Epilógus

Fura érzés volt újra a Korélián lenni ennyi év után. Az utcák egyszerre voltak ismerõsek és idegenek, bizalmat gerjesztõk és fenyegetõek. Sok rossz történt vele ezen a bolygón, de még mennyi…

De talán… talán éppen ezért eljött az ideje, hogy ez megváltozzon. Han megpaskolta a zsebét, melyben egy rubinszemû aranyszobor lapult, és mellette a hat hónappal korábban szerzett sárkánygyöngy. A szobor egy palador volt, egy kihalt koréliai állat. Évekkel ezelõtt rejtette el, itt a Korélián, még azt követõen, hogy Teroenzát kirabolta.

Most mindkettõt el akarta adni. Úgy vélte, a kettõ együtt megér vagy tízezer kreditet. A nagy bespini szabakkjátszmáig már csak tíz nap volt hátra…

Han örömmel látta, hogy Galidon Okanor üzlete még áll. Okanor mindig jó pénzt fizetett, bár mint minden orgazda, szeretett alkudni.

Tízezer kredit, gondolta Han. Soha nem hittem volna, hogy egyszer ennyire el leszek keseredve. Ennyi pénzt feltenni, és fõleg egy akkora kókler ellen, mint Lando! Hogy mit meg nem tesz a csempész egy saját hajóért!

De nagyon akarta azt a saját hajót, és más módját nem látta annak, hogy meg is szerezze. Okanor üzlete elé érve megállt, és vett egy mély lélegzetet. Most vagy soha…

És kitárta maga elõtt az ajtót.