18. fejezet

 

 

Észak-Karolina gyönyörű hely. Azon a területen, ami fölött Seth és David átrepült, dombok váltották egymást rétekkel, kukoricaföldek, kaszálók, erdők simultak egymás mellé. A folyók, patakok, mint érhálózat szőtték be a tájat, táplálták a kisebb-nagyobb tavakat. A vadvilág sokszínű és gazdag volt. Messze nem a két idős Halhatatlan volt az egyetlen „szárnyas jószág”, aki a szélben szörfözött.

Ragyogó fekete szárnytollakkal rendelkező keselyű csatlakozott hozzájuk, velük együtt vizsgálta maguk alatt a földet, kíváncsi volt rá, mit figyelhetnek annyira odalenn.

Seth elmosolyodott magában.

Szükségem volt már erre, szólalt meg David a fejében.

Nekem is.

A repülés nem tartott hosszú ideig. A táj alattuk hamarosan elkezdte másolni a Chris műholdas térképén látottat. Voltak különbségek, ahogyan arra előre figyelmeztette őket. Kevesebb volt a fa, köszönhetően egy kitermelő bázisnak, és egy lakóparknak, ahol az épületeknek még épp csak a vázai álltak. A zsoldosok valószínűleg nem erre lesznek. Nemigen szeretnének szomszédokat ilyen közel a bázisukhoz.

Ez lehet az, mondta Seth, amikor egy olyan hely fölé értek, ahol a hatalmas fák szétváltak, és egy egészen másmilyen építményt fedtek fel, mint amit a műholdas felvételen láttak.

A zsoldosok duplájára szélesítették, de a tetők eltérő színe lehetővé tette, hogy Seth pontosan elkülöníthesse egymástól a régi és az újabb építésű részeket. Az épület elől a hatalmas, gyönyörű fákat eltávolították, a helyükön nagy nyílt tér és egy kis parkoló állt.

Két óriási hangár közelében kisebb épületek álltak. Azokra a barakkokra emlékeztették, mint amiket előző zsoldos ellenségeiknél láttak, ahol egész sorokat alkottak a főépület és a hangárok között.

Black Hawk helikopterek egészen komoly gyűjteménye pihent a hangárok mellett, amikben Seth Humvee-kat és páncélozott csapaszállító járműveket pillantott meg.

És mindezt egy hat méter magas, pengés drótkerítés vette körbe.

Mint általában a magánhadseregek bázisaira, egyetlen út vezetett befelé, a kaput pedig automata fegyverekkel felszerelt őrség vigyázta.

Déjà vu, fogalmazta meg David, amit Seth is érzett.

Mindez nagyon hasonlított Emrys bázisához, ahol Donald és Nelson olyan gyakori látogatók voltak.

Szerinted minden zsoldos bázis így néz ki? kérdezte David.

Nem ismerek túl sokat, vallotta be Seth.

Minden épületen térfigyelő kamerák voltak. A főépület két fajta téglából állt, Seth azt feltételezte, hogy az ablakokat cserélhették falakra. A bejárati ajtó acélból volt.

Fegyveresek járőröztek az erdő szélénél, és a kerítés mentén.

Rossz érzésem van, mondta David.

Akárcsak Sethnek. Egy olyan érzés, hogy valamit elcsesztek, hogy valami nincs rendben. Túl sok volt a hasonlóság. Ez a bázis túlságosan hasonlított arra a másikra. Párhuzamba állítva ezt azzal a ténnyel, hogy ezek az emberek is tudnak a nyugtatóról, Seth arra a következtetésre jutott...

Valami elkerülte a figyelmünket, összegezte helyette David.

Igen.

Szerinted Nelson és Donald az?

Az emlékeiket eltüntettük, szóval, ha ők azok, akkor valamiféle adattárolóval, vagy más információforrással rendelkeztek, amit nem találtunk meg.

Amin lehetett kevés, vagy sok információ is.

Tollas társaságuk elsüvített mellőlük, a szag eljutott Seth orrába is.

Te is érzed? kérdezte.

Halál.

Lejjebb körözve követték a lakomára siető keselyűt.

– Ezek keselyűk? – kérdezte az egyik őr.

– Ja. Én mondtam, hogy túl közel van a test. Ha megváltozik a szélirány, rohadt büdös lesz.

A keselyű egy zsoldos holttestéhez vezette őket, akit fejbelőttek.

Seth és David csatlakozott a leereszkedő madárhoz és körberepülték a testet.

Gondolod, hogy ez az egyik azok közül, akikre Krysta, Étienne és Lisette nyomkövetőt tett?

Nem vagyok benne biztos. Miért csak az egyiküket ölték meg?

És ha azért ölték meg, mert megtalálták nála a nyomkövető eszközt, miért vannak még itt? Miért nem látni semerre izgatott készülődést?

Szélesebb körökben kell fölöttük repülnünk, és kiválasztani néhány elmét, amit olvashatunk. Talán csapdát állítottak, ha rájöttek, hogy megtudtuk hol vannak.

Olyan magasságból az őrök elméit olvasni nem kis kihívás volt, hiszen már maga az is nagy koncentrációt igényelt, hogy tartani tudják felvett alakjukat, de mindkét idős Halhatatlan képes volt rá.

Egy csöppet sem túloztál, mondta David. Ha a szokásos alakjukban lettek volna, most valószínűleg megcsóválja a fejét. Szinte semmit nem tudnak a szervezetről, ami felbérelte őket.

A legtöbbjüket nem is érdekli, fő, hogy jól fizessen.

Nem találok semmi csapdára utaló jelet. Nem várják az érkezésünket.

A nyomkövető eszközökről sincs semmi.

Úgy tűnik, hogy árulónak tekintik azt, akit megöltek, de azt nem tudják, hogy miért.

Azt mondták nekik, hogy elárulta őket, de azt nem, hogy hogyan.

Néhány újabb keselyű csatlakozott hozzájuk, majd leereszkedtek a holttestre.

Belenézek a hangárbeliek és a barakkokban lévők elméjébe. Te koncentrálj a főépületre, mondta Seth.

Időigényes feladat volt. Megtartani az alakjukat és közben az elméket olvasni egészen kiszívta az energiájukat, mégsem panaszkodott egyikük sem. Minden, amit itt megtudhattak, életeket menthet.

Mire végeztek, féltucatnyi keselyű letisztította a zsoldos csontjait.

Nem jutottam semmire – mondta David nagysokára. Egyikük sem tud egyetlen olyan tervről sem, hogy csapdába csaljanak bennünket. És a nyomkövetőről sem tud senki. Bár valamennyien spekulálnak, előállnak saját teóriákkal, azt sem tudják pontosan, hogy a halott katonát miért bélyegezték árulónak.

Úgy tűnik, azt csak a parancsnok tudja, ő pedig nincs itt.

És természetesen azt sem tudják, hol van. Ez egyszerűen nevetséges, mondta David indulatosan. Van egy pont, ahol a hiszékenység átcsap hülyeségbe.

Tudom. De miután meglátták az első fizetési csekkjüket, és azt felételezik, hogy amit csinálnak az teljesen törvényes, kormányzati szerződés keretében történik, nincs semmi problémájuk a gyilkolással.

Meghülyítette őket a pénz!

Már előtte is hülyék voltak. A pénz csak megerősíti őket abban, hogy jól csinálják. Hogy bírod? Jóformán az egyetlen alkalom, amikor David kedves, higgadt természetét felváltotta a düh, az akkor volt, amikor fájdalmai voltak. Néhány órája már erős napsugárzásnak voltak kitéve, energiájukat pedig folyamatosan csapolta lefelé a keselyű alak és az elmék olvasása. Seth még csak most kezdett fáradni, így David valószínűleg már nagyon is érezte.

Hasznát tudnám venni némi vérnek, ismerte be vonakodva.

Ma már nem fogunk többet megtudni. Menjünk haza.

Már maga az a tény is elárulta Sethnek, hogy Davidnek fájdalmai vannak, hogy nem tiltakozott. Meg kellett volna kérnie rá, legalább már egy órával ezelőtt, hogy váltson alakot, és várjon rá a fák árnyékában.

Ötmérföldnyire a kerítéstől Seth lefelé kezdett ereszkedni.

David kérdés nélkül követte.

Seth hajszálnyival a talaj fölött váltott alakot, földet már a saját lábai értek.

David ugyanígy tett, de megbotlott.

Seth megtartotta, míg vissza nem nyerte az egyensúlyát, majd behúzta a közeli fák árnyékába, a mellkasára tette a kezét és magába nyelte David fájdalmát. – Bocsáss meg kérlek. Elvesztettem az időérzékem.

– Én nem. Szükségünk volt információra.

Amikor David megkönnyebbülten felsóhajtott és bólintott, Seth a vállára tette a kezét és haza teleportálta magukat.

 

 

– Idegesnek tűnsz – mondta Krysta aggódva Étienne-nek. Eddig mindössze egyszer látta idegesnek, amikor megkérdezte Sethet, hogy engedélyezi-e az átalakulását.

Még nagyobb számú vámpír, vagy zsoldos csapattal szemben sem volt ideges. Mi történhetett?

Mindketten folytatták a felfegyverkezést az éjszakai vadászatra, míg a férfi válaszára várt. Cam az alagsori edzőteremben edzett Seannal.

Sean közel sem volt olyan dühös amiatt, hogy átváltozott, mint ahogyan azt gondolta. Valójában sokkal inkább megkönnyebbültnek tűnt, hogy nagyobb biztonságban lesz az éjszakai vadászatok során.

Étienne megköszörülte a torkát és kinyitotta a száját. Majd nyitva is hagyta. Aztán becsukta, és visszafordult a szekrényhez, amiben a tőreit tartotta.

– Na, gyerünk már! Nem lehet olyan rossz – nógatta. – Vagy mégis?

Étienne egy gyors pillantást vetett rá a szeme sarkából. – Van elég tőröd?

– Mondd már el mi az! – csattant fel Krysta, majd gyorsan becsukta a száját. – Sajnálom. Csak el sem tudom képzelni, mi lehet az a katasztrófa, ami felidegesített, és ez már engem is kezd idegesíteni.

– Nem katasztrófa – motyogta Étienne. – Vagyis nem volt az. Úgy tűnik, én csinálok belőle azt. Pedig Cam figyelmeztetett, és én most őt átkozom, mert igaza lett.

Krysta összeszorította a száját.

Odalépett hozzá, kivette a kezéből a tőrt, amit eddig forgatott, becsúsztatta a tokjába, majd maga felé fordította a férfit. – Mi a baj édes?

Étienne elmosolyodott. – Említettem már mennyire szeretem, amikor így hívsz?

Rámosolygott. – Igen. Tehát, mi a baj?

Étienne nekidőlt a szekrénynek és keresztbe fonta maga előtt a karjait. – Nemrég beszéltem Chrissel. Megemlítette, hogy kijelölte a Szekundánsodat, most hogy már Halhatatlan vagy, és azt is mondta, hogy van néhány ház, amik közül te és Sean választhattok.

– Ó! – A gyomra lesüllyedt. Azt hitte...

Nos, igazából nem gondolkodott. Erről nem.

Amikor ő és Sean beköltöztek Étienne és Cam házába, az csak egy átmeneti intézkedés volt. Ő még azt is felajánlotta, hogy szállodába mennek. De aztán megismerte Étienne-t és fülig beleesett. Szeretkeztek, bevallották egymásnak az érzéseiket. Átváltoztatta őt, segített alkalmazkodnia az új életviteléhez. Azzal töltötték az éjszakáikat, hogy együtt vadásztak, nappal pedig...

Hetek óta egyszer sem aludt a „hálószobájában”. A férfival töltötte a nappalokat. A kiköltözés témája még csak fel sem merült soha.

– Nem akarom, hogy elmenj – mondta Étienne.

A megkönnyebbülés szinte elzsibbasztotta. – Nem akarok elmenni. Mármint úgy értem, soha nem beszéltünk erről, és nem akarlak olyan helyzetbe hozni, amire még nem állsz készen...

– Szeretlek, Krysta. – Kiegyenesedett és megfogta a kezét. – Nem hiszem, hogy tudnék úgy aludni, hogy nem vagy ott mellettem. Nem is akarok úgy aludni. Azt akarom, hogy ott légy mellettem minden este, amikor felébredek.

– Én is ezt akarom.

A karjaiba húzta, és a csókjába beleöntötte mindazt, amit érzett, megkönnyebbülést, izgalmat, vágyat, szerelmet...

– Sajnálatos módon ma éjjel gyűlés lesz – motyogta, miközben forró csókokkal borította a nyakát.

Krysta pulzusa megugrott. – Most már mindketten Halhatatlanok vagyunk. A Halhatatlanok nem csinálhatnak sietős dolgokat?

A férfi felnevetett. – A Halhatatlanok egészen új dimenziót adnak a sietős kifejezésnek. De... – végighúzta a kezét az oldalán, majd hüvelykujjával végigsimított a mellén – ... én szeretlek ízlelgetni.

– Ez egyszerre okoz csalódást és izgat fel.

Étienne a fogai közé csippentette egy finom harapásra az alsóajkát. – Velem maradsz? Itt, ebben a házban?

– Igen. – Boldogan.

– Mit gondolsz arról, ha azt mondom, hogy én egy régimódi fickó vagyok...

– Ezt eddig is tudtam.

– ... és szeretnélek feleségül venni, hogy a férjedként tölthessem az örökkévalóságot?

Meghökkent. – Össze akarsz velem házasodni? – A házasság óriási dolog volt a Halhatatlanoknál. Számukra a „mindhalálig” több száz, vagy akár több ezer évet jelentett.

– Jobban szeretném, mint bármi mást – bólintott komoly arccal Étienne, a hangjából áradt a félreérthetetlen őszinteség.

Krysta a nyakába ugrott, és magához szorította.

– Ez egy igen? – kérdezte Étienne, miközben szorosan magához ölelte és beletemette az arcát a hajába.

– Igen. Egy hatalmas, lelkes igen.

A férfi még szorosabban ölelte, és panaszosan felsóhajtott. – Több időt akartam veled.

Elvigyorodott. – Az örökkévalóságnál?

Könnyedén a fenekére csapott. – Ne ugrass.

Felnevetett. – Nem tudtam kihagyni. Annyira adta magát.

Kisimította a homlokából a haját, majd nagy tenyerét az arcára fektette. – Hónapokat akartam azzal tölteni, hogy megfelelően udvarolok neked. Azt terveztem, hogy hónapokon át fogok tisztességesen udvarolni, miután megsemmisítettük ezt a zsoldos fenyegetést. De Chris újra és újra felhozta azt az átkozott házat...

– Étienne, eddig is udvaroltál.

– Nem, ez nem így van. Amióta csak találkoztunk folyamatosan vagy a vámpírok, vagy a zsoldosok ellen harcolunk.

– Édesem, én nem vagyok egy kislány, aki virágot és csokoládét akar – bújt oda hozzá –, na jó, csokoládét talán mégis.

– Épp ezt akartam mondani.

Felnevetett. Étienne látta, mennyire szereti a csokoládét. – Nincs szükségem virágokra. Nincs szükségem ékszerekre. Nincs szükségem... semmiféle firlefrancra, amiket a férfiak adnak a nőknek, akikkel randevúznak. – Nem is randevúzott Michael után senkivel hosszú ideig, arra sem emlékezett már, hogy tulajdonképpen miket hordanak a pasik a nőjüknek. – Fegyverekre van szükségem. És te adtán néhány páratlanul szép fegyvert.

Már nem Lisette fegyvereit hordta. Étienne az együtt töltött hetek alatt apránként egy egész arzenált ajándékozott neki. Shoto kardokat. Katanákat. Tőröket. Dobócsillagokat. Glock 18-asokat. Sig Sauereket. Saját, iszonyatosan kényelmetlen, gumírozott öltözéket viselt, ha napfényre kellett mennie.

– Órákon át beszélgettünk – folytatta –, nevettünk, flörtöltünk, ugrattuk egymást. – Finoman beleharapott az állába. – Elcsábítottál.

– Abban te vagy a jobb – mondta Étienne elmélyült, rekedtes hangon.

– Melyikben?

Étienne lassan egyik oldalról a másikra kezdett ringani, mintha lassút táncolnának egy nemlétező dallamra. – Tulajdonképpen mindegyikben.

Elmosolyodott. – Látod? Még táncolunk is.

– Ez az? Én csak élveztem, hogy hozzám érsz.

Krysta vállat vont. – A középiskolai bálon legalábbis annak neveztük. – Ő is nagyon élvezte, hogy érzi a sajátjához szorulni a férfi kemény testét.

– A tánc nagyon más volt az én időmben.

– Megtanítasz?

– Imádnám.

Valaki torkot köszörült.

Cam és Sean állt az ajtóban.

Cam felhúzta a szemöldökét. – Fel kell hívnom a többieket, és szólni, hogy egy kicsit késni fogunk a tanácskozásról?

Étienne mosolyogva megrázta a fejét. – Nem. És tévedtél. Nem volt katasztrófa.

Krysta elvigyorodott. – Jegyben járunk.

Sean arca felderült. Odalépett, megölelte, majd kezet rázott Étienne-el. – Gratulálok.

Cam épp ellenkezőleg, Étienne-t ölelte meg és vele rázott kezet.

– Figyeljetek – mondta Sean –, ha már a jövőről beszélünk...

– Remélem, hogy velünk maradsz – mondta Étienne, és ránézett Krystára.

A lány bólintott. – Így van. – Sok testvérpártól eltérően, akiket ismert, ők szinte sosem vitatkoztak. És mivel Cam már úgyis velük élt, ez nem volt olyan, mintha Sean behatolna a magánéletükbe, vagy ilyesmi.

Sean egy ideges mozdulattal zsebre vágta a kezét, amit Krysta még soha nem látott tőle. – Valójában döntésre jutottam.

Nem tetszett neki sem az öccse hangja, sem az arckifejezése. Megváltozott a véleménye a Hálózattal kapcsolatban? Nagyon elégedettnek és boldognak tűnt az utóbbi néhány hétben, amit Dr. Liptonnal töltött.

– Étienne – bökte ki Sean –, azt szeretném, ha átváltoztatnál.

Krysta álla a padlóra zuhant. – Mi?

Sean felemelte a kezét. – Csak hallgassatok végig...

– Ez egyszerűen fantasztikus lenne! – Krysta szinte kiabált izgalmában.

Sean pislantott. – Mi?

Fel-le ugrándozott és közben Étienne karját rángatta. – Meg kell csinálnod! Olyan jó lenne! Meg kell tenned! Meg kell tenned!

Étienne tétovázott. Nem akart csalódást okozni Krystának, sem pedig letörni a lelkesedését, főleg most, amikor az imént helyezte teljesen új alapokra a létezését azzal, hogy beleegyezett, hogy a felesége lesz. – Biztos vagy benne? – kérdezte Seant.

– Teljesen. Ha kételkedsz benne, olvasd az elmém.

Étienne megtette és végtelenül megkönnyebbült.

– Pontosan olyan jó fegyverforgató vagyok, mint Krysta – mondta Sean –, azon a téren nem sok képzésre lenne szükségem.

Krysta bólintott. – Jó harcos. Tényleg.

Étienne elmosolyodott. A lány olyan volt, akár egy gyerek, aki megpróbálja meggyőzni a szüleit, hogy vegyenek meg neki egy különleges játékot karácsonyra. – És mi a helyzet az orvosi egyetemmel?

Krysta felkiáltott. – Ó, a szarba! Erről egészen megfeledkeztem.

– Én nem – mondta Sean. – Mivel mindent gyorsabban tudok majd megtenni, így az olvasás is gyorsabban megy, rekordidő alatt befejezhetem a tanulmányaimat Dr. Lipton segítségével. Már beleegyezett, hogy felügyeli az oktatásomat, és a rezidens időt letölthetem a Hálózat Intézetében.

Étienne le volt nyűgözve. – Egészen úgy hangzik, mintha mindent alaposan átgondoltál volna.

– Így volt. Ha már nem tanulok, képes leszek vadászni, nem szorulok a pálya szélére, mint az elmúlt hat évben. – A gondolatai elmondták, mennyire zavarta ez őt. – Képes leszek gyógyítani, Krystát, vagy bárki mást, akinek szüksége lesz rá, anélkül, hogy azzal az életem kockáztatnám. És nem utolsó sorban potenciálisan örökké élhetnék.

Mindazok után, amik ez elmúlt években történt, az újabbnál újabb felbukkanó ellenségek miatt a Halhatatlan Őrzők egy újabb gyógyítónak is óriási hasznát vennék ezen a környéken. – Amint Seth a jóváhagyását adja rá, megteszem.

Krysta felsikkantott, előbb Étienne-t ölelte meg, majd a testvérét szorongatta meg.

Cam hátba vágta Seant. – Gratulálok.

– Köszönöm.

– Nos... teljesen tisztában vagy azzal, mi történik, ha Étienne megharap?

Sean bólintott. – Dr. Lipton pontosan elmondta, mire számíthatok, és végignéztem, hogy Krysta hogyan esett át a betegségen, úgyhogy igen.

Cam komor arccal megcsóválta a fejét. – Én nem a betegségről beszélek, hanem a másik dologról.

Milyen másik dolog? kérdezte Étienne egyenesen Szekundánsa fejében. – Miről beszélsz?

Csak ugratni akarom egy kicsit. Ne lődd le a poént.

– Milyen másik dologról? – kérdezte mosolyogva Sean.

Cam suttogóra fogta a hangját. – Tudod, az élénk szexuális vágyról, amit ez kialakít kettőtök között.

Étienne Krystára nézett, amikor Cam ezt az abszurd kijelentést tette, és majdnem nevetésben tört ki. A lány villámgyorsan kapcsolt, a szemei hatalmasra nyíltak, össze kellett szorítani az ajkait, hogy nehogy vigyorogni kezdjen, de aztán hirtelen elkomolyodott, amikor Sean döbbent pillantást vetett rá.

Komoran bólintott. – Ez igaz.

Nagyon-nagyon rossz vagy, rótta meg telepatikusan.

Ne nevettess! Ez elképesztően vicces! Figyeld az arcát!

– Dr. Lipton nem beszélt semmiféle szexuális vágyról – mondta Sean nyugtalanul.

Krysta vállat vont. – Valószínűleg zavarba hozta volna a téma. Elvégre a diákja leszel. Kétlem, hogy szerette volna, hogy megtudd, hogy a Roland iránt érzett vágya miatt letépte magáról még a ruhát is, holott akkor már jártak Bastiennel – hazudott folyékonyan.

Cam bólintott. – Filmeket csak láttál már. A harapás mindig... hihetetlenül erotikus.

Krysta bólintott. – Orgazmussal jár.

Sean nyelt egy nagyot. – Ööö... oké. Várjunk csak. – Gyakorlatilag talpig leizzadt.

Krystából kirobbant a nevetés.

Étienne sem volt képes tovább fapofát vágni. És Cam sem.

Sean rájött, hogy szívatás az egész, káromkodott, és keményen oldalba lökte Camet. – Te seggfej!

Cam összegörnyedt a röhögéstől. – Látnod kellett volna az arcod!

– Ez egyáltalán nem vicces ember! – Krysta felé fordult. – És te! Egy hirtelen mozdulattal a könyökhajlatába szorította nővére tarkóját, majd szabad tenyerével másodpercek alatt szarkafészekké borzolta a haját a feje tetején.

Krysta tovább kacagott, hagyta neki, pedig már ahhoz is elég erős volt, hogy átdobja Seant a tetőn, ha akarja.

Amikor eleresztette, Sean fanyarul rámosolygott Étienne-re. – Akkor átváltoztatsz?

– Seth engedélyével igen.

– És nem lesz semmiféle szexualitás?

– Nem.

Krysta még mindig mosolyogva megcsóválta a fejét. – Maga a harapás tulajdonképpen pokolian fáj. Nem lesznek semmiféle meleg, homályos érzéseid tőle. Bízz bennem.

– Remek. – Összehúzta a szemét és megcsóválta a fejét. – Nagy szemétládák vagytok srácok.

– Cowboy akarok lenni{16} – kezdte énekelni egy férfi a nyolcvanas évekbeli slágert –, és te lehetnél cowgirl.

Étienne meghökkenten nézett körbe, de aztán rájött, hogy ez az ő mobilja. A Pokolba! Most már tényleg rá kell jönnie, ki változtatja meg állandóan a csengőhangját. Rápillantott Camra, akinek a jókedve félreérthetetlen volt. – Te?! – kérdezte hitetlenkedve. Cam mindig olyan higgadt és komoly.

Vagy legalábbis öt perccel ezelőttig az volt.

Cam nevetve vállat vont.

– Hét éve vagy a Szekundánsom, de összesen se sütöttél el annyi viccet, mint ma este.

– Mert mindig olyan komor voltál – mondta Cam. – Azt hittem belevalóbb fickó vagy, mint az utolsó Halhatatlan, akit szolgáltam. A fenébe, Petrus dögunalmas volt. Szinte könyörögtem Chrisnek, hogy helyezzen át máshová, és gyakorlatilag csöbörből vödörbe kerültem. De miután találkoztál Krystával, kezdtél ellazulni. – Vállat vont. – Így én is.

 

 

 

Étienne összehúzta a szemét. – Később emlékeztess rá, hogy rúgjam szét a segged. – Megnyomta a hívásfogadást. – Igen?

– Én vagyok – szólt bele Lisette. – Beszéltem Chrissel. Ma éjjel rajtaütünk a zsoldosok bázisán. Medvére készülj.

 

 

 

Krysta egyik oldalán Étienne, a másikon pedig Sean ült David ebédlőasztalánál. Elgondolkodott rajta, hogy milyen döbbenetesen megváltozott az élete. Két hónappal ezelőtt ő és Sean még a napi megélhetésért küszködtek, és minden éjjel az életüket tették kockára, hogy harcoljanak a vámpírfenyegetés ellen. Kimerültek voltak. Magányosak. A jövőjük bizonytalan.

Most pedig már Halhatatlan, erősebb, gyorsabb, mint a vámpírok. Egy nagyszerű harcos oldalán küzd, akit szeret, és aki ma este elbűvölő bizonytalansággal megkérte a kezét. A testvére orvos lesz, és hamarosan Halhatatlan, mentesül a fenyegető haláltól, ha meggyógyít valakit. És mindhárman egy olyan asztalnál ültek, ahol a tucatnyi Szekundáns és ugyanannyi Halhatatlan mindhalálig harcolna, ha szükséges lenne, hogy megvédjék egymást, mint egy család tagjai.

Igen, az előttük álló feladat, a zsoldosok bázisának megostromlása félelmetes feladat volt, Krysta gyomra görcsbe szaladt tőle. De a jövő világos volt. És évek óta először, Krysta boldog volt.

Legalábbis addig az volt, amíg át nem nézett az asztal túloldalára és észre nem vette, hogy Roland bámulja. Azóta figyelte folyamatosan, amióta megérkeztek, és ez kezdte idegesíteni a lányt.

Seth és Chris még nem érkezett meg. Mindenki más csevegett és viccelődött, azt találgatták, hogy vajon ez a csata is olyan gyors lefolyású lesz-e, mint az előző zsoldos csapattal vívott végső, nagy csata.

Étienne mesélt neki a csatáról, és az a történet megihlette. Úgy hangzott, mint valami meghökkentő Michael Bay film.

Az asztal alatt Étienne megfogta a kezét. Megszorította az ujjait, majd a combjára simította őket.

Úgy döntöttek, ma este nem közlik még a többiekkel, hogy eljegyezték egymást...

Az asztal túloldalán Lisette mély lélegzetet vett. – Jegyesek vagytok?

Krysta ránézett, a szeme nagyra nyílt.

A francba! Talán olvasta a gondolataimat. Én...

– Igen – felelte Étienne higgadtan.

Lisette elmosódott, egy szempillantás alatt megkerülte az asztalt, megölelgette Krystát, majd a bátyját is megszorongatta. – Nagyon örülök nektek.

Richart is felállt, ő lassabban közelített, széles vigyorral az arcán. Ő is megölelte mindkettejüket, akárcsak Jenna.

Amikor Sheldon is felállt és megpróbálta megölelni Krystát, Étienne félretolta, mire a legifjabb Szekundáns a szemét forgatta.

Gratulációk és jókívánságok repkedtek mindenfelől.

Még a csendes óriás, a Sean másik oldalán, az asztalfőn ülő David is kifejezte örömét, és sok boldogságot kívánt nekik.

Aztán mindenki visszaült a helyére.

És Roland még mindig nézte.

– Oké – unta meg a dolgot Krysta. – Miért bámulsz?

Étienne rápillantott, majd Rolandra. – Bámul téged?

– Igen. Amióta csak megérkeztünk.

Étienne összevonta a szemöldökét. – Ha még mindig amiatt vagy dühös, mert megkértelek, hogy változtasd át...

– Nem arról van szó. Arra próbálok rájönni, hol is találkoztunk először.

– Te és én? – kérdezte Krysta felhúzott szemöldökkel. – Ugyanitt, Davidnél, azon az éjszakán, amikor a zsoldosok rommá lőtték a házunkat.

Roland megcsóválta a fejét. – Nem. Már azt megelőzően is találkoztunk. Csak néhány perccel ezelőttig nem jöttem rá, hogy hol.

– Biztos vagyok benne, hogy emlékeznék rá, ha valaha is találkoztam volna veled.

– Akkor nem, ha előzőleg megharapott egy vámpír.

Krystában meghűlt a vér. Egyetlenegyszer harapta meg vámpír... azon az éjszakán, amikor megtámadták Michaelt és őt. – Ott voltál?

– Igen. Ezért nem öltek meg akkor a vámpírok. Közbeavatkoztam, a vér illata elvezetett hozzátok.

Krysta erőteljesen megszorította Étienne kezét. –Nem. Emlékszem a támadásra. Az a vegyi anyag, bármi is legyen az, amit akkor fecskendeznek az emberekbe, amikor megharapják őket, rám nem hat. A vámpírok elkaptak minket, elvittek az egyetem területéről, megkínozták Michaelt, ittak belőlem. Aztán elájultam a vérveszteségtől.

Roland megrázta a fejét. – A vámpírok nem hagynak tanúkat. Női tanúkat pedig különösen nem. Nem csodálkoztál, miért maradtál életben?

Dehogynem. Minden áldott nap.

Miért hagyták őt életben és miért ölték meg Michaelt?

Ez a kérdés soha nem hagyta nyugodni, szinte fojtogató bűntudatot keltett benne.

– De igen – mondta. – Arra viszont nem emlékszem, hogy te is ott voltál.

David előrehajolt és rászegezte a tekintetét. – Szeretnél emlékezni rá? Az egészre?

Hosszú évekig úgy gondolta, hogy mindenre emlékszik. – Igen.

David átnyúlt Sean előtt, a középső ujját a halántékához érintette.

Először semmi sem történt. Aztán képek árasztották el az agyát. Olyan emlékek, amiket vagy a vámpírok harapása, vagy az agyrázkódás temetett el eddig a tudata mélyére.

Valószínűleg a drog, amire azt hitte, hogy immunis.

Villámgyorsan leperegtek előtte a történések. A séta kéz a kézben Michaellel. A vámpírok, akik szembe jöttek velük. Tébolyult örömük, ahogy szabdalták, marcangolták, kínozták Michaelt, őt pedig arra kényszerítették, hogy nézze. Aztán az egyik vámpír feléje fordult, és belemélyesztette az agyarait a nyakába. És akkor...

Megérkezett Roland. Lila-fehér aurája hihetetlen sebességgel száguldozott a narancssárga vámpíraurák között. Valósággal széttépte a vámpírokat, akár egy vadállat, majd feléje fordult. A vámpír, aki Krystából táplálkozott, elmenekült. Ő lenézett Michaelre, és látta, hogy a mellkasa a kíntól remegve szaggatottan emelkedik és süllyed.

Roland elővette a telefont, takarítókat rendelt, majd a megszökött vámpír után indult.

Krysta elkapta a nadrágja szárát, ahogy elhaladt mellette, és megmarkolta. – K-kérlek!

Letérdelt mellé, szelíden kisimította az arcából a haját.

– Segíts rajta – könyörgött Michaelért, de még ahhoz is gyenge volt, hogy rámutasson. – Mentsd meg!

Roland megrázta a fejét, az arca csupa együttérzés volt. – Sajnálom – mondta halkan –, az egyikük megpróbálta átváltoztatni. Ha életben marad, olyan szörnyeteg lesz, mint ezek itt. Ennél még a halál is könyörületesebb.

Elsötétült körülötte minden.

David visszahúzta a kezét.

Krysta könnyekkel teli szemekkel nézett Rolandra. – Ott voltál.

A férfi bólintott. – De későn értem oda, hogy őt is megmenthessem. Túlságosan sok vírus került a szervezetébe, és mivel ember volt, vámpírrá vált volna. Ha még élne egyáltalán, rég elvesztette volna a józan eszét.

Krysta bólintott, tudta, hogy igaza van. Könnyek peregtek le az arcán.

Étienne mögéje emelte a karját, és vigasztalón magához szorította.

– Köszönöm, hogy megmentettél – mondta a lány.

Roland biccentett, majd Étienne-re nézett. – Duplán is örülök, hogy sikerült.

Nyílt a bejárati ajtó, és belépett Chris. Egy puha bőrből készült aktatáska szíja húzta a vállát. Bezárta maga után az ajtót, odament hozzájuk, és kihúzta magának a két üres szék közül az egyiket. Így már csak egy maradt üresen, Daviddel szemben, az asztal másik végén.

Az asztal körül ülők üdvözölték, Darnell pedig előhúzta a telefonját, hogy felhívja Sethet. Azonban a hívás hangpostára kapcsolt.

Darnell tekintete találkozott Davidével, amikor elvette a fülétől a mobilt.

David lehunyta a szemét, és kissé félre fordította a fejét, mintha hallgatózna. – Seth.

Az asztaltársaság tagjai kérdőn néztek egymásra.

– Igen. – David kinyitotta a szemét és végignézett rajtuk. – Rövidesen itt lesz.

Sheldon rácsodálkozott. – Mert hol van?

– Anchorage-ben.

– Alaszkában?

– Igen.

– És hallott téged?

– Igen.

Lisette összenézett bátyjaival. – Elképesztő. Nekem minimum ugyanabban az államban kell lennem, mint nektek, hogy halljalak benneteket.

Krysta felnézett Étienne-re, aki bólintott.

David vállat volt. – Öregebb vagyok. Ez sok energiát igényel.

– Ez fantasztikus – lelkesedett Sheldon. – Bármelyik Halhatatlannal kapcsolatba tudsz így lépni?

– Igen.

– Megmondanád Oscarnak Kaliforniában, hogy kérem a száz dollárt, amivel tartozik? A telefont nem veszi fel.

David ránézett.

Sheldon nyelt egy nagyot. – Nem mondod meg neki, ugye?

– Nem.

A szórakoztató kis jelenet még Krysta könnyeit is felszárította.

Seth közvetlenül a bejárati ajtónál jelent meg, véres ruhában, a kezeiben katanákkal. – Egy pillanat – mondta, és újra eltűnt.

Krysta meghallotta egy csap nyikorgását az alagsorban, víz suhogott, majd elállt.

És Seth már újra ott volt közöttük, tiszta ruhában, frissen zuhanyozva, felfegyverkezve. Leült a helyére. – Sean – mondta –, ha jól értem, szeretnéd, ha átváltoztatnának.

Minden szem Seanra szegeződött. – Igen, uram.

– Engedélyezem. Étienne a ma éjszaka utáni bármely megfelelő időpontban átváltoztathat.

– Köszönöm.

– Ma éjjel viszont szeretném, ha itt maradnál, és segítenél az esetleges sebesülteknek, akik ide jönnek, nem pedig az Intézetbe. Személyzetet áll majd a rendelkezésedre, akik tisztában vannak a képességeiddel.

– Mindent megteszek, hogy segíthessek.

– Nem merítheted ki magad túlságosan gyógyítás közben, vagy nem élsz addig, hogy átváltozhass.

– Értem uram.

– Chris?

Reordon felállt, és elkezdte szétosztani a szokásos mappáit. – Seth és David közelebbről is megnézték ma délután a birtokot. Itt vannak az alaprajzok. Mivel bármelyik pillanatban felfedezhetik a nyomkövetőket, még ma éjjel lépnünk kell.

Étienne átvette a maga mappáját. – Azt honnan tudhatjuk, hogy még nem fedezték fel őket?

– Az embereim egész nap figyelték a helyet. A tevékenység nem változott. Úgy gondoljuk, hogy a parancsnok két másik emberrel napnyugta után érkezett meg. A zsoldosok tisztelegtek nekik.

Krysta is átvett egy mappát, büszkeség töltötte el, hogy úgy kezelik, mint a társaság teljes jogú tagját. És Sean is kapott mappát.

Chris Davidnek is adott egyet, majd megkerülte az asztalt.

Marcus belepillantott a kapott dokumentumokba. – Azt tudjuk már, ki a parancsnok?

– Nem. Az embereimnek nagy távolságot kellett tartania, nehogy lelepleződjünk, nem tudtak jó képet készíteni az arcáról.

Krysta alaposan szemügyre vette a részletes térképet. Egy nagy főépület. Két nagy hangár, amiben ki tudja, mit védenek. Helikopterek.

Marcus összevonta a szemöldökét. – Ez majdnem a pontos mása annak a bázisnak, amit előzőleg megsemmisítettünk.

Seth hátradőlt a székében. – Igen, pontosan. A kapcsolat immár tagadhatatlan. Csak még nem tudjuk mi az.

Ami pillantása találkozott Sethével, szép zöld szemeiben aggodalom ragyogott.

Seth halkan szólította meg. – Ami, azt akarom, hogy kimaradj ebből a csatából. Maradj itt Darnellel, és segíts neki koordinálni a többi Szekundánst. És ha tudsz, segíts Seannak a sebesültek körül.

Ami ránézett Marcusra, majd bólintott. – Rendben.

– Jenna – folytatta Seth –, szeretném, ha te is itt maradnál. Még nem fejezted be a képzést, nem állsz rá készen, hogy velünk gyere és szembenézz ezekkel az emberekkel.

A Richart mellett ülő Jenna bólintott. – De ha szükségetek van egy pár extra kézre...

Seth rámosolygott. – Akkor Richart, vagy én azonnal érted jövünk.

David előrehajolt és az asztalra könyökölt. – Mivel jól működött, ugyanazt a stratégiát fogjuk alkalmazni, mint legutóbb. Elsőként a Halhatatlanok hatolnak be, kiiktatják az őrséget és megtisztítják az utat. A Szekundánsok és a többiek mögöttük haladnak, befejezik a takarítást.

Chris bólintott. – Van két Black Hawkom, két Sisu XA-180 páncélozott személyszállítóm, és két Humveem, ezek a katonákkal néhány mérfölddel távolabb fognak várakozni. A Szekundánsok egy furgonnal jönnek velem a találkozási pontig.

– A zsoldosok nagy része valószínűleg a főépületben lesz – vette át a szót Seth –, David, Roland, Sarah, Marcus, Lisette és én foglalkozunk majd ezzel. Melanie, Bastien, Étienne és Krysta mennek a barakkokba. Richart, Ethan és Edward intézik az őrséget, felderítik az aknákat és egyéb csapdákat. Yuri és Stanislov elfoglalja a hangárokat.

Chris felemelte a mutatóujját. – Ismét azt szeretném kérni, hogy a lehetőségekhez képest a járműveket hagyjátok épségben, hogy mi használhassuk majd őket.

Yuri és Stanislov csalódottan sóhajtott fel.

– Mindig belerondítasz a szórakozásunkba Reordon – panaszkodott Stanislov.

Seth mosolygott. – Halhatatlanok, győződjetek meg róla, hogy elegendő mennyiségű ellenanyag van nálatok, különböző zsebekbe pakolva, hogy ha golyó talál el benneteket, ne semmisüljön meg minden készletetek.

– Idősebb Halhatatlanok – vette át a szót David –, figyeljetek oda a fiatalabb Halhatatlanokra, és szükség esetén segítsetek nekik. Sarah és Melanie az idősebbek erejével és gyorsaságával rendelkeztek, így titeket is ebbe a kategóriába sorollak.

A két nő bólintott.

Melanie rákacsintott Bastienre. – Rajtad tartom a szemem.

 A férje elvigyorodott. – Mindig ezt csinálod. Leginkább a seggemen.

– Mert eszméletlenül jó segged van.

– Tudom.

Roland hangosan felsóhajtott.

Kuncogások hallatszottak innen-onnan.

– Van kérdés? – folytatta Seth.

Senki sem jelentkezett.

– Rendben. Akkor induljunk.

Krysta felállt és a többiekkel együtt az ajtó felé indult. Sean elkapta a könyökét és megölelte. – Légy óvatos.

– Te is. Ahogy Seth mondta, ne ess túlzásokba.

– Nem fogok.

Látta, hogy Sarah megrántja Roland kezét, ahogy elhaladtak mellettük. – Nekünk miért nincsenek ilyen szerető testvéreink?

– Nem tudom. Mi ilyen elbaszottak vagyunk.

Sean nevetett.

Krysta mosolyogva megfogta Étienne kezét, és követte az éjszakába a többieket.