3. fejezet

 

 

 

Étienne szembefordult ikertestvérével, amint megérkeztek David hatalmas nappalijába. – Te voltál az az okostojás, aki megváltoztatta a csengőhangom?

– Valaki megváltoztatta a csengőhangod? - kérdezett vissza Richart. – Mire?

– Mindegy.

Darnell közelítette meg őket, mindkét kezében egy-egy hihetetlenül apró kiscicával. – Na, melyiket akarod?

Étienne a szürke-fehérért nyúlt. – Most komolyan ezt fogjuk csinálni?

– Igen.

Halk, ám éles sikoly hangzott fel Étienne zsebében, dobpergés kíséretében. „Mókusok vannak a nadrágomban!” kiáltott fel egy lány, és már szólt is egyre fokozódó hangerővel a Phineas and Ferb’s-ből a Mókusok a nadrágomban.

A nappaliban lévő összes Halhatatlan pillantása feléje fordult.

Étienne mogorván a bátyjára meredt.

Richart nevetve összecsukta saját mobilját, és letette. – Nem én változtattam meg. Csak tudni akartam, mire változtatták.

– Seggfej. – Átvette Darnelltől a nevetségesen kicsi üveget is. – Mintha már kérdeztem volna, most halálkomolyan ezt fogjuk csinálni?

– Minden két órában.

Felnyögött. Még mindig Krystával beszélgethetne, ha nem kellene macskanörszöt játszania.

– Mennyi mindent tett érted David az évszázadok alatt? – vágott vissza Darnell, borotvált, ragyogó barna fején megcsillant a felső világítás fénye.

– Pokolian sok mindent – vágta rá gondolkodás nélkül Étienne. David olyan volt, mint Seth. Mindent megadott a Halhatatlanoknak és a segítőiknek, ami csak a hatalmában állt.

– És mikor kért tőled valamit cserébe? – folytatta Darnell.

– Soha.

– Pontosan. Tehát etesd a cicát.

Étienne a mellkasához fogta a nyivákoló kis szőröst. – Jól van.

Richart elmarta Darnelltől a másikat, egy fehér-narancssárgát, és ugyanezt tette.

– Kétóránként srácok – ismételte el Darnell, amikor átmentek a nappalin és letelepedtek Lisette mellé az egyik kanapén.

Roland és Sarah szintén kismacskákat cumiztatott a másik kanapén.

Roland valószínűleg a legsúlyosabb antiszociális tüneteket mutató Halhatatlan volt az egész bolygón. Látni, milyen gyengéden tartja óriási lapáttenyerében és eteti a békésen elnyúlva dagasztgató fekete-fehér kölyköt, valami elképesztően bizarr élmény volt.

Morgások és puffanások hallatszottak fel az alagsori edzőteremben, ahol a Szekundánsok folytatták az edzésüket.

Ami Slimmel a karjában érkezett. Az a macska sem tűnt teljesen kifejlettnek, bár már nagyon régen felnőttnek érezte magát. Számos szőrtelen folttal, friss és régebbi karmolás nyommal büszkélkedhetett, amit a legutóbbi harcokban szerzett mindenféle erdei állattól, akik Slim megítélése szerint túlságosan közel merészkedtek az új területéhez: David birtokához.

– Helló, Ami! – mosolyodott el Sarah.

– Helló! – visszhangozták a férfiak az üdvözlést.

Minden férfi Halhatatlan Észak-Karolinában odáig volt ezért a két nőért. Sarah-t azért imádták, mert ő volt a világ eddigi történelmében az egyetlen személy, aki maga kérte a fertőzést, hogy egy örökkévalóságot tölthessen el Roland antiszociális seggével. És szerették Amit, mert... ő volt Ami.

Annyira édes és félénk. A csatatéren viszont kibaszottul vad. Alig egy hete nevezték ki Marcus Szekundánsának, amikor a Halhatatlan oldalán harcolva segített neki legyűrni harmincnégy vámpírt. Halandó még csak meg sem közelített soha ekkora bravúrt. A pokolba, még Halhatatlan sem. Talán Seth képes lett volna rá. És lehet, hogy David is. Ők ketten, több mint ezer éve éltek már. Étienne a felét sem tudta hosszú történetüknek.

– Hol van Marcus? – kérdezte Sarah.

– Odakinn, vadászik.

– Hogy tudta kihúzni magát a kismacskázás alól? – kérdezte dühösen Roland, bár ezzel régen elkésett, abból, ahogy dédelgette a szőrpamacsot, már mindenki világosan látta, hogy az állatok a gyenge pontjai.

Ami végigsimított a kezében tartott macskán. – Slim nem szereti rajta más macskák szagát érezni.

Étienne gyanította, hogy ennél többről van szó, de nem szólt semmit. Marcus mostanában állandóan szinte vibrált a feszültségtől.

– Igazából ki akarom vinni a házból Slimet, amíg ti idebenn végeztek. Azt hiszem, szüksége van egy kis sétára.

Slim ezt a pillanatot választotta ki, hogy egy sajátságos, leginkább üvöltésre emlékeztető hangot adjon ki.

Kuncogások hallatszottak mindenfelől a nappaliban, miközben Ami átsétált vele a konyhán és kilépett a hátsó ajtón.

 

 

 

Odakinn erős szél fújt, Ami letette Slimet a terasz fapadlójára, és megpaskolta vézna kis nyakát. – Rendben, te kis hisztérika. Érezd jól magad.

Slim pufogott néhányat, mint egy kávéfőző, majd nyávogva eltűnt az udvar sötétjében.

Ami csak állt egy pillanatig, és élvezte az éjszakát.

A csend körülölelte. Mivel nem rendelkezett a Halhatatlanok természetfeletti hallásával, a benti beszélgetéseket sem hallotta. Csak a halkan egymáshoz súrlódó faleveleket.

Felemelte a könnyű alumíniumlétrát, amit a teraszon tartottak, levitte a lépcsőn, és elsétált vele a ház oldalához. Pontosan olyan magas volt, hogy elérte a tetőt. Csendesen nekitámasztotta a csatornának, kicsit megrázta, hogy elég stabilan áll-e, mielőtt az első fokra tette volna a lábát.

Amikor felért, és felnézett a tetőre, pontosan tudta, kit fog ott találni.

Mint mindig, fekete bőrnadrágot viselt, és semmi mást. Gyönyörűséges szárnyak simultak a hátára, aminek tövei a bőrével azonos színű barnák voltak, és fokozatosan feketévé sötétedtek a hegyük felé. Vállig érő, hullámos haja táncolt a szélben.

Szia! üdvözölte az elméjén keresztül.

Megcsóválta a fejét. Honnan tudod mindig, ha itt vagyok? Felállt, hangtalanul lement a tetőn, és a kezét nyújtotta neki, hogy felsegítse maga mellé.

Most már felismerem az energialenyomatod.

Összeráncolta a homlokát. Örülök, hogy Seth nem észlel ilyen könnyedén. Nem vagyok benne biztos, hogy jól reagálna a... látogatásaimra.

Ami úgy gondolta, hogy igaza lehet. És Marcus, a férje sem reagálna túl jól, ha megtudná.

Megvárta, hogy Zach elhelyezkedjen mellette a gerincen, aztán nyalókákat húzott elő a kabátja alól.

A férfi szája mosolyra húzódott. Milyet akarok ma éjjel?

Odanyújtotta neki a zöldet. Almásat.

Friss gyümölcsillat, almáé és érett eperé töltötte be a levegőt, miközben kicsomagolták, és a szájukba vették a nyalánkságokat, hogy az ízek szétáradjanak a nyelvükön.

Ez volt a hatodik vagy a hetedik alkalom, hogy itt találkoztak. Úgy tűnt, egyedül ő képes érzékelni a jelenlétét.

Még mindig nem tudta, hogy ki ő, de azt határozottan érezte, hogy nem jelent veszélyt rá nézve.

Ritkán beszélt. De ez Amit egyáltalán nem zavarta. Seth és David mentette meg őt a kínzóitól. És amikor először találkozott Zach-kel, a férfi tele volt sebekkel, és remegett a fájdalomtól.

Ami pedig ismerte a fájdalmat.

És ugyanilyen jól ismerte a bizalmatlanságot is.

A szél nekitámaszkodott a hátának, majdnem megbillentette.

Zach széttárta mögötte a szárnyát, hogy megvédje tőle.

Nos, hogy vagy? lassan beszélt, a kérdése pedig meglepte.

Feléje fordította a fejét, és alaposan szemügyre vette az arcát. Tudod? kérdezte.

A terhességedet? Igen.

Alig néhányan voltak csak, akiket beavattak, és akik a többiektől eltérően tudták, hogy nem minden szívverés tartozik a kiscicákhoz.

Dr. Lipton szerint a babának erős és egyenletes a szívverése.

Nem a babát kérdeztem. Az érdekel, veled mi van. Te hogy vagy?

Megvonta a vállát, lehajtotta a fejét, és elkezdte összehajtogatni, majd szétteríteni a nyalóka csomagolását. Az émelygés nagyon rossz. A nyalókák az egyetlen édességek, amiknek az illatát és az ízét elviselem. Bármi mástól hányok. És a legtöbb ételtől is. Marcus halálra aggódta magát amiatt, hogy talán nem jut elegendő táplálékhoz, mert szinte minden visszajött, amit leerőltetett a gyomrába.

Félsz? kérdezte halkan.

Ami torka összeszűkült. A látása elmosódott, a szeme megtelt könnyekkel. Felemelte a fejét, a szemei egy gyengéd pillantással találkoztak össze. Halálra vagyok rémülve.

 

 

 

Zach mellkasa összeszorult, amikor a nő szeméből könnyek buggyantak ki és végigfolytak az arcán. Ami volt a legkedvesebb, leggyengédebb halandó, akivel hosszú élete során találkozott. Ironikus módon, ő volt a legvadabb, legeltökéltebb harcosok egyike is. Az, hogy ilyen sebezhetőnek látta, megfájdította a szívét.

És Zach csak ettől az érzéstől jött rá, hogy egyáltalán van szíve.

Bárcsak látnám a jövőt, mondta, hogy elmondhassam, mi lesz ennek a vége.

Ami pislogott néhányat, az arca lassan felderült. De te legalább nem azt mondogatod, hogy minden rendben lesz.

A férjed ezt mondogatja? kérdezte kíváncsian.

Ami megrázta a fejét. Marcus soha nem hazudik nekem. A szája szomorú mosolyra húzódott. Inkább alig mond valamit. Azt kérdezgeti, hogy vagyok, mindent elkövet, hogy boldoggá tegyen, hogy jobban érezzem magam, és igyekszik elterelni a figyelmemet arról, hogy egyetlen pillanat alatt minden elromolhat. Újabb könnyek gyűltek a szemébe. És megpróbálja egymaga hurcolni az összes terhet.

Zach nyelt egyet. Valójában nem mondhatott semmit, hogy könnyítsen az elméjén, vagy enyhítse a kétségbeesését. De meglepte, hogy szerette volna megpróbálni.

Tudtad, szipogta Ami hogy mielőtt idejöttem, még csak nem is láttam soha terhes nőt?

Nem. El sem tudta képzelni ezt, és hajlamos volt megfeledkezni róla, hogy Ami egy másik bolygó szülötte.

A nő elmosolyodott. Az elsőnek, akit láttam, olyan hatalmas hasa volt, hogy úgy gondoltam, valami nagyon rossz dolog történhetett vele.

Biztosan azon tűnődött, mi a fene lehet a hasában. Hogy lehet ez? Nálatok nem ugyanígy működik a reprodukció?

Bólintott. Látogatók érkeztek hozzánk egy másik naprendszerből, és bár barátságot színleltek, bevetettek ellenünk egy biofegyvert. Senki sem halt meg tőle, így azt gondoltuk, hogy talán baleset volt, ők maguk sem tudták, hogy behurcolták a vírust, és nem is foglalkoztunk vele túl sokat, amíg ki nem derült, hogy szinte minden nőt terméketlenné tett a bolygón. Akik mégis teherbe tudtak esni, azok elvetéltek. Olyanok, akik sikeresen ki tudtak hordani egy terhességet, mire elindultam, már gyakorlatilag nem léteztek. Ez volt az egyik oka annak, hogy idejöttem. Reméltem, hogy találok néhány olyan földi nőt, akik összeházasodnának a férfijainkkal, és segítenének reprodukálni a népességünket.

És mi volt a másik ok?

Megcsóválta a fejét. Figyelmeztetni akartam a bolygó népét, hogy azok, akik megpróbálnak kipusztítani bennünket, úton vannak a Föld felé.

Bájos. És ezért cserébe hat hónapig kínoztak.

Igen. Egy hosszú pillanatig hallgatott. Soha nem gondoltam volna, hogy anya leszek. Egy újabb néma perc. És Marcus sem gondolta volna, hogy apa lesz.

Ennek az esélye...

Nos, a pokolba, ennek az esélyét még akkor is nullára értékelte volna, ha nem ismeri a nő népének történetét.

Gratulálok.

Ami ránézett. A szemei ismét könnyben úsztak.

Zach mellkasa megint összeszorult. A nő térdére simította a tenyerét, és aggódva végigsimított puha bőrén. Nem kellett volna...?

Ami megrázta a fejét, remegő ajkain mosoly ragyogott fel, letörölte arcáról a könnyeket. Sajnálom. Ez csak... Te vagy az első, aki gratulált nekem. Mindenki más...

Aggódik.

Bólintott.

Lenézett a nő Marcus egyik hatalmas pulóvere alatt rejtőző hasára. Szabad?

Újra bólintott.

Zach közelebb hajolt. Egyik kezét a puha anyagra helyezte a hasán, ami kerekebb volt, mint amit a filigrán termet indokolt volna. A baba egészségesnek tűnik. Talán egy kissé nagyobb az átlagosnál.

Ami elmosolyodott, az arca felragyogott. Seth is ezt mondta. Marcus is nagy, tehát ezt már semmiképpen sem tőlem örökölte.

Zach nagyon remélte, hogy ez a valódi magyarázat. Egy vámpírvírussal fertőzött Tehetséges, és egy idegen faj DNS-ének keveredése...

Senki sem tudta mire számíthatnak.

És mindenki a legrosszabbtól félt. Mármint akik egyáltalán ismerték a tényeket.

Tudod, mit kellene tenned? kérdezte.

Mit?

Élj a pillanatnak. Mintha nem létezne holnap. Van egy egészséges baba a hasadban és egy férjed, aki imád. Hagyd, hogy mások aggódjanak a kérdőjeles dolgokkal kapcsolatban. A kisbabának semmiképpen sem használ, ha állandó stresszben élsz.

Ami bólintott. Megpróbálom.

Az első ajtó kinyílt, majd becsukódott.

– Bon soir! – szólt hátra Lisette, majd felvette bukósisakját.

– Jó éjt! – szólt utána vidáman Sarah.

– Jó vadászatot! – tette hozzá Roland.

Egy pillanattal később felbődült a francia Halhatatlan motorja, és a nő elindult.

– Hazaszaladjunk? – kérdezte Roland a feleségét, miközben ők is elindultak.

– Mármint úgy érted, hogy szó szerint szaladjunk haza?

A férfi bólintott, átkarolta és magához húzta. – Tudom mennyire izgatónak találod. Én pedig imádom, amikor ragyognak a szemeid az izgatottságtól. – Megcsókolta.

Sarah szemei már ettől fényleni kezdtek. – Tisztára leizzadunk, mire hazaérünk.

Roland ismét megcsókolta. – Akkor is izzadtak lennénk, ha otthon maradtunk volna.

A felesége felnevetett. – Tegyük egy kicsit még izgalmasabbá? Versenyezzünk?

– Meztelenül akarsz hazaérni? Mert bárhol érlek utol, ott szeretkezni fogok veled.

– Kockáztatnád, hogy a vámpírok flagrante delicto{5} kapnak bennünket? Nem hiszem.

– Talán majd egy másik éjszakán.

Sarah megállt. – Háromra?

– Háromra.

– Oké. Egy. Kettő. – Meglódult, karcsú alakja elmosódott az éjszakában. – Három! – kiáltotta vissza kacagva, legalább félmérföldnyi távolságból.

Roland szokásosan zord arckifejezése széles vigyorba fordult, ahogy utána sprintelt.

Zach ránézett Amira, a nő mosolygott.

Milyen érzés? kérdezte kíváncsian.

Mi?

Megkedvelni valakit. Megszeretni. Összebarátkozni vele. Semmi. Nem fontos.

Ami grimaszolt. Eh! A gyomrom megint zúgolódik. Jobb, ha lemegyek. Kétlem, hogy David nagyra értékelné, ha lehánynám a napelemeit.

Zach viszont úgy gondolta, hogy Davidet egy csöppet sem érdekelné, mit hány le Ami, ha az csökkenthetné a rettegését. A koros Halhatatlan semmihez sem ragaszkodott körömszakadtáig, csak hogy ez az apró nő biztonságban legyen boldogan és egészségesen.

Ami felállt, odalépdelt a létrához, megmozgatta kissé, hogy ellenőrizze a stabilitását, és elkezdett lefelé mászni. Nem volt szüksége segítségre, olyan magabiztos volt, mint egy macska. Csupán az állapota gerjesztette fel Zachben a védelmező ösztönöket.

Összeráncolta a homlokát.

Szeretnél velem jönni? szólt vissza Ami.

Köszönöm, nem.

Rámosolygott, és a feje eltűnt az eresz pereme mögött.

Zach visszahúzódott a tető közepére. A szárnyait szorosan összezárta, és hallgatta hogyan veszi el a létrát a faltól, hogyan viszi fel a helyére, a teraszra. Aztán bement a házba.

A csend beburkolta, csak a házbéli beszélgetések szűrődtek fel hozzá.

Mi az ördögöt művelsz, Zach? kérdezte magától. Miért vonzza ez a hely? Ezek az emberek? Mi változott meg?

Sethnek igaza lenne? Ő változik?

Hallotta, ahogy odabenn Darnell üdvözli Amit, miközben begyűjtötte a Halhatatlanoktól a kiscicákat, hogy egy kosárba vagy dobozba rakja őket, ahol alhatnak. – Lemegyek, és kihívom azokat a Szekundánsokat, akik odalenn edzenek. Mennyiben akarsz fogadni, hogy megverem őket?

Ha Ami lett volna a kihívó fél, Zach jól tudta, hogy minden egyes dollárt rá tennének fel. De ő nem harcolt a többiekkel, amióta kiderült, hogy terhes.

– Egyszerre? – kérdezte Richart, mielőtt Ami válaszolhatott volna.

– Francot! Egyszerre egyet, legfeljebb kettőt.

– Teszek rád ezret – jelentette ki a francia.

– Bukod – mondta Étienne. – Túl sokan vannak. Ki fogják fárasztani. Ezer a Szekundánsokra.

– Te jössz!

– Beszállhatok? – kérdezte valaki.

– Én is!

– Honnan lesz neked erre ezer dollárod?

– Bekaphatod!

Mindannyian lementek az alagsorba, ahonnan hamarosan az első győzelmet üdvözlő éljenzések, és bosszankodó hangok hallatszottak fel.

Egy hatalmas családnak tűntek. Hogy a fenében volt képes véghezvinni ezt Seth?

Valami nekicsapódott. Körülnézett, felnyúlt, és három apró nyilat talált a nyakában.

Kihúzta és alaposan szemügyre vette őket. Nem hasonlítottak a zsoldosok nyilaira. Olyan lövedékek voltak, amilyeneket Dr. Lipton a vámpírok és a Halhatatlanok ellen használt.

Körbenézett a sötét tájon a tettest keresve, a gondolatai lelassultak, késve hallotta meg maga mögött a szívverést.

Egyszerűen megfordult. A szíve megugrott. Lisette guggolt mögötte, a francia Halhatatlan, szép arca teljesen kifejezéstelen volt.

Igazán gyönyörűnek találta. Még soha nem volt hozzá ennyire közel. Halovány bőre tökéletes, hollószín haját hátrahúzta az arcából, a fonat leért a derekáig. Karcsú testére fekete póló és ugyanolyan terepnadrág simult, a combjára erősített tokokból két Glock 18-as agya kandikált ki. A két válla fölött kilátszottak hátán keresztezett kardjainak markolatai.

Emlékeztette a Tomb Raider főszereplőnőjére, azzal a videojátékkal Ami és Darnell nagyon sokszor játszottak.

És az illata...

Vett egy mély lélegzetet. Jobb illata volt, mint Aminak. Pedig Aminak, és a vele menetrendszerűen érkező nyalókáknak fenséges illata volt.

Eltelt egy hosszú perc, miközben Lisette folyamatosan őt bámulta, és várta, hogy hatni kezdjen a nyugtató. Kevesen tudták, hogy semmiféle hatással nincs rá ez a szer, ahogyan Sethre sincs.

Zach felvonta a szemöldökét.

A nő összeráncolta a homlokát.

Villámgyorsan mozdult, újabb három nyilat kapott elő az övéből, és a nyakába dobta.

Zach szándékosan lassan felnyúlt, és kihúzta őket.

Lisette beleharapott az alsóajkába.

– Tudod, ez fáj – mondta halkan, és remélte, hogy odabenn a házban nem hallják meg a csatazaj és az üdvrivalgások közepette.

Hátulról egy vékony drót csapódott át a feje fölött, és elszorította a nyakát, ezzel együtt pedig elzárta a levegő utánpótlását is.

– Nem annyira, mint ez, seggfej! – mormolta a fülébe egy férfihang.

Brit akcentusa volt, így valószínűleg nem a nő valamelyik fivére lehetett.

Mi történik itt pontosan?

Mielőtt ezen alaposabban elgondolkodhatott volna, újabb alak jelent meg a tetőn. Sarah pillantása végigfutott Zachen, beleérve a nyakára szoruló zongorahúrt is. Aztán végigmérte a pokolian bűntudatosnak tűnő Lisette-et, majd a Zach mögött álló férfin állapodott meg a tekintete.

– Szia – mondta Sarah.

– Követtél? – mordult fel a hang Zach háta mögött.

Ó. Roland.

– Igen. Követtelek.

– Miért?

– Kíváncsiságból. Mert nem árultad el, miért jöttél vissza. És mivel azt mondtad, hogy ne kísérjelek el, nem hagytál más lehetőséget.

Mindketten ugyanolyan halkan beszéltek, mint Zach.

Roland morgott.

– Nos – mondta a felesége.

– Nos? – kérdezett vissza Roland.

– Mit csináltok itt?

– Lisette-nek lenne néhány kérdése ehhez.

– Ahha. És úgy gondoltad, így juthat legegyszerűbben válaszokhoz?

– Igen.

– Ahha-ahha. Nem gondolod... hogy talán... pont az ilyen dolgok miatt gondol mindenki antiszociálisnak?

– Tekintettel arra, hogy mik a kérdések, nem tartottam valószínűnek, hogy túl együttműködő lenne.

– Ó! – Sarah ismét végignézett Zachen, majd Lisette-re pillantott. – Óóóó! – összevonta a szemöldökét. – Valamiféle szerelmi civódás? Nagyon elcseszett valamit?

Lisette-en látszott, hogy kényelmetlenül érzi magát.

– Csak nem csalt meg? – kérdezte aggodalmasan Sarah. – Mert azt nem vettem észre, hogy te találtál volna valakit.

Zach Lisette-et figyelte, és közben egészen megfeledkezett a torkában lüktető fájdalomról, és lassan égni kezdő tüdejéről.

Lisette váltott egy pillantást Rolanddal a válla fölött. – Nem rólam van szó.

– Akkor kiről? – kérdezte Sarah.

Rolandnak mindenképpen mondania kellett egy nevet, mert Sarah – a Halhatatlanok között nagyon ritkának számító – zöld szemei határozottan izzani kezdtek. – Jut eszembe – odalépett a férje mellé Zach háta mögött –, hadd segítsek egy kicsit drágám.

Sok ezerévnyi létezése alatt Zach soha nem gondolta volna, hogy ilyesmi eshet meg vele.

Ilyen érdekes dolog.

Vagy ilyen szórakoztató.

A férj és feleség duett lassan az eszméletlenség felé fojtogatta, így ideje volt elgondolkodnia azon, mit is tegyen. Ha zajt csap, felhívja magára David figyelmét. David pedig még annyira sem respektálná itt a jelenlétét, mint Seth.

Teleportálhatna. Viszont akkor magával vinne mindenkit, aki hozzáér. Vagyis Lisette nélkül távozna, aki a legérdekesebb volt az összes jelenlévő közül. Ő volt az oka, hogy eddig még csak meg sem kísérelte visszanyerni a szabadságát.

Roland Zach hátába nyomta a lábát, és még keményebben meghúzta a húrt.

Holott azt mondta, hogy Lisette beszélni akar vele. Hogy lenne hozzá néhány kérdése.

Milyen kérdések?

Honnan tud egyáltalán róla?

Hogyan észlelte a jelenlétét, amikor még Seth és David sem?

A szívverését a fülében hallotta, a tüdeje egyre éhesebb volt az oxigénre.

Úgy tűnt, egyáltalán nem találja a harci kedvét. Tudni szerette volna, mit akar tőle Lisette. Roland és Sarah fokozták a megfojtására irányuló kísérletet, de hátraléptek, úgy tűnt, rájöttek, hogy esze ágában sincs meglépni.

Hmm. Most magával vihetné csak őt.

Az ötlet sokkal vonzóbbnak tűnt, mint amilyennek lennie kellett volna. Nem kéne törődnie vele. Egyáltalán. Ahogyan egyikükkel sem.

De az az átkozott kíváncsisága nem nyughatott.

Seth nem járt messze az igazságtól, amikor Dél-Koreában beszélgettek. A zsibbadtság elkopott. Beköszöntött az unalom. Zach ebben fulladozott. És bármit megtenne, beleértve ebbe azt is, hogy a hagyja, hogy a mögötte álló házaspár eszméletvesztésbe kényszerítse, csak hogy maga mögött hagyhassa, és a felszínre emelkedhessen.

Ez egy nagyon veszélyes gondolkodásmód, ami egyszer már bajba sodorta.

A szeme Lisette arcára tapadt.

Bassza meg! Tudni akarta.

A sötét mosoly, amit küldött neki, pokolian meglephette a nőt.

 

 

 

Lisette lebámult az öntudatlan férfira, akit Roland az egyik biztonságos ház nappalijának padlójára fektetett.

Hihetetlenül jóképű volt. Sötét, hullámos haja a válla alá ért. Keskeny derekát, csípőjét és lábait fekete bőr borította, szőrtelen, jól kirajzolódó izomzatú mellkasa fedetlen volt.

Szemügyre vette a szárnyait.

Gyönyörűek voltak. Ugyanolyan barna színben tündökölve sarjadtak ki a hátából, mint a bőre, áttetszőek voltak, fokozatosan sötétedtek a végeik felé koromfeketévé, teljesen kinyújtva a fesztávolságuk talán még a négy métert is meghaladta.

Még Sethnél is magasabb volt, aki közelebb volt a százkilencven centihez, mint a száznyolcvanhoz.

– Ismered? – kérdezte Rolandtól, amikor az kijött a szobából.

– Nem – felelte a Halhatatlan, majd visszatért, olyan vastag titánium láncokat cipelve magával, mint a bicepsze, és amiknek mozgatására az emberek valószínűleg targoncákat alkalmaznának. Csörrenve ejtette a földre foglyuk mellé, majd leguggolt.

– Halhatatlan? – kérdezte Sarah, aki kivont fegyverekkel állt őrt férje háta mögött.

– Annak kell lennie – motyogta Roland, és a torkánál fogva felemelte a férfit –, a vámpíroknak nincsenek szárnyaik.

– Várj! – állította meg Lisette, mielőtt elkezdte volna beletekerni a láncokba. Besietett a kis ház egyetlen hálószobájába, lehúzta az ágyról a takarót, és bevitte a nappaliba.

– Mit akarsz azzal? – kérdezte dühösen Roland.

Letérdelt mellé. – Ha Halhatatlan, akkor Seth nagyon rosszul fog reagálni arra, ha megsérül. – Ledobta az ágyneműt, előrehajolt, hogy próbaképpen megérintse az egyik szárnyát.

Hihetetlenül puha volt. Mint az újszülött csecsemők fején a pihék.

A szíve száguldani kezdett, miközben gyengéden odahajtogatta azokat a finom szárnyakat a férfi hátához. Egy kézzel megtartotta, míg a másikkal köréje csavarta a takarót.

– Mi baj? – kérdezte Roland még mindig dühösen. – A szíved sokkal gyorsabban ver.

A Halhatatlan Őrzőség ezen része oltári nagy szívás. Hihetetlenül kevés titok maradhatott titok a többiek előtt, köszönhetően az átkozottul kiélesedett érzékszerveiknek. – Biztos vagy benne, hogy Halhatatlan? Nem érzem rajta a vírus szagát.

– Rajtam érzed?

– Egy kicsit.

– Sethen és Daviden?

– Nem.

– Akkor itt a válaszod. Halhatatlan. Csak pokolian öregnek kell lennie. – Amikor Lisette befejezte a takaróba bugyolálást, és hátralépett, Roland elkezdte az idegent beletekerni a láncokba.

– Ha olyan idős – sóhajtott fel Sarah –, nem ismered őt drágám?

Lisette felhorkant. – Roland annyira antiszociális, hogy engem sem ismerne, ha nem okoztam volna neki kellemetlenséget.

A morcos Halhatatlan arcán egy valódi mosoly ragyogott fel. – Te nem okoztál kellemetlenséget. De a fivéreid igen.

Rávigyorgott. Meglehet, hogy kurta és goromba a többiekkel, de vele mindig kedves volt.

A szárnyas, rejtélyes Halhatatlan hamarosan szorosan láncokba volt tekerve a bokájától a nyakáig. Miért zaklatja fel, hogy így kell őt látnia? Hiszen nem ismeri. Soha nem találkoztak. És jó oka van rá, hogy egyáltalán ne kedvelje.

– És most? – tette fel a kérdést, amikor mindhárman félkörben ott álltak fölötte, és lebámultak rá.

– Megvárjuk, hogy felébredjen, és információkat húzunk ki belőle.

Rápillantott az ablakra. – Közeledik a hajnal.

Roland tekintete követte az övét. – Menj haza. Majd mi itt maradunk vele.

– Itt akarok lenni, amikor kikérdezed.

– Ha napnyugta előtt felébred, megvárjuk a visszatérésedet.

Bár bólintott, valahogy mégis vonakodott otthagyni a férfit. Végül vetett rá egy utolsó pillantást, elbúcsúzott a többiektől, és kiment az éjszakába.

 

 

 

Étienne fel-alá járkált Krysta otthona előtt, és hallgatta, hogyan pakolássza a helyére a fegyvereit a testvérével, felkészülve az éjszakai vadászatra.

Tisztára nevetséges az egész. Már délután felébredt, tele várakozással, hogy újra láthatja a lányt, és egyetlen másodpercet sem vesztegetett naplemente után. Még a Szekundánsa, Cameron is észrevette, hogy valami nincs rendben. Nem mondott ugyan semmit, de Étienne nemegyszer elkapta jellegzetes „mi van veled?” pillantásait, miközben segített neki felfegyverkezni.

Karcsú árnyék úszott át a függönyön. Étienne megpillantotta Krystát a nappaliban. Több fegyver volt nála, mint amit feltételezett. Átkozottul majdnem annyi, mint nála.

Miért indítja ez be őt?

Felsóhajtott.

Ezért jött ide? Leselkedik utána, mint némelyik elmeháborodott a kiszemelt áldozata után, akikről az interneten olvas a hírekben?

Igen. Prímán látta maga előtt, ahogy Cam megerősíti ezt a feltételezését.

Tényleg ilyen mélyre süllyedt?

Még az a gondolat is megkísértette, hogy megkerülje a házat, és a hálószobájának ablakán keresztül végignézze, ahogyan a lány felöltözik, de azt már túl mocskosnak találta. Arról nem beszélve, hogy ha valaha is meztelenül fogja látni Krystát, azt akarta...

Állj! Állj! Mégis, mi a fene van vele? Nem fogja meztelenül látni Krystát. Nem láthatja meztelenül Krystát. Rá is sugárzik a lány vámpírok iránti mélyről jövő gyűlölete, nem tekinti őt semmivel sem különbnek náluk, és nyilvánvalóan egy szempillantás alatt elpusztítaná, ha erre alkalma adódna.

Ha sikerülne is csökkentenie a lány vágyát, hogy lefejezze, még mindig ott van a halandó-halhatatlan kérdéskör. Hiszen még az sem biztos, hogy Tehetséges. Ha az öccse csak a féltestvére, akkor nem okvetlenül rendelkezik azzal a DNS-sel, ami megakadályozná, hogy vámpírrá váljon az átváltozása során. Na, nem mintha valaha is akarná az átváltozást. Annál jobban gyűlöli az egész vámpírsággal kapcsolatos szarkupacot.

Kiegyenesedett.

Most halálkomolyan azon agyal, hogyan kerülhetne kapcsolatba egy nővel, aki holtan akarja látni? Magányos lenne?

Vagy Krysta egyszerűen ellenállhatatlan?

Ne válaszolj erre a kérdésre! adta ki magának a parancsot. Elátkozta magában a mostanság körülötte zajló édes-mézes szerelemcunamit, ami őt is összezavarta. Elsőként Roland szeretett bele Sarah-ba, aki nyilvánvalóan valamilyen hallucinogén anyagot használt még halandó korában, mert édesnek gondolta őt.

Aztán Marcus talált rá Amire. Az esküdtszék még nem hozta meg az ítéletet, hogy boldog vég vár-e erre a kapcsolatra, mert Ami még nem kérte meg rá Marcust, hogy változtassa át.

Richart fejtetőig belezúgott Jennába, aki Étienne legnagyobb örömére nagyon boldoggá tette a bátyját.

Még az a fattyú Bastien is beleszeretett Dr. Liptonba, és feleségül vette.

Kulcscsörgés rázta fel a merengésből. Eltűnt a ház elől, mire a bejárati ajtó feltárult.

Krysta lépett ki elsőként, egyik kezében shoto kardjaival, a másikban a kabátjával.

Étienne csendben átkozódva konstatálta, hogy a pulzusa felgyorsul.

Sean is kilépett egy nagy rakásnyi könyvvel a kezében, és leballagott a lépcsőn.

Étienne a szégyentelen hallgatózások folyamán (amikből sokkal több volt az utóbbi két hétben, amióta követte a lányt, mint amit még bárkinek is beismert volna) megtudta, hogy Sean az orvosi karra jár, és általában a kocsiban tanul, míg nővére vadászik.

Krysta szemei végigpásztázták a területet, ahogy átmentek az udvaron ócskavas autójukhoz.

Mindkét ajtaja nyikorogva nyílt. És az átkozott motor alig indult be.

Bár Krysta nappal dolgozott, Sean pedig a hétvégéken, hogy az éjszakák szabadon maradhassanak a vadászatnak, alig éltek meg.

Étienne kísértésbe esett, hogy felhívja a Hálózatot, és elvégeztesse a kocsin az összes szükséges javítást, de az odavonzaná Chris Reordon figyelmét a vámpírvadász testvérpárra.

Az pedig cseppet sem lenne jó.

Étienne végig a rozoga jármű után futott, és közben gondoskodott arról, hogy a fák, bokrok, egyéb környezeti elemek mindig elrejtsék.

Úgy tűnt, ma este a Duke-hoz mennek.

Vadászat indul.

 

 

 

Jól van tökfejek, mosolyodott el magában Krysta, hogy Étienne szófordulatát használja, gyertek, és kövessétek az ostoba egyetemistát, akinek fogalma sincs a jelenlétetekről, mert részeg, mint az albán szamár, és megpróbálja felhívni az exét.

Ez az alakítása mindig nagy siker volt. Voltak olyan helyzetek, amikor ténylegesen hallotta a vámpírok nevetgélését azokon az ostobaságokon, amiket a telefonjába kiabált, miközben dülöngélve botorkált. Egy másik életében talán színésznő volt.

Ma éjjel semmiféle élet nem zajlott a klubházak körül. A vámpírok ilyenkor leginkább a Research parkban töltötték az időt, és órákig vártak egy előbotladozó okostojásra, mint ő.

Hol erről, hol arról lebillenve a járdáról Krysta bevezette őket két épület közé egy sötét helyre, a rakodóparkoló közelébe. Úgy rémlett neki, hogy legutóbbi ittjártakor még volt utcai világítás. Valószínűleg a vámpírok törték össze a lámpákat, hogy nyugodtan ihassanak áldozataikból, annak kockázata nélkül, hogy valaki meglátja őket.

Tökéletes.

A szíve nagyobb sebességre kapcsolt, de nem a félelemtől, hanem a várakozástól, egyszerűen felkészült arra, hogy szembeforduljon ellenfeleivel, és harcoljon.

Shotójait előhúzva éppen akkor fordult meg, amikor Étienne is megjelent a vámpírok mögött.

Ohó! Hat vámpír. Nem is olyan rossz dolog, hogy a férfi is befutott.

Étienne felhúzta a szemöldökét, amikor összeakadt a pillantásuk.

– A fenébe is! Korán álltál meg!

Elvigyorodott. – Dehogyis. Te vagy késésben.

A vámpírok arca egészen kiürült a meglepetéstől. Ide-oda kapkodták a pillantásukat kettejük között.

– Ó a szarba! – nyögött fel egyikük, az arcán félelem jelent meg, ahogy Étienne-re bámult. – Egy Halhatatlan Őrző!

Felhördülés hullámzott végig a vámpírokon.

Egy micsoda?

Az egyik vámpír ránézett. – Ő ember. A Szekundánsa lehet.

– Bastiennek van halandó Szekundánsa – vetette közbe egy jól értesült.

Na, most ki kicsoda?

Nem maradt ideje kérdezősködésre.

Az arcokra düh ült ki. – Bastien az áruló!

– Halál Bastienre!

– Rúgjuk szét a kibaszott seggüket!

A vámpírok előhúzták fegyvereiket, és támadtak.

Krysta hátralépett, és felemelte kardjait, amikor a narancssárga aurák többsége feléje lőtt ki.

A vámpírok úgy gondolhatták, hogy őt könnyebben megölik, mint Étienne-t.

Okos vámpírok.

Neki viszont ez szívás.

Bár sikerült bevinnie az első halálos csapást, átvágta a legelöl futó vámpír torkát, fájdalom hasított a combjába, egy másik megvágta fegyverével.

Összeszorította a fogait, és a narancsszín aura felé fordult.

Revans. Szemet szemért. Átvágta a gazfickó combtői artériáját.

Hátrahúzódott, és közben folyamatosan forgatta pengéit. A narancssárgán ragyogó aurák ott örvénylettek körülötte, félő volt, hogy a következő találattal megbénítják.

Sok találatot bevitt, az aurákat véve célba, és eltalálva a nyomukban futó testeket.

A vámpírok sem tétlenkedtek. Vágások nyíltak a karjain, lábai hátsó részén. És míg magában némán örvendezett egy különösen jól sikerült vágásnak, az egyik vámpír mögéje került, és fejbe csapta az öklével, a hatást természetfeletti erejével felerősítve.

Krysta körül felszikrázott a világ, de ezeknek a szikráknak semmi köze sem volt az aurákhoz. Minden erő kiment a végtagjaiból, ahogy a fejében szétsugárzott a fájdalom.

Megtántorodott. A gondolatai szertefutottak.

Valahol felmordult egy oroszlán.

A körülötte egybemosódó narancssárga aurákon ragyogó lila és fehér színek törtek át.

Krysta fegyverei a földre csörrentek, és nem is volt képes újra megmarkolni mást, csak iszonyatosan lüktető fejét.

A térde megroggyant.

– Krysta!