7

Gorduin, Alyr Graum és a rongyosok lassan, lépésről lépésre merészkedtek a leterített ellenfél közelébe. Anrem átölelte Rosanna vállát. A lány remegett. A nekromantára sandított, aztán erőt vett magán; mikor megszólalt, hangja meglepő határozottsággal csendült.

- Hibáinkat csak mi magunk tehetjük jóvá, ó Alyr. A legapróbbaktól a legnagyobbakig. - Sóhajtott. - Hol maradnak az őrök? Nyomban húzzák fel a rácsot, takarítsák el ezt a dögöt, aztán kerítsék elő a lovamat és fújanak gyülekezőt: alkonyatkor indulunk tovább!

Valaki köpönyeget terített Sigur testére. Sorra szállingóztak elő a rejtőzködők: lehettek vagy hatvanan.

- Vége! - emelkedett ismét a helyzet magaslatára a vértes tiszt. - Őrizzétek meg a nyugalmatokat, emberek, elmúlt a veszély...

Gorduin Alyréhoz igazította lépteit. Graum ott loholt a nyomukban. Mindhárman tűnődve néztek a lány, a kóborlók teljhatalmú Hadura után.

- Alábecsültük - mormolta a félelf. - Már csak abban reménykedhetünk, gyorsan felejt.

- Minden nő gyorsan felejt - emlékeztette a goblin. Tier Nan Gorduin elmosolyodott.

- Adjunk hálát az égnek - fordult társaihoz. - Az utódoknak így maguknak kell eldönteniük, mit tartsanak rólunk!