Tizenhetedik fejezet

A háromféle hit

1. vers

Arjuna kérdezett:
Óh, Krsna, mi a helyzet azokkal, akik nem követik az Írások
elveit, hanem a saját elképzeléseik szerint imádnak? Melyik
kötőerőben vannak ők; a jóságéban, a szenvedélyében vagy a
tudatlanságéban?

2. vers

A Legfelsőbb Úr szólott:
A hit háromféle lehet: jó, szenvedélyes és tudatlan, attól
függően, hogy a megtestesült lélekre melyik kötőerő
jellemző. Hallj hát most ezekről!

3. vers

Az ember egy bizonyos fajta hitet fejleszt ki, amelyik
megegyezik azzal a kötőerővel, amelynek a hatása alatt áll.
Úgy mondják: amilyen az élőlényre jellemző kötőerő, olyan a
hite is.

4. vers

A jóság kötőerejében élők a félisteneket, a szenvedélyben
levők a démonokat, a tudatlanság kötelékének rabjai pedig a
szellemeket és a hasonló lényeket imádják.

5-6. vers

Tudd meg, hogy akik büszkeségből, önzésből, bujaságból és
ragaszkodásból olyan szigorú vezeklésbe és
önmegtartóztatásba fognak, melyet az Írások nem ajánlanak,
akiket a szenvedély hajt, és sanyargatják testszerveiket,
valamint a testen belül lakozó Felsőlelket, azokat
démonokként ismerik.

7. vers

Az étel, amiből mindenki részesül, szintén háromféle, az
anyagi természet kötőerői szerint. Ugyanez vonatkozik az
áldozásra, vezeklésre és adományozásra is. Most elmondom
megkülönböztetésüket, figyelj jól!

8-10. vers

A jóság minőségében levő étel meghosszabbítja az
élettartamot, megtisztítja az ember létét, erőt, egészséget,
boldogságot és elégedettséget ad. Az ilyen tápláló étel
édes, lédús, zsíros és ízes. A túl keserű, túlságosan
savanyú, sós, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély
kötőerejében levők kedvelik. Az ilyen étel fájdalmat,
kedvetlenséget és betegséget okoz. A tudatlanság minőségében
élők a fogyasztás előtt három óránál tovább főzött, ízetlen,
állott, bűzös, rothadó és tisztátlan ételt szeretik.

11. vers

Az áldozatok közül az van a jóság minőségében, amelyet a
szilárd kötelességtudat és az Írások szabályai szerint
hajtanak végre, anélkül, hogy ennek fejében valami jutalomra
vágynának.

12. vers

Óh, Bharaták legjobbja, a szenvedély kötőereje jellemzi azt
az áldozatot, melyet valamilyen anyagi célból, haszonlesően
és kérkedően hajtanak végre.

13. vers

A tudatlanság kötőerejében lévőnek kell tekinteni az Írások
parancsaival ellenszegülő áldozatot, amelyikben nem osztanak
lelki ételt, nem zengenek himnuszokat, nem jutalmazzák meg a
papokat, és amelyik hit nélküli.

14. vers

A test fegyelmezése a Legfelsőbb Úr, a brahmanák, a lelki
tanítómester, valamint az olyan feljebbvalók, mint a szülők
imádatából áll. A tisztaság, egyszerűség, cölibátus és
erőszak nélküliség is ide sorolható.

15. vers

A beszéd fegyelmezése abból áll, hogy az ember igazmondó,
jót akaróan, kedvesen, másokat nem sértve szól, és a Vedákat
rendszeresen idézi.

16. vers

Az elme fegyelmezését pedig a lelki nyugalom, egyszerűség,
higgadtság és a gondolatok tisztasága alkotja.

17. vers

A fegyelmezettség e három fajtája a jóság természetéhez
tartozik, és az olyan emberek gyakorolják, akiknek nem az
anyagi haszon a céljuk, hanem a Legfelsőbb kielégítése.

18. vers

A hivalkodó vezeklés és önszigor a szenvedély kötőerejéhez
tartozik, csapongó és ideiglenes, s azért végzik, hogy
tiszteletet, megbecsülést és magasztalást szerezzenek.

19. vers

Az olyan vezeklésről és önszigorról, melyet ostobán,
állhatatos önkínzással gyakorolnak, vagy mások
megsebesítésével, esetleg megsemmisítésével jár, azt
mondják, hogy a tudatlanság kötőerejében van.

20. vers

A kötelességből, helyes időben és megfelelő helyen, érdemes
személynek adott ajándékot, amely mentes az
ellenszolgáltatás reményétől, a jóság minőségében végzett
adományozásnak kell tekinteni.

21. vers

De a viszonzás reményében, gyümölcsöző eredményekre vágyva,
vagy kelletlenül végzett adományozásról azt mondják, hogy a
szenvedély kötőerejébe tartozik.

22. vers

A nem megfelelő időben és rossz helyen, méltatlan
személyeknek, tisztelet nélkül, megvetéssel történő
adományozás a tudatlanság kötőerejében van.

23. vers

Om, tat, sat: e három szót a teremtés kezdete óta a
Legfelsőbb Abszolút Igazság (Brahman) megjelölésére
használják. A brahmanák a védikus himnuszok zengése közben,
az áldozások alatt, a Legfelsőbb megörvendeztetése végett
ejtik ki e szavakat.

24. vers

Ezért a transzcendentalisták a Legfelsőbb elérése érdekében
mindig az om szóval kezdik az áldozatokat, adományozásokat
és vezekléseket.

25. vers

Az áldozatot, önfegyelmezést és adományozást önérdek nélkül,
a tat szóval kell végrehajtani. E transzcendentális
tetteknek az anyagi kötelékekből való kiszabadulás a céljuk.

26-27. vers

Az odaadó szolgálat tárgya az Abszolút Igazság, amit a sat
szó jelöl. Óh, Partha, ezeket az áldozásokat, vezekléseket
és adományozásokat a Legfelsőbb Személy örömére végzik, hűen
az abszolút természethez.

28. vers

De ideiglenesek az olyan áldozatok, vezeklések és
adományozások, melyeket a Legfelsőbben való hit nélkül
végeznek, óh, Prtha fia, függetlenül attól, hogy milyen
rituálék kísérték őket. Ezeket asatnak hívják, s nem érnek
semmit, sem ebben, sem a következő életben.