Tizennegyedik fejezet

Az anyagi természet három kötőereje

1. vers

A Magasztos Úr szólt:
Ismét kinyilvánítom neked ezt a legfelsőbb bölcsességet, a
tudományok legkiválóbbját, melyet megismervén minden bölcs
elérte a legmagasabb tökéletességet.

2. vers

E tudásban biztos menedéket találván az ember elérheti a
transzcendentális természetet, amely az Én természetemhez
hasonló. Így nem születik meg az újabb teremtéskor, s az
anyagi világ megsemmisülése sem fogja nyugtalanítani.

3. vers

Óh, Bharata fia, a Brahmanként ismert teljes anyagállomány
az anyaméh, amit Én termékenyítek meg, így adván lehetőséget
az élőlénynek a születésre.

4. vers

Óh, Kunti fia, tudni kell, hogy minden faj születés által
jöhet létre, s Én vagyok a magot adó Atya.

5. vers

Óh, Erőskarú, az anyagi természet három kötőerőből áll:
jóság, szenvedély és tudatlanság. Az élőlény alárendeltjévé
válik e kötőerőknek, mihelyt kapcsolatba kerül az anyagi
természettel.

6. vers

Óh, Bűntelen, mivel tisztább a többinél, a jóság minősége
ragyogó, és megszabadítja az embert a bűnös cselekedetek
visszahatásaitól. A jóságban élők tudást fejlesztenek ki, de
ez és a boldogság fogalma megköti őket.

7. vers

Óh, Kunti fia, tudd meg, hogy a szenvedély minősége a vég
nélküli vágyból és kéjből születik, ezért az anyagi,
gyümölcsöző tettekhez köti az embert.

8. vers

Óh, Bharata fia, tudd meg hát, hogy a tudatlanság okozza az
élőlények illúzióját. E kötőerőnek elmezavar, tunyaság és
alvás az eredménye - így ejti rabul a feltételekhez kötött
élőlényeket.

9. vers

A jóság kötőereje a boldogsághoz, a szenvedély a tett
gyümölcseihez, a tudatlanság pedig az elmezavarhoz láncolja
az embert.

10. vers

Óh, Bharata, néha a szenvedély kerül túlsúlyba, elnyomván a
jóság minőségét, néha a jóság győzi le a szenvedélyt, máskor
pedig a tudatlanság uralkodik a jóság és a szenvedély
kötőerői felett. Ily módon mindig küzdelem folyik az
elsőbbségért.

11. vers

A jóság kötőereje akkor tapasztalható, amikor a test minden
kapuját tudás ragyogja be.

12. vers

Óh, Bharaták vezére, ha a szenvedély minősége van
növekvőben, akkor erős ragaszkodás, féktelen vágy, bujaság
és intenzív törekvés jelentkezik.

13. vers

Óh, Kuruk öröme, a tudatlanság gyarapodásával elmezavar,
illúzió, tétlenség és sötétség nyilvánul meg.

14. vers

Ha valaki a jóság kötőerejében hal meg, akkor a tisztább
felsőbb bolygókra jut.

15. vers

A szenvedély minőségében távozó a munka gyümölcséért
dolgozók között fog megszületni, aki pedig a tudatlanság
kötőerejében hal meg, az az állatok világában születik újra.

16. vers

A jóság kötőerejében cselekedvén megtisztul az ember. A
szenvedély minőségében végzett munka szenvedést, a
tudatlanságban végrehajtott tett pedig ostobaságot
eredményez.

17. vers

A jóság kötőerejéből igazi tudás keletkezik, a
szenvedélyéből kapzsiság és fájdalom, a tudatlanságéból
ostobaság, elmezavar és illúzió.

18. vers

A jóság minőségében élők fokozatosan felfelé, a felsőbb
bolygók irányába haladnak. Akiket a szenvedély köteléke
jellemez, azok a földi bolygókon élnek, a tudatlanság rabjai
pedig a pokoli világokba jutnak.

19. vers

Lelki természetemet akkor értheted majd meg, amikor az
összes tettben csak az anyagi természet kötőerőinek
működését látod, s azt, hogy a Legfelsőbb Úr e kötőerők
fölött áll.

20. vers

Ha a megtestesült lény képes túljutni e három kötőerőn,
akkor megszabadulhat a születéstől, haláltól, öregségtől és
a velük járó fájdalmaktól, s élvezheti a lelki élet
nektárját még ebben az életben.

21. vers

Arjuna kérdezett:
Óh, kedves Uram, milyen jelekről ismerhetjük fel azt, aki a
három kötőerő felett áll? Miképpen viselkedik az ilyen
személy, s hogyan jut túl az anyagi természet kötőerőin?

22-25. vers

A Magasztos Úr így válaszolt:
Óh, Pandava, az olyan emberről mondják azt, hogy túljutott
az anyagi természet kötőerőinek hatáskörén, aki nem gyűlöli
a jelenlevő ragyogást, ragaszkodást, s illúziót, de nem is
vágyik utánuk, ha nincsenek jelen; semleges, mert túl van a
kötőerőkön; mindig rendíthetetlen marad, mert tudja, hogy
csupán a kötőerők működnek; ugyanúgy tekint az örömre és a
fájdalomra; egyenlőnek látja a földgöröngyöt, a kődarabot és
az aranyrögöt; bölcsen egynek véli a dicséretet és a
bírálatot; változatlan a becsben és a becstelenségben
egyaránt; a barátot is és az ellenséget is ugyanúgy kezeli,
és felhagyott minden gyümölcsöző próbálkozással.

26. vers

Aki teljesen az odaadó szolgálattal foglalja le magát, és
nem esik vissza semmilyen körülmények között, az egyszeriben
túllép az anyagi természet kötőerőin, s így elér a Brahman
síkjára.

27. vers

Én vagyok a hajléka a személytelen Brahmannak, amely
halhatatlan, elpusztíthatatlan, örök, és aminek a végső
boldogság az igazi természete.