2.

Quiron-tenger keleti partvidékét Murgador lejtőitől kétheti járóföld választja el. Gyors lábú hátas nyergében nyolc-kilenc nap alatt ér célhoz az utazó, egy futármén egy hét alatt száguldja be ezt a távolságot Ilanor szülöttei nem egészen öt napot szántak rá, s mint rendesen, ezúttal sem kellett csalódniuk lovaikban.

Napfelkeltekor, három irányból közelítették meg a bércek árnyékában megbúvó települést. A felföldiek közül alig néhányan látták őket: fantomok gyanánt bontakoztak ki a ködből, ugrattak át az alacsony hajlékok, léckerítések felett. Lovaik patáját nem bugyolálták rongyokba, azok mégis csaknem zajtalanul vágtattak, sebesebben bármely hátasnál, mely Észak Ynev rögeit valaha tapodta... A házőrző ebek mordultak egyet-egyet, aztán elcsendesedtek; gazdáik pedig eltöprengtek, hátha nem is emberek, hanem elfek érkeztek seregestől az ódon fogadó udvarára.

A nyeregből leugró alakok öltözéke, fegyverzete persze egykettőre eloszlatta a kétségeket. Angyalszárnyakként lebbentek a sötét felleghajtók, a tegzekben fekete tollú vesszők sorakozták, ívelt, kétélű kardok pengéjén csillant a hajnali fény.

A messziről jött férfiak és nők, akárha éteri zenére mozdulnának, pillanatok alatt elfoglalták a számukra kijelölt posztokat. Mozgásuk a vért ízlelt nagyvadakéra emlékeztette a szemlélődőt azok lépnek így, akik bizton tudják: nincs méltó ellenfelük a nap alatt.

A csapat vezetője szálegyenes tartású, deres hajú öregember volt. Arcára mély barázdákat vésett a számtalan megpróbáltatás, ujjasára, köpönyegéré mintha az elviharzott évtizedek pora rakódott volna: réges-rég acélszürkére fakult mindkettő. Acélszürkén villantak szemei is - egy fiatalabb férfi tekintetét keresték, aki utolsónak, gyalogosan érkezett az udvarba. Fehér mén követte néhány lépéssel lemaradva, mint afféle tapintatos jóbarát.

Öreg magához intette a jövevényt, néhány szót váltott vele hazájuk rejtnyelvén, majd a tornácon időközben megjelent fogadósra és háznépére mutatott.

A férfi előrelépett. A fehércselédeknek, mi több, a gazda lányának is feltűnt, milyen jóképű - és milyen komor. Magukban azt latolgatták, rokona volt-e a megölt dalnok, s ha igen, vajon mit szándékszik tenni, hogy a gyilkosokon bosszút álljon. Akár így, akár úgy, nem szerettek volna a martalócok helyében lenni. Az északnyugati hegyvidéken veszett hírét költötték az Íjászok Népének, s a férfi - társaihoz hasonlóan' - igencsak veszedelmesnek látszott. A fehércselédek rádöbbentek, örülnének, ha elmosolyodna végre.

Tier Nan Gorduin várt. Tapasztalataiból okulva rég letett arról, hogy bármit elsiessen. A sietség hibákhoz vezet, a hibák fájdalmasak olykor, a fájdalom pedig alattomos. Az acél ejtette sebek kínját egykettőre legyűri a lélek, feledésre ítéli az elme - a láthatatlan sérülések azonban lassan gyógyulnak, emlékük makacs kopó, mely esztendőkön át lohol az áldozat nyomában, s újra meg újra belemar. Ilyen sebeket kizárólag a legnagyobb mágusok és a nők osztogatnak: a nemlétező istenek legyenek irgalmasak ahhoz, aki eléjük kerül,..

- Mondd meg nekik - utasította ilanori nyelven Öreg -, hogy azért az emberért jöttünk, akit tíz meg tíz napja, Nyárközép éjjelén ragadott el itt a Sötét! Mondd meg nekik, hogy nem esik bántódásuk: rebegjenek hálát jósorsukért a Négy Szélnek és mindazoknak a bálványoknak, akiket errefelé tisztelni szokás! De mondd meg nekik; hogy az életükért cserébe választ kell adniuk minden kérdésedre, s hogy minden válasz egyenes legyen és igaz! - Súlyos sóhajjal félrenézett. - Beszélj!

Gorduin tolmácsolta az elhangzottakat, majd ilanorira fordította a fogadós szavait. Ügyelt minden hangsúlyra, hisz tudta: Öreg elfogadhatóan beszéli a közös nyelvet, büszkesége tiltja csupán, hogy használja is. Általában véve idegenkedett mindattól, amit Pyarron, a Dél ajándékozott az emberiségnek - kivéve talán a kengyel adományát.

- Azt mondja, vártak bennünket; a legvénebbek és legbölcsebbek sejtették, hogy eljövünk. Azt mondja, az áldozat utolsó lehelete az istenekhez szállt, teste az ő kegyelmükben részesült; különbözik az ő halottaiktól, s mert nem fog rajta az idő, nem merészelte érinteni senki. Olyan, mintha csak aludna.

- Alborne akarata - mondta halkan Öreg, aztán megvillant a tekintete. - Ő megtette a dolgát, most mi következünk. A gyilkosokról kérdezd!

Gorduin ismét a falubeliekhez fordult: Hangja száraz volt és baljóslatú, mint a gleccserjég ropogása Krad Kvartjában, a nagy havazások előtt. Végighallgatott minden feleletet, lassan ingatta fejét.

- Ugyanazt mondják mind; amit a nyomok. Öt ló járt erre a gyilkosság éjjelén. Az ötödik üres nyereggel érkezett, távozóban pedig észrevehetően kisebb terhet hordozott a többinél - kivéve azt az egyet, amelyiknek visszafelé nem akadt lovasa. A támadók a bozótosban rejtőztek el, azután, hogy jelet kaptak odabentről, felkapaszkodtak a tetőre. Onnét alighanem kötélen ereszkedtek le az ablakig. Egyikük meghalt odabent. A háziak elkaparták. A legszívesebben ezt tennél Murgador grófjának minden pribékjével. Gazemberek egytől egyig: útonállók, szökött fegyencek,. egykori rabszolga-kereskedők. - Oldalt lépett, megveregette a türelmesen várakozó fehér mén nyakát. - Pontosan az történt, amitől tartottunk - folytatta rekedten. - A fiú nem hallgatott az okos szóra, egymagában indult el Erenből, hogy legyőzze a Kobzost. - Egy darabig némán állt; élénk szél kapaszkodott fekete köpönyegébe, szétborzolta egyenes szálú haját. - Sikerült felülkerekednie a dalnokok versenyében, átvette a gróf kezéből a koszorút, aztán... - Hátrapillantott, az udvarba nyíló kaput nézte; tekintetében ott izzott a harag. - ...kerülőutat választott hazafelé. Megérezhette, hogy üldözik, de nem hitte, hogy a vérét akarják. Nem ismerte eléggé az ellenfelét. Ha ismeri, aligha bízik meg a nőben, aki nyilván még a várban csapódott hozzá. - A fejét csóválta. - Költészet! Szerelem első látásra! Csapdába csalták, mint valami kezdőt.

Öreg magához intette három emberét, azután ismét Gorduinhoz fordult.

- Mondd a fogadósnak, hogy mutassa az utat! Testvérünk épp elég időt töltött idegenek között, ideje hazatérnie. Szavamat adtam mestereinek, hogy gondunk lesz rá. Rá és minden egyébre. Arra a murgadori fenevadra is. Gyerünk!

A bárd tolmácsolta az utasítást, aztán - szokása szerint - elhúzódott a többiektől. A fogadó mohos kőkerítésére telepedett, szivarra gyújtott, úgy eregette a füstöt, mint valami unott, vén sárkány Várt. A csúcsokat övező felhőkön túl ragyogott a nap, tekintetének tüzét percekig állta csak a harmat. A völgyekből egykettőre kiszorultak az árnyak - Gorduin titkon reménykedett, hátha megszabadul tőlük ő is, hisz rég megelégelte már társaságukat. Igen makacs árnyak voltak persze, s maradtak, ahol voltak: sötétlő glóriával övezték egy Eriel nevű lány emlékét.

Kemény léptek dobbanására rezzent fel. Öreg érkezett vissza felemelt fejjel, s mint mindig, szálegyenesen: Rik, a Szürke Farkas, a Látó, a Muzsikások Kapitánya; gyászáról vonássá keskenyedett ajka árulkodott csupán. A fekete köpönyegbe csavart elesettet ketten hordozták; vertezüst halotti maszkja tompán fénylett a szürke ég alatt. A harmadik férfi a lantra ügyelt, azzal a tisztelettel. mely minden valamirevaló mágikus zeneszerszámnak kijár.

Öreg jelentőségteljesen pillantott körül. Egy feladat még előtte áll: ki kell jelölnie a kiválók közül a legkiválóbbakat, akik Murgador fennsíkjára indulnak, hogy földijük véréért cserébe a hírhedett gróf vérét vegyék. Biztosra vette, hogy valamennyien készen állnak a feladatra, s hogy azok közül, akik végül felkerekednek, nem mindenki fog visszatérni. Az elhagyott őrhelyekre, a tábortüzeknél elsuttogott hírekre gondolt; megborzongatta a vész közelsége s a tudat, hogy igazában nincs választása. Gaztettért bosszú a fizetség, a bosszúért újabb életek - így szól a törvény, s neki most döntenie kell...

- Várj!

Gorduin, mint aki rossz álomból ébred, mozdult, leszökkent pihenőhelyéről. Nem töprengett, nem tétovázott: mialatt társai a lovakat szólították, már át is vette a mágikus lantot, s értő kézzel simított végig húrjain.

Öreg megrázta fejét. - Nem.

- Miért nem? - A kalandozó hidegszürke szeme rezzenetlen maradt. - Hisz ismersz. A határra úgysem térnék vissza veletek. Másfelé visz az utam.

- A mi törvényünk nem a tiéd - mondta Öreg. Ilanorinak születtél, de a nagyvilág a hazád. A nagyvilág vándorai sosem fizetnek vérrel a mi vérünkért.

Gorduin állta a pillantását, ujjai lassan mozdultak a húrokon.

- A nagyvilágot járom, de hazát sosem cseréltem. Bárddá lettem, utóbb váltam csak megtűrtté köztetek. Elvégzem a munkát, mert valakinek el kell végeznie - és mert én vagyok az egyetlen, akit ezekben a nehéz időkben nélkülözni tudsz. Roel'artha eo sawah: siess, hogy harcolhass a tieidért! Cuir an ra ghabhas á'déanam: magam vagyok az odaadás és a halál.

Az udvarban elmélyült, megsűrűsödött a csend. A jelenlevőket - felföldieket, ilanoriakat egyaránt - különös érzetek kerítették hatalmukba. A helybéliek némelyike derengést vélt látni a bárd ujjai körül, s egyszerre megsejtette, amit a lovasok mindegyike tudott: a magas idegen búcsút mond földijének, s magára vállalja az igazságtétel terhét. Hangja utat talált a legérzéketlenebbek lelkéhez is, arckifejezése minden fogadkozásnál ékesebben beszélt. Kisvártatva dalba kezdett; ajkán egymást váltották az északföldi és a közös nyelv mondatai:

Uartha gwelyn thy Marvynna shyte

A Hold-hegység Marvinai öbléig terül,

rengeteg veszi Doriant körül.

Hagath mor ceuth ao deun

Ott váltunk el. Mint hullám a hínárt, úgy

vitt a sorsod, kegyetlenül.

Awen moai wy'edrar tha broch

Rád gondolunk, ha felhők vándorolnak,

rád majd óráin az alkonyatoknak.

Mederath wyath ae'rynn

Eltávolodtál. Rád emlékezünk,

Lovaink soká összenyihognak.

Öreg aranyakkal teli erszényt hajított a fogadósnak, majd nyeregbe szállt. Merőn nézte Gorduint, s mikor megszólalt, nem a kalandozóhoz, hanem az elesetthez beszélt, akit ketten emeltek mögéje éppen:

- Művésznek születtél, egy gazembert mégis leterített a pengéd... Ostoba voltál, de bátor: hazáig velem repülhetsz, fiú!

Az ilanoriak sorban Gorduin elé járultak. Szertartásosan megérintették mindkét karját: Forgassátok jól a fegyvert!

Egy alacsony, hollófekete hajú, ragyogó szemű lány, akivel néhány éjszakát töltött nemrég a vártán Toron gyepűin, szemét, száját csókolta meg: Szeretlek és visszavárlak.

És a bárd, napok óta először, elmosolyodott. Jobbjának mutatóujjával kört rajzolt a lány tiszta homlokára. Megérintette az ajkát: Tudom.

Öreg és emberei napfelkelte után egy órával hagyták el a települést. Három órán át vágtattak a Tarinba vezető Ősúton, majd északkeletnek vették az irányt, hogy a Szövetséghez tartozó Dwyll Unió területén át térjenek meg távoli hazájukba.

Alighogy odébbálltak, felkerekedett Gorduin is. Északnyugatnak indult, a Murgadorból alázúduló folyó, a Lorn gázlójához, ahol két napja várta már egy régi jóbarát.