Mindenekelőtt néhány szó mentegetőzés és
magyarázat szükségeltetik, hogy a jelen könyv ne kapjon szigorúbb
kritikát, mint amilyet kétségkívül megérdemel. A mentegetőzés az
egyes iskolák, ill. filozófusok szakértőit illeti. Talán Leibniz
kivételével, az általam tárgyalt filozófusok mindegyikét mások
jobban ismerik nálamnál. De ha egyáltalán szükség van átfogó
tanulmányok írására, akkor – mivel nem vagyunk halhatatlanok – az
ilyen jellegű könyvek írói óhatatlanul kevesebbet időzhetnek
egy-egy részkérdésnél, mint azok a kutatók, akik csak egyetlen
gondolkodóra vagy rövidebb korszakra összpontosítanak. A
megalkuvást nem ismerő tudományos szigor ebből nyilván arra
következtet, hogy egyáltalán nem szabad átfogó tanulmányt írni,
vagy ha igen, akkor annak több szerző által írt monográfiákból kell
állnia. Ez utóbbi esetben azonban valami mindig elsikkad. Ha
létezik egység a történelem menetében, ha van belső kapcsolat az
előzmények és a későbbi történések között, akkor ezek kifejtéséhez
az egyes korszakoknak szükségképpen egy ember gondolkodásában kell
összpontosulniuk. A Rousseau-kutató esetleg nehezen boldogul
kutatása tárgya és a Platón- vagy Plutarkhosz-korabeli Spárta
összefüggéseivel, a Spárta történetével foglalkozóban aligha
tudatosul a hobbesi, fichtei vagy lenini filozófiával való
kapcsolat. A jelen mű egyikfő célkitűzése éppen az, hogy rámutasson
az ilyen összefüggésekre, s ezt valóban csak átfogó tanulmány képes
megtenni. Számos filozófiatörténet létezik, de tudomásom szerint
egyetlen másik sem íródott ilyen céllal.
Mindenekelőtt néhány szó mentegetőzés és magyarázat szükségeltetik, hogy a jelen könyv ne kapjon szigorúbb kritikát, mint amilyet kétségkívül megérdemel. A mentegetőzés az egyes iskolák, ill. filozófusok szakértőit illeti. Talán Leibniz kivételével, az általam tárgyalt filozófusok mindegyikét mások jobban ismerik nálamnál. De ha egyáltalán szükség van átfogó tanulmányok írására, akkor – mivel nem vagyunk halhatatlanok – az ilyen jellegű könyvek írói óhatatlanul kevesebbet időzhetnek egy-egy részkérdésnél, mint azok a kutatók, akik csak egyetlen gondolkodóra vagy rövidebb korszakra összpontosítanak. A megalkuvást nem ismerő tudományos szigor ebből nyilván arra következtet, hogy egyáltalán nem szabad átfogó tanulmányt írni, vagy ha igen, akkor annak több szerző által írt monográfiákból kell állnia. Ez utóbbi esetben azonban valami mindig elsikkad. Ha létezik egység a történelem menetében, ha van belső kapcsolat az előzmények és a későbbi történések között, akkor ezek kifejtéséhez az egyes korszakoknak szükségképpen egy ember gondolkodásában kell összpontosulniuk. A Rousseau-kutató esetleg nehezen boldogul kutatása tárgya és a Platón- vagy Plutarkhosz-korabeli Spárta összefüggéseivel, a Spárta történetével foglalkozóban aligha tudatosul a hobbesi, fichtei vagy lenini filozófiával való kapcsolat. A jelen mű egyikfő célkitűzése éppen az, hogy rámutasson az ilyen összefüggésekre, s ezt valóban csak átfogó tanulmány képes megtenni. Számos filozófiatörténet létezik, de tudomásom szerint egyetlen másik sem íródott ilyen céllal.