15. fejezet

Elválás

Huszonnégy órával a Nar Shaddaa csatája után – ahogy az bevonult a hold történetébe – Han és Xaverri a Phantasm rámpájának a tövében álltak. Mindketten pocsék hangulatban voltak, és ez mindkettõjükön meg is látszott.

– Utálok búcsúzkodni – morogta Han. – Ilyenkor sose tudom, mit kellene mondanom, és most még a szokásosnál is nyomorultabbul érzem magam. Hogyan is köszönhetném meg, amit értünk tettél, Xaverri? A te varázslatod mentett meg minket. Nélküled elvesztünk volna.

Xaverri rámosolygott. Melegség sugárzott a tekintetébõl.

– Hé, Solo, te tényleg nem tudod, mit beszélsz. A világ minden kincséért se hagytam volna ki egy ilyen alkalmat. Csak azt sajnálom, hogy nem láthattam a birodalmiak képét, amikor meglátták a flottámat.

Han felnevetett.

– Én sem, de el tudom képzelni. – Ösztönösen Xaverri kezéért nyúlt, és egy pillanattal késõbb azon kapta magát, hogy a nõt szorongatja. – Hiányozni fogsz – suttogta a fülébe. Már épp kezdtem megszokni, hogy nélküled kell élnem, és tessék, most kezdhetem elölrõl. Ez nem fair, Xaverri.

A nõ hátrahajtotta a fejét, Han szemébe nézett, aztán egy forró csókot nyomott az ajkára.

– Ne aggódj! – mondta mosolyogva. – Salla nem fog haragudni. Klassz nõ.

– Az – bólogatott Han. – Egy húron pendülünk.

– Remélem, boldogok lesztek, Solo. Vigyázzatok egymásra, rendicsek?

– Te is vigyázz magadra, Xaverri.

– Vigyázni fogok, Solo. Ne felejts el…

– Soha – ígérte Han összeszoruló torokkal. – Soha nem foglak elfelejteni, Xaverri.

A nõ kibontakozott az ölelésébõl, és felrohant a rámpán, a hajójába. Egyszer sem nézett vissza.

Két nappal késõbb Han, Csubi, Salla és Lando az öreg csempész, Roa esküvõjén mulattak. Roa már majdnem tökéletesen meggyógyult egy hosszas baktafürdõnek köszönhetõen, Lwyll pedig, elegáns menyasszonyi ruhájában, ragyogóbb volt, mint valaha.

Köztudott volt, hogy a négy csempész jelentõs szerepet játszott a csata megnyerésében, így ez az esküvõ meglehetõsen rendhagyóra sikeredett: a hõsök több gratulációt kaptak, mint az “ifjú” pár.

Lando kiszabadította magát a hálálkodók gyûrûjébõl, és átkarolta Roát.

– Ha jól emlékszem, ennek az esküvõnek az volt az egyik feltétele, hogy feladod a csempészszakmát.

– Ez így van – felelte Roa.

– Nos, akkor tisztességes állásra lesz szükséged. Nem lenne kedved nekem dolgozni?

– Hogyan?

Lando elnevette magát.

– Ne nézz rám ilyen gyanakvóan! Vezethetned a használthajó-kereskedésemet. Én egy hosszabb körútra készülök, és szükségem lenne valakire, aki a távollétemben továbbviszi az üzletet.

Roa alaposan megfontolta az ajánlatot, majd bólintott.

– Nos… igen! Azt hiszem, tetszene. Kösz, Lando. De… miért utazol el? Valamit forgatsz a fejedben?

– Van egy olyan érzésem, hogy nagyot szakíthatok bizonyos árucikkek forgalmazásával a Középvidék elmaradottabb bolygóin. És – Lando vigyorogva megsimogatta a bajszát – ha ez mégsem jönne be, akkor várnak rám az Oseon rendszer kaszinói. Legfõbb ideje felfrissítenem a szabakktudásomat. Kezdek berozsdásodni, és ez rémülettel tölt el. Errefelé nincsenek igazi játszmák, a tétekrõl nem is beszélve. Végre egy olyan asztalhoz akarok leülni, ahol igazi kockázat és bõséges nyeremény vár Be kell melegítenem a nagy akcióra.

Han csatlakozott hozzájuk.

– Szabakkjátszma? Nagy akció? Mi folyik itt? Kinek a szabakktudását kell felfrissíteni?

– Az enyémet – vallotta be nevetve Lando. – Ha sikerül összegyûjtenem a belépéshez szükséges tétet, jelentkezni fogok a hat hónap múlva sorra kerülõ bespini megajátszmára. A tét tízezer kredit.

– Tízezer! – Han elismerõen füttyentett. – Ez aztán tényleg nagy játszma, barátom.

Lando elvigyorodott.

– Gondolj bele, Han! Te is elég jól bánsz a lapokkal, talán nem ártana szerencsét próbálnod.

Han határozottan megrázta a fejét.

– Szó sem lehet róla!

– És miért?

– Ennyi pénzt soha nem kockáztatnék. Én saját hajóra gyûjtök, nem szabakkjátszmákra.

– Igen, így viszont nyerhetnél annyit, hogy egy egész hajórajt vegyél magadnak – mutatott rá Lando.

– Nincs akkora szerencsém.

– Ugyan, Han – unszolta Lando. – Össze tudnád szedni azt a tízezret. Hé, Csubakka, te szívesen kölcsönadnál neki, nem igaz? – kérdezte a vukitól. – Han a legjobb barátod, vagy nem?

Csubakka felvonított, aztán dacosan megrázta a fejét. Han elnevette magát.

– Annyira azért nem, hogy kidobjon értem az ablakon tízezer kreditet!

*

Durga, a hutt az õse antigrav szánja mellett kuporgott, s a rémülettõl bénultan az Aruk körül sürgölõdõ orvost és droidjait figyelte. Az orvosi személyzet mindent megtett, de még Durga is tudta, hogy ezúttal hiába minden erõfeszítés.

Aruk néhány perccel korábban váratlanul feljajdult, aztán összeroskadt, és görcsösen rángatózni kezdett. Durga tehetetlenül nézte, mint küzd minden egyes lélegzetért – az életéért – nagyra becsült õse.

A hutt vezér mindig is erõs volt, szívós és makacs. Négy órán át viaskodott a halállal, de végül alulmaradt a csatában. Durga egész idõ alatt hûségesen ott kuporgott az oldalán, és várta, hogy visszanyerje az öntudatát, de ez nem történt meg.

Amikor végül Aruk erõtlen szíve felmondta a szolgálatot, Durga egyszerre érzett fájdalmat és megkönnyebbülést. A legjobb barátját, az õsét vesztette el, de legalább véget ért Aruk hosszan tartó szenvedése.

Megfogta halott õse ernyedt kezét, és a kisimult arcra nézett. Zöldes, kocsonyás nyál folyt le a félig tátott száj sarkából. Megölték, tudatosult Durgában, anélkül hogy a fiatal hutt meg tudta volna magyarázni, mibõl gondolja ezt. Arukot megölték.

De ki?

Ki más profitálhatott volna Aruk halálából, mint a Desilijic?

Durga napokon keresztül nem találta a helyét. Nem evett, még inni is alig ivott, és csak csoszogott körbe-körbe a palotában, céltalanul, mint egy eltévedt szellem. Nem hagyta, hogy eltemessék az õsét, annak ellenére, hogy a háziorvos a mintavételnél nem talált mérget Aruk gyomrában. Durga végül úgy döntött, lefagyasztatja az apját, és amint a dolgok elrendezõdtek, törvényszéki kórboncnokokat hívat a Birodalmi Központból.

A Besadii klán ugyanis a vezér halálát követõen két frakcióra szakadt: egy Durga-párti és egy Durga-ellenes csoportra. Durga haladéktalanul megtette a hatalma megszilárdításához szükséges lépéseket. Felvette a kapcsolatot egy hírhedt bûnszövetkezettel, a “Fekete Nap”-pal – amelyet a rettegett Xizor irányított –, és kifejtette a hercegnek, miért lenne elõnyös mindkettõjük számára, ha együttmûködnének.

Az elkövetkezõ három hétben három Besadii lord meghalt: kettõ ûrbaleset következtében, egyik pedig akkor, amikor a bárkája ráfutott egy addig feltérképezetlen zátonyra, és elsüllyedt.

Ettõl fogva a Durga-ellenes csoport mintha veszített volna a harciasságából.

Míg a birodalmi kórboncnokokra várt, Durga elkészítette a lehetséges gyanúsítottak listáját, és kereste a bizonyítékot, amelynek, ebben biztos volt, valahol ott kellett lennie. Úgy döntött, gazdasági oldalról fogja megközelíteni a kérdést. Ellenõrizni fogja a Desilijic összes tagjának a pénzügyeit, aztán a Besadiikét, és végül a többi klánét. Valahol lennie kell egy kapcsolatnak, egy rejtett láncszemnek. És ha van, megfogom találni, ígérte meg halott õsének.

Apránként, egyik napról a másikra megtanult Aruk nélkül élni. A fájdalom és a bosszúvágy azonban nem csillapodott. Ezekre csak egyetlen gyógyír létezett: a vétkesek szörnyû halála.