14. fejezet

 

 

Krysta az öccsét nézte.

Sean arca gyorsan visszanyerte a színét.

Seth elhúzta tőle a kezét.

– Ez... ennyi? – kérdezte a lány hitetlenkedve. Alig néhány másodpercbe került, és Sethen a fáradtság legkisebb jele sem látszott.

– Igen – válaszolt egyszerűen.

Nem volt benne egészen biztos, hogy elhiheti-e, így lehajolt, és félrehúzta Sean pólójának maradványait. Egyáltalán nem voltak sebek a testén. Nyomtalanul eltűnt mind, amit tőle átvett. Nem voltak golyó ütötte lyukak. Szúrás. Zúzódások. Csak a lassan rászáradó vér. – Elképesztő.

Mondtam, hogy nagyon erőteljes, szólalt meg Étienne az elméjében.

Tudom... de a fenébe is! Miért nem ébred fel? – kérdezte hangosan.

Bár Seth meggyógyította, Sean mégsem mozdult.

– Minden energiáját felhasználta a gyógyításodra. Pihenésre van szüksége, így álomba parancsoltam.

– Ahha. És annak ellenére engedelmeskedett, hogy nem is volt az öntudatánál?

– Nem olyan parancs volt. Inkább úgy mondanám, hogy rákényszerítettem az alvásra. – Seth karba fonta maga előtt a kezeit. – Tehát újra megkérdezem. Mi történt?

Krysta és Étienne felváltva mesélték el a történteket.

A Halhatatlan Őrzők erőteljes vezetője egy cseppet sem tűnt elégedettnek.

– Először is – kezdett bele –, abbahagyhatnátok a tétovázást, bizonytalankodást, hogy összejöjjetek-e egymással. Olyan tökéletesen összeilletek, hogy befejezitek egymás mondatait.

Krysta Étienne-re pillantott, aki kissé meghökkentnek tűnt. – Tényleg?

– Befejezzük egymás mondatait? – kérdezte a férfi.

Krysta ezt eddig nem is vette észre.

– Igen. Másodszor pedig, két vámpírt hagytál hátra Krystával, hogy vigyázzanak rá?

Étienne bólintott. – Kockáztatnom kellett. A gondolataik azt mutatták, hogy meg lehet bízni bennük. Be voltak szarva, és egyedül bennem bízhattak, hogy megússzák élve.

Krysta figyelmeztetően felemelte a mutatóujját. – Személy szerint, én viszont úgy gondolom, hogy nem is volt szükségem őrökre.

– De igen, szükséged volt – mondott ellent neki Seth olyan hangon, ami beléfojtott minden lehetséges további érvet. – Chris fel fog szerelni két harminc töltényes Glock 18-assal, mint Lisette-et. Természetesen nem sok hasznukat veszed vámpírokkal szemben, de emberek ellen jól jöhetnek. Azon is el kellene gondolkodnod, hogy Szekundánsként folytasd a munkát, amíg elhárítjuk a zsoldos veszélyt.

– Köszönöm, nem.

Seth felhúzta a szemöldökét. – Tudod mikor fognak támadni a vámpírok, látod a mozdulataikat, még mielőtt elindítanák. De az emberek aurája nem nyújt ilyen támpontot, ugye?

– Nem – motyogta a lány, nem szívesen ismerve be, hogy igaza van.

– Tudom, hogy nem szereted ezt hallani, de te is felelős vagy Krysta. Étienne-nek már így is meg kell osztania a figyelmét a harc és aközött, hogy annyi elmét olvasson, amennyit csak tud. Ha egyik szemét és fülét rajtad kell tartania, az csak még jobban leköti. Sokkal komolyabban is megsebesülhetett volna ma éjjel.

A lány gyomra összeszorult, és a férfi felé fordult. – Megsebesültél? – Végigfutott rajta a pillantása, de nem tudta megállapítani, mennyi a sajátja a vérből, ami beborította. A kabátján pedig már a mai éjszaka előtt is rengeteg golyó ütötte lyuk volt, mert nem javíttatta még meg a zsoldosokkal való legutóbbi találkozásuk óta. – Hol? Mennyire?

A férfi rápillantott Sethre. – Jól vagyok.

Seth megcsóválta a fejét, odalépett hozzá és a mellkasára helyezte a tenyerét. Felragyogott, ahogy elkezdte gyógyítani Étienne sebeit. – A zsoldosok rengetegszer eltalálták, de előtte kapott néhány mély sebet a vámpíroktól is, még mielőtt azok úgy döntöttek volna, hogy összefognak veletek.

Nem tudta. Még csak nem is sejtette. Hány sérülést szerezhetett aközben, hogy rá vigyázott? Mennyit azalatt, míg arra figyelt, hogy a vámpírok nem támadják-e meg, vagy nem hagyják magára?

– Ne – mondta Étienne.

– Mit ne? – kérdezte, és ránézett az ágyon még mindig mozdulatlanul fekvő Seanra.

– Krysta.

Csak annyit tudott tenni, hogy háborgó gyomorral felnézett rá.

A szeme sarkából látta, hogy Cam ide-oda néz kettejük között, majd a Szekundáns megköszörülte a torkát. – Én... khm... megyek és megnézem a vámpírokat, akiket az éjjel toboroztatok. – Ezzel kislisszolt a szobából.

Seth keze lassan elhalványult, és levette Étienne mellkasáról. – Én pedig a zsoldosokat látogatom meg, ha hagytál túlélőt.

– Hagytam.

– Akkor olvashatom őket. Remélhetőleg mire végzek, tudni fogjuk kivel állunk szemben, és hogy honnan tudnak a létezésünkről, hogy véget vethessünk ennek.

Ezzel eltűnt.

Amikor Étienne odament hozzá, Krysta felemelte a kezét, hogy távol tartsa.

Étienne megfogta, és a szájához emelte, hogy belecsókoljon a tenyerébe. – Ne.

– Ezt már mondtad.

– Mégis folytatod.

– Mit folytatok?

– Hogy ostorozod magad. Te is megsebesültél, tudod.

– De az nem a te hibád volt – mondta Krysta összeszűkült torokkal.

– Nem? Meddig járkáltunk fel-alá az egyetemen? A zsoldosok valószínűleg mindvégig ott voltak. De elfelejtettem használni azt a rohadt infra szemüveget, hogy ellenőrizzem az árnyékokat, amik még az én szemeimnek is túl sötétek.

– Mert én eltereltem a figyelmed.

– Mert nem vagyok hozzászokva, hogy a saját látásomnak segédeszközre van szüksége. Ha alaposabb lettem volna, hívhattam volna segítséget, és élve elfoghattuk volna valamennyit anélkül, hogy egy karcolás esett volna rajtad.

– Hogy meglőttek, az nem a te hibád volt.

– Ahogyan az én sérüléseimért sem te vagy a felelős.

– Sean elvesztette az eszméletét.

– Sean ismeri a saját határait.

– És én rákényszerítettem, hogy el is menjen a határaiig. Nem fogod elérni, hogy jobban érezzem magam.

Étienne felsóhajtott. – Remek. Akkor legalább arról gondoskodj, hogy én jobban érezzem magam. – A kezénél fogva közelebb húzta magához, és köréje fonta a karjait.

Krysta beledőlt az ölelésbe és köréje fonta a karjait.

– Dühös vagyok rád – mondta Étienne, és a feje búbjára fektette az állát –, de nem azért, amiért te gondolod.

– Hanem?

– Hanem mert elérted, hogy teljesen megértsem Bastient – mormolta.

– Hogyhogy? – kérdezte a lány fáradtan, elveszetten.

– Bastien nem tartozik a kedvenceim közé. Annak ellenére, hogy kétszáz évvel ezelőtt megölte egy barátomat, mégsem tudom teljesen elhatárolni magam tőle azóta, hogy megtudtam róla bizonyos dolgokat nemrég. De volt egy éjszaka, nem sokkal azelőtt, hogy találkoztam volna veled, amikor azt hitte, hogy a nőt, akit szeret megölték, és a szó szoros értelmében megvadult. Vörösre festette vérrel a UNC-t, mire odaértem. Azt hittem, hogy megőrült. Minden ép gondolat és szándék eltűnt a fejéből, kizárólag csak ölni, büntetni akart. És ma éjjel, amikor láttam, hogy rád lőnek, én is ugyanezt akartam. Pontosan átéreztem azt, amit ő érzett. – Szorosabbra vonta az ölelést Krysta körül. – Minden zsoldost meg akartam ölni, és aztán minden vámpírt is, amiért úgy megzavartak a csörtetésükkel, hogy nem hallottam közeledni a zsoldosokat. De nem tehettem. Arra a kibaszott nagyobb célra kellett gondolnom – mondta olyan undorral, hogy azt Krysta viccesnek találta –, életben kellett hagynom néhányukat.

– És meg is csináltad.

– Jó lenne, ha valami információhoz jutnánk végre.

Ezt a lány is remélte. Azok a gazemberek meg akarták ölni. Megint.

Csak álltak ott egymást ölelve, és Krystának fogalma sem volt róla, mennyi idő telhetett el. A percek repültek. Tíz? Húsz? Nem tudta és nem is érdekelte igazán.

– Nem tudom, mit tegyek – suttogta végül, képtelen volt lecsendesíteni a gondolatait.

Étienne hátrahúzódott és lenézett rá.

Jóképű arca elhomályosodott Krysta előtt, ahogy a szemei megteltek könnyekkel. Amikor az első legördült a szempilláján, a férfi felitatta azt a hüvelykujjával.

Megrázta a fejét. – Ez mindenem, Étienne. Ezt csinálom hat éve.

– Még nem mondtál semmit arról, miért kezdtél vámpírokra vadászni. Egyébként pedig messze nem ez mindened.

– Egyetemi hallgató voltam a UNC-n – fogott bele, bár nem szívesen elevenítette fel ezeket az emlékeket –, a vőlegényem egy éjszaka elkísért a kollégiumba...

– Eljegyzett? – szakította félbe a férfi.

Tényleg féltékenység élesíti ki a hangját?

Bólintott. – Michael és a családja akkor költözött az utcánkba, amikor kilencedik osztályosok voltunk. Kezdetektől jól megértettük egymást, hamarosan a legjobb barátok lettünk, aztán pedig – megvonta a vállát – egymásba szerettünk. Végig együtt jártunk a középiskolában, és az egyetem elvégzése után össze akartunk házasodni. – Mindez annyira távolinak tűnt. Egy másik életnek. Ő is egy másik lány volt még akkor. Olyan fiatal volt, naiv és ártatlan. És Michael is. Visszatekintve néha úgy érezte, mintha évtizedek teltek volna el azóta, hogy azon az estén együtt voltak, nem pedig csak néhány év.

Ha Michael még élne, kételkedett benne, hogy ráismerne abban a kemény harcosban, akivé vált.

– Szóval, úton a kollégium felé két vámpír megtámadott bennünket. Megkínozták Michaelt. És nekem néznem kellett. – Iszonyúan fájdalmas volt. És még visszaemlékezve is feléledt ez a kín. Kételkedett benne, hogy az idő valaha is tompítani fogja a fájdalomsikolyokat az elméjében, bár a bánata végül enyhült. – Aztán az egyik megharapott engem, és az eszméletemet vesztettem, gondolom a vérveszteségtől. Nem tudom mi történt ezután, hogy miért hagytak életben. De egyetlen pillanatra sem felejtettem el sem az arcukat, sem azt, ami történt.

– Meglep, hogy emlékszel rá.

– Nem hiszem, hogy hatással lenne rám az a kémiai anyag, amiről beszéltél. Amit a harapáskor fecskendeztek be ti Halhatatlanok és a vámpírok is. – Az a szer úgy viselkedett, mint a GHB. Engedelmessé tette az áldozatokat. Kihatott a memóriájukra is, ezért történhetett, hogy később egyetlen áldozat sem emlékezett semmire sem, akikkel beszélt.

– Elmondtad valakinek?

– A rendőrnek, aki kihallgatott a kórházban. Azt mondta, hogy hatalmas sokk ért és összezavarodtam. Nem hitte, hogy valóban vámpírok voltak. – A tekintete odatévedt az ágyra. – Sean hitt nekem, de azt mondta, hogy elkönyvelnek rögeszmésnek, ha nem hagyom abba a hajtogatását.

– Tehát úgy döntöttél, hogy inkább te magad vadászol rájuk.

– Igen. A vámpírvadászatnak, a pusztításuknak élek azóta. Hogyan adhatnám fel?

– Nem kell feladnod.

– De igen, fel kell. Nem bánthatom tovább azokat az embereket, akik közel állnak hozzám. Le kell állnom.

– Sean rendbe jön, Krysta.

Kockáztatott és felnézett a férfira. – Nem csak Seanról beszélek.

Étienne megdermedt.

– Seth már kétszer figyelmeztetett, hogy nekem is felelősséget kell vállalnom. Ha makacsul ragaszkodom a vadászathoz, veszélybe sodorlak.

– Nem érdekel. Halhatatlan vagyok. – Mindkét kezét az arcára simította, és az arcát fürkészte. – Azt mondod, hogy közel állok hozzád?

Krysta nem gondolta volna, hogy valaha életében ennyire sebezhető lesz. Érzelmileg pedig főleg nem.

– Ne aggódj – mosolygott rá a férfi –, nem kell válaszolnod erre.

A pokolba az egésszel! Túlságosan fáradt és elgyötört volt ahhoz, hogy hazudjon, vagy elkerülje a választ. – Azt hiszem, hogy beléd szerettem – vallotta be.

 

 

 

Étienne azt hitte, hogy a szíve felrobban a mellkasában. – Mi? – A féltékenység, ami beléje szivárgott, amikor a lány Michaelről beszélt, tovalebbent.

Krysta beharapta az ajkát. – Ne akard, hogy újra kimondjam.

– Miért?

– Mert pokolian megrémít.

Hüvelykujjával végigsimított gyönyörű arcán. – Engem is megrémít.

– Téged miért rémítene meg? Valószínűleg több száz nővel voltál, és több tucatnyi kapcsolatod volt.

Megrázta a fejét. – Kevesebb volt, mint gondolnád. És egyiküket sem szerettem. Viszont már első éjjel beléd estem, amikor megláttam, hogyan harcolsz a vámpírokkal.

Krysta nagyot nyelt. – Nem, ezt nem hiszem.

– Akkor miért könnyebbültem meg annyira, amikor rájöttem, hogy te és Sean nem szeretők vagytok, hanem testvérek?

– Megkönnyebbültél?

– Igen. Több, mint kétszáz éves vagyok, Krysta, de még soha nem találkoztam egy nővel sem, aki minden más gondolatot kiűzött a fejemből, vagy aki ennyire vonzott volna. Hosszú életem során most először vagyok szerelmes. És ez... rémítő. – Igazából bevallani is az volt.

A lány felnyúlt és az arcára simította a kezét.

Elfordította a fejét, odadörzsölte az orrát puha tenyeréhez. 

– Mit csinálunk most? – kérdezte halkan a lány.

– Csak azt tudom, hogy én mit akarok csinálni.

– Mit?

– Ezt. – Lehajtotta hozzá a fejét, és az ajkaira tapasztotta a száját. 

Nem hazudott. Soha életében nem vágyott így egyetlen nő társaságára, érintésére sem... és ez a várakozás csak megszázszorozódott, amikor Krysta ajkai szétnyíltak, és végighúzta nyelvét az alsóajkán.

Lángok nyalták végig az ereit, ahogy elmélyítette a csókot, végigsimított a nyelvével a lányén, egy finom, nőies kis nyögést kicsalva belőle. Amit pedig az a nyögés művelt vele...

Megmarkolta a fenekét, és odaszorította magához, a teste minden egyes ponton lángra lobbant, ahol egymáshoz értek.

Krysta lábujjhegyre emelkedett, és a nyaka köré fonta a karját. A pulzusa szinte száguldott, amikor beletúrt a hajába, majd megmarkolta és kissé meghúzta, miközben az erekciójához dörzsölte az ölét.

Ó, igen!

Halk nevetés szökött ki a lány torkából.

– Mi az? – Nekinyomta a falnak, és továbbra is a fenekét fogva odadörgölődött hozzá. A fenébe is, kibaszottul jó érzés volt!

– Kifelé sugárzod a gondolataidat, ha fel vagy izgulva – dorombolta a lány.

– Akárcsak te – mosolygott le rá.

Engedve egyik gondolatának, ami a vágyait tükrözte, szabad kezét rásimította Krysta egyik mellére. Kicsi volt, kemény, és tökéletesen illett a tenyerébe. Kitapintotta a mellbimbóját a pólója és sportmelltartója alatt. Megsimogatta. Összecsippentette.

Krysta még jobban felemelkedett, ívben hozzá feszült, a szíve úgy dübörgött, hogy érezte a saját mellkasán is. Még.

Lecsúsztatta az ujjait a pólója szegélyéig, és felhúzta meleg, szaténpuha bőrén. Aláfurakodott szoros sportmelltartójának, és újra megfogta a mellét.

Krysta megdermedt. Egyik kezét kihúzta a hajából és a saját mellkasára csúsztatta.

Először azt hitte, hogy meg akarja állítani. De csak rásimította a tenyerét a pólója felett az ő kézfejére. Aztán váltott, és már Étienne hasán simított égető nyomot lefelé, amitől a férfi gyomra éppúgy összerándult, mint merevedése.

Felnyögött, és odanyomta magát hozzá.

A lány mosolygott, és visszahúzta a kezét.

Étienne szíve még dobbanni is elfelejtett, amikor Krysta felemelte az egyik lábát, és a dereka köré fonta, megnyitva ezzel előtte az ölét. A gondolatai csakúgy, mint ínycsiklandozó teste, sürgették.

Egyszerre nyögtek fel a vágytól, a szenvedélytől, mindkettejüket idegesítették a ruhák, amik elválasztották őket egymástól.

A halántékától lefelé végigcsókolta az arcát, az állát, megnyalogatta nyaka puha bőrét. – Fond körém mindkét lábad – suttogta.

Krysta eddig is vadul száguldó szíve végképp megőrült a kéréstől. Habozás nélkül felugrott, és köréje fonta a lábait.

Elhomályosult körülötte minden, szellő lebbentette meg a haját. Egy másik hálószobában találta magát. Nagyon férfias volt. Nagyon szép. És egyértelműen egy nagyon régóta agglegény életet élő férfi hálószobája.

Felnézett Étienne ragyogó borostyánszemébe.

– Szeretkezni akarok veled – mondta a férfi nyíltan.

A lány nyelt egy nagyot, és bólintott. Ő is ezt akarta.

– Nevezz nyugodtan bolondnak – folytatta a férfi –, de nem akartam az öcséd előtt csinálni.

Nagyra nyíltak a szemei. – Te szent szar! – Szinte rámászott Étienne-re az alig néhány méternyire fekvő öccse mellett. – Hogy a csodába feledkezhettem meg róla?

A férfi megrázta a fejét, és az ágy felé indult, szikrázóan forró súrlódást keltve közöttük minden egyes lépéssel. – Én magam is megfeledkeztem volna róla, ha nem hallottam volna a légzését és a szívverését.

Megállt az ágy előtt. Krysta leeresztette a lábait a szőnyegre, és egy pillanatig csak nézte a férfit, a teste fájdalmasan bizsergett a közelségétől.

– Még meggondolhatod magad – mormolta Étienne, olyan ellenállhatatlanul édesen és megértően, hogy a Krysta ettől csak még jobban kívánta.

Megrázta a fejét. – Akarom. – Felnyúlt, és megsimogatta a férfi arcát. – Akarlak.

Egy pillanatra olyan éhség futott át a jóképű arcon, hogy már azt hitte, Étienne gondolkodás nélkül ledönti a lábáról.

Aztán pajkos csillogás jelent meg a szép szemekben. – Akarsz látni egy igazán klassz trükköt?

Krysta felhúzta a szemöldökét, de elmosolyodott. – Rajta.

Étienne elmosódott, ő pedig egy rántást érzett.

Egy pislantásnyi idő alatt mindketten meztelenné váltak, a ruháik és a fegyvereik szanaszét szórva hevertek a szobában.

Étienne felnevetett. – Még sosem láttam ekkora csodálkozó szemeket.

– Ez fantasztikus! – dicsérte Krysta.

A férfi vigyorogva felkapta és az ágyra dobta.

Krysta apró sikoltással felkacagott, amikor ő is utána vetette magát.

– Lábbeli lenn, vagy fenn? – kérdezte Étienne.

Felnevetett, amikor tudatosult benne, hogy még mindketten bakancsban vannak. – Lenn.

Étienne felült, villámgyorsan megszabadult a sajátjától, majd az övére fordította a figyelmét.

Tetszett neki a férfinak ez a játékos oldala. Tetszett hatalmas, meleg kezeinek érintése, amikor megragadta a vádliját, hogy lehúzza róla előbb egyik, majd a másik bakancsát.

Étienne tekintete bejárta a testét, mintha egy éhező nézne végig egy fenséges lakomán, pillantása perzselt, mint a tűz, fellobbantotta benne is a vágyat. Fészkelődni kezdett, szerette volna ő is megérinteni sima, kemény izmait.

A vágy könnyedén háttérbe szorított minden félszegséget.

Étienne lehámozta az egyik zokniját, megcsókolta a bokáját, és elhelyezte a lábát takarón az egyik oldalánál. Aztán lelopta a másik zokniját, azt a bokáját is megcsókolta, majd kinyújtotta a lábát a másik oldalán. Hatalmas kezei végigsiklottak a lábszárain, a combjain, hüvelykujjai egészen közel jutottak teste középpontjához.

A fenébe, nagyon kívánta őt.

Étienne felmordult, ezzel is tovább fokozva a vágyát. – Most viszont te vagy az, aki kivetíti a gondolatát.

Krysta lélegzete elakadt, amikor a hatalmas, meleg test ráborult, és elhelyezkedett a combjai között.

Étienne annyira vágyott Krystára, hogy még a keze is remegett, amikor megfogta az egyik mellét.

Lehajtotta a fejét, és a másik kemény kis mellbimbóját a szájába húzta. Imádta, ahogy összerándult alatta. Az agyarai előbukkantak, mint mindig, ha erős érzelmi hatások érték, de nagyon vigyázott, nehogy felsértse velük a puha, finom bőrét.

– Hallod most a gondolataimat? – suttogta a lány, miközben kicsi kezei felfedezték a hátát és a csípőjét.

– Igen. – Éppen olyan tüzesek voltak, mint az érintései.

– Akkor tudod, mit akarok – lehelte Krysta, és belefúrta az ujjait a hajába, míg ő a nyelvével cirógatta a mellbimbóját.

Gyorsan és keményen.

A gondolat hangos és kristálytiszta volt.

Lecsúsztatta kettejük között a kezét, és lelkes, nedves fogadtatást talált, Krysta háta felívelt, amikor hozzáért a csiklójához.

Most, követelőzött. Kérlek, Étienne! Most akarlak.

A pokolba is, igen!

Odaigazította magát a bejáratához, és lassan elkezdett benyomulni. Egy centi. Aztán még egy. Lassan, finoman tágítva. Kiélvezve a lány érzéseit.

Krysta felmorrant. – Kinyírsz bennünket!

Rákacsintott, de közben minden igyekezetével az önuralma megmaradt szálacskáiba kapaszkodott. – De micsoda fantasztikus halál!

A lány nevetett.

Egy erőteljes lökéssel tövig merült benne.

Mindkettejük lélegzete elakadt.

Krysta nedves volt, meleg és szoros.

– Fájdalmat okoztam? – kérdezte tőle.

Krysta felnézett rá, meglátta az aggodalmat a szemeiben. Rég nem volt már senkivel, és Étienne jókora, de... – Jól érzem magam – suttogta.

Kihúzódott belőle majdnem teljesen, majd egy kemény lökéssel visszatért.

– Ó igen. – Végigcsúsztatta a kezét azon az izmos háton, majd a fenekén, amikor újra mélyre döfött belé. – Igeeeeeen!

Étienne ismét benyomult, benne pedig felszikrázott az öröm.

– Megint – sürgette. Többet akart. Szüksége volt többre.

És a férfi megadta neki, amit akart.

– Olyan kibaszottul gyönyörű vagy – mormolta, majd szenvedélyes csókkal csapott le a szájára –, annyi mindent elterveztem, mit szeretnék veled csinálni...

– Mondd el – zihálta a gyönyörtől Krysta.

És ő elmondta. Részletesen, kifejezően. Vér tódult Krysta arcába, a teste egyre forróbbá vált, ahogy a férfi hatalmas kezeivel és gonosz szájával felfedezte minden porcikáját, miközben folytatta azokat a hosszú, mély lökéseket, míg az orgazmus hangos kiáltást nem csalt a lány ajkaira.

Ahogy a testén végighullámzott a gyönyör, a férfi megmerevedett fölötte, és ő is csatlakozott a kiáltásához. Aztán súlyos, mély lélegzetekkel, lehunyt szemekkel lehajtotta hozzá a fejét, és odatámasztotta a homlokát a lányéhoz, de hosszú karjaival megtámasztotta magát, hogy mentesítse tetemes súlya egy jó része alól.

Krysta saját mellkasa is olyan tempóban emelkedett és süllyedt, mintha épp lefutotta volna a maratont. Bár a szíve még száguldott, mégis elárasztotta a béke, elégedetten, ellazultan feküdt, és végtelenül élvezte a pillanatot.

A kezei azonban nem kapták meg ezt az üzenetet. Képtelen volt ellenállni, lassan le-fel simogatta azt a hihetetlenül izmos, erős hátat, amit annyira szeretett.

A férfi végül felemelte a fejét. A szemeiben tündöklő borostyán ragyogás lassan elhalványult, átadta a helyét a meleg barna színnek.

Megsimogatta a haját, az érintése éppen olyan lágy volt, mint az arckifejezése. – Jól vagy?

Nem tudta pontosan mire gondol, hogy testileg van-e rendben, hiszen meglehetősen régen szeretkezett, és Étienne nem volt éppen finom, pontosan olyan durva volt, amilyennek ő szerette volna, vagy hogy érzelmileg rendben van-e. De végül is a válasz mindkettőre ugyanaz volt. – Több, mint jól.

Lemosolygott rá, és olyan gyengéden csókolta meg, amivel ellopta a szívét.

Aztán még lejjebb hajolt, és megcsókolta a vállát is, ahol meglőtték.

Oldalra gördült, és szorosan az ő feje mellé tette a fejét a párnán.

A homloka ráncba szaladt. – Nem maradtak fájdalmaid a sérülések után?

– Nem – már amennyire egyáltalán érzékelte őket...

– Mi az? – kérdezte Étienne felismerve hirtelen támadt nyugtalanságát.

Krysta az ajkába harapott. – Nem fura, hogy még a vért sem mostuk le magunkról? – Mindketten megsebesültek. És bár mindkettejüket meggyógyították, a rájuk száradt vér még mindig tisztán mutatta minden golyó és pengevágás pontos helyét.

– Nem – megkönnyebbülés hallatszott a férfi hangjából. – Mind a miénk, és mindketten hozzá vagyunk szokva a látványához, úgyhogy semmit sem jelent a számunkra. Részemről annyira kívántalak, hogy észre sem vettem.

Elmosolyodott. – Én is téged.

A barna szemek ismét izzani kezdtek. – De ha ez aggaszt, csak egyetlen módon segíthetünk rajta.

– Hogyan? – kérdezte hamis meglepettséggel.

– Bemegyünk oda... – mutatott rá Étienne egy ajtóra, ami valószínűleg a fürdőszobába nyílt.

– Rendben.

– ... belemerülünk a pezsgőfürdő megtisztító vizébe...

– Eddig jól hangzik.

– ...lemossuk egymás testének minden négyzetcentiméterét...

– Nagyon jól hangzik.

– ... és közben újra szeretkezünk, lehetőséget adsz rá, hogy megvalósítsam minden veled kapcsolatos tervemet, amit az imént elsoroltam.

Krysta pulzusa megugrott. – Nyomás a vízbe! – szólította fel a férfit mély, búgó hangon, amiben alig ismert a sajátjára.

Étienne elvigyorodott, lopott tőle egy csókot, majd leugrott az ágyról, és úgy, ahogy volt, meztelenül, fenséges rálátást biztosítva tökéletes, halhatatlan testére, besétált a fürdőszobába.

Krysta mosolyogva lepattant az ágyról és követte.

 

 

Seth egyre dühösebben vizsgálta az öntudatlan zsoldosok elméjét. Nyolcat vittek közülük az Intézet egyik, vámpírok számára kialakított zárt szobájába. Mindegyiküket odabilincselték a sebtében beépített magas ágyakhoz. Gyanította, hogy nem azért kerültek oda ezek a bútorok, hogy a katonák kényelmesen feküdjenek, hanem hogy neki ne kelljen lehajolnia, amikor megérinti őket, míg az elméjüket olvassa.

Ketten közülük agykárosodást szenvedtek. A Halhatatlanok még mindig nem tudták kellően kifinomítani, mekkora ütéseket mérhetnek emberekre anélkül, hogy megölnék, vagy végképp használhatatlanná tennék őket.

Rátette a tenyerét a harmadik, majd a negyedik és az ötödik homlokára is.

Aztán megfordult és a társaira nézett.

Chris, Bastien és Melanie önkéntelenül hátraléptek. Bastien védőn átkarolta a doktornő vállát.

Seth vett egy mély lélegzetet, és elengedte a dühöt. – Eddig semmi.

Bastien összevonta a szemöldökét. – Étienne és Richart túlságosan nagyot ütött?

– Néhányuknál. De azok sem szolgálnak információval, akik csak eszméletlenek. Nem tudják ki a parancsnokuk. Nem ismerik a szervezet nevét. Nem látták hol a központja.

Chris káromkodott. – Hogy a pokolban lehet ez?

– Mindegyiküket más-más magánhadseregektől vették át, kivéve az egyiket. Ő valódi veterán katona. Chris, szeretnék a végére járni, nem állíthatnánk-e őt a saját oldalunkra. Jó embernek tűnik. Csak félrevezették.

Chris bólintott.

– Mindannyian egyedülállók, nincs családjuk, és mindannyiukat megkörnyékezte valaki, aki egy új magánhadsereghez keresett embereket egy olyan cég megbízásából, akik rendszeresen kapnak kormánymegrendeléseket. Azt mondta nekik, hogy a küldetés rendkívül titkos, és honvédelmi jelentőségű.

– Hazudott? – kérdezte Chris.

– Ezt nem tudhatjuk biztosra, míg meg nem tudjuk, ki a parancsnokuk. Miután leszerződtek, elvitte őket egy bázisra, ahonnan az akciókat indítják. Végig bekötött szemmel, vagy elsötétített járműben utaztak. Nem tudják, hol a bázis. És nem tudják, ki vezeti őket. Kódneveket kaptak.

Bastien ismét összevonta a szemöldökét. – Meghülyültek? Hogy képesek elszegődni, hogy vadásszanak valakikre úgy, hogy még azt sem tudják, ki bízza meg őket ezzel?

– Nem hülyék. Csak hiszékenyek. Javarészt. Az a három ott a nagyanyját is lelőné jó pénzért. És jó pénzt ajánlottak nekik.

– Mennyire jót? – kérdezte Melanie.

– Nagyjából annyit, mint amennyi a Szekundánsok fizetése.

Chris füttyentett. – Tehát bárki is finanszírozza ezeket a srácokat, az jól el van eresztve.

– És ez még veszélyesebbé teszi őket – vágta rá Seth. A több pénz egyúttal több erőforrást is jelent.

Bastien eleresztette Melanie-t, előrelépett, hogy zord tekintettel sorra szemügyre vegye a férfiakat. – Tehát semmi nyom?

– Semmi.

– Láttad a fickó arcát, aki betoborozta őket?

– Igen. De nem ismertem fel.

– A szarba.

– Pontosan.

Bastien beletúrt a hajába. – Ha ezektől a fickóktól semmit sem tudtunk meg, nincs okunk feltételezni, hogy a többiektől bármit is megtudhatnánk.

– Úgy van.

Mindenki összeráncolta a homlokát, csend ereszkedett a szobára.

Arra számítottak, hogy ha sikerül élve kézre keríteni néhány zsoldost, Seth kiszedheti belőlük a csoport főhadiszállásának helyét, és megtámadhatják őket.

És ezúttal valóban megsemmisítik őket. Mindet.

Chris arca hirtelen felderült. – Nyomkövetők!

Seth félrebillentette a fejét. – Mi?

– Lehet, hogy az agyuk nem tudja megmondani, hogy hol a bázisuk, de a testük igen. Azt csináljuk, amit ők csináltak. Nyomkövetővel szereljük fel őket, és hagyjuk, hogy hazavezessenek minket.

Seth összenézett Bastiennel. – Nem rossz gondolat.

Bastien rábólintott. – Szörnyeknek hisznek bennünket. Kétlem, hogy feltételeznék, hogy képesek vagyunk ellenük fordítani a saját fegyvereiket.

Egyedül Melanie nem tűnt meggyőzöttnek. – Mi van, ha még annál is paranoiásabbak, mint amit máris tudunk róluk? Mi van, ha ők is megvizsgálják fémdetektorokkal az embereiket, mint ahogy Chris ellenőriz mindenkit, beleértve ebbe a beszervezett vámpírokat is?

Bastien vállat vont. – Tegyük a nyomkövetőket a fegyverekre. Biztos vagyok benne, hogy azokat letetetik velük, mielőtt átvizsgálják őket. Már ha egyáltalán lehetséges.

Chris elvigyorodott. – Te ravasz gazember! Ez működhet.

Bastien szemöldöke felszaladt. – Működhet?

– Naná! Láttad milyen kicsi volt, amit a zsoldosok használtak. A technikus srácok lemásolhatják, és megmágnesezhetik őket – mondta Chris. – Te, és a többi Halhatatlan el tudnátok helyezni őket a fegyvereiken úgy, hogy ne vegyék észre?

– Hogy idézzelek: naná!

Seth bólintott. Ez már egy határozottan körvonalazódó terv volt. Ráadásul nagyon jó volt látni, hogy ezek ketten maguk mögött hagyják a múlt gyűlölködését, és elkezdenek összedolgozni. Hátba veregette Bastient, és ránézett Chrisre. – Azonnal állítsd rá az embereidet, aztán pedig oszd ki az eszközöket minden Halhatatlannak a területen, ha már elegendő elkészült belőlük. A Szekundánsok is kapjanak.

– Meglesz. Mi a terved ezekkel a fickókkal?

– Egyelőre itt tartjuk őket. Legalábbis addig, amíg a kiabálásuk a felébredésük után nem zavarja a vámpírokat.

Chris bólintott. – Amikor Bastien felvetette a vámpírtoborzás ötletét, vettem egy kiürített rakétasilót egy elhagyatott helyen. Felszereltem minden szir-szarral, ami szükséges a vámpírok fogságban tartásához. Akarod, hogy átvitessem őket oda?

És igen. Chris már megint mindenre gondolt. Átkozottul jó dolog, hogy az ő oldalukon áll. – Nem hangzik rosszul. Majd eldöntjük, mi legyen velük, miután rájövünk, ki a parancsnokuk. A veteránnal bánjatok jól. A többi pénzért csinálja. Ő viszont azt hiszi, hogy a hazáját védi. – És valószínűleg ő lesz az egyetlen, akit életben hagy... ha hajlandó csatlakozni hozzájuk.

– És a vámpírok? – kérdezte Chris.

– Majd őket is megnézem.

Bastien tett egy lépést előre. – Őszintének tűnnek, valóban az oldalunkon akarnak harcolni a zsoldosok ellen. – Nagyon szeretett volna segíteni a vámpíroknak azután, hogy a saját szemével látta milyen iszonyatos küzdelmet folytatnak az elméjüket elborító őrület ellen.

Ránézett Chrisre. – Nagy problémát jelentene újabb apartmanok kialakítása?

Chris vetett egy oldalpillantást Bastienre. – Ilyen mélyen a föld alatt nem kis kihívás, de azért lehetséges. – Visszanézett Sethre. – A biztonság kérdése sokkal aggasztóbb. Ha mindannyian itt maradnak, már hét vámpír él majd az embereink között. Az utóbbi időben nagyobb mozgásteret adtunk Cliffnek és Stuartnak, teljesen szabadon járkálhattak idelenn. De ez hét vámpír esetében már nem járható út. Hacsak a Halhatatlanok nem osztják be magukat ide állandó őrszolgálatra. Két vámpír nem nyerhet háromtucatnyi kábító lövedékkel felszerelt ember ellen. De hét igen.

Seth helyesbített. – Háromtucatnyi őr és egy Halhatatlan ellen. Melanie nagyon erős. Pontosan olyan erős, mint Roland, dacára annak, hogy milyen fiatal.

Chris káromkodott. – Mindig elfeledkezem róla, hogy már ő is Halhatatlan.

– És Bastien is itt tölti az éjszakákat általában.

Bastien megérintette a homlokát, és elkapta Seth tekintetét. Hallasz?

Igen.

Elviszel valahová négyünket, ahol a vámpírok sem hallhatnak bennünket?

Seth Chris lakásába teleportálta őket, és telekinézissel felpöccintette a villanykapcsolót.

Ahogy szétnéztek, Melanie elfintorodott.

Bastien felmérte a szétdobált ruhadarabokat, szanaszét heverő papírokat, kiürült pizzás dobozokat és más, azonosíthatatlan szarságot, ami a nappali padlóját, és minden vízszintes felületet borított. – Hol a francban vagyunk?

– Nálam. – Chris rámeredt Sethre. – És egyetlen szót se szólj!

Bastien bölcsen tartotta a száját. – Figyeljetek, a vámpírok betoborzásának az a célja, hogy segítsenek a hír terjesztésében, így a többi vámpír is elkerülje a zsoldosokat. Vagy hogy az oldalunkon harcoljanak, mint ma éjjel, ha úgy hozza a szükség. De ezt nem tehetik meg az Intézetben.

Seth egyetértett. – Mit javasolsz?

– Meg kellene tudnunk, hogy Melanie képes-e nyomkövető eszközöket beültetni a vámpírokba. Akkor éjszakánként kiengedhetjük őket.

Melanie meglepetten felnézett rá.

– Richart minden este teleportálhatja őket a birtokomra, így nem tudják meg, hol a Hálózat központja. Onnan pedig mehetnek, ahová akarnak, és beszélhetnek a többi vámpírral. Hajnal előtt pedig visszatérhetnek a régi bázisomra, és Richart behozhatja őket.

Chris szemöldöke összeszaladt. – Közben pedig pusztán a hitre hagyatkozhatunk, hogy nem támadnak meg ártatlan embereket, míg szabadon rohangásznak odakinn, hogy terjesszék a híreket.

– Ennek csökkenthetjük az esélyét, ha ellátjuk őket vérrel az Intézetben, Lisette vagy Étienne pedig olvashatják a gondolataikat akár naponta, vagy hetente, ahogy szeretnéd. Majd akkor vadászom, amikor a vámpírok is odakinn vannak. Ha pedig az Intézetben lesznek, akkor vállalom az őrséget a Hálózatnál. Legalábbis amíg Melanie dolgozik.

Chris hatalmasra nyílt szemekkel bámult rá. – Őrséget vállalnál? Te most hülyítesz?

Bastien vállat vont – így több időt tölthetnék Melanie-val. Cliff és Stuart szeretik, ha ott vagyok. Az új vámpírok is nagy valószínűséggel nyugodtabbak lennének a jelenlétemtől. Win-win szitu.

– Igen – mondta szárazon Chris –, már ha eltekintünk attól a ténytől, hogy az utóbbi évek olykor jelentős sérülésekkel és brutális anyagi károkkal is járó hálózati vészhelyzeteinek a kilencvenkilenc százalékát te idézted elő.

– És?

Chris csak rámutatott Bastienre, és Sethre nézett.

Seth vállat vont. – Most már ott van neki Melanie. Ő pedig abban érdekelt, hogy béke és nyugalom uralkodjon az Intézetben. Ha elszalad vele a ló, Melanie szétrúgja a seggét.

A doktornő mosolygott.

Bastien is elvigyorodott. – És elég erős hozzá, hogy meg is tudja tenni.

Chris megcsóválta a fejét. – Kibaszottul fura egy figura vagy. Rendben. Seth, ha azt szeretnéd, hogy az új vámpírok is az Intézetben lakjanak a többiekkel, szükségem lesz az engedélyedre az új lakások kialakításához.

– Engedélyezem.

– Oké. És mi a helyzet Bastien azon tervével, miszerint a vámpírokat hagynunk kellene szabadon kóborolni Észak-Karolinában?

– Azzal még várjunk egy kicsit, hogy a vámpírok berendezkedjenek és megszokják a helyet, Melanie pedig megoldást találjon a nyomkövető beültetésére.

A doktornő az ajkába harapott. – A kihívás abban rejlik, hogy a vírus megpróbálja majd kilökni, mint ahogyan a golyókat és minden más idegen tárgyat is kilök... ha nem alkalmazunk nyugtatót. Annyit már tudunk, hogy az lassítja a gyógyulás folyamatát, és talán segít is nekik, de a vámpíroknak tiszta tudatra lesz szükségük, hogy elkeveredjenek a többi vámpír között és beszélhessenek velük.

– És nem tudhatnak róla – mondta Chris – másképp ki fogják szedni őket.

– El fogom temetni bennük a beültetés emlékét – vállalta Seth.

Bastien felemelte a kezét. – Ha ez sikerül, Cliff és Stuart abban a pillanatban ráülnek a nyakamra, vadászni akarnak majd velem, amint meghallják, hogy a többi vámpír is kijár.

Chris megint rámeredt. – Vadászni? Mármint megkeresni és megölni más vámpírokat?

– Igen.

– Erőszakos, véres csatákban, felfegyverezve.

– Igen. De Cliff és Stuart már bebizonyították, hogy hűségesek hozzánk.

A két vámpír valóban bebizonyította a hűségét, de... – Cliffet elég rég fertőzte meg a vírus, hogy már mutatkozzanak a következményei – mondta a lehető leggyengédebben Seth. Neki nem kellett látnia az MRI felvételeket, hogy tudja, a leépülés megkezdődött.

– Tudom – ragaszkodott az ötletéhez Bastien –, de tartja magát. És úgy gondolom, hogy talán egy kicsit tovább is képes lesz kitartani, ha friss levegőhöz és testgyakorláshoz jut. Túlságosan régóta él már bezárva az Intézetben.

Bastien úgy szerette Cliffet, mint egy testvért. Seth vetett egy gyors pillantást a Halhatatlan gondolataiba. Bastien azt akarta, hogy Cliff még egyszer utoljára megérezze a szabadság édes ízét, mielőtt eluralkodik rajta a téboly. És Seth, aki mindent megtett, hogy segíthessen a fiatal vámpírnak, osztozott vele ebben az akaratban. Cliff hihetetlenül erősnek és elszántnak bizonyult abban, hogy kizárja az őrületet. Bastien szíve pedig össze fog törni, amikor mégis elveszti majd ezt a csatát. És Melanie-é is.

– Ha Cliff bekattan és ámokfutásba kezd, képes leszel megállítani? – kérdezte.

– Igen. – A Bastien arcára kiülő zord kifejezés szavak nélkül is biztosította róla, hogy meg fogja tenni, amit meg kell tennie, ahogyan megtette ezt Vince esetében is.

Melanie belecsúsztatta tenyerét a férje kezébe.

– Rendben – döntött Seth –, Cliff mindig hűséges volt hozzád, Bastien. Az ő esetében nincs szükség várakozásra, máris elkezdhet vadászni veled. Stuartnak és a többieknek azonban ki kell várnia a nyomkövető eszközök elkészültét.

– Köszönöm.

Maga a tény, hogy Chris semmiféle kifogást nem emelt, elárulta Sethnek, hogy Cliff neki is gyenge pontja.

– Kiváló. Akkor most meglátogatom az új vámpírokat.

– Elkísérhetlek? – kérdezte Bastien.

Chris szája tátva maradt, Seth pedig elvigyorodott. – Melanie határozottan jó hatással van rád.

Bastien szemrehányó pillantást vetett a nejére, és halkan káromkodott. – Már megint azt csinálom, ugye?

– Mit?

– Jól viselkedek – felelte Bastien undorodva.

Melanie elmosolyodott.

Seth felnevetett. – Igen. – Visszateleportálta mindannyiukat a zsoldosok zárt szobájába. – Mehetünk? – Ugorhatott volna egyenesen a vámpírokhoz is, de tudta, hogy a hálózati őrök szeretik nyomon követni a mozgásukat a biztonság kedvéért.

Bastien megcsókolta Melanie-t, majd kivezette Sethet a folyosóra, onnan pedig egyenesen a szomszédos zárt szobába.

Melanie visszatért az irodájába, Chris pedig a liftek felé indult.

Az újabb zárt szoba előtt őrt álló biztonságiak vezetője belépőkártyát vett elő a zsebéből.

Seth megrázta a fejét, és végighúzta a kezét a záron. Halk kattanás hallatszott. A súlyos ajtó lassan kinyílt, ő pedig belépett Bastiennel a sarkában.

Az ajtó hangtalanul becsukódott mögöttük.

Öt vámpír állt a falnál egymás mellett, szemeik hatalmasra nyíltak a félelemtől, jobb karjukat súlyos titánium láncok rögzítették a plafonhoz.

Seth egyetlen szót sem szólt, megvizsgálta az elméiket.

A vírus csak nemrég fertőzte meg őket. Az agykárosodás minimális volt. Valamennyien az előző évben változhattak át.

– Jó estét uraim, Seth vagyok, a Halhatatlan Őrzők vezetője.

Ideges pillantásokat váltottak egymással.

Végül egyikük, aki Tar Heeles pólót viselt, nagyot nyelt és megszólalt. – Te vagy az, akit Nappaljárónak is neveznek?

– Igen.

– Miért hívják így? – kérdezte egy másik.

Seth Bastienre nézett, aki a homokára csapott, és a szemét forgatta. – Mert nappali fényben is képes vagyok odakinn lenni – válaszolt a kérdésre.

– Óóóóó!

Oké, valószínűleg nem ő a város esze. De legalább nem mániákus.