Ötödik fejezet

Karma-yoga - cselekvés a Krsna-tudatban

1. vers

Arjuna szólt:
Óh, Krsna, először a munka feladására kérsz, majd az
odaadással végzett munkát ajánlod. Kérlek, mondd meg nekem
határozottan, a kettő közül melyik hasznosabb?

2. vers

A Magasztos Úr így válaszolt:
A munka lemondása és az odaadással végzett munka egyaránt a
felszabaduláshoz vezet. De a kettő közül az odaadó szolgálat
a jobb.

3. vers

Óh, erőskarú Arjuna, mindig sannyasiként él az, aki nem
vágyakozik munkája gyümölcseire, és nem is gyűlöli őket. Az
ilyen mentes az ellentétpároktól, könnyen legyőzi az anyagi
kötelékeket, és teljesen felszabadul.

4. vers

Csak a tudatlanok mondják, hogy az odaadó szolgálat (karma-
yoga) különbözik az anyagi világ analitikus
tanulmányozásától, a sankhyától. A nagy tudásúak szerint,
aki helyesen halad a két út egyikén, az mindkettő eredményét
elnyeri.

5. vers

Aki tudja, hogy odaadó munkával is elérhető az, ami
lemondással, s aki ezért a munka és a lemondás útját egynek
látja - az valóban lát.

6. vers

Az ember mindaddig nem lehet boldog egyedül a tettekről való
lemondás által, míg odaadással nem szolgálja az Urat. Az
ilyen munkától megtisztult bölcsek késedelem nélkül elérik a
Legfelsőbbet.

7. vers

Az elméjén és érzékein uralkodó, odaadással dolgozó tiszta
lélek kedvel mindenkit, és mindenki kedveli őt. Az ilyen
embert, bár állandóan dolgozik, sohasem kötik tettei.

8-9. vers

Az Isteni tudatban élő, bár lát, hall, érint, szagol, eszik,
mozog, alszik és lélegzik, mindig tudja, hogy ő maga
tulajdonképpen nem tesz semmit. A beszéd, ürítés, elfogadás,
a szem kinyitása és behunyása közben állandóan tudatában van
annak, hogy csupán az anyagi érzékek foglalkoznak
tárgyaikkal, ezért felettük áll.

10. vers

Aki ragaszkodás nélkül végzi kötelességét, és minden
eredményt átad az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, azt
nem éri bűn, mint ahogyan a víz sem éri a lótuszlevelet.

11. vers

A yogik feladják a ragaszkodást, s csakis a megtisztulás
kedvéért cselekednek testükkel, elméjükkel, értelmükkel vagy
akár az érzékeikkel.

12. vers

A rendíthetetlen, odaadó lélek tökéletes békét ér el, mert
minden tette eredményét Énnekem ajánlja fel. De aki nem él
harmóniában az Abszolúttal, s munkája gyümölcseire sóvárog,
az rabja lesz cselekedeteinek.

13. vers

Amikor a megtestesült lélek fegyelmezi természetét, és
elméjében lemond minden tettről, akkor boldogan pihen a
kilenckapus városban [az anyagi testben]. Nem cselekszik ő,
s nem is oka az anyagi tetteknek.

14. vers

A megtestesült lélek, a test városának ura nem hoz létre
tetteket, nem készteti cselekvésre az embereket, és a munka
gyümölcseit sem ő teremti meg; mindezt az anyagi természet
kötőerői végzik.

15. vers

A Legfelsőbb Lélek nem vállalja magára senki jó vagy bűnös
cselekedetét. A megtestesült lényeket azonban megtéveszti az
a tudatlanság, amely befedi igazi tudásukat.

16. vers

Ellenben amikor a tudatlanságot eloszlató tudás
megvilágosítja az embert, akkor az felfed mindent, ahogyan a
felkelő Nap is fényt vet mindenre.

17. vers

Amikor az ember értelme, elméje, hite és menedéke mind
szilárdan a Legfelsőbben gyökerezik, akkor tökéletes tudása
által teljesen megtisztul kétségeitől, és
feltartóztathatatlanul halad a felszabadulás útján.

18. vers

A szerény bölcs igaz tudása által egyenlőnek látja a tanult
és alázatos brahmanát, a tehenet, az elefántot, a kutyát és
a kutyaevőt (kaszton-kívülit) is.

19. vers

Akiknek elméje megállapodott a változatlanságban és az
egyensúlyban, azok már legyőzték a születést és halált.
Hibátlanok ők, mint Brahman, s így már őbenne vannak.

20. vers

Aki nem örvendezik, ha valami kellemes éri, s nem búsul a
kellemetlenen, kinek értelme rendületlen; megtéveszthetetlen
és jártas az Istenről szóló tudományban, az már
megállapodott a Transzcendensben.

21. vers

Az ilyen felszabadult személy nem vonzódik az anyagi érzéki
élvezetekhez, sem a külső tárgyakhoz; csak az önvalóban leli
örömét, s ezért mindig transzban van. Az énjét megvalósított
ily módon határtalan boldogságot érez, mert figyelmét a
Legfelsőbbre összpontosítja.

22. vers

Az okos távol tartja magát az anyagi érzékek kapcsolatából
származó gyönyörtől, hiszen az a szenvedés eredete. Óh,
Kunti fia, az efféle élvezeteknek kezdetük és végük van,
ezért a bölcs nem bennük leli örömét.

23. vers

Ha valaki képes eltűrni az anyagi érzékek ösztönzéseit, s
még a jelen teste feladása előtt legyűrni a vágy és harag
hatalmát, az yogi, és boldog ebben a világban.

24. vers

Valójában az a tökéletes yogi, aki belsejében boldog és
aktív, onnan merít örömöt, és belsejében felvilágosult. Ő
felszabadult a Legfelsőbben, s végül el is éri Őt.

25. vers

Akik túljutnak a kettősségen és kétségen, akiknek elméjét a
lélek foglalkoztatja, állandóan az érző lények jólétéért
serénykednek, s mentesek minden bűntől, azok
felszabaduláshoz jutnak a Legfelsőbben.

26. vers

Azok a szent személyek, akik mentesek a haragtól és minden
anyagi vágytól, akik megvalósították igazi énjüket,
önfegyelmezettek és állandóan tökéletességre törekednek,
azok a közeljövőben biztosan felszabadulnak a Legfelsőbben.

27-28. vers

Amikor kizárja az összes külső érzéki tárgyat, tekintetét a
szemöldök közé rögzíti, leállítja a ki- és belélegzést az
orrlyukban, és ily módon szabályozza az elmét, az érzékeket
és az értelmet, akkor a transzcendentalista megszabadul a
vágytól, félelemtől és haragtól. Aki mindig ebben az
állapotban van, az biztos, hogy felszabadult.

29. vers

A bölcsek megszabadulnak az anyagi szenvedéstől, s békéhez
jutnak, mert tudják, hogy Én vagyok minden áldozat és
önfegyelmezés végső célja, a bolygók és félistenek
Legfelsőbb Ura, valamint az összes élőlény jóakarója és
jótevője.