Második fejezet

A Bhagavad-Gíta tartalmának kivonata

1. vers

Sanjaya mondta:
Arjuna együttérzését, nagy bánatát és könnyező szemét látván
így szólt Madhusudana:

2. vers

Bhagavan, a Legfelsőbb Személy szólt:
Kedves Arjunám, hogyan fertőzhettek meg ezek a
tisztátalanságok téged? Ez nem méltó az olyan emberhez, aki
ismeri az élet fennköltebb értékeit. Az ilyen viselkedés nem
a felsőbb bolygókra, hanem a becstelenséghez vezet.

3. vers

Óh, Prtha fia, ne hódolj meg tehát e lealázó tehetetlenség
előtt, mert ez nem illő hozzád! Óh, ellenség fenyítője, válj
meg a szív e kicsinyes gyengeségétől, és harcra fel!

4. vers

Arjuna szólt:
Óh, Madhu végzete, hogyan támadhatok én nyilakkal olyan
harcosokra, mint Bhisma és Drona, akik méltók arra, hogy
imádjam őket?

5. vers

Jobb koldulva élni ebben a világban, mintsem élvezni az
életet a nagy lelkek, tanáraim elpusztítása árán. Habár
mohóak, mégis feljebbvalók ők nálam. Vér szennyezi be
zsákmányunkat, ha megöljük őket.

6. vers

Azt sem tudjuk, melyik a jobb: ha mi győzünk, vagy ha ők
győznek le minket. Ha megöljük Dhrtarastra fiait - akik most
előttünk sorakoznak a csatatéren -, tovább már mi sem
akarnánk az életet.

7. vers

Most zavarban vagyok a kötelességemet illetően, és
gyengeségem miatt elvesztettem a lélekjelenlétemet. Ebben a
helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb
számomra! A tanítványod vagyok, egy lélek, aki meghódolt
előtted. Kérlek, oktass engem!

8. vers

Nem tudom, hogyan űzzem el ezt a bánatot, amely
kiszikkasztja érzékeimet, s melyet legyőzni nem leszek képes
még akkor sem, ha egy vetélytárs nélküli, a félistenek
uralmához hasonló királyságot nyerek a Földön.

9. vers

Sanjaya folytatta:
Így beszélt Arjuna, az ellenség fenyítője, majd eképp szólt
Krsnához: „Govinda, én nem fogok harcolni.” - aztán
elhallgatott.

10. vers

Óh, Bharata leszármazottja, ekkor a két sereg között az
alábbi szavakat intézte Krsna mosolyogva a bánattól sújtott
Arjunának.

11. vers

A Magasztos Úr szólt:
Művelt beszéded mellett olyasmit gyászolsz, amiért nem
szabadna bánkódni. A bölcsek nem keseregnek sem a halott,
sem az élő felett.

12. vers

Nem volt olyan idő, amikor Én nem léteztem, s öröktől fogva
vagy te és ezek a királyok is. A jövőben sem fog megszűnni
életünk, létünk végtelen.

13. vers

Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a
testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig; a
halál után is egy másik testbe költözik. Az igazi énét
megvalósított embert azonban nem téveszti meg az efféle
változás.

14. vers

Óh, Kunti fia, a boldogság és a boldogtalanság ideiglenes
megjelenése, valamint kellő időben való eltűnése olyan, mint
a tél és a nyár váltakozása. Óh, Bharata sarjadéka, ezek
csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek el kell tűrnie
őket anélkül, hogy zavarnák őt.

15. vers

Óh, emberek legjobbja (Arjuna), akit a boldogság és
boldogtalanság nem zavar, sőt, rendíthetetlen mindkettőben,
az biztosan megérett a felszabadulásra.

16. vers

Az igazság látnokai arra a következtetésre jutottak, hogy a
nemlétezőből nincsen állandóság, a létezőből pedig
megszűnés. A látnokok erre mindkettő alapos
tanulmányozásával jöttek rá.

17. vers

Tudd meg, hogy az, ami áthatja az egész testet,
elpusztíthatatlan; ezért a lelket senki sem képes
megsemmisíteni!

18. vers

Harcra fel, óh, Bharata leszármazottja, hiszen az
elpusztíthatatlan, felfoghatatlan és örök élőlénynek csupán
az anyagi teste van kitéve a megsemmisülésnek!

19. vers

Aki az élőlényt gyilkosnak vagy gyilkolhatónak hiszi, az nem
érti igazi természetét. A tudással rendelkező tudja, hogy a
lélek nem gyilkos és nem is gyilkolható.

20. vers

A lélek nem ismer sem születést, sem halált; ha már
létezett, többé meg nem szűnhet; nem-született, örökkévaló,
mindig-létező, halhatatlan és ősi, s ha a testet meg is
ölik, ő meg nem ölhető.

21. vers

Óh, Partha, hogyan lehetne gyilkos, vagy miképpen bírhatna
rá bárkit is a gyilkolásra az, aki tudja, hogy a lélek
elpusztíthatatlan, meg nem született, örök és változatlan?

22. vers

Miként az ember leveti elnyűtt ruháit és újakat ölt magára,
úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen
testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.

23. vers

A lelket semmilyen fegyver sem képes feldarabolni, tűz nem
égeti, víz nem nedvesítheti, és a szél nem száríthatja.

24. vers

Az egyéni lélek törhetetlen, oldhatatlan, és sem megégetni,
sem felszárítani nem lehet. Ő mindent-átható, örökkévaló,
változhatatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz.

25. vers

Úgy mondják, hogy a lélek láthatatlan, felfoghatatlan és
változatlan. Ezt tudván, nem szabadna bánkódnod a test
miatt.

26. vers

Óh, Erős-karú, búsulásra még akkor sincs okod, ha azt
hiszed, hogy a lélek szüntelenül megszületik és mindig
meghal.

27. vers

A megszületett számára biztos a halál, a holt számára pedig
a születés. Ezért nem szabadna keseregned kötelességed
elkerülhetetlen végrehajtása közben.

28. vers

A kezdetben minden teremtett élőlény megnyilvánulatlan,
középső szakaszukban megnyilvánulnak, majd a
megsemmisüléskor ismét megnyilvánulatlanok lesznek. Miért
búsuljon hát az ember?

29. vers

A lelket az egyik csodálatosnak látja, a másik olyannak írja
le, a harmadik azt hallja róla, hogy csodálatra méltó, míg
mások egyáltalán nem értik, még azután sem, hogy hallottak
róla.

30. vers

Óh, Bharata leszármazottja, egy teremtményért sem kell
bánkódnod, hiszen a testben lakozó örökkévaló, és sohasem
lehet elpusztítani.

31. vers

Figyelembe véve sajátos kötelességed, mint ksatriya tudnod
kéne, hogy számodra a vallásos elvekért való harcon kívül
nincs jobb elfoglaltság; tehát semmi okod a tétovázásra.

32. vers

Óh, Partha, boldogok a ksatriyák, akiknek magától adódnak
ilyen lehetőségek a harcra, megnyitván számukra a felsőbb
bolygók kapuját.

33. vers

Ha nem veszel részt e vallásos háborúban, akkor
kötelességeid elhanyagolása feltétlenül bűnt von maga után,
s így elveszíted harcosi hírneved.

34. vers

Becstelenséged mindig emlegetik majd az emberek, s a szégyen
a halálnál is rosszabb annak, akit egyszer tiszteltek.

35. vers

A nagy generálisok, akik nagyra becsülték híred és neved,
azt fogják hinni, hogy félelemből hagytad el a csatateret, s
ezért gyávának fognak tekinteni.

36. vers

Ellenségeid barátságtalan szavakkal fognak illetni, s gúnyt
űznek képességeidből. Számodra mi lehet ennél gyötrőbb?

37. vers

Óh, Kunti fia, vagy megölnek a csatamezőn, és eljutsz a
felsőbb bolygókra, vagy pedig győzöl, és élvezni fogod a
földi királyságot. Fel hát, és küzdj elszántan!

38. vers

Harcolj a harc kedvéért - anélkül, hogy figyelembe vennéd a
boldogságot vagy szomorúságot, veszteséget vagy nyereséget,
győzelmet vagy vereséget! Így cselekedvén sohasem teszed ki
magad a bűnnek.

39. vers

Eddig a sankhya filozófia analitikus tudását magyaráztam
neked. Halld most a yogáról szóló tudást, amivel az ember
úgy dolgozik, hogy nem vágyik tettei gyümölcseire! Óh, Prtha
fia, ha ilyen értelemben cselekszel, megszabadulhatsz a
karma bilincseitől.

40. vers

Ebben a törekvésben nincsen veszteség vagy csökkenés, s ezen
az úton már egy kis fejlődés is megvédi az embert a félelem
legveszélyesebb fajtájától.

41. vers

Akik ezt az utat járják, azok értelme határozott, és csak
egy a céljuk. Óh, Kuruk szeretett gyermeke, a határozatlanok
szétszórt értelműek.

42-43. vers

A csekély tudással rendelkezők nagyon vonzódnak a Vedák
virágos szavaihoz, melyek különféle gyümölcsöző
cselekedeteket ajánlanak a mennyei bolygók elérésére, vagy
arra, miképpen juthat az ember előnyös születéshez,
hatalomhoz és így tovább. Miután érzékkielégítésre és gazdag
életre vágynak, ezért így gondolkodnak: „Nincs más ezen
kívül.”

44. vers

A Legfelsőbb Úrhoz irányuló odaadó szolgálat szilárd
elhatározása nem születik meg azon személyek elméjében,
akiket túlságosan vonz, és megtéveszt az érzéki élvezet, s
az anyagi gazdagság.

45. vers

A Vedák többnyire csak az anyagi természet három
kötőerejéről tárgyalnak. Óh, Arjuna, emelkedj föléjük, légy
transzcendentális velük szemben! Szabadulj meg minden
kettősségtől és aggodalomtól, mind a nyerést, mind a
biztonságot illetően, és légy szilárd az önvalóban!

46. vers

Egy nagy víztároló minden olyan célnak megfelel, amire egy
kis tó. Épp így válik hasznára a Vedák összes célja annak az
embernek, aki ismeri a mögöttük rejtőző szándékot.

47. vers

Előírt kötelességed végrehajtásához jogod van, de munkád
gyümölcséhez nincs! Sose hidd, hogy te vagy tetteid
eredményének oka, és sohase vonzzon kötelességed
elhanyagolása!

48. vers

Légy rendületlen a yogában, óh, Arjuna! Végezd el
kötelességed, és válj meg minden olyan köteléktől, amely a
sikerhez és a kudarchoz fűződik! Az ilyen kiegyensúlyozott
elmeállapotot hívják yogának.

49. vers

Óh, Dhananjaya, szabadulj meg minden gyümölcsöző
cselekedettől az odaadó szolgálat által, s hódolj meg
teljesen az ilyen tudat előtt! Szánalomra méltóak ők, akik
élvezni akarják a munkájuk gyümölcsét.

50. vers

Az odaadó szolgálatban élő még ebben az életben megszabadul
a jó és a rossz tettektől egyaránt. Ezért, óh, Arjuna,
törekedj a yogára, az összes munka művészetére!

51. vers

Az odaadó szolgálatban cselekvő bölcsek az Úrnál keresnek
menedéket, s kiszabadítják magukat a születés és halál
körfolyamatából azáltal, hogy lemondanak a tetteik
gyümölcséről ebben az anyagi világban. Ily módon érhetik el
azt az állapotot, ami túl van minden szenvedésen.

52. vers

Amikor értelmed kitalál a tévhit sűrű erdejéből, közömbössé
válsz mindazok iránt, amit hallottál, s amit hallani fogsz.

53. vers

Az Isteni tudatot akkor éred el, ha elméd szilárd marad az
önmegvalósítás transzában, és a Vedák virágos szavai nem
zavarják többé.

54. vers

Arjuna kérdezte:
Milyen jelekről ismerhetem fel azt, akinek tudata ily módon
a Transzcendensbe merült? Hogyan, milyen szavakkal beszél ő?
Miként ül, és hogyan megy?

55. vers

A Magasztos Úr válaszolt:
Óh, Partha, amikor az ember feladja az elme által kitalált
érzéki vágyak összes fajtáját, és elméje egyedül az
önvalóban elégül ki, akkor nevezhető tiszta
transzcendentális tudatúnak.

56. vers

Aki a háromfajta szenvedés ellenére is háborítatlan, akit a
boldogság nem mámorít, s aki mentes a vonzódástól, a
félelemtől és dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek
hívják.

57. vers

Aki mentes a vonzalomtól és gyűlölettől, s ha jó éri, nem
ujjong, ha pedig rossz, nem panaszkodik, az szilárdan
gyökerezik a tökéletes tudásban.

58. vers

Aki képes úgy visszavonni érzékeit az érzékszervek
tárgyairól, mint ahogyan a teknősbéka húzza be páncéljába
tagjait, az igaz tudással rendelkezik.

59. vers

A megtestesült élőlény ugyan elállhat az érzéki örömöktől,
ám az érzékek tárgyai utáni szomj megmarad. Ettől csak úgy
válhat meg, ha előbb felsőbbrendű ízt tapasztal, és így
tudata rendíthetetlenné válik.

60. vers

Óh, Kunti fia, az érzékek olyan erősek és indulatosak, hogy
még a rajtuk uralkodni próbálkozó, ítélőképes ember elméjét
is erőnek erejével elragadják.

61. vers

Aki érzékszerveit megzabolázza, és tudatát Rám szögezi, azt
rendíthetetlen értelműnek ismerik.

62. vers

Az emberben ragaszkodás ébred az érzékek tárgyai iránt,
miközben rajtuk elmélkedik. Az ilyen vonzódás vágyat, a vágy
pedig dühöt szül.

63. vers

A dühből illúzió ered, az illúzióból emlékezetzavar. Ha
zavart az emlékezet, elveszik az értelem, s az értelem
elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét
mocsarába.

64. vers

De aki képes a szabadság szabályozó elveinek gyakorlása
által uralkodni az érzékszervein, az elnyerheti az Úr teljes
kegyét, s ily módon megszabadulhat minden ragaszkodástól és
ellenszenvtől.

65. vers

Aki ily módon tartózkodik az Isteni tudatban, annak
megszűnik az anyagi lét háromféle szenvedése, s értelme e
boldog állapotban megszilárdul.

66. vers

Aki nem rendelkezik transzcendentális tudattal, annak
értelme nem szilárd, s elméjén sem képes uralkodni. Enélkül
pedig lehetetlen a béke, s hogyan volna boldogság béke
nélkül?

67. vers

Ahogyan az erős szél elsodorja a bárkát a vízen, úgy képes
elragadni az ember értelmét még egyetlen érzék is, ha az
elme arra összpontosít.

68. vers

Ezért, óh, Erős-karú, aki érzékeit azok tárgyaitól vissza
tudja tartani, annak értelme valóban rendíthetetlen.

69. vers

Miközben mindenki alszik, a fegyelmezett ember ébren van, de
az élőlények ébrenléte a lelkét látó bölcsnek éjszaka.

70. vers

A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait kielégíteni,
hanem csak az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan
özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan
töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.

71. vers

Egyedül az éri el az igazi békét, aki feladott minden
érzékkielégítés iránti vágyat, kívánságok nélkül él, megvált
minden birtoklásérzettől, és mentes a hamis egótól.

72. vers

Ez a lelki és isteni élet útja, melyhez eljutva az ember
megtéveszthetetlenné válik. Még ha a halál órájában lépett
is rá, képes Isten birodalmába hatolni.