságból, véletlenül a saját halálukat okozzák.

Krysta még százévnyi élettartamot sem tudott elképzelni. Gyanította, hogy a vámpírok a valóságban nem élnek annyit, mint amennyit a filmek és a könyvek állítanak. De a Halhatatlanok...

Több, mint ezer év? Milyen lehet?

– Azt mondod, ő a második legidősebb – motyogta. – Akkor a magas, akivel találkoztam a legidősebb?

– Igen. És csak néhány centiméterrel magasabb, mint David.

Sean ráncba szaladó homlokkal nézett hátra rá. – Találkoztál még eggyel?

Bólintott. – Több, mint százkilencven volt, és áradt belőle a pozitív hatalom.

Sean Étienne felé fordult. – Milyen ajándékai vannak ezeknek az öregeknek?

– Erre ne válaszolj – nézett Étienne-re Cam a visszapillantó tükörben.

Krysta várta, hogy a férfi feleljen.

Étienne hallgatott, és ezzel csalódást okozott neki, de megértette. Sean egyáltalán nem volt együttműködő. Vagyis az volt, de heves szócsatába bonyolódott, csakhogy elkerülje ezt a találkozót. Persze ez is érthető. A gondolat, hogy több mint egy tucatnyi Halhatatlannal lesznek egy házban, nem kicsit volt elbátortalanító.

Így hát Krysta pontosan látta, miért nem oszt meg Étienne több információt, anélkül, hogy biztos lehetne Sean szándékai felől.

– Megérkeztünk – jelentette be Cam, és lefordult egy eldugott lehajtóra, majd elgurult egy magas, biztonságos kapuig. Nehéz csend töltötte be a kocsit, amíg leengedte az ablakot, kinyúlt, és beütött egy biztonsági kódot, amiből semmit sem lehetett látni onnan, ahol Krysta ült.

A hatalmas kapuszárnyak hang nélkül kinyíltak olajozott sarokpántjaikon.

Sötét fák tornyosultak föléjük, ahogy az autó végighaladt a kanyargós úton, ami egy hatalmas, kör alakú parkolóba torkollt, ahol... hibridek és elektromos autók álltak?

Sean kinézett az ablakon, miközben Cam leparkolt egy fekete Prius mögé.

– Ti valami környezetvédők, vagy ilyesmik vagytok?

– Minden érzékünk természetellenesen éles – mondta Étienne –, nem csak a látásunk. A szaglásunk olyan, mint a jegesmedvéé vagy a sarki rókáé. Az alig észrevehető szennyeződés, amitől számotokra egy kicsit „szagossá” válik a levegő, nekünk olyan büdös, mintha egy forró nyári napon egy szemétledobóban üldögélnénk.

Krysta grimaszolt. – Ez szívás.

A férfi bólintott. – Különösen azért, mert a legtöbben olyan régóta élünk, hogy még emlékszünk rá, milyen illata volt a világnak az ipari forradalom előtt.

Cam kiszállt és zsebre tette a kulcsokat.

Étienne is kinyitotta a maga ajtaját, és megkerülte a kocsit, hogy kinyissa Krysta felől is, még mielőtt ő a fogantyú után nyúlhatott volna.

Megfogta a kezét, amit tökéletes természetességgel felajánlott, és hagyta, hogy kisegítse a járműből.

Szüksége volt erre a segítségre?

Természetesen nem.

És ürügyre, hogy megérinthesse a férfit?

Abszolút.

Sean is csatlakozott hozzájuk, becsapta maga után az ajtót.

Étienne a ház felé intett. – Akkor bemegyünk?

Az ajtó kivágódott, ahogy megközelítették.

Étienne odabólintott Darnellnek, aki mosolyogva üdvözölte őket.

– Üdv! Ti biztosan Krysta és Sean vagytok. Örülök, hogy megismerhetlek benneteket. Darnell vagyok, David Szekundánsa.

Krysta és Sean is kezet rázott vele.

– Tehát te ember vagy? – kérdezte Sean.

– Valójába Tehetséges vagyok, mint ti ketten.

Ez Étienne-nek is újdonság volt. Azt hitte, hogy ember.

– Attól tartok, meg kell kérjelek benneteket, hogy adjátok át a mobiljaitokat, amíg itt tartózkodtok.

Erre tényleg szükség van? kérdezte tőle Étienne az elméjén keresztül.

Darnell ránézett. Igen. Nem kockáztathatjuk meg, hogy bármit is rögzítsenek, amit látnak vagy hallanak. Chris azt akarja, hogy fémdetektorral is átvizsgáljam őket.

A pokolba! Nem elég bizonyíték, hogy nem követik őket, hogy sem Sean munkahelyét, sem a házamat nem érte támadás?

Chrisnek nem.

Paranoiás csirkefogó.

Az a paranoiás csirkefogó ma a segítségedre sietett.

Tudom, a fenébe! Csak fáradt vagyok.

Darnell szája megrezzent, miközben előre lépett és kinyújtotta a kezét.

Bár Krystát és Seant nyilvánvalóan irritálta a dolog, egy szó nélkül átadták a mobiljaikat.

Darnell ellenőrizte a telefonokat, hogy megbizonyosodjon róla, hogy kikapcsolták őket, majd mindkettőt zsebre tette. – Visszaadom őket, amikor távoztok. – Maga mögé nyúlt és előhúzott egy kézi fémdetektort a farzsebéből.

Étienne felsóhajtott. – Elnézéseteket kérem ezért.

Krysta nyilvánvalóan nem tűnt elégedettnek. – Szóval elvárod tőlem, hogy megbízzak benned, akikor te egyértelműen nem bízol meg bennem.

– Én megbízom benned – próbálta megnyugtatni Étienne. És tényleg megbízott benne.

– Ha Étienne nem vonzódna hozzád, akkor ő is egyetértene velünk – mondta Darnell. – A Halhatatlanok a múltban elég sokszor bíztak meg rossz emberekben ahhoz, hogy ilyen körülmények között óvatosak legyünk.

Krysta összeráncolta a szemöldökét, de széttárta a karjait. – Sokszor?

Étienne nem tagadott.

Sean elutasítóan nézett egyikükről a másikra.

Darnell áthúzta a műszert Krysta feje, a mellkasa, majd az egyik karja fölött. Csippanás hallatszott.

Krysta a hüvelykujjával feltolta a karján a Lisette-től kölcsönzött fekete pulóver ujját, és megvillantotta a csuklójára kötözött rövid tőrt.

Darnell figyelmen kívül hagyta a fegyvert, a másik karja felé fordult. Újabb hangjelzés. A másik csuklóján is egy tőr volt. És két újabb pittyenés hallatszott a nadrágderekánál.

Étienne felhúzta egyik szemöldökét.

– Nos – mondta védekezően a lány –, mit vártál? Teljes bizalmat? Nem ismerlek elég régóta, hogy egy blikkre elhiggyem, hogy azok vagytok, aminek mondjátok magatokat, nem pedig vámpírok.

Újabb csipogások a bokáinál. Újabb fegyverek.

Aztán Darnell ugyanezt tapasztalta Sean esetében is. Étienne maga sem tudta, miért lepi ez meg. Hiszen Krysta mondta, hogy ugyanolyan képességekkel rendelkezik, mint ő, és ezt láthatta is a lány álmában.

Darnell végül zsebre vágta a műszert. – Oké. Megvagyunk.

Krysta rámeredt. – Mi?

Sean előbb Étienne-re, majd Darnellre nézett. – Nem fogod elkobozni a fegyvereinket?

– Nem – felelték egyszerre.

Étienne azt akarta, hogy biztonságban érezzék magukat, és a fegyverek biztonságérzetet nyújtottak nekik.

A testvérek összenéztek.

– Miért nem? – kérdezte Krysta.

Darnell vállat vont. – A Halhatatlanok gyorsabbak és erősebbek, mint a vámpírok. A fegyvereitek teljesen haszontalanok a ma éjjel itt megjelenő férfiak és nők ellen.

Ennyit a biztonságérzetről.

De most komolyan! csattant fel Darnell elméjében Nem mondhattad volna nekik legalább azt, hogy baráti gesztusként, vagy a megelőlegezett bizalom jeleként hagyod náluk a fegyvereket?

Nem. Én a becsületességet értékeltem, amikor bebotladoztam ebbe a világba, ezért feltételezem, hogy ők is azt értékelik.

Étienne felmordult, tudta, hogy a Szekundánsnak igaza van, csak nem akarta ezt beismerni.

Krysta nyelt egyet. – Ha nem érdekelnek a fegyverek, mit kerestél a fémdetektorral? – kérdezte.

Vág az esze. Étienne imádta ezt.

Darnell vállat vont. – Újabb mobilokat. Hang- vagy videofelvevőt. Bármit, amivel digitálisan rögzíteni a lehet a gyűlésen elhangzottakat.

Na és persze nyomkövető eszközöket. Egyetlen mikrochip felett való átsiklás életekbe került nekik a közelmúltban. Nem követik el kétszer ugyanazt a hibát.

Darnell belépett a házba és intett nekik, hogy kövessék. – Üdvözöllek benneteket. És köszönöm az együttműködéseteket.

David otthona nagy alapterületű volt, tágas, modern bútorokkal ízlésesen berendezett. Étienne mindig otthon érezte itt magát.

Azta! – súgta oda Krysta Seannak –, ez a hely hatalmas. Az egész házunk beférne a nappaliba.

David a nyitott ajtók politikáját preferálta, minden Halhatatlant, Szekundást és hálózati alkalmazottat meghívott, hogy jöjjön-menjen nála tetszése szerint. Akárcsak Seth, ő is keményen dolgozott azon, hogy családias légkört alakítsanak ki. Így hát az otthona meglehetősen nagy forgalmat bonyolított le, de elég nagy volt ahhoz, hogy ez kezelhető maradjon.

A jobb oldalon néhány kanapé jelezte a nappalit, a bal oldalról szintén hatalmas étkező nyílt. Étienne odafordította a fejét, és látta, hogy a többiek már megérkeztek. Mindenki, kivéve Sethet és Davidet.

Az asztal felé vezette Krystát, amely körül máris huszonnégyen ültek. Toldásokat adtak a két végéhez, hogy helyet adhasson a Halhatatlan őrzők egyre növekvő csapatának.

A beszélgetések elhallgattak, minden szem a közeledésüket figyelte.

Az asztal két végén egy-egy szék üresen állt, ezt a két legidősebb Halhatatlan számára tartották fenn. A túlsó végén Ami és nyolc évszázados férje, Marcus ültek. Ami meglehetősen sápadtnak tűnt ma este. Valószínűleg hallott a zsoldosok támadásáról, és mivel a legutóbbi ilyen csapat elsődleges célpontja ő volt, így biztosan lesújtotta az újabb ellenség híre.

Roland, a hírhedten antiszociális Halhatatlan, Marcus mellett ült. A két brit közel nyolcszáz éve ismerte egymást, olyanok voltak, akár a testvérek. Roland felesége, Sarah csak néhány éve változott át, ő foglalta el a következő széket, és dőlt neki férje oldalának.

Yuri, Stanislov és a Szekundánsaik következtek. Ők mindannyian meglehetősen új jövevények voltak, Étienne-nek még nem volt ideje alaposabban megismerni őket. Ethan, az amerikai, aki nemrégiben még a legifjabb Halhatatlannak számított, mint általában, most is az oroszokkal lógott. Mellette Edward ült, egy újabb brit. És természetesen a Szekundánsaik.

A mogorva tekintetű Chris Reordon foglalt helyet a másik oldalon Amival szemben. Mellette Dr. Melanie Lipton ült, akit csak nemrég változtattak át, és a férje, Bastien, aki a Halhatatlan Őrzők fekete báránya volt, és még mindig széleskörű utálatnak „örvendett”. Tanner volt a következő, Bastien Szekundánsa. Mellette Sheldon, aki úgy tűnt, ténylegesen megkedvelte Bastient. Richart. Jenna. Tracy, aki Lisette Szekundánsa volt. És Lisette, aki nyíltan, alaposan szemügyre vette Krystát.

Tetszik, küldte át a vizsgálat végeredményét Étienne fejébe.

Még nem is ismered, ellenkezett vele a fivére.

Halandó. Bejött egy házba, ami telis-tele van Halhatatlanokkal, mégis magasra emeli az állát, fegyvereket rejtett el a testén. És elég okos ahhoz, hogy vonzódjon hozzád.

Tudod olvasni az elméjét? kérdezte kíváncsian. Nem igazán tetszett neki ugyan az elképzelés, hogy a húga olvasni képes Krysta agyában, de azt mindenképpen szerette volna tudni, ha ő az egyetlen, aki (ritka, kivételes esetektől eltekintve) egyáltalán nem képes belelátni a fejébe.

Lisette összehúzta a szemöldökét. Nem. Te igen?

Nem. Nem igazán. Nem mindig.

Lassú mosoly terjedt szét húga arcán. Tökéletes.

Nem vitatta. Nagyon nehéz volt kapcsolatba kerülniük valakivel, ha minden gondolatát kiolvashatták, beleértve ebbe azokat a rútabbféléket is, amik csak úgy simán átröppennek bárki agyán, amikor fáradtabb, vagy sötétebb a hangulata. Ilyenkor születnek például olyan gondolatok, hogy: miért nem mész már a pokolba?

A bambuszpadlón csusszanó bakancsok halk hangja felhívta a figyelmét a nappaliból a ház hátsó részébe és az alagsorba vezető ajtóra.

Belépett David, aki ugyanúgy feketébe volt öltözve, mint mindenki más. Raszta hajfonatait hátrafogta az arcából, azok a derekát verdesték, ahogy nagy léptekkel közeledett feléjük.

Étienne Krystára pillantott, akinek tátva maradt a szája.

Hűha!

Étienne homloka ráncba szaladt. Ez a gondolat nagyon is világos és tiszta volt.

Úgy nézett Davidre, mintha ő lenne a legszebb dolog, amit valaha is látott. Tudta, hogy a nők általában azonnal észreveszik a férfi haját, magasságát, izmait és éjfélfekete bőrét, de Krysta határozottan úgy nézett ki, mintha menten elájulna a csodálattól.

Ne kapd fel a vizet, figyelmeztette Lisette, ez nem rajongás. Csak a féltékenységed nagyítja fel a sokszorosára.

David megállt előttük és elmosolyodott. – Krysta, Sean, üdvözöllek benneteket az otthonomban. – Megfogta Krysta kezét és az ajkaihoz emelte.

Étienne azonnal a lány szívverésére összpontosított, és kissé megnyugodott, amikor az egy szemernyit sem gyorsult fel ettől a figyelemtől.

– Örülök, hogy találkoztunk – viszonozta a köszöntést Krysta.

David Seannal is kezet rázott. – Örülök, hogy biztonságban vagy, és úgy döntöttél, hogy csatlakozol ma este hozzánk. Az elmúlt huszonnégy óra eseményei váratlanul értek bennünket. Azt hiszem, téged is. De együtt el fogunk rendezni mindent.

A két testvér összenézett.

– Oké – mondta végül Krysta.

David Seanhoz fordult. – Nem, nem vagyunk vámpírok. Étienne igazat mondott. Halhatatlanok vagyunk, és biztos vagyok benne, hogy Dr. Lipton nagyon szívesen megbeszéli veled a különbözőségeink orvosi vetületeit. – Krystára pillantott. – Igen, olvasom a gondolataidat. Az én felelősségem mindenki biztonsága, és szeretném is biztosítani, hogy senkit ne érhessen baj. És nem, Étienne nem hazudott, amikor azt mondta, hogy ő viszont nem tudja olvasni a gondolataidat. Nagyon erős természetes védelmed van, de én idősebb és erősebb vagyok nála, ezért ez számomra nem jelent akkora akadályt.

Vonzódik hozzám? bukott ki Étienne-ből a kérdés, mielőtt megállíthatta volna magát. Furcsa volt, hogy nem férhetett hozzá szabadon a lány gondolataihoz, de egyben örömmel nyugtázott minden apró árulkodó gesztust és pillantást.

– Igen – válaszolt David hangosan –, vonzódik hozzád.

Krysta összevont szemöldökkel, felháborodottan nézett fel Étienne-re, és a karjára csapott. – Ez nem fair!

David Seanhoz fordult. – Nem, Étienne nem mosta át az agyát. És nem vagytok a teljes csőd szélén sem. Chris Reordon már megtette a szükséges lépéseket, hogy megvásárolja az ingatlant, amit annyira szétlőttek, így a háztulajdonostól és az esetleges feljelentéstől, pertől nem kell tartanotok. A takarító csapatunk összegyűjt minden személyes holmit, amit meg lehet menteni, összecsomagolják, és az új helyre viszik, egy általatok választott biztonságos házba, amint elhárítottuk ezt az újabb fenyegetést. Tudom, hogy beletelik némi időbe, amíg elnyerjük a bizalmadat, de ha elhiszed, ha nem, te is egy vagy közülünk. Mindannyian Tehetségesek voltunk, mielőtt átváltoztunk volna. És mi gondoskodunk a mieinkről.

– Tehetségesek? – üdvözölte örömmel a hírt Lisette.

– Igen – válaszolt neki David, majd újra Krystára nézett. – És nem, Étienne nem játszadozik a fejeddel. Teljesen elbűvölted őt.

– A francba – kiáltott fel Sheldon –, ez jobb, mint egy szappanopera! Talán el kellene indítanunk a Halhatatlan Őrzők valóságshow-t, és élőben közvetíteni a halhatatlanorzok.com-on.

David figyelmen kívül hagyta. – Nem csatlakoztok hozzánk az asztalnál?

Darnell és Cam már megtették. Darnell elfoglalta a legközelebbi oldalsó széket, Cam pedig az utána jövőt. Sean őmellé ült le. Étienne kihúzta Krystának a következő széket, majd ő is leereszkedett az utolsó szabad helyre Lisette mellett.

David az asztal feléjük eső végéhez ült.

Darnell a füléhez emelte a telefonját. Étienne hallotta, hogy Seth fogadja a hívást.

– Igen?

– Mindenki itt van.

Darnell bontotta a vonalat, majd eltette a készüléket.

Seth az asztal másik végén jelent meg.

Sean és Krysta is felpattant, amikor váratlanul felbukkant.

– Mindenki megjelenését köszönöm. Krysta, Sean, nagyra értékeljük, hogy csatlakoztatok hozzánk. Seth vagyok, a Halhatatlan Őrzők vezetője.

– Örvendünk a találkozásnak – motyogták.

Seth elfoglalta a helyét. – Étienne, bemutatnád hivatalosan is a vendégeinket?