Tizenötödik fejezet

A Legfelsőbb Úrról szóló yoga

1. vers

Szólt a Magasztos Úr:
Van egy banjanfa, amelynek gyökerei felfelé, ágai pedig
lefelé nőnek, s melynek védikus himnuszok a levelei. Aki
ismeri ezt a fát, az ismeri a Vedákat.

2. vers

E faágak le és fel egyaránt nőnek, s az anyagi természet
három kötőereje táplálja őket. Rügyei az érzékek tárgyai.
Vannak olyan gyökerei is, melyek lefelé nőnek, s ezek az
emberi társadalom gyümölcsöző cselekedeteihez kötődnek.

3-4. vers

Ebben a világban lehetetlen meglátni e fa igazi formáját.
Senki sem tudja, hol kezdődik és hol végződik, vagy hol van
az alapja. De nagy elszántsággal, az elkülönülés fegyverével
le kell dönteni. Azután fel kell kutatni azt a helyet, ahova
egyszer eljutván soha többé nem kell visszatérni, s ott meg
kell hódolni az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt, aki
mindennek a kezdete, s akiben időtlen idők óta jelen van
minden.

5. vers

Aki mentes az illúziótól, az áltekintélytől és a hamis
társulástól, megértette az örökkévalót, és felhagyott minden
anyagi vággyal, megszabadult a boldogság és az aggodalom
kettősségétől, s tudja, miképpen kell meghódolnia a
Legfelsőbb Személy előtt - az eléri azt az örök birodalmat.

6. vers

Az Én legfelsőbb hajlékomat nem Nap, Hold, vagy
elektromosság ragyogja be. És legyen az bárki, ha egyszer
eljut oda, többé már nem tér vissza az anyagi világba.

7. vers

Ebben a feltételekhez kötött világban az élőlények az Én
örökkévaló, parányi részeim. Feltételekhez kötött létük
miatt nagyon keményen küzdenek a hat érzékszervvel, melyhez
az elme is hozzátartozik.

8. vers

Az anyagi világban az élőlény különböző életfelfogásait úgy
viszi egyik testből a másikba, mint ahogyan a szél szállítja
az illatot egyik helyről a másikra.

9. vers

Így az élőlény egy újabb durva-fizikai testet kap, bizonyos
fajta füllel, nyelvvel, orral és érintőszervvel, melyek az
elme körül csoportosulnak. Ily módon élvezi az érzékek
tárgyainak egy bizonyos csoportját.

10. vers

Az ostoba nem tudja megérteni, miképpen képes az élőlény
elhagyni testét, s azt sem, miféle testből merít örömet az
anyagi természet kötőerőinek varázsa alatt. De aki a tudás
szemével néz, az látja mindezt.

11. vers

A törekvő transzcendentalista, aki az önmegvalósításnak él,
világosan látja mindezt. De az önmegvalósítás folyamatát
mellőző nem képes erre, bármennyire próbálkozzék is.

12. vers

Tudd meg, hogy a világ sötétségét szétoszlató Nap ragyogása,
a Holdnak sugárzása, tűznek fényessége is mind Tőlem árad.

13. vers

Behatolok minden bolygóba, s az Én energiám tartja őket
pályájukon. Holddá válva Én látom el a zöldségeket az élet
ízes levével.

14. vers

Én vagyok az emésztés tüze minden testben, és Én vagyok a
ki- és bemenő életlevegő is, mely által a négyféle étel
megemésztődik.

15. vers

Én minden szívben ott lakozom. Tőlem jön az emlékezet, a
tudás és a feledékenység. Én vagyok az, akit az összes Veda
közül ismerni kell, hiszen Én vagyok a Vedanta szerkesztője
és a Vedák ismerője.

16. vers

Kétféle lény létezik: a gyarló és a tévedhetetlen. Az anyagi
világban minden lény gyarló, a lelki világban pedig mindenki
tévedhetetlen.

17. vers

E kettőn kívül létezik a legnagyobb élő személyiség, Maga az
Úr, aki behatolt a három világba, és fenntartja azokat.

18. vers

Miután Én transzcendentális vagyok, túl a gyarlón és a
csalhatatlanon, s mert Én vagyok a leghatalmasabb, ezért a
Legfelsőbb Személyként magasztalnak Engem a Vedák és a
világ.

19. vers

Óh, Bharata fia, legyen az bárki, mindentudóként kell
ismerni, ha kétség nélkül tudja Rólam, hogy Én vagyok az
Istenség Legfelsőbb Személyisége, s ezért teljesen
lefoglalja magát az odaadó szolgálattal.

20. vers

Óh, Bűntelen, amit most feltártam előtted, az a Védikus
Írások legmeghittebb része. Bárki is legyen, ha megérti ezt,
bölccsé válik, és törekvését tökéletesség fogja koronázni.