8. fejezet

 

 

Richart, Étienne és Sheldon Krysta házának pincéjében guggoltak. Még mindig golyók röpködtek a fejük felett, és átkozottul úgy tűnt, hogy még meg egy gránát is robbant az aprócska konyhában. Legalábbis valami egy kibaszottul nagy lyukat ütött a padlóba.

Sheldon felnézett a fejük feletti káoszra.

– Elhiszitek ezt a szart? – motyogta Étienne.

Richart megcsóválta a fejét. – Mit gondolnak, mekkora sebeket vagyunk képesek kiheverni?

– A fenébe is, bármit is képzelnek a mi képességinkről, azt viszont tudják, hogy Krysta ezt nem élheti túl! – Düh áradt szét benne.

A ház alatt a föld egyenetlen volt, így rejtekhelyük az épület egyik végénél az öt méteres belmagasságot is elérte, míg a szemben lévő saroknál már csak egy méternyi volt.

Richart a földhöz közel maradva odasiklott a tartóoszlopok egyikéhez, amik erdőként vették körül őket. Felnézett. – Gyertek ide.

Étienne és Sheldon odamentek hozzá.

– Látjátok? Ott, a fáknál az udvaron. És ott is. Körbevették a házat.

Kimutatott a fölöttük tátongó lyukon, ahol már a falak is eltűntek, ki lehetett látni a szabadba.

– Idióta barmok. Azt kockáztatják, hogy egymást lövik halomra a házon keresztül.

Richart felnevetett. – Ez nagyon kényelmes megoldás lenne.

– Ott messzebb van egy tanyaház. Ha oda tudsz teleportálni bennünket, akkor hátba kaphatjuk őket, ahelyett, hogy egyszerűen kitörünk innen, tiszta célpontot nyújtva mindannyiuknak.

– Jól hangzik. – Richart ránézett. – Krysta volt az oka, hogy olyan zavart voltál mostanában?

– Igen.

– Tudom, hogy dühös vagy, amiért megtámadták, de ne kövesd Bastien példáját. Próbálj életben hagyni néhányat további kihallgatás céljára, a többieknek meg olvass bele az elméjébe, mielőtt megölöd őket.

– Ha muszáj...

Az ikrek vonakodva magukra húzták a kapucniszerűséget, ami úgy nézett ki, mint egy gumimaszk, majd felvették a kesztyűket is.

– Utálom ezt a szart.

Richart bólintott. – Úgy érzem, mintha megfulladnék benne.

– Akkor csináljuk gyorsan.

– Várjatok! – szólalt meg Sheldon. – És én mit csináljak?

Étienne és Richart összenéztek, majd egyszerre mondták. – Maradj itt és foglald le őket.

Sheldon összevonta a szemöldökét. – Hát ez nagyon unalmas lesz, de végül is az unalom szerves része a munkámnak.

Richart megcsóválta a fejét, és megfogta Étienne vállát.

Napfény ömlött rájuk, amikor megjelentek a tanyaház mellett. Azonnal árnyékba húzódtak.

A fiatalabb Halhatatlanok egyáltalán nem voltak képesek elviselni a napfényt a Hálózat által tervezett és elkészített védőruha nélkül. Na persze nem lobbantak lángra, nem robbantak fel, mint a filmbéli vámpírok. Ehelyett villámgyorsan leégtek, és a dolgok onnan csak tovább romlottak.

Az idősebb, teljes erejüknél lévő Halhatatlanok akár perceket is kibírtak a napon anélkül, hogy az bármilyen következménnyel járt volna rájuk nézve. David órákig is bírta. Sethet pedig egyáltalán nem zavarta a napfény.

Étienne hirtelen nagyon elkezdte irigyelni őt, kényelmetlenül mocorgott a lehetetlen öltözékben. Átkozottul dörzsölt az a szarság. – A tied észak és nyugat. Én a hátukba kerülök keleten, és dél felé haladva kisöpröm őket.

– Légy óvatos! – Richart eltűnt.

Étienne kelet felé indult, befutott a fák közé, és óvatosan maga köré tekintgetve elindult Krysta háza felé. Bárki hozta is létre ezt az új csoportot a vámpírok és a Halhatatlanok levadászására, annak hatalmas finanszírozási keret állhat rendelkezésére. A ház kelet felőli oldalán legalább kéttucatnyi katona szóródott szét, és valószínűleg délen sem lehetnek ennél kevesebben.

Szemben valaki felkiáltott.

Étienne elmosolyodott. Richart már akcióba lendült. És nem sokan tudják felvenni vele a harcot. Hogyan szúrhatnának, lőhetnének le valakit, aki eltűnik?

Étienne kiiktatott öt katonát, akiknek úgy tűnt, eltökélt szándékuk volt addig lőni a házat, amíg a fal ezen az oldalon le nem omlik. Gondolataik középpontjában az volt, hogy véletlenszerűen lövöldöznek a házra, és azon töprengtek, hogy volt-e egyáltalán valaki odabenn, vagy ez csak egy kamuküldetés, egyiküknek pedig az járt a fejében, hogy az a társuk, aki az imént felkiáltott, baráti tűz áldozata lett-e.

Az a tény, hogy ez utóbbi dolog egy csöppet sem zavarta, sokat elárult az egyéniségéről.

Tudta, hogy a Halhatatlanoknak információra van szükségük, így elnyomta magában a vágyat, hogy lemészároljon mindenkit, aki megpróbálta megölni Krystát, így a következő kettőt csak leütötte. Ugyanezt tervezte azzal a hárommal is, akik feléje fordultak.

Elkapott még felőlük egy szent szar, a vámpírok tényleg léteznek! gondolatfoszlányt, mielőtt túlságosan nagyot pancsolt volna be a harmadiknak, ezzel megölve őt.

Az utolsó kettő ellen az előzőek fegyvereit fordította. Vér fröcskölt ki a mellkasukból, rángatóztak, akár a marionett bábok, a testük elfordult célpontjuktól. Egyikük keze rászorult saját fegyvere ravaszára. Délre felkiáltott néhány zsoldos, akiket eltalált.

Meghallotta, hogy Sheldon felkiált, mintha őt is golyó érte volna. Ne légy túl elbizakodott! szólalt meg az elméjében Maradj folyamatos mozgásban, és a lehető legalacsonyabban.

– Haver! – kiáltott fel Sheldon megütközve. – Szállj ki a fejemből! A frászt hoztad rám, majdnem lábon lőttem magam!

A távolba Richart felnevetett.

Étienne mosolyogva csóválta meg a fejét.

Az elesett, utolsókat lélegző zsoldosok elméjének olvasása semmivel sem juttatta közelebb munkaadójuk kilétének megállapításához.

Eltökélve, hogy valaminek mégis a nyomára akad, dél felé indult, sorra iktatva ki az útjába eső katonákat. A seggfejnek köszönhetően, aki társai közé lőtt, errefelé sokkal kisebb ellenállásba ütközött, viszont a megmaradtak már rá figyeltek. Néhányan bevittek egy-egy szerencsés találatot is. Egyiküknek egy nyilat is sikerült belelőnie. De a korábban beadott ellenszer nemcsak a már a szervezetében lévő drogot semlegesítette, megelőző hatással is bírt a későbbi találatok esetében még néhány óráig.

Szerencséjére ez a hatás még mindig fennállt.

Nem igazán volt hozzászokva a hadifoglyok ejtéséhez, ösztönösen halálos csapásokat osztogatott.

Nyilvánvalóan Sheldon elméje sem húzódozott túlságosan a lövöldözéstől, majdnem annyit ölt ő is, mint Étienne. Meglehet, hogy a srác nem egy lángelme, de azt meg kell hagyni, hogy a lőfegyverekhez nagyon ért.

Nem kellene inkább Richartnak segítened? kockáztatta meg a kérdést Étienne. A bátyja nem áll ellenszer védelme alatt. Ha nyugtatónyíl találja el, egyre többet veszít a gyorsaságából és erejéből. Ha pedig túl sok találat éri, elveszti az eszméletét.

– Richartnak nincs szüksége segítségre. A két csoport között teleportálgat, és az idióta gazemberek egymást lövik halomra páni félelmükben.

Azért csak tartsd szemmel. Neki nincs ellenszere.

Sheldon felnevetett. – Az egyik saját magát nyilazta le. Kibaszott seggfej!

Étienne ismét megcsóválta a fejét, és figyelmen kívül hagyta a testén megnyíló újabb és újabb lőtt sebeket.

Valahonnan a távolból felcsendült Wagnertől a valkűrök lovaglása, a zene egyre duzzadt, csatlakozott hozzá egy helikopter wup-wup-wup hangja, majd a fák koronái fölé szinte felpattant a közeledő Black Hawk.

– Mi az Isten haragja ez?! – kérdezte az egyik zsoldos, és míg Étienne-re tüzelt, elnézett a fák fölé.

Étienne elmosolyodott. – A nehézlovasság. – Kiütötte az összezavarodott fickó kezéből az automata fegyvert, és elég nagyot behúzott neki ahhoz, hogy agyrázkódást szenvedjen.

Az ember úgy dőlt el, mint egy zsák. És közvetlenül utána két bajtársa is.

Étienne feje felett az ágak hajladoztak, egymáshoz csapódtak, ahogy a Black Hawk lelassult, majd lebegni kezdett fölötte. Kötelek hullottak alá a nyitott ajtókon. Zöld álcaruhás katonák ereszkedtek le rajtuk egymás után, zökkenőmentesen.

Egy szőke, százkilencven magas fickó kézjelekkel utasította az elsőként földet érteket, átküldte őket a ház Richart felőli oldalára, majd a maradékot Étienne irányába indította.

És mindeközben még mindig üvöltött a muzsika.

Valamennyien harcra készen, kissé meggörnyedve lépkedtek, és mindegyiküknél volt nyugtatófegyver, a derekukon pedig külön öv, teletűzdelve embereknek szánt nyugtatónyilakkal. A Hálózat katonái odabólintottak Étienne-nek, ahogy elhaladtak mellette.

A zsoldosok úgy hullottak, mint a legyek, amikor a nyugtatónyilak eltalálták őket sebezhető torkukon.

A fák árnyékában Étienne végre megszabadult a gumiálarctól és a kesztyűtől, majd elmosolyodott, amikor a szőke is feléje vette az irányt. – Szereted a hatásos belépőt, mi?

Chris Reordon elvigyorodott. – Valamikor szórakozni is kell. Azonkívül, ez része a fedő sztorimnak. Ha a szomszédok felhívják a kilenctizenegyet, elkapjuk a hívásokat, és elmondjuk nekik, hogy csak filmet forgatunk.

– Ez nem fog nézőközönséget idevonzani?

Reordon vállat vont. – Ha megtörténik, majd a fiúk elterelgetik itt őket.

Megzörrent a karján lévő zsebben a walkie-talkie-ja. – A hely biztonságos – jelentette egy kissé torz hang. – A célpontok kiiktatva.

Chris felnyúlt, és megnyomott rajta egy gombot. – Állítsanak körben őrséget és maradjanak éberek. Ha a tegnapi akciót ismétlik, hamarosan egy újabb egységük rohanja le a helyet.

– Igen uram!

A Hálózat katonái elkezdték átvizsgálni a testeket, és az eredményt bemondták saját rádiójukba.

– Halott.

– Halott.

– Halott.

– Halott.

Chris összeráncolt homlokkal meredt Étienne-re. Ő összeszorította a száját. Azt hitte, hogy legalább valamennyit életben hagyott.

– Halott.

– Él. Pulzus van. Tág pupillák.

– Itt ugyanaz.

Chris felsóhajtott.

– Mi van? – kérdezte Étienne, aki már felkészült rá, hogy védekezzen – Ez mit jelent?

– Azt jelenti, hogy túl nagyokat ütöttél.

– Nos... nem szoktam emberek ellen harcolni.

– Rendszeresen edzel Cameronnal.

– Nem, nem edzem vele. A Halhatatlanokkal edzem. Cam pedig a Szekundánsokkal.

– De harcoltál már emberek ellen. A fenébe, egy kisebb háborút vívtunk ellenük a közelmúltban!

– Igen. És megöltük őket harc közben. A vámpírok meg bírják az ütéseket. Harcolhatok ellenük teljes erővel, betörhetem a koponyájukat, felgyógyulnak belőle. Honnan a pokolból tudnám, mekkorát szabad ütni egy emberre?

Chris elhallgatott egy pillanatra. – Oké, már látom, ez megoldandó probléma.

– Halott – jelentkezett be egy újabb katona.

– Halott. Pff! Mi az ördögöt csináltál ezzel a fickóval?

Étienne összerezzent.

Richart közeledett hozzájuk, és közben megszabadult a maszkjától és a kesztyűjétől. Megállt öccse mellett. A védőruha a felsőtestén vöröslött a vértől. Ő is ugyanezzel a problémával találta magát szembe?

– Kiszedtél valamit a gondolataikból? – kérdezte Richart.

Étienne megrázta a fejét, majd összevonta a szemöldökét, ahogy lenézett Richart remegő lábára. – Megsebesültél?

– Hm? – ő is lenézett. – Nem hiszem. Talán. Néhány lövés. Miért?

Sheldon lépett elő a romok közül, úgy nézett ki, mintha meghempergett volna egy pocsolyában. Amint odaért hozzájuk, kirántott Richart hátából egy nyugtatónyilat. – Haver! Jól vagy?

Chris lenyúlt a combján lévő fedeles zsebek egyikéhez, előhúzott egy ellenanyagot tartalmazó auto-injektort, és rászorította Richart nyakára.

Étienne a karjával támasztotta meg bátyját, amíg a fecskendő kiürült. Aztán átengedte őt a talpig sáros Sheldonnak. – Mi az ördög történt veled?

– Valamelyik faszfej keresztüllőtte a bojlert. A víz lefolyt a pincébe, és összegyűlt az alacsonyabb részen. Muszáj volt hasalnom, miután rájöttek, hogy a házból is lövöldöz valaki.

Richart kiegyenesedett.

– Jobb már? – kérdezte Étienne.

Bátyja bólintott.

– Hagytál életben embereket? – kérdezte reménykedve Chris.

Richart hervasztó pillantást vetett rá. – Igen, de úgy tűnik, hogy az embereid úgy gondolják, hogy túlságosan összezutyultam az agyukat.

Chris vágott egy grimaszt, majd előhúzta a telefonját. – Seth? Chris. Van egy perced?

A Halhatatlan Őrzők vezetője Étienne mellett jelent meg, és zsebre vágta a mobilját. – Mi...? – Körbepillantott, és káromkodni kezdett. – Zsoldosok?

– Igen – vágta rá egyszerre Richart, Sheldon, Chris és Étienne.

Seth végignézett a földön, a házon és a testeken. Aztán figyelme visszatért a fiatal Halhatatlanokra. – Menjetek haza. Pihenjetek. És legyetek Davidnél napnyugta után egy órával.

Étienne ránézett. – Nem akarod, hogy inkább maradjak és elmondjam...

– Tudom, mi történt. Menj haza. És Étienne, este hozd magaddal a nőt is.

Merde! Olvasta a gondolatait, és látta bennük Krystát? Sethnek akkora hatalma volt, hogy ezt Étienne tudta nélkül is megtehette.

– És mi legyen a testvérével? – kérdezte Chris. – Vele mi a terved?

Seth Étienne-re nézett. – Menjen hozzád, vagy maradjon ma éjjel Richartnál?

Étienne a bátyjára nézett. – Elteleportálnál minket a házamba?

– Igen.

Visszafordult Seth-hez. – Hozzám.

Seth bólintott, és Chrishez fordult. – Amikor az öccse végez a munkával, ha addig senki nem keresi, vigyétek el Étienne-hez. Győződjetek meg róla, hogy senki sem követ benneteket, és nem is követhet. Állíts őröket a háza és a birtoka köré.

– Tényleg szükség van erre? – kérdezte Étienne.

– Melyik részére?

– Az őrökre.

– Igen.

Nem igazán tetszett neki, de nem szólt semmit. Seth-tel nem szokás vitatkozni.

Seth a homlokát ráncolva felpillantott a helikopterre, majd intett egyet a kezével, mire a zene elhallgatott. – A show-nak vége.

Chris intett a helikopternek, hogy szálljon le.

– Menjetek haza – utasította Seth a d’Alençons fivéreket.

– Az öccsét is vigyem magammal a találkozóra? – kérdezte Étienne.

– Igen – felelte Chris, aki a takarítóbrigádot figyelte.

Étienne Sethre pillantott.

Seth bólintott.

Richart rátette a kezét öccse vállára.

 

 

 

Krysta csodálkozva hallgatta Jenna történetét, hogyan udvarolt neki a közelmúltban Richart, ami bizarr kombinációja volt a hagyományos és a konvenciókhoz egyáltalán nem ragaszkodó széptevésnek.

Mindenesetre a mesélés segített megnyugtatni Krysta megtépázott idegeit. Csakúgy, mint elcsitítani a félelmeit. Jenna annyira emberi. Olyan normális. Egyedülálló anya volt, amikor találkozott Richarttal, azért küzdött, hogy tisztességgel felnevelhessen egy fiút, akit túl korán szült. Az aggodalmai ellenére semmi paranormálist nem talált benne. A Richart iránt érzett szerelme pedig annyira édes volt. Friss és üde.

Krysta egy pillanatra irigyelte a nőt.

Ami nyugtalanító volt.

Aztán hirtelen Étienne és Richart jelent meg alig néhány méternyire tőle.

A szíve a bordáinak csapódott, és nem csak azért, mert megriadt. Felállt.

Jenna is felpattant. A férje elé sietett, és azon véresen magához ölelte. – Jól vagy?

– Jól vagyok édesem. Csak egy kis vérre van szükségem.

Krysta furcsa kis késztetést érzett, hogy ő is így tegyen, odafusson Étienne-hez, szorosan átölelje, és elmondja neki, mennyire örül, hogy látja, és hogy minden rendben vele. Vagy legalábbis nagyjából rendben. Azt ugyanis nem tudta volna megmondani, hogy kinek a vére szennyezi furcsa öltözékét.

Végül odament hozzá, és megállt előtte. – Jól vagy?

A férfi bólintott.

Az ikrek mellett hirtelen két másik férfi is testet öltött. Az egyiküket, Sheldont tetőtől talpig sár borította, a másik férfi pedig...

Krysta rámeredt. A fenébe! Átkozottul dögös volt. Olyan dögös, mint Étienne és Richart, csak sokkal magasabb náluk, és hullámos, fekete haja a dereka alá ért. Határozottan áradt belőle a hatalom. Az aurája pedig...

Még csak hasonlót sem látott soha. Szinte vakítóan fényes fehér volt, nem örvénylett benne lila, mint Étienne-nében, Richartéban vagy Jennáéban.

– Köszönöm – mondta Sheldon.

A férfi bólintott, és eltűnt.

Krysta tekintete visszatért Étienne mogorván elsötétülő arcához. – Ki volt ez?

– Seth, a Halhatatlan Őrzők vezetője. A legidősebb és legerősebb közöttünk.

– Ő micsoda?

– Most mondtam, ő a vezetőnk.

– Nem. Nem vámpír és nem is Halhatatlan. Akkor micsoda?

– Halhatatlan.

Krysta ránézett Étienne aurájára. – Az?

– Igen.

– Ezt nem értem.

– Tudom. Mindent elmagyarázok otthon.

– A házamban?

– Hát... nem. A házad...

– Szarrá lőtték – fejezte be a mondatot Sheldon.

Richart csattanósan tarkón billentette a fiatalembert.

– Haver, sisakot viselek. Nem is érzem...

Richart tenyere ismét csattant a tarkóján, mire Sheldon több lépésnyit előrebotorkált, hogy újra megtalálja az egyensúlyát.

– Oké. Ezt már éreztem.

Étienne a bátyjára nézett. – El tudsz vinni egyszerre mindkettőnket?

– Ha előbb egy kis vérhez jutok.

Richart kiment a konyhába, a válla alatt Jennával, aki átkarolta a derekát és segített neki.

Étienne szégyenkező pillantást vetett Krystára. – Sajnálom a házad.

Krysta bólintott, nem tudta mi mást kellene tennie.

Sheldon kicsatolta az álla alatt a sisakot, és levette. – Na sziasztok, majd összefutunk este a megbeszélésen. Megyek és lezuhanyozok. – Sarkon fordult, és kisétált a nappaliból, majd eltűnt szem elől a folyosó kanyarulatában.

– Milyen megbeszélés? – kérdezte Krysta.

– Seth összehívott egy találkozót, hogy megbeszéljük, hogyan azonosítsuk és kezeljük ezt az új fenyegetést.

– Nem mehetek haza, ugye?

– Nem.

– Nagyszerű. Akkor azt hiszem, szállodába kell mennem. – Természetesen legfeljebb a legolcsóbb jöhet számításba.

– Nálam maradhatsz – javasolta Étienne –, amúgy is velem kell jönnöd este a találkozóra.

Felhúzta a szemöldökét – Kell?

Étienne grimaszolt.

– Tartok tőle. Seth azt kérte, hogy legyél ott. És Sethnek senki sem mond ellent.

– Ő sokkal erősebb, mint a többiek?

– Sokkal. Én egy kisbaba vagyok hozzá képest.

Igen. Egy baba. Egy cukorfalat baba. Csak nem úgy, ahogyan azt a férfi gondolja.

Étienne elvigyorodott.

Krysta összevonta a szemöldökét. – A fenébe is! Ne olvasd a gondolataimat!

Étienne vállat vont. – Épp csak bekukkantottam, hogy lássam, hogyan fogadod mindezt.

– Nos, nem jól – ismerte be.

– Jobb lenne, ha elmondanám, hogy én is úgy gondolom, hogy te egy cukorfalat baba vagy?

– Egy kicsivel.

A férfi felnevetett, kitárta a karjait, és ölelésre készen közeledett feléje.

Krysta a dereka köré fonta a karját, és maga is meglepődött rajta, mennyire természetesnek érzi ezt a mozdulatot a férfi gumiruhája ellenére is.

– Minden egyes nap újra és újra ámulatba ejtesz – mormolta a férfi. Krysta meg mert volna esküdni, hogy egy csókot is simított a feje búbjára.

– Te pedig minden egyes nap újra és újra összezavarsz – tiltakozott.

– Hamarosan minden világossá válik.

Újabb gondolatok furakodtak át a férfi szavain, Krysta zavarán és az öccse miatt érzett aggodalmán. Hol a pokolban fognak élni, és miből fizetnek mindent ezután? – Várj! Ki lesz még ott ezen a találkozón?

– Valószínűleg az összes Halhatatlan őrző a környékről, és a Szekundánsaik.

– Mi az a Szekundáns?

– A Halhatatlanok emberi őrzője, vagy segítője. Mindannyiunknak van egy-egy.

– Olyasmi, mint Renfield?

– Valami olyasmi.

– És hány Halhatatlan Őrzőről beszélünk?

– Tizennégy, vagy tizenöt.

Krysta észre sem vette, hogy felerősödik a szorítása, ahogy a félelme visszatért.

– Nem fogunk bántani, Krysta. Tudom, úgy tűnik, mintha valami rossz szándékunk lenne, de mi azért vagyunk, hogy megvédjünk és segítsünk.

Krysta bólintott. Muszáj lesz megbíznia bennük. Az ösztönei ellenére. Vakon. Mert mi más választása lenne?

Richart és Jenna visszatért.

Étienne ahelyett, hogy elhúzódott volna tőle, ahogyan azt Krysta várta, egyik karját a vállán hagyta, úgy fordult fivére és sógornője felé, mintha egy pár lennének.

– Kész vagytok? – kérdezte Richart. – Szeretnék gyorsan végezni és pihenni még néhány órát a gyűlés előtt.

Étienne bólintott. – Figyelj oda, hogy tényleg pihenjen – kérte meg Jennát – benyugtatózták.

Jenna homlokráncolva nézett a férjére. – Ezt nekem nem is említetted.

– Nem akartam, hogy aggódj. Chris amúgy is beadta az ellenszert.

A nő odabiccentett Étienne-nek. – Pihenni fog – jelentette ki határozottan.

– Köszönöm.

Richart ellépett a felesége mellől, és megérintette Étienne vállát.

A sötétség magába nyelte őket. Egy másodperccel később a szoba ismét kivilágosodott. Csak ez egy másik szoba volt.

Krysta körülnézett.

És egy másik ház.

 

 

 

 

– Találkozunk a gyűlésen – mondta Richart.

– Komolyan pihenned kell – mondta Étienne.

Richart szájsarka felkunkorodott. – Amint befejezem, amit olyan durván félbeszakítottál.

Egy pillanattal később már nem volt sehol.

– Ez most komoly? – kérdezte Krysta. – Miután számtalan golyóval pumpálták tele a házamban, amit pokollá változtattak és rommá lőttek azok, akik rátok vadásznak, most hazamegy és szeretkezik a feleségével?

– Friss házasok – vonta meg a vállát Étienne –, éppen ezért akartam inkább itt tölteni a napot. A kapcsolatuk még annyira új, hogy a hálószobájuk falait sem volt idejük hangszigetelni, így elég kellemetlenül telt volna az idő.

– Gondolom. A te hallásodat aztán a világon semmi sem kerüli el.

Bólintott. Ő és Lisette villámgyorsan megtanulták, hogy bár Richart otthonában szívesen fogadják őket, (mindig nagyon közel álltak egymáshoz, rutinszerűen aludtak egymás házaiban, hogy távol tartsák a magányt) Richart azt nem engedi, hogy a jelenlétük akár csak egy kicsit is befolyásolja szeretkezési terveit a feleségével.

Voltaképpen Richart annyira elvarázsolt volt, hogy Étienne még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán eszébe jut, hogy az öccse és a húga hallhatja szeretkezésüket Jennával. Ez a helyzet mindenkinek új volt. Lisette volt az egyetlen, aki egyáltalán házas volt valaha közülük, de ő is még az átváltozásuk előtt.

Cam lépett be a nappaliba, alvástól borzas hajjal. A szokásos hálóöltözetét viselte: egy pólót és egy melegítőalsót. Miután kinevezték Étienne Szekundánsának, jó ideig még anyaszült meztelenül aludt, egészen addig, amíg Étienne egy éjjel rajta nem kapta ezen, amikor is azonnali segítségre volt szüksége. Aztán jöttek a boxerek, amiket végül felváltott a melegítőalsó és a póló, Richart és Lisette egy-egy váratlan látogatása után.

A melegítőalsó például kizárólag Lisette-nek szólt. Camot az a legkevésbé sem zavarta volna, ha bármelyik férfi is meglátja a gatyáját.

– Hazaértél végre? – kérdezte Cam, és kíváncsian végigmérte Krystát.

– Igen. Cam, ő Krysta. Ma megmentette az életem, és ennek eredményeképpen elveszítette az otthonát. Krsyta, ő itt Cameron, a Szekundánsom.

Cam elindult előre, és a kezét nyújtotta. – Örvendek a találkozásnak. Sajnálom a házat.

Krysta kezet rázott vele. – Kösz. Étienne úgy gondolja, hogy jobb lenne, ha itt tölteném a napot. Remélem nem bánod.

– Ha a mi oldalunkon állsz, szívesen látlak.

– Ott áll – sietett tisztázni Étienne.

Cam bólintott. – Nos, akkor először is. Megsebesültél? – kérdezte Étienne-t.

– Igen.

– Akkor mindenekelőtt hozok egy kis vért. – Kiment, majd két zacskóval tért vissza, amiket Étienne pillanatok alatt átszívott az ereibe. – A katonák zsoldosok voltak?

– Igen.

Cam vetett egy gyors pillantást Krystára. – Biztos vagy benne, hogy ő nem egy közülük?

Krysta válaszolt Étienne helyett. – Meg akartak volna ölni, ha az lennék?

– Igen. Azok a zsoldosok, akikkel nemrégiben harcoltunk, egymást is megölték.

– Cam – figyelmeztette Étienne –, ne tartsd őt nyomás alatt. Nem tartozik közéjük.

– Elolvastad a gondolatait?

Étienne arrébb lépett. – Néhányat. Nem tudom őt tetszésem szerint olvasni, mint a többi halandót.

Cam rábámult Krystára. – A fenébe. Átkozottul szerencsés vagy.

Étienne legnagyobb megkönnyebbülésére Krysta rámosolygott a Szekundánsára. – Akkor nem, ha a gondolat, amit mégis képes kiolvasni, egyáltalán nem megfelelő.

Cam felnevetett. – Azt hiszem, te vagy az oka, hogy ilyen zavarodott az utóbbi hetekben.

Krysta elmosolyodott, amikor találkozott a tekintete Étienne-nével.

Felsóhajtott. Ezt mindenki tudta, és mindenki el fogja mondani a lánynak, amikor találkoznak? – Ez zavarba ejtő.

Krysta nevetett.

– Igazán elmondhattad volna, hogy egy nőről van szó – folytatta Cam –, én is pletykáltam neked Lauráról.

– Tényleg most kell erről beszélnünk? Krysta előtt?

– Igen. Dühös vagyok rád, mert kihagytál a harcból. És úgy döntöttem, hogy duzzogás helyett idegesíteni foglak.

Étienne megcsóválta a fejét. – Túl sok időt töltesz Sheldonnal.

– Nem önkéntes alapon. Akartok enni valamit, mielőtt lefekszetek?

– Köszönöm, nem – mondta Krysta.

Étienne egyetértett vele. – Seth találkozót hívott össze Davidnél naplemente után egy órával. Szeretnék pihenni egy kicsit, mielőtt szembenézek az inkvizícióval.

Cam bólintott. – Nyitva tartom a szemem, ha netán egy-két zsoldos megjelenne a küszöbön.

Krysta felhúzta a szemöldökét. – Nem tudom, hogyan jöhetnének utánunk. Richart teleportált bennünket. – Elfintorodott. – Olyan furcsa ezt mondani.

Cam nevetett. – Mint egy B kategóriás mozi, mi?

Elvigyorodott. – Igen. De akkor is megtette. Szóval nem tudom, hogyan követhetne ide bárki is bennünket.

Cam felemelte egy ujját. – Egy perc és jövök.

Étienne figyelte, ahogy a folyosón ahhoz a szobához megy, amiben a fegyverraktárt rendezték be.

Egy pillanattal később már jött is visszafelé egy kézi fémdetektorral. – Lefegyverkezni.

Étienne egyesével lerakta a fegyvereit a közelben álló összekarcolt dohányzóasztalra. Ez új, szólalt meg Cam elméjében, fémdetektor?

Igen. Chris akkor küldte, amikor Emysszel foglalkoztunk.

Krysta szemrevételezte az asztalon egyre magasabbra halmozódó pengéket.

Cam megállt a műszerrel Étienne előtt. – Akkor most lássuk, van-e valami srapneldarabka, amit ki kell ásnunk!

Srapnel a seggem morogta Étienne.

Ha srapnel van a seggedben, akkor az ott is fog maradni, felelte megránduló szájszéllel Cam. Nyomkövetőket keresek, amivel esetleg a zsoldosok meglőttek, csak nem akarom, hogy ezt a barátnőd is megtudja.

Nem a barátnőm.

Még.

– Az egy fémdetektor? – kérdezte Krysta, aki abbahagyta a fegyverek tanulmányozását, és felnézett rájuk.

– Igen – felelte Cam, és végighúzta Étienne végtagjai felett. – Általában kilöki magából a golyókat a gyógyulási folyamat során, de az apróbb darabkák hosszabb ideig benn maradhatnak. Gyorsabban gyógyul, ha kiásom őket.

A lány szemöldökei összeszaladtak az aggodalomtól. – Ó!

Elmondhattad volna neki az igazságot, mondta Étienne, akit kényelmetlenül érintett a hazugság.

Nem, nem mondhattam el. Addig nem, amíg száz százalékig biztosak nem vagyunk benne, hogy a mi oldalunkon áll. Gondoltam, hogy te nem akarsz hazudni neki, ezért megtettem én helyetted.

Köszönöm, mondta kelletlenül Étienne.

Cam megcsóválta a fejét, tényleg nagyon odáig vagy érte, ugye?

Igen a fenébe! De ezt tartsd magadban!

Úgy lesz. – Tiszta – jelentette be hangosan.

Krysta megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Tehetek még értetek valamit, mielőtt lefekszetek?

– Nem, köszönöm – mondta újra Krysta.

– Reordon néhány embere ide fogja kísérni Krysta öccsét, amikor végez a munkában – tájékoztatta Étienne. – Jól képzettek, nem lenne szabad, hogy követni tudják őket, de talán mégis megpróbálják.

Cam bólintott. – A testvére is a mi oldalunkon áll?

Étienne Krystára pillantott. – Ezt még nem volt ideje eldönteni.

– Ott fog – mondta bizonytalanul Krysta –, amint megérti, hogy Étienne nem vámpír, biztos vagyok benne, hogy Sean jól fog dönteni.

Cam összeráncolta a szemöldökét. – Azt hiszi, hogy vámpír vagy?

– Igen.

– Akkor miért hozzák ide?

– Krystához. Gyorsabb lesz, ha első kézből tapasztalja, hogy nem akarok kárt tenni bennük. De ne aggódj. Chris egy egész egységet küld, vigyázni fognak a házra és a birtokra. Seth parancsára.

A közeledő járművek dorombolásába a Hálózat katonáinak alig hallható beszélgetése vegyült.

– Már itt is vannak.

Cam bólintott. – Mindenre ügyelni fogok. Azt mondod, hogy a gyűlést naplemente után egy órával tervezik?

– Igen.

– Felkészülök. Ti ketten pedig próbáljatok meg aludni egy kicsit.

Cam Étienne fegyverei mellé helyezte az asztalra a fémdetektorát, majd kiment a bejárati ajtón. Üdvözölte az érkezőket, majd nekilátott megszervezni a védőőrizetet.

 

 

 

Csend hullott a nappalira. Krysta felnézett Étienne-re.

Kínos.

A férfi elmosolyodott. – Nem annyira.

– Már megint azt csinálod.

– Kivetítetted.

– Nem tudom, hogy működik ez, és most túl fáradt vagyok ahhoz, hogy megpróbáljam kitalálni. – A fáradtság szinte letaglózta, eléggé ahhoz, hogy akkor se akarjon harcolni, ha a férfi olvassa a gondolatait.

Étienne eltüntette közülük a távolságot. – Próbáljunk aludni. – Rásimította a tenyerét a hátára, és kivezette a folyosóra. – Megkaphatod Lisette szobáját. Sosem tudom, mikor esik be, így mindig készen áll.

Krysta vegyes érzelmekkel bólintott.

Egyrészt megkönnyebbült, mert a férfi nem kérte, hogy aludjon vele. Beszéltek egymással néhányszor az elmúlt hetekben, de nem ismerte őt. Igazán nem.

Nem is bízott még igazán benne.

Másrészt viszont jó volt vele aludni korábban. És ez egy pokoli nap volt. Vagy éjszaka. Vagy bármi. Nem csak a paranormális világról alkotott képe rendült meg alapjaiban, még két embert is megölt. És őt is majdnem megölték más emberek. Emberek. Nem vámpírok.

Ráadásul mindent elveszített. A dolgok állása szerint teljesen lemondhatnak a kicsiny házról, amit Seannal béreltek. És azzal együtt mindenük megsemmisült. Hogyan állnak ebből talpra? Hiszen eddig is csak fizetéstől fizetésig éltek.

És mi fog történni vele az előtte álló nagy találkozón a Halhatatlanokkal? Mit csinálnak vele?

Étienne megállt az alagsorba vezető nyitott ajtó előtt. – Csak utánad.

– Ez annyira szürreális – motyogta, miközben lement a lépcsőkön.

Nem erre számított. Azt hitte sötét lesz, hideg és nedves. De ehelyett az alagsor ugyanolyan volt, mint a földszint, csak ablakok nélkül.

Étienne ismét a hátára tette a kezét és a folyosó jobb oldaláról nyíló első ajtóhoz vezette. – Te és Lisette nagyjából hasonló méretű ruhákat viseltek, nyugodtan szolgáld ki magad a szekrényéből, vegyél kölcsön bármit, amire szükséged van.

– Köszönöm. – Amikor a férfi belépett és felkapcsolta a villanyt, körülnézett a szobában.

Szép volt. Mint egy drága szállodai szoba. Azt gondolta volna, hogy valakinek, aki kétszáz éves, tele van a háza régiségekkel. De ez a szoba és a ház többi része is nagyon modern volt. Letisztult. Majdhogynem minimalista, sehol egy fodor, vagy egyéb túlfinomult holmi, amiket magazinokban profik által berendezett szobák képein látott, és amik nagyon hivalkodónak tűntek neki.

– Tetszik? – kérdezte Étienne felvont szemöldökkel. Úgy tűnt, valóban aggódik, hogy nem nyeri meg a tetszését.

– Ez a legszebb hely, ahol valaha is voltam – ismerte be.

A férfi elmosolyodott. – Remélem, hogy kényelmesnek találod. A folyosó túloldalán leszek, ha szükséged lenne valamire.

Krysta bár bólintott, hirtelen nagyon elveszettnek érezte magát. – Köszönöm.

Étienne megfogta a kezét, és az ölelésébe vonta, amire hatalmas szüksége volt abban a pillanatban. – Ne csak feküdj egész nap, és próbálj megérteni mindent. Este lesz erre elegendő idő.

Könnyebb mondani, mint megtenni, de Krysta elhatározta, hogy megpróbálja.

Étienne visszahúzódott. Felemelte a kezét és ujjai hátával végigsimított az arcán.

– Összezavarod a fejem, Étienne? – kérdezte.

– Nem.

– Nem mostad át az agyam, hogy azt higgyem, te vagy a jófiú?

– Nem vagyok elég erős az agymosáshoz. Csak átnézni tudom mások gondolatait. A tieidet pedig csak néha-néha tudom olvasni is. Megváltoztatni pedig egyáltalán nem. A legöregebbek képesek rá, de én nem.

– Akkor miért érzem úgy, hogy sokkal régebb óta ismerlek, mint ami a valóság?

A férfi megcsóválta a fejét. – Nem tudom. De én is így érzem.

Lehajtotta a fejét, és végigsimított szájával a lányén.

Krysta szívverése felgyorsult, egészen biztosan felhívva magára a Halhatatlan figyelmét. Ez igazán nagy szívás volt, hiszen így Étienne pontosan tudta, mekkora hatást gyakorol rá, míg ő továbbra is csak sötétben tapogatózott.

A férfi megfogta a kezét, és a mellkasára simította.

A gumiruha és a rengeteg kőkemény izom alatt az ő szíve is pontosan úgy száguldott, mint a lányé.

Amikor felemelte a fejét, a szemei halvány borostyánfényben izzottak. – Ez az egész pontosan akkora meglepetés nekem is, mint neked.

Krysta bólintott, ennél többre egyszerűen képtelen volt.

– Soha senki nem vonzott ennyire – suttogta Étienne.

A lány nyelt egy nagyot.

– A folyosó túloldalán – mormolta a férfi, és elhúzódott tőle.

– Jó éjt – felelte Krysta, és őt magát is meglepte, hogy mennyire nyugodtnak tűnt a hangja ahhoz képest, hogy mekkora káoszt érzett magában. – Vagy inkább napot.

– Nos, maradjunk annál, hogy szép álmokat.

Étienne átment a folyosó túloldalára, felkapcsolta a szobájában a villanyt, majd becsukta maga után az ajtót.