11. fejezet

Elõkészületek

Aruk, a hutt legörbítette széles száját az adatmodulján hemzsegõ számjegyek láttán. Régebben elvezettel böngészte az idõszakos jelentéseket, a virágzó ylesiai vállalkozás kimutatásait, az új befektetések hozamait, és a Besadii kajidic többi, már-már megszámlálhatatlan vállalatának az eredményeit. Az utóbbi idõben azonban… egyre inkább nyûggé vált számára a velük való foglalkozás.

Aruk szórakozottan egy újabb nalafabékáért nyúlt. Teroenza, ígéretéhez hûen, mindig a legnagyobb, legízletesebb, legfrissebb békákat küldte hutt urának.

Aruk marka összezárult a béka körül. A rémült teremtmény vadul rúgkapált a hutt lord szorításában, de morzsányi esélye sem volt. Akkora se, mint õ maga a hutt nyáladzó szájában. Aruk bekapta a zamatos falatot, pár másodpercig élvezettel szívogatta a levét, aztán anélkül, hogy megrágta volna, lenyelte.

Finom, állapította meg elégedett sóhajjal.

Ismét megpróbált az adatmodulra koncentrálni, de nem ment. A jelentések várhatnak, döntötte el. Fontolóra vette, hogy lepihen egy kicsit, bár a délutáni alvás, sok mással együtt, a tiltott csemegék közé tartozott. Az orvosa határozottan kijelentette, hogy több mozgásra lenne szüksége; valahányszor úgy telt el egy nap, hogy nem szállt le a szánjáról, hosszú, hátborzongató prédikációt kellett végighallgatnia az érrendszerét fenyegetõ veszélyekrõl. És ugyanezt kellett elszenvednie, ha pipázni vagy jóízûen enni mert. Tudta, hogy az orvosnak igaza van, hogy a vérkeringése rossz: a zöld bõrfoltok sötétedése ezt cáfolhatatlanul jelezte.

De öreg volt, az áldóját, éppen elég öreg ahhoz, hogy azt tehesse, amihez kedve van – mindazt, amit meg akartak tiltani neki. Pipázni akart, jókat enni és lustán heverészni. És… és fittyet hányni azokra az érthetetlen üzleti jelentésekre.

Aruk úgy döntött, Durgára bízza a jelentés kiértékelését. Legfõbb ideje, hogy a fiú levegye a teher egy részét az apja válláról.

A koros hutt elmajszolt egy újabb nalafabékát, aztán elégedett sóhajjal lehunyta dülledt szemét, és hamarosan jóízûen hortyogott.

– Csendet kérek! – bömbölte Mako Spince hangja a “Szerencsekastély” elõadótermének hangszóróiból. A hotelkaszinó, ahol Han elõször látta Xaverrit, nagylelkûen rendelkezésükre bocsátotta a termet, amikor Mako meghívta a Nar Shaddaa minden humanoid és nem humanoid közösségének a képviselõit. – Azt mondtam, csendet!

A tömeg lassan lecsendesedett.

– Jól van, hölgyeim és uraim. Én nem vagyok politikus, ezért nem igazán tudom, hogy kell beszédet tartani. Inkább elmondom a tényeket, rendben?

A tömeg halk tapssal jelezte, hogy igen, az elsõ sorból pedig egy gotal bekiáltotta:

– Rajta, Mako!

– Akkor kezdjük. – Mako felemelte a jobb kezét, és kinyújtotta az egyik ujját. – Egyes számú tény Nar Shaddaa lakói… bajban vagyunk. Néhány napon belül egy különítmény fog elindulni a Tethrõl, imádott kormányzónk, Sarn Shild jóvoltából. Ez a különítmény azt a parancsot kapta, hogy seperjen el minket a holdunk felszínérõl. Nem az orrunkra koppintani akarnak, vagy elkobozni a hajóinkat… ezek azt akarják, hogy a Nar Shaddaaról örökre eltûnjenek a csempészek. Füstölgõ romhalmazzá akarják változtatni a világunkat.

Rémült moraj futott végig a tömegen, ahogy az egybegyûltek felfogták, voltaképpen mit is jelentenek Mako szavai.

– Kettõ – folytatta Mako. – Magunkra vagyunk utalva, polgártársak. A huttok most költöttek el egy halom pénzt új pajzsokra, hogy elbújhassanak mögéjük a Nal Huttán, míg a birodalmiak kifüstölnek minket. Felbéreltek ugyan egy zsoldos csapatot, de ezeket is csak azért, hogy baj esetén kéznél legyenek. A Nar Shaddaat át akarják engedni a birodalmiaknak, remélve, hogy ezzel kielégítik bosszúszomjukat.

Hurrogás, fütyülés, sziszegés és ezek különbözõ megfelelõi töltötték meg a termet, elfojtva Mako szavait. A csempészek nem rejtették véka alá az áruló huttokkal szembeni haragjukat és megvetésüket. Makónak öt percébe telt lecsillapítani õket.

– Igen, barátaim, engem is feldühít, de mit vártatok? Õk huttok, a fenébe is! Különben mindegy, ez van, és kész. A helyzet az, hogy magunkra vagyunk utalva. A csigák nem fognak segíteni rajtunk. Jó, akkor jöjjön a hármas számú tény. Azért nem vagyunk teljesen tehetetlenek. Biztos forrásból tudjuk, hogy a birodalmiak nem fognak csillagrombolókat felvonultatni ellenünk. Ez jó hír. Ez azt jelenti, hogy szembeszállhatunk velük!

A tömeg ezúttal megoszlott. Voltak, akiket megdöbbentett a lehetõség, mások viszont hangos kiabálással jelezték elszántságukat.

– Igen! Visszavágunk! Seggbe rúgjuk a birodalmiakat! Harcolni akarunk! Azt hiszik, csak úgy kicsinálhatnak minket? Megbánják még, hogy ujjat mertek húzni velünk!

Mako elvigyorodott.

– Hé, barátaim, én is éppen ezt gondolom. Szembe fogok szállni velük, még ha egyedül leszek is odakint a hajómmal. Engem senki nem gyõzhet le harc nélkül! Senki!

A tömeg most már egységesen melléje állt. Harcias ordításaik fülsiketítõ zsivajjá olvadtak össze.

– Igen! Mako! Vezess minket, Mako! Igen, harcolni fogunk! Mako csendre intette õket.

– Jól van. Akkor azok, akik hajlandóak harcolni, emeljék fel a kezüket, mancsukat, csápjukat vagy amijük van. Azok pedig, akik nem, javaslom, fogják a családjaikat és az értékeiket, és hagyják el a Nar Shaddaat most. Amíg még megtehetik.

Han, aki a színpad szélérõl figyelte az eseményeket, meglepetten látta, hogy az egybegyûltek többsége marad. Alig tucatnyian távoztak a terembõl.

Mako megvárta, hogy eltûnjenek, aztán folytatta:

– Jól van, harcostársaim. Akkor most megkérem mindazokat, akiknek van némi tapasztalatuk a hadviselés terén, hogy jöjjenek elõre! Nem azokról beszélek, akiket már megkergettek kalózok; nekem olyanok kellenek, akik harcoltak az ûrben, és különösen olyanok, akik a birodalmiak ellen tették ezt.

Néhány percen belül negyvennél több lény, fõként humanoid sorakozott fel a színpad elõtt.

– Ez az – bólintott elégedetten Mako. – Ahhoz, hogy hatékony ellentámadást indíthassunk a birodalmiak ellen, választanunk kell egy vezért. Van valaki, aki önként vállalná a szerepet?

Az egyik humanoid, egy bothai, a szószólóra mutatott.

– Te, Mako! Te legyél a vezérünk! – kiáltotta.

A tömeg lelkes ordítással visszhangozta a javaslatát:

– Ma-ko! Ma-ko! Ma-ko! MA-KO!

A hangorkán olyan erõre emelkedett, hogy Han legszívesebben betapasztotta volna a fülét. Mako végül intett, és a terem elcsendesült.

– Jól van! Jól van! – mondta fülig érõ szájjal. – Igazán hízelgõ, bajtársak! Esküszöm nektek, hogy mindent meg fogok tenni a Nar Shaddaaért. Esküszöm!

Viharos éljenzést kapott válaszul.

– Még valami, barátaim. Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek a jobbkezemet! – Hanra mutatott. – A legtöbben már ismeritek. Õ Han Solo, a mi csempész barátunk. Pajtás, gyere csak ide!

Han odaballagott Mako mellé. A dolgok eddig pontosan úgy mentek, ahogy azt várták. A Nar Shaddaa lakói Mako Spince-t választották vezérüknek, és egységesen mögéje álltak.

Újabb éljenzés, és “Ma-ko! Han! Ma-ko! Han!” kiáltások visszhangoztak.

Han intett az egybegyûlteknek, és érezte, hogy fülig elvörösödik. Még soha nem állt több ezer lény elõtt úgy, hogy azok õt ünnepelték volna. Xaverri segédjeként õ is részesült az elismerésbõl, de ez más volt. Hallani, hogy õt éljenzik, önnön lénye miatt – zavarba ejtõ, de kifejezetten kellemes élmény volt.

– Nos, barátaim – kért megint csendet Mako –, most arra fogom kérni a veteránokat – az elõtte sorakozókra nézett –, hogy maradjunk kapcsolatban egymással, és minden reggel nézzenek be ide, a “Szerencsekastély”-ba. A megbeszélések és a gyakorlatok idõpontjait ki fogjuk függeszteni ennek a teremnek az ajtajára. Most pedig kérek egy hatalmas tapsot a mi bátor önkénteseinknek!

A tömeg éljenzésben tört ki. Szemmel láthatóan sokkal jobban érezték magukat most, hogy tenni készültek valamit ahelyett, hogy gyáván hagynák lemészároltatni magukat.

Miután a tömeg szétoszlott, Mako a veteránokhoz fordult.

– Han és én egy-két napon belül összeállítjuk a csatatervet, aztán tájékoztatunk mindenkit, és nekilátunk a hadgyakorlatoknak. Mire a birodalmiak ideérnek, mindenki tudni fogja, mi a tennivalója, errõl kezeskedem. Ha közben még eszetekbe jutna valaki, akinek már van harci tapasztalata, hozzátok õt is magatokkal. Rendben?

A veteránok jelezték, hogy igen.

– Helyes. Akkor haladéktalanul lássatok neki rendbe szedni a hajóitokat! Erõsítsétek meg a hajótestet, turbózzátok fel a pajzsokat, töltsétek fel a lézereket! Tudjátok, mi ilyenkor a teendõ. Nem szeretném, ha valamelyik hajó a döntõ pillanatban mondana csütörtököt. Akkor máris lássatok neki, rendben?

– Rendben! – felelték kórusban az önkéntesek.

Han és Mako ezután átmentek a kaszinó egyik tárgyalójába, ahol csatlakoztak a csempészek “vezérkarához” – a Csubakka, Roa, Shug Ninx, Salla Zend, Lando Calrissian, Rik Duel és Ana Blue alkotta elit csapathoz. Csak ez a szûk társaság tudott róla, hogy Hannak sikerült megszereznie a birodalmiak csatatervét. A többiekkel egyáltalán nem akarták közölni ezt, egyrészt azért, nehogy túlságosan elbizakodottá váljanak, másrészt mert szép számmal akadtak köztük olyanok, akik még az anyjukat is eladták volna egy marék kreditért.

Leültek az asztal mellé, és Mako elõhívott egy holografikus vázlatrajzot az adatmoduljáról. A jelenlévõk közelebb hajoltak, hogy szemügyre vegyék az asztal fölött lebegõ háromdimenziós modellt.

– Látjátok ezt a pontot? – világította meg lézerrel a hologram egy pontját Mako. – Itt fognak kilépni a hipertérbõl a nagyobb birodalmi hajók. Itt pedig a vámõrség Guardian osztályú könnyûcirkálói jönnek elõ úgy, hogy kagylóhéj alakban fogják körül a Nar Shaddaat. Ezekbõl lesz vagy tizenhat. Aztán lesz még két felderítõhajó, mindkettõ Carrack osztályú, kétoldalt, ott és itt. Világos mindenkinek?

– Igen – felelte Rik Duel.

– Ott hárul, ékformációban fognak jönni az igazi “nagyágyúk”, vagyis a három romboló és a négy nehézcirkáló. Ne feledjétek, hogy a rombolók mindegyike tizenkét TIE-vadászt hordoz, a Carrack osztályú könnyûcirkálók pedig négy-négy felderítõ TIE-vadászt! Ez legalább negyvenkét TIE-vadászt jelent.

A “vezérkar” tagjai aggodalmas pillantásokat váltottak egymással.

– A Csempészmenedék egyre vonzóbbnak tûnik számomra – jegyezte meg Ana Blue. – Még a birodalmiak sem elég õrültek ahhoz, hogy egy aszteroidamezõbe küldjék a flottájukat.

Han igyekezett eloszlatni a félelmeiket.

– Hé, ezek a TIE-ok nem jelenthetnek gondot. Nincs pajzsuk, ezt ne feledjétek! Piszok gyorsak, ez igaz, de elég súrolni õket egy lézersugárral, és… – széttárta a két kezét – …bumm.

Mako egyetértõen bólintott.

– Han már harcolt TIE-vadásszal, és én is ültem bennük az akadémiai kiképzések során. Szerencsére egyikünk sem sokáig, különben nem ülhetnénk itt. A TIE-vadászok pilótái átkozottul jók, de ettõl még nagyon-nagyon rövid életûek.

– Világos – szólalt meg Lando. – Akkor tehát tudjuk, hogy hányan és hogyan fognak ellenünk indulni. De hogyan fogjuk legyõzni õket teherhajókkal és azzal a néhány egyszemélyes vadászgéppel, mint amit Roa is épített?

Mindenki az idõs csempész felé fordult.

– Igen, már majdnem kész van – közölte Roa. – Hatékony kis harci eszköz lesz, meglátjátok.

– Minek fogod nevezni? – kérdezte Blue gonoszkodó vigyorral.

Roa visszavigyorgott a nõre.

– Természetesen Lwyllnek.

Roa és nagy szerelme, Lwyll már tíz éve ízlelgették egymást, de még mindig nem házasodtak össze. A nõt, akárcsak Roát, mindenki ismerte. A szõke, kedves Lwyll a Nar Shaddaa azon kevés lakóinak egyike volt, aki nem az alvilág pénzeibõl, hanem becsületes, tisztességes munkából tartotta el magát. Roa már régóta össze szeretett volna költözni vele, Lwyllnek viszont esze ágában sem volt. Fogadta õt, de más férfiakkal is találkozgatott, és ez iszonyatosan fájt Roának.

Az öreg csempész azonban, ennek ellenére, képtelen volt rászánni magát a nõsülésre. Han és a többiek sokat csipkedték emiatt a határozatlansága miatt. Mindannyian meg voltak gyõzõdve róla, hogy Lwyll a legjobb dolog, ami eddig Roa életében történt.

– Neki akarod vinni a Lwyllt a TIE-vadászoknak? – kérdezte Mako. – És mit szól ehhez az igazi Lwyll?

Roa fájdalmasan felsóhajtott.

– Semmit. Nem fogjátok elhinni, de tegnap… tegnap este felmentem hozzá, és megkértem a kezét.

A többiek szája tátva maradt a csodálkozástól.

– És? – tért magához Blue. – Ne csigázz! Mit mondott?

– Azt mondta, hogy “nem”. – Roa csüggedten összegörnyedt. – Azt mondta, nem akar idõ elõtt özvegy lenni.

– Ezért nem is hibáztathatod – jegyezte meg Lando. Egyikük sem volt házas, és nem véletlenül. A folyamatos életveszély, a kiszámíthatatlan jövõ elérhetetlen vágyálommá tette számukra a normális családi életet.

Csubakka Han felé fordult, és komoly arccal közölt valamit.

– Roa – tolmácsolta Han –, Csubi azt mondja, hogy ha te vuki lennél, akkor legfõbb ideje lenne letelepedned. Az a véleménye, hogy kár lenne elveszítened Lwyllt. Kedveli õt.

Roa elvigyorodott.

– Csubakkának igaza van. Lwyll csodálatos nõ. Éppen ezért lesz ez a csata a csempészi pályafutásom utolsó állomása. Ha túlélem, jó útra térek és megállapodom.

Meglepõ volt ezt hallani. Mindenki tudta, mennyire szereti Roa ezt az életformát.

– Igen, megteszem – állította Roa a csodálkozó arcok láttán. – Lwyll azt mondta, hogy ha megteszem, akkor hozzám jön.

– Nos… ez esetben gratulálok! – mondta Lando. – Ez egyszerûen fantasztikus! Lwyllbõl minden bizonnyal remek feleség lesz.

A többiek is ugyanezen a véleményen voltak.

– Tudom – bólogatott Roa. – Úgyhogy… nem kell egyebet tennem, mint túlélni ezt a csatát…

– Akkor talán nem ártana visszatérnünk rá – javasolta Mako.

– Van egy nagy elõnyünk – jegyezte meg Roa.

– Tényleg? – csodálkozott Mako. – Én eddig egyrõl sem tudok.

Roa tudálékosan elmosolyodott, majd kezével a mennyezet felé mutatott.

– Gondolkodjatok, barátaim! Mi van odafent?

– Egy pajzs, amelyen bõven van mit javítani – felelte komoran Mako.

– Azon túl – segített Roa.

– Közlekedési bóják – mondta Han.

– Azon is túl.

Han eltûnõdött, aztán szélesen elvigyorodott. Salla felnevetett.

– Tudom! Roncsok! Több tucat… több száz hajóroncs és még több szemét.

Roa bólintott.

– Úgy van. Olyan sok roncs van a Nar Shaddaat körülölelõ gyûrûben, hogy ha elrejtõzünk mögéjük, képtelenek lesznek kiszúrni minket. Aztán ha a közelünkbe értek… hopp, elõvágtatunk, és szétcincáljuk õket.

Csubi hangos “hrrrnnn”-nel jelezte tetszését.

Most Makón volt a sor, hogy izgatottan bólintson.

– Mondasz valamit, Roa. És lehet, hogy mûködni is fog. Különösen akkor, ha néhány “fejvesztetten menekülõ” teherhajóval a közelünkbe csaljuk õket.

Mako beprogramozta az adatmodulba a Roa által javasolt sémát. A “vezérkar” kíváncsian figyelte, hogy a Nar Shaddaat körülölelõ roncsgyûrû beúszik a képbe. Ahogy a birodalmi csatahajók gyanútlanul egy helyre gyûltek a két menekülõ teherhajót üldözve – a jobb oldali félteke fölött, ha az ember a Nal Huttát nézte –, csempészhajók sokasága robbant elõ a roncsok rejtekébõl, villogó lézerágyúkkal tüzet zúdítva a birodalmi hajókra.

– Jó, ezzel jelentõs hányadukat kiiktatjuk – szólalt meg Han. – De mi lesz a felderítõhajókkal és az ékalakzat rombolóival, illetve nehézcirkálóival?

Gyászos csend telepedett a társaságra. Hosszú hallgatás után Mako megszólalt:

– Tudjuk, hogy a huttok felbéreltek egy zsoldos csapatot, valószínûleg kalózokat, hogy megvédjék a Nal Huttát. A csigák rá se hederítenek a Nal Shaddaara, örülnek, ha a saját irhájukat menthetik, a zsoldosok kapitánya viszont, ha van egy csepp esze, be fogja látni, hogy együtt jelentõs tûzerõt alkothatunk. Esetleg rávehetjük, bárki legyen is az illetõ, hogy vegyen részt a csatában. Egy próbálkozást mindenképpen megér.

Lando morcosan bámulta a hologramon a Nar Shaddaa felé araszoló rombolókat.

– Azoknak a kalózoknak, ha a Nal Hutta megvédésére bérelték fel õket, elvileg nehézfegyverekkel kell rendelkezniük, nem igaz? Talán még protontorpedójuk is van, azt viszont kétlem, hogy garmadával. Gondolom, nem könnyû protontorpedókat vásárolni elrabolt birodalmi hajókhoz. A birodalmiak aligha örülnek neki, ha a saját hajóikkal kell szembenézniük a csatatérben.

Ez utóbbit olyan cinikusan mondta, hogy a többiek, feszültségük ellenére, elnevették magukat. Han az ékformáció csatahajóit tanulmányozta.

– Ezek a hajók egytõl egyig úgy vannak kialakítva, hogy a tûzerõ javát maguk elé zúdítsák. Kár, hogy nem tudjuk oldalba kapni õket. Túlságosan el leszünk foglalva a könnyûcirkálókkal és a TIE-okkal.

– Itt léphetnének be a képbe a zsoldosok – merengett Mako. – Ha oldalba támadnák a birodalmiakat, jó esélyük lenne elfoglalni a szélsõ hajók valamelyikét. Azt hiszem, ez bõséges jutalom lenne számukra!

– Igen… ha el tudjuk terelni a birodalmiak figyelmét, hogy oldalba támadhassák õket – tette hozzá Han.

Rik Duel tûnõdve megsimogatta rövid, elegáns szakállát.

– Ehhez az kellene, hogy egy újabb flotta rohanja le õket szembõl.

– De nincs annyi hajónk, hogy két részre osszuk az erõinket – emlékeztette Roa. – Ha megtesszük, könnyen rajtaveszthetünk.

– Ha viszont nem tesszük meg, akkor a Nar Shaddaat veszítjük el – mutatott rá Lando. – Én nem vagyok exbirodalmi tiszt, mint Han, de azért tudom, mindenképpen meg kell akadályoznunk a csatahajókat abban, hogy a Nar Shaddaa felé fordítsák ágyúikat és szétlõjék a pajzsunkat. Ezek az öreg szerkezetek néhány sortûznél biztosan nem bírnák tovább, és ha felmondják a szolgálatot, már semmi nem akadályozhatja meg a birodalmiakat, hogy letarolják az otthonainkat.

– Landónak igaza van – bólogatott Shug Ninx. – Kell valami, amivel lefoglalhatjuk a rombolókat és a nehézcirkálókat, hogy a zsoldosok, ha vállalják, oldalba támadhassák õket. Valahogy el kell vonnunk a figyelmüket.

– Nos, egy szembõl feléjük száguldó hajóraj biztosan lekötné a figyelmüket – mondta Salla. – A kérdés csak az, hogy honnan kerítsünk további hajókat. Nekünk épp elég feladat lesz ezeket itt lekötni – mutatott a hologramon a TIE-vadászokra és a könnyûcirkálókra.

Han a hologramot nézte, és azon tûnõdött, milyen valóságosnak tûnnek a hajók, egészen az utolsó TIE-vadászig. Milyen kár, gondolta, hogy nem tudunk egy hologramot a birodalmiak elé vetíteni… És ekkor hirtelen világosság gyûlt a fejében.

– Hát persze! – kiáltott fel. – Megvan! Ennek mûködnie kell!

Az asztal körül néma csend lett, mindenki a koréliait figyelte. Han izgatottan a barátaira vigyorgott.

– Hé, azt hiszem, már tudom, hogy ki fogja rendelkezésünkre bocsátani az elterelõ támadáshoz szükséges flottát!

Csubakka rájöhetett, mire ihlette a hologram Hant, mert hatalmas öklével az asztalra csapott, és egyetértõen felüvöltött. A “vezérkar” többi tagja értetlenül bámulta õket.

– Mi? – kérdezte Lando. – Tessék? Mit találtál ki?

Han izgatottságában ügyet sem vetett a barátjára. Felpattant, és Makóhoz lépett.

– Sürgõsen beszélnem kell valakivel. Van az igazgatónak komegysége?

A “Szerencsekastély” igazgatója – érthetõen – boldogan bocsátotta Han rendelkezésére a készüléket.